Artist
![Tamás Gál Tamás Gál](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/004/585/tamas-gal-474-279-165511.jpg)
Tamás Gál
Színművész, rendező, színigazgató.
Dunaszerdahelyen érettségizett 1996-ban. 2003-szerzett diplomát a Pozsonyi Színművészeti Egyetemen. Játszott a Kassai Thália Színházban és a Komáromi Jókai Színház.Később alapítója volt a Szevasz Színháznak, valamint 2007-ben Czajlik Józseffel megalapította a Epopteia Műhelyt is. Feleségével, Kiss Szilviával 2007-ben létrehozták a Csavar Színházat, melynek fő célkitűzése…
Current programs
No program is currently running.
Színművész, rendező, színigazgató.
Dunaszerdahelyen érettségizett 1996-ban. 2003-szerzett diplomát a Pozsonyi Színművészeti Egyetemen. Játszott a Kassai Thália Színházban és a Komáromi Jókai Színház.Később alapítója volt a Szevasz Színháznak, valamint 2007-ben Czajlik Józseffel megalapította a Epopteia Műhelyt is. Feleségével, Kiss Szilviával 2007-ben létrehozták a Csavar Színházat, melynek fő célkitűzése a vándorszínházi lét hagyományainak ápolása, fenntartása. 2009-től szerepel a Soproni Petőfi Színház előadásaiban. 2020 májusától 5 évre a Komáromi Jókai Színház igazgatójának nevezték ki.
Díjai:
Páskándi Géza-díj (2000)
Dosky-díj (2015)
Jászai Mari-díj (2019)
Munkái a soproni Petőfi Színházban:
Petőfi Sándor: Tigris és hiéna - Sámson
Szabó Magda: Kígyómarás - Tóth János
Arany János: A nagyidai cigányok - Színpadra alkalmazta, rendezte és játssza (2016)
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa - Színpadra alkalmazta, rendezte és játssza
Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya, vagyis a dámák diadalma a Fársángon - Színpadra alkalmazta, rendezte és játssza
Tamási Áron: Énekes madár - BAKK LUKÁCS, vénlegény, az Eszter vőlegénye (2015)
Arany János: Buda halála - Rendező (2017)
Arany János: Azördögbe!!! - Rendező (2018)
Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból - Johan (2018)
Arany János: Jóka ördöge - Jóka (2020)
Henrik Ibsen: Peer Gynt - Peer Gynt (2019)
![23/24 Emigránsok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/152/193/2324-emigransok-222-131-220498.jpg)
23/24 Emigránsok
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Other
![A beszélő köntös - Komáromi Jókai Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/153/865/a-beszelo-kontos-komaromi-jokai-szinhaz-222-131-224043.jpg)
A beszélő köntös - Komáromi Jókai Színház
József Attila Színház- Lestyák Mátyás; Ibrahim basa
![A helység kalapácsa](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A helység kalapácsa
Veszprémi Petőfi Színház- Actor/Actress
![A helység kalapácsa - Csavar Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/923/a-helyseg-kalapacsa-csavar-szinhaz-222-131-177781.jpg)
A helység kalapácsa - Csavar Színház
József Attila Színház- Előadja
A kassai polgárok
Gárdonyi Géza Színház- Albertus, egy író
A nagyidai cigányok
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Elmesélő és rendezte
![A testőr](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/073/139/a-testor-222-131-85757.jpg)
A testőr
Veszprémi Petőfi Színház- A színész
![Arany János - Buda halála](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/085/464/arany-janos-buda-halala-222-131-100921.jpg)
Arany János - Buda halála
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Rendezte és előadja
Asszony
Veszprémi Petőfi Színház- Director
![Beszélő köntös - Komáromi Jókai Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/194/beszelo-kontos-komaromi-jokai-szinhaz-222-131-198483.jpg)
Beszélő köntös - Komáromi Jókai Színház
József Attila Színház- Director
![Csavar Színház/Gál Tamás: Dorottya](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/137/csavar-szinhazgal-tamas-dorottya-222-131-28475.jpg)
Csavar Színház/Gál Tamás: Dorottya
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Előadó
![Csavar Társulat: Csokonai Vitéz Mihály - Dorottya](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/039/085/csavar-tarsulat-csokonai-vitez-mihaly-dorottya-222-131-34947.jpg)
Csavar Társulat: Csokonai Vitéz Mihály - Dorottya
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Előadó
![Csokonai Vitéz Mihály - Dorottya, vagyis a dámák diadalma a Fársángon](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Csokonai Vitéz Mihály - Dorottya, vagyis a dámák diadalma a Fársángon
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Director
![Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/120/640/csokonai-vitez-mihaly-dorottya-222-131-162300.jpg)
Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum- Director
![Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya - Online](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/120/727/csokonai-vitez-mihaly-dorottya-online-222-131-163357.jpg)
Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya - Online
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum- Director
![Csokonai: DOROTTYA (Csavar Színház)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/150/327/csokonai-dorottya-csavar-szinhaz-222-131-232266.jpg)
Csokonai: DOROTTYA (Csavar Színház)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Rendező, játssza
![Dorottya - a Csavar Színház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/863/dorottya-a-csavar-szinhaz-eloadasa-222-131-175949.jpg)
Dorottya - a Csavar Színház előadása
Győri Nemzeti Színház- Rendező, Játékmester, Előadó
![Emigránsok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/905/emigransok-222-131-175323.jpg)
Emigránsok
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- XX
![Énekes madár](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/239/enekes-madar-222-131-70570.jpg)
Énekes madár
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- BAKK LUKÁCS, vénlegény, az Eszter vőlegénye
![Gergő és az álomfogó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/394/gergo-es-az-alomfogo-222-131-34496.jpg)
Gergő és az álomfogó
József Attila Színház- Director
![Gergő és az álomfogó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/339/gergo-es-az-alomfogo-222-131-39187.jpg)
Gergő és az álomfogó
Pécsi Nemzeti Színház- Director
![Hogyan ettem kutyát ?](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/954/hogyan-ettem-kutyat-222-131-38759.jpg)
Hogyan ettem kutyát ?
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Actor/Actress
![Hogyan ettem kutyát?](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/016/hogyan-ettem-kutyat-222-131-44896.jpg)
Hogyan ettem kutyát?
Veszprémi Petőfi Színház- Actor/Actress
![Hogyan ettem kutyát? - Ma-MArathon Minifesztivál](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/819/hogyan-ettem-kutyat-ma-marathon-minifesztival-222-131-165513.jpg)
Hogyan ettem kutyát? - Ma-MArathon Minifesztivál
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Actor/Actress
![Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/391/ingmar-bergman-jelenetek-egy-hazassagbol-222-131-175482.jpg)
Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból
Gyulai Várszínház- Actor/Actress
![Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/102/583/ingmar-bergman-jelenetek-egy-hazassagbol-222-131-130529.jpg)
Ingmar Bergman: Jelenetek egy házasságból
Pesti Vigadó- Actor/Actress
![JEVGENYIJ GRISKOVEC: HOGYAN ETTEM KUTYÁT? Előadja: Gál Tamás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/054/466/jevgenyij-griskovec-hogyan-ettem-kutyat-eloadja-gal-tamas-222-131-57689.jpg)
JEVGENYIJ GRISKOVEC: HOGYAN ETTEM KUTYÁT? Előadja: Gál Tamás
Kölcsey Központ- Előadja
![Kassai polgárok](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Kassai polgárok
József Attila Színház- Albertus, egy író
![Kígyómarás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/408/kigyomaras-222-131-45393.jpg)
Kígyómarás
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Tóth János
Márai Sándor: A kassai polgárok /KERFESZT 2017
Új Színház- Actor/Actress
Márai Sándor: Kassai polgárok
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Albertus, egy író
![Peer Gynt](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/101/516/peer-gynt-222-131-145975.jpg)
Peer Gynt
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Peer Gynt
![Petőfi Sándor: A helység kalapácsa](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/860/petofi-sandor-a-helyseg-kalapacsa-222-131-154234.jpg)
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Előadja
![Petőfi Sándor: A HELYSÉG KALAPÁCSA (Csavar Színház)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/794/petofi-sandor-a-helyseg-kalapacsa-csavar-szinhaz-222-131-209011.jpg)
Petőfi Sándor: A HELYSÉG KALAPÁCSA (Csavar Színház)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Előadja
![Petőfi Sándor: A helység kalapácsa - Csavar Társulat](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/183/petofi-sandor-a-helyseg-kalapacsa-csavar-tarsulat-222-131-28980.jpg)
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa - Csavar Társulat
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Actor/Actress
![Petőfi Sándor: A helység kalapácsa - vígjáték](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa - vígjáték
Gyulai Várszínház- Actor/Actress
![Petőfi Sándor: A helység kalapácsa /Csavar Társulat (SK)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/450/petofi-sandor-a-helyseg-kalapacsa-csavar-tarsulat-sk-222-131-23184.jpg)
Petőfi Sándor: A helység kalapácsa /Csavar Társulat (SK)
Szkéné Színház Nonprofit Kft.- Actor/Actress
![Rubra Színpad - Ingmar Bergman - Jelenetek egy házasságból](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Rubra Színpad - Ingmar Bergman - Jelenetek egy házasságból
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Actor/Actress
![Slawomir Mrozek: Emigránsok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/152/695/slawomir-mrozek-emigransok-222-131-221416.jpg)
Slawomir Mrozek: Emigránsok
Gyulai Várszínház- XX
![Sok hűhó semmiért](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/069/772/sok-huho-semmiert-222-131-92647.jpg)
Sok hűhó semmiért
Veszprémi Petőfi Színház- Benedek, padovai nemes ifjú
![Stawomír Mrozek: Emigránsok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/119/512/stawomir-mrozek-emigransok-222-131-161324.jpg)
Stawomír Mrozek: Emigránsok
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- X.X.
![Tigris és hiéna](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Tigris és hiéna
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Sámson
![Úri muri - Komáromi Jókai Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/167/413/uri-muri-komaromi-jokai-szinhaz-222-131-246266.png)
Úri muri - Komáromi Jókai Színház
József Attila Színház- CSÖRGHEÖ CSULI
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.