művész
![Dunai Tamás Dunai Tamás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/000/321/dunai-tamas-474-279-52771.jpg)
Dunai Tamás
Színművész.
1973-ban Szegeden magyar–francia szakon végzett a JATE Bölcsészettudományi Karán. 1967-től a szegedi Egyetemi Színpadon játszott. 1976-ban szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1976–1992 között a budapesti Madách Színház tagja volt. 1992-től szabadúszó, Budapesten és máshol is több színházban fellép, az ország számos pontján láthatóak előadóestjei.…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész.
1973-ban Szegeden magyar–francia szakon végzett a JATE Bölcsészettudományi Karán. 1967-től a szegedi Egyetemi Színpadon játszott. 1976-ban szerzett diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1976–1992 között a budapesti Madách Színház tagja volt. 1992-től szabadúszó, Budapesten és máshol is több színházban fellép, az ország számos pontján láthatóak előadóestjei. 2004-ben rendezőként is bemutatkozott az Ez nem ugyanAz című musicalesttel. 2006–2009 között a Madách Musical Műhely osztályvezető tanára volt. 1997–2001 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem musical osztályában zenés mesterséget tanított.
Utolsó éveiben rendszeresen szerepelt a kecskeméti Katona József Színházban.
A Budapest Dixieland Band és a Budapest Klezmer Band állandó vendége volt. Klarinéton és szaxofonon is játszott, a Színészzenekar tagja volt.
Díjak, elismerések:
Jászai Mari-díj (1985)
Greguss Zoltán-díj (1989)
MSZOSZ-díj (1992)
Érdemes művész (1997)
EMeRTon-díj – Az év musicalénekese (1998)
Mensáros László-díj (2000)
Kazinczy-díj (2010)
Bilicsi-díj (2010)
Kiváló művész (2015)
Mohács díszpolgára (2016)
Tolnay Klári-díj (2017)
Legjobb színészpárosnak járó Platina-díj Cserhalmi Györggyel – Los Angeles-i Independent Shorts Awards filmfesztivál (2020)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2022)
Játékfilmek:
Vörös rekviem (1975); Fekete gyémántok I–II. (1976); Pókfoci (1976); Teketória (1976); A néma dosszié (1977)
Aki szeretni gyáva (1977); Apám néhány boldog éve (1977); Kísértés (1977); Angi Vera (1978); Dóra jelenti (1978)
Mese habbal (1978); Bizalom (1979); Fogadó az örök világossághoz (1980); Megy a gyűrű (1980); Anna (1981)
Pesti emberek (1981); A holtak nem beszélnek (1984); Laura (1986); A varázsló álma (1987); A sánta dervis (1987)
Küldetés Evianba (1987); Napló szerelmeimnek (1987); Az új földesúr (1988); Gaudiopolis (1989); Az utolsó nyáron (1990)
A párduc és a gödölye (1994); Állatkerti mesék (1994); Esti Kornél csodálatos utazása (1994); A rossz orvos (1995)
Sztracsatella (1995); Rózsadomb (2003); Sorstalanság (2005); Made in Hungaria (2009); Polygamy (2009)
Az almafa virága (2023)
Tévéfilmek:
Gonosztevők (1974); Magyar tájak (1974–1991) sorozat (Narrátor); Ciklámen (1975); Napló (1975);
A lőcsei fehér asszony (1976); Naftalin (1977); Viszontlátásra, drága (1977); Fogságom naplója (1977);
Baleset (1978); Küszöbök 1–6. (1979); Petőfi 1-6. (1980); Lenkey tábornok (1981); Mikkamakka, gyere haza (1981)
Megtörtént bűnügyek (1980) sorozat: A holtak nem beszélnek című része; Liftrapszódia (1981)
Faustus doktor boldogságos pokoljárása (1982–, tévésorozat); Egymilliárd évvel a világvége előtt (1982)
Mathiász panzió (1982); Buborékok (1983); Papucshős (1983); Mint oldott kéve 1–6. (1983); Kémeri 1–5. (1985)
Lenkey tábornok (1985); II. József (1986); Linda (1986); Tizenötezer pengő jutalom (1986); Eklézsia megkövetés (1987)
A varázsló álma (1987); A miniszter (1988); Fűszer és csemege (1988); A Freytág testvérek (1989); Eszmélet (1989)
Holnapra a világ (1990);Esküdtszéki tárgyalás (1991); Família Kft. (1992); A szavak is elhalnak egyszer (1996)
Kisváros (1998); A gyanú (2003); Tűzvonalban (2008); Hacktion (2011); Janus (2015); Emberszag (2022)
![](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/699/ez-nem-ugyanaz-musicalkoncert-222-131-24788.jpg)
"EZ nem ugyanAZ" - musicalkoncert
Broadway Ticket Hungary Kft.- Az ősbemutató rendezte
![](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/465/otorai-berlet3-222-131-43058.jpg)
"Ötórai" bérlet/3
Nemzeti Filharmonikusok- színművész
![](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/077/490/szajre-bohozat-2-reszben-a-karinthy-szinhaz-eloadasaban-222-131-90941.jpg)
"Szajré" bohózat 2 részben a Karinthy Színház előadásában
Váci Mihály Kulturális Központ- McLeavy
![A kétfejű fenevad](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A kétfejű fenevad
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Ibrahim, kádi
![A mi kis városunk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/125/155/a-mi-kis-varosunk-222-131-185807.jpg)
A mi kis városunk
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Mr Gibbs
![A mi kis városunk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/131/432/a-mi-kis-varosunk-222-131-184450.jpg)
A mi kis városunk
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Mr Gibbs
![A régi ház](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A régi ház
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- János Hubert
![A régi ház - Nagyszínház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/936/a-regi-haz-nagyszinhaz-222-131-29832.jpg)
A régi ház - Nagyszínház
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- János Hubert
![A vihar](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/656/a-vihar-222-131-38320.jpg)
A vihar
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Stephano, Alonso lakája
![Andrew Bergman: Társasjáték New Yorkban](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/265/andrew-bergman-tarsasjatek-new-yorkban-222-131-158099.jpg)
Andrew Bergman: Társasjáték New Yorkban
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Maurice
![Anna Karenina](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Anna Karenina
Veszprémi Petőfi Színház- Karenin
![Ármány és szerelem](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/068/906/armany-es-szerelem-222-131-89228.jpg)
Ármány és szerelem
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Miller
![Ármány és szerelem](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/079/324/armany-es-szerelem-222-131-93835.jpg)
Ármány és szerelem
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Miller, városi zenész, csellista
![Az óriáscsecsemő](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Az óriáscsecsemő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Rendező
![BUDAPEST KLEZMER BAND 30 éves jubileumi és lemezbemutató koncert](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/482/budapest-klezmer-band-30-eves-jubileumi-es-lemezbemutato-koncert-222-131-164679.jpg)
BUDAPEST KLEZMER BAND 30 éves jubileumi és lemezbemutató koncert
Margitszigeti Színház- Vendégművész
![Budapest Klezmer Band koncert](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/538/budapest-klezmer-band-koncert-222-131-53575.jpg)
Budapest Klezmer Band koncert
Kölcsey Központ- Vendégművész
![Budapest Klezmer Band koncertje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/132/budapest-klezmer-band-koncertje-222-131-46816.jpg)
Budapest Klezmer Band koncertje
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Színész
![Budapest Klezmer Band újévi koncertje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/097/573/budapest-klezmer-band-ujevi-koncertje-222-131-146156.jpg)
Budapest Klezmer Band újévi koncertje
Art&Pepper Kft.- Jászai Mari-díjas színművész
![Budapest Klezmer Band: Haszene - ősbemutató Vendég: Dunai Tamás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/012/budapest-klezmer-band-haszene-osbemutato-vendeg-dunai-tamas-222-131-37793.jpg)
Budapest Klezmer Band: Haszene - ősbemutató Vendég: Dunai Tamás
Zsidó Kulturális Fesztivál- Vendég
![Caligula helytartója](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/025/951/caligula-helytartoja-222-131-20968.jpg)
Caligula helytartója
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Barakiás, a jeruzsálemi templom fõpapja, az egyháztanács elnöke
![Caligula helytartója](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Caligula helytartója
Thália Színház- Barakiás
![Caligula helytartólya](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/684/caligula-helytartolya-222-131-21983.jpg)
Caligula helytartólya
Gárdonyi Géza Színház- Barakiás, a jeruzsálemi templom fõpapja, az egyháztanács elnöke
![Csókos asszony](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/727/csokos-asszony-222-131-60798.jpg)
Csókos asszony
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Tarpataky András, báró
![Doctor Herz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/654/doctor-herz-222-131-36062.jpg)
Doctor Herz
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Mezzabotta
![Egy nap Mádon - Odesszai kocsmadalok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/217/egy-nap-madon-odesszai-kocsmadalok-222-131-138712.jpg)
Egy nap Mádon - Odesszai kocsmadalok
Interkultur Hungária- Színművész, szaxofon
![És már senki sem...](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/092/919/es-mar-senki-sem-222-131-131549.jpg)
És már senki sem...
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Dr. Edward Armstrong
![Függöny fel!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/080/689/fuggony-fel-222-131-104712.jpg)
Függöny fel!
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Selsdon Mardel, betörő
![Függöny fel!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/091/333/fuggony-fel-222-131-109595.jpg)
Függöny fel!
Szarvasi Vízi Színház- Seldson Mardell
![Füveskönyv](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/054/986/fuveskonyv-222-131-58457.jpg)
Füveskönyv
Nemzeti Színház- Színművész
![Füveskönyvek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/047/382/fuveskonyvek-222-131-46446.jpg)
Füveskönyvek
Veszprémi Petőfi Színház- Színész
![Füveskönyvek-Az élet nagy kérdései](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Füveskönyvek-Az élet nagy kérdései
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Színész
![Fúvós hangszerek - Gyermekbérlet/2](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Fúvós hangszerek - Gyermekbérlet/2
Nemzeti Filharmonikusok- Műsorvezető
![HAJMERESZTŐ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/058/895/hajmereszto-222-131-64802.jpg)
HAJMERESZTŐ
Turay Ida Színház- Victor Rossetti építőmunkás
![HAJMERESZTŐ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/485/hajmereszto-222-131-30454.jpg)
HAJMERESZTŐ
Turay Ida Színház- Színész
![Hajmeresztő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/040/587/hajmereszto-222-131-36211.jpg)
Hajmeresztő
Pólus Film-Színház- Victor Rossetti építőmunkás
![Hajmeresztő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/060/900/hajmereszto-222-131-67148.jpg)
Hajmeresztő
Turay Ida Színház- Victor Rossetti, építőmunkás
![Hajmeresztő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/966/hajmereszto-222-131-30282.jpg)
Hajmeresztő
Turay Ida Színház- Színész
![Hajmeresztő - A Turay Ida Színház vendégjátéka](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/038/939/hajmereszto-a-turay-ida-szinhaz-vendegjateka-222-131-36321.jpg)
Hajmeresztő - A Turay Ida Színház vendégjátéka
Kálmán Imre Művelődési Központ- Victor Rosetti, építőmunkás
![Három nővér](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/019/410/harom-nover-222-131-15456.jpg)
Három nővér
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Kuligin Fjodor Iljics, gimnáziumi tanár, Mása férje
![Heltai Jenő: Naftalin](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/040/783/heltai-jeno-naftalin-222-131-40164.jpg)
Heltai Jenő: Naftalin
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Dr. Csapláros Károly
![Hot Jazz Band – Budapesttől New Orleansig – Zenei utazás Tolnay Klári világában](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/049/445/hot-jazz-band-budapesttol-new-orleansig-zenei-utazas-tolnay-klari-vilagaban-222-131-46397.jpg)
Hot Jazz Band – Budapesttől New Orleansig – Zenei utazás Tolnay Klári világában
Budapest Brand Nonprofit Zrt.- Színész
![Isten pénze](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/806/isten-penze-222-131-70600.jpg)
Isten pénze
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Ebenézer Scrooge
![Katona József avagy...](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/073/803/katona-jozsef-avagy-222-131-86271.jpg)
Katona József avagy...
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Gábor Miklós
![Légy jó mindhalálig](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/116/510/legy-jo-mindhalalig-222-131-166564.jpg)
Légy jó mindhalálig
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Pósalaky úr
![Made in Hungária](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/019/300/made-in-hungaria-222-131-11951.jpg)
Made in Hungária
Vörösmarty Mozi- Miki apja
![Mark St. Germain: Istenek tanácsa - Borbás G., Söptei A., Bánfalvi E., Dunai T., Őze Á., Márton A.](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Mark St. Germain: Istenek tanácsa - Borbás G., Söptei A., Bánfalvi E., Dunai T., Őze Á., Márton A.
Rózsavölgyi Szalon- Dr. Jack Klee
![Mark St. Germain: Istenek tanácsa - Borbás G., Söptei A., Bánfalvi E., Dunai T., Őze Á., Márton A.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/065/512/mark-st-germain-istenek-tanacsa-borbas-g-soptei-a-banfalvi-e-dunai-t-oze-a-marton-a-222-131-99631.jpg)
Mark St. Germain: Istenek tanácsa - Borbás G., Söptei A., Bánfalvi E., Dunai T., Őze Á., Márton A.
Rózsavölgyi Szalon- Dr. Jack Klee
![MASZK - jótékonysági gálaest](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/057/maszk-jotekonysagi-galaest-222-131-29840.jpg)
MASZK - jótékonysági gálaest
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
![MASZK Gála](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/057/341/maszk-gala-222-131-62848.jpg)
MASZK Gála
Thália Színház- Szereplő
![Mese a tűzpiros virágról](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Mese a tűzpiros virágról
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Apa
![Mese a tűzpiros virágról](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/748/mese-a-tuzpiros-viragrol-222-131-23566.jpg)
Mese a tűzpiros virágról
Csiky Gergely Színház- Apa
![Mese a tűzpiros virágról](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/027/060/mese-a-tuzpiros-viragrol-222-131-20174.jpg)
Mese a tűzpiros virágról
Ferencvárosi Pinceszínház- Apa
![Mese a tűzpiros virágról](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Mese a tűzpiros virágról
Jászai Mari Színház, Népház- Apa
![MESE A TŰZPIROS VIRÁGRÓL](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/038/810/mese-a-tuzpiros-viragrol-222-131-32854.jpg)
MESE A TŰZPIROS VIRÁGRÓL
Általános 2- Apa
![Mesék a súgólyukból](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/838/mesek-a-sugolyukbol-222-131-22203.jpg)
Mesék a súgólyukból
Jászai Mari Színház, Népház- Előadó
![Mesék a súgólyukból](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/027/497/mesek-a-sugolyukbol-222-131-22629.jpg)
Mesék a súgólyukból
Békéscsabai Jókai Színház- vers, klarinét, szakszofon
![MESÉK A SÚGÓLYUKBÓL](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/046/799/mesek-a-sugolyukbol-222-131-42655.jpg)
MESÉK A SÚGÓLYUKBÓL
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Színész
![Mesék a súgólyukból](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/181/mesek-a-sugolyukbol-222-131-21107.jpg)
Mesék a súgólyukból
Gyulai Várszínház- Közreműködő
![Mesék a súgólyukból - Tarr Mari emlékezik a XX. század nagy művészeire](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/583/mesek-a-sugolyukbol-tarr-mari-emlekezik-a-xx-szazad-nagy-muveszeire-222-131-41974.jpg)
Mesék a súgólyukból - Tarr Mari emlékezik a XX. század nagy művészeire
Belvárosi Színház- Színész
![MOST Fesztivál: Katona József, avagy a légy a pókok között fickándozik](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/077/348/most-fesztival-katona-jozsef-avagy-a-legy-a-pokok-kozott-fickandozik-222-131-90739.jpg)
MOST Fesztivál: Katona József, avagy a légy a pókok között fickándozik
Jászai Mari Színház, Népház- Gábor Miklós
![Most mindenki együtt](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/469/most-mindenki-egyutt-222-131-47764.jpg)
Most mindenki együtt
Nemzeti Színház- Színész
![Most mindenki együtt!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/623/most-mindenki-egyutt-222-131-44835.jpg)
Most mindenki együtt!
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Mathew
![Naftalin](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/657/naftalin-222-131-38955.jpg)
Naftalin
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Dr. Csapláros Károly
![New Yorki Séták a Götz Saxophone Quartettel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/056/126/new-yorki-setak-a-gotz-saxophone-quartettel-222-131-59913.jpg)
New Yorki Séták a Götz Saxophone Quartettel
MOMkult- Az est házigazdája
![Odessza a zsidók paradicsoma](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/058/odessza-a-zsidok-paradicsoma-222-131-29841.jpg)
Odessza a zsidók paradicsoma
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
![Odesszai kocsma-dalok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/039/892/odesszai-kocsma-dalok-222-131-44704.jpg)
Odesszai kocsma-dalok
Spinoza Színház- Színész
![Odesszai kocsmadalok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/125/298/odesszai-kocsmadalok-222-131-171963.jpg)
Odesszai kocsmadalok
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- színművész, szaxofon
![Odesszai történetek](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Odesszai történetek
Weöres Sándor Színház- Színész
![Orosz-zsidó dallamvilág: Jávori Ferenc, Dunai Tamás](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Orosz-zsidó dallamvilág: Jávori Ferenc, Dunai Tamás
Spinoza Színház- Színész
![Othello, a néger mór](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/092/887/othello-a-neger-mor-222-131-129281.jpg)
Othello, a néger mór
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Brabantio patrícius
![PLETYKA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/908/pletyka-222-131-7966.jpg)
PLETYKA
MADÁCH SZÍNHÁZ- Ernie Cusack
![Pókháló](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/125/152/pokhalo-222-131-182804.jpg)
Pókháló
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Sir Rowland Delahaye
![Rivalda 2010 Három nővér](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/023/558/rivalda-2010-harom-nover-222-131-16059.jpg)
Rivalda 2010 Három nővér
Thália Színház- Színész
![Szajré](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/068/890/szajre-222-131-84233.jpg)
Szajré
Karinthy Színház- Színész
Szerelem
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Szalay, nyugalmazott mérnök
![Takáts Alice](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Takáts Alice
Budapesti Kamaraszínház Nonprofit Kft.- Tardy-Koós Géza
![Társasjáték New Yorkban](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Társasjáték New Yorkban
Békéscsabai Jókai Színház- Maurice
![Társasjáték New Yorkban](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/601/tarsasjatek-new-yorkban-222-131-145360.jpg)
Társasjáték New Yorkban
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Maurice
![Társasjáték New Yorkban](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/116/748/tarsasjatek-new-yorkban-222-131-163133.jpg)
Társasjáték New Yorkban
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Maurice
![Tormay Cécile: Régi ház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/769/tormay-cecile-regi-haz-222-131-26349.jpg)
Tormay Cécile: Régi ház
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- János Hubert
![Ütőhangszerek - Gyermekbérlet/3](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/474/utohangszerek-gyermekberlet3-222-131-43447.jpg)
Ütőhangszerek - Gyermekbérlet/3
Nemzeti Filharmonikusok- Műsorvezető
![Valahol Európában](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Valahol Európában
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Simon Péter
![Vonós hangszerek - Gyermekbérlet/1](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/471/vonos-hangszerek-gyermekberlet1-222-131-43056.jpg)
Vonós hangszerek - Gyermekbérlet/1
Nemzeti Filharmonikusok- Műsorvezető
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!