művész

Szemenyei János
Színművész, énekes, zeneszerző.
A kortárs magyar színház sokoldalú művésze. Zenés színész szakon diplomázott 2005-ben, a Színház és Filmművészeti Egyetemen. Már az egyetemi évek alatt, nemkülönben azóta is – színészi és énekesi feladataival egyenlő arányban – foglalkozik színházi zeneszerzéssel. 2013 és 2015 között a Magyar Színház zenei vezetője.…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész, énekes, zeneszerző.
A kortárs magyar színház sokoldalú művésze. Zenés színész szakon diplomázott 2005-ben, a Színház és Filmművészeti Egyetemen. Már az egyetemi évek alatt, nemkülönben azóta is – színészi és énekesi feladataival egyenlő arányban – foglalkozik színházi zeneszerzéssel. 2013 és 2015 között a Magyar Színház zenei vezetője. A Proton Színház társulatával Európa legrangosabb fesztiváljain lép fel. Jelenleg is fővárosi és vidéki színházakban egyaránt játszik főszerepeket. Zeneszerzőként több magyar és külföldi előadásban dolgozik. Korábbi szerzeményeit is időről-időre műsorukra tűzik hazai színházak.
1981. december 31-én született Székesfehérváron. Általános iskolai éveiben számos vers- és prózamondó versenyen vett részt, majd gyerekszereplőként ismerkedett meg a színházzal. A budapesti Vörösmarty Mihály Gimnázium drámatagozatán folytatta tanulmányait. Ezzel párhuzamosan továbbra is játszott színházakban. Állandó szereplője lett a Duna TV egyik irodalmi műsorának. Egy évadot töltött stúdiósként a Madách Színházban. 2005-ben diplomázott a Színház-és Filmművészeti Egyetem zenés színész szakán, ezután a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház társulatához szerződött.Ebben a négy-évadnyi időszakban számos, zömmel prózai főszerepet alakított anyaszínházában, míg vendégként túlnyomórészt énekes főszerepeket játszott más vidéki társulatokban. Több feladatot kapott a fővárosban is. Bemutatkozott egy kisjátékfilm főszerepében. Zeneszerzőként már hat bemutatója volt, teljes musicaleket komponált, és prózai előadásokhoz írt zenét. Intézményes színházak és független társulatok produkcióiban működött közre alkotóként. Rádiójátékokhoz és tévésorozathoz is kapott zenei felkérést.
Ekkortól kezdték foglalkoztatni a szinkronstúdiók is, többnyire énekes szerepekben.
A Vígszínház társulatában két évadon keresztül játszott új és átvett szerepeket. Emellett számos fővárosi színház prózai és musical-produkcióiban lépett fel. A színészi feladatok mellett egyre több zeneszerzői megbízást kapott. Ekkortájt kezdődött kapcsolata zeneszerzőként és színészként a Proton Színházzal, amellyel azóta is számos neves külföldi fesztiválon vesz részt.
2011-től szabadúszó színész, évadonként két-három szerepet játszik, és zenét szerez a kecskeméti Katona József Színházban. A Centrál Színház több prózai és zenés szerepre hívta meg. Mundruczó Kornél külföldi rendezéseiben is rendszeresen közreműködik zeneszerzőként, színészként, karmesterként. Színházi munkái mellett dolgozik a Magyar Rádiónak. Filmzenét is szerzett. A Magyar Színház zenei vezetőjeként számos előadás zenéjét hangszerelte, illetve zenei szerkesztőként működött közre. Nevéhez fűződik Stephen Sondheim Vadregény (Into the Woods) című musicaljének magyarországi ősbemutatója is.

100 év ORFEUM
Budaörsi Latinovits Színház- Jancsi

2016. Humorfesztivál Finito - Magyar Zombi (Pinceszínház)
Thália Színház- Zeneszerző

7.GYERMEK SZÍNHÁZI SZEMLE-A CSOMÓTÜNDÉR
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- „Dal a tévedhetetlenről” zeneszerzője

A Csomótündér
Jászai Mari Színház, Népház- „Dal a tévedhetetlenről” zeneszerzője

A kétfejű fenevad
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Bornemissza Ambrus, deák

A legnagyobb Franz - Schubert - Danubia Zenekar
Danubia Zenekar- Színész

A púpos
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Philippe de Nevers, Lorainne hercege

A revizor
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Pjotr Ivanovics Bobcsinszkij, földbirtokos

A szív bűnei
Új Színház- Zene

A vihar
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Ariel, szellem

A zeneimádó - bemutató - Danubia Zenekar
Danubia Zenekar- Számos díjjal kitüntetett színművész / He is a multi-awarded actor

A zeneimádó - Bemutató - Kalandra Fül Fesztivál
Danubia Zenekar- Színművész / Actor

ÁLARCOSBÁL
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Zene

Alice Csodaországban
Győri Nemzeti Színház- Zene, Dalszöveg

Állami áruház
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Dániel Károly, a női konfekció osztályvezetője

Andrew Lloyd Webber – Tim Rice EVITA musicalbemutató
Margitszigeti Színház- Che (júl. 05.)

Aranyoskám
MADÁCH SZÍNHÁZ- Michael / Dorothy

Az eastwicki boszorkányok
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Zene

Az Eastwicki boszorkányok
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Zeneszerző

Az egérfogó
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Trotter felügyelő

Az eltört korsó
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Walter, törvényszéki tanácsos

Az ember tragédiája
Weöres Sándor Színház- Zeneszerző

Az ember tragédiája
Nemzeti Színház- Zene

Az óriáscsecsemő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Zene

Balfácánt vacsorára
Szarvasi Vízi Színház- Pierre

Bánk bán
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Biberach, egy lézengő ritter

Bánk bán
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Biberach, egy lézengő ritter

BÁNK BÁN
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Biberach, lézengő ritter

Bánk bán - Nagyszínház
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Biberach, egy lézengő ritter

Báthory Erzsébet (musical-opera)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Walter
Békés Pál: A kétbalkezes varázsló
Magyar Színház- Zenei vezető

Bella M.-Karafiáth O.: A Macskadémon
Gyulai Várszínház- Színész

Bella-Karafiáth: MACSKADÉMON
Ferencvárosi Pinceszínház- Macskadémon

Bolondos MusicalPlusz
Általános- Egyéb

Bolyongók
MADÁCH SZÍNHÁZ- Rendező

CASANOVA NIGHT MUSICAL - The best sexy 1 hour show
Broadway Ticket Hungary Kft..- Casanova

CELEBRATION - 5 éves a BSK!
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Színész

Csárdáskirálynő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Kaucsiánó Bonifác gróf

Cseh Tamás emlékest (koncert)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Színész

Csipkerózsa
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Zene

Csongor és Tünde
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Mirígy

Csoportterápia
MADÁCH SZÍNHÁZ- Lajos

David Greig: Szentivánéj
Thália Színház- Zenei munkatárs
Demencia
Vígszínház Nonprofit Kft.- Zene

Deres P. - Kolostori G. - Pál T.: Varázsmese
Magyar Színház- Zenei vezető, zenei szerkesztő, zeneszerző, hangszerelés

Déryné bérlet 2024. tavasz 1.ea: Goldoni:Mirandolina
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- Színész

Dichterliebe - Danubia Zenekar
Danubia Zenekar- Főszerepben

Dichterliebe - Danubia Zenekar
Danubia Zenekar- Főszerepben

DIÓTÖRŐ
Hírös Agóra- Próza

Doctor Herz
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Herz

DOROTTYA
RaM-ArT Színház- Zenei vezető

Dorottya
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Zenei vezető

Dorottya
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Zenei vezető

Dorottya
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Csokonai Vitéz Mihály:

Dorottya.
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Zeneszerző

Dorottya..
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Zenei vezető

Dosztojevszkij: Feljegyzések az egérlyukból.
Általános 2- Zeneszerző

Egy nyári éj mosolya
Centrál Színház- Henrik

Egy, kettő, három - Az ibolya
Vígszínház Nonprofit Kft.- A Facipős tánc zenéjét szerezte

Elisabeth
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Luigi Lucheni

Elisabeth
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Luigi Lucheni, Elisabeth gyilkosa

És már senki sem...
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Philip Lombard

Farkas és Piroska - becsületsértési per
ICON Produkció Színházi Közhasznú Egyesület- Zene

Fédra Fitness
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Zene

Fédra Fitness
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Zene

Férjek és feleségek
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Gabe

Férjek és feleségek
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Gabe

Forgách András: Holdvilág és utasa
Magyar Színház- Zenei vezető

Függöny fel! -
Centrál Színház- Garry - Roger Lillicap

G.MacDermot-J.Rado-G.Ragni:HAIR
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Claude Bukowski

Gabler Hedda
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Brack, bíró

Garaczi László: Ovibrader
Reök Palota- Színész

Garaczi László: Ovibrader - felolvasó színház
Gyulai Várszínház- Színész

Goldoni: Mirandolina
Hankó István Művészeti Központ- Ripafratta lovag

Goldoni: Mirandolina
Art Színtér- Ripafratta lovag

Goldoni: Mirandolina
Gyulai Várszínház- Ripafratta lovag

Győri Balett: Abigél
Győri Nemzeti Színház- Zeneszerző

Győri Balett: Abigél
Győri Nemzeti Színház- Zeneszerző

Hab a tortán! mesesorozat: ROZI AZ ÉGEN
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Egyéb

Halloween MusicalPlusz
Általános- Fellépő

Hegedűs a háztetőn
Vígszínház- Mótel Kamzojl, szabó

Hol szoknya,hol nadrág
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Don Martin

HOLDVILÁG ÉS UTASA
Magyar Színház- Színész

HOLDVILÁG ÉS UTASA
Magyar Színház- Zenei vezető

Illatszertár
Centrál Színház- Árpád

Illatszertár -
Centrál Színház- Árpád

Illatszertár.
Centrál Színház- Árpád

Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Fiatal Scrooge

Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Fiatal Scrooge

Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Fiatal Scrooge

Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Fiatal Scrooge

Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Fiatal Scrooge

Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Fiatal Scrooge

Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Fiatal Scrooge

Isten pénze-családi musical
Tóth József Színház- Fiatal Scrooge

István, a király
Magyar Állami Operaház- Laborc

István, a király
Magyar Állami Operaház- Laborc

Ivanyos Ambrus:Vonalhúzás
Magyar Színház- Zenei vezető

Jövőre, Veled, Ugyanitt - Madách Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- George

Katona József Színház - Manna: David Greig-gordon McIntyre: Szentivánéj (Titánium)
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Zenei munkatárs

Költészet Napja_
Vígszínház Nonprofit Kft.- Színész

Legénytoll
Spinoza Színház- Színész

Leonce és Léna
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Leonce herceg, Popo királyának fia

Les Misérables - A nyomorultak
MADÁCH SZÍNHÁZ- Thénardier

Lionel Bart's: OLIVER!
Magyar Színház- FAGIN

Macska a forró bádogtetőn
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- A férfi (Brick)

Macska a forró bádogtetőn
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Brick Pollitt

Macskadémon
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Macskadémon

Macskadémon
Postakürt Alapítvány- Macskadémon

MACSKADÉMON
MADÁCH SZÍNHÁZ- Démon

MACSKADÉMON
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Macskadémon

MACSKADÉMON - Bella Máté, Karafiáth Orsolya - Szentendrei Teátrum - Szabadtéri Színházak Találkozója
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Macskadémon

MACSKADÉMON - Szentendrei Teátrum
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Macskadémon

Mágnás Miska
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Ibolya Mihály, lovász az Eleméry kastélyban
Mágnás Miska
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Ibolya Mihály, lovász az Eleméry kastélyban

Mennyei hang !
SZÍNPART- A "Mint madárka" és a "Cole Porter" című dalok szerzője

Mennyei hang!
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Cosme McMoon

Mesék a Tejúton túlról
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Zene

MICHAEL FRAYN: FÜGGÖNY FEL! - vígjáték két felvonásban - A Centrál Színház előadása
Kölcsey Központ- Színész

Mirandolina
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Színész

MOST Fesztivál - Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetőn
Jászai Mari Színház, Népház- Brick Pollit

Mundruczó Kornél / Proton Színház / Vlagyimir Szorokin: A JÉG
Trafó Kortárs Művészetek Háza- VOR

Mundruczó Kornél / Proton Színház: Nehéz istennek lenni
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Zene

Mundruczó Kornél / Proton Színház: Szégyen
Trafó Kortárs Művészetek Háza- Zene

MusicalPlusz - Férfikiadás IV.
Általános- Színész

Nehéz istennek lenni
Gyulai Várszínház- Zene

Nikola Tesla - Végtelen energia
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Thomas Alva Edison

NIKOLA TESLA -VÉGTELEN ENERGIA
Szentesi Művelődési Központ- Thomas Alva Edison

NIKOLA TESLA-Végtelen Energia
Csiky Gergely Színház- Thomas Alva Edison

Nikola Tesla: Végtelen energia
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Thomas Alva Edison

Olt Tamás - Szirtes Edina "Mókus" - Váradi R. Szabolcs: TÜSKEVÁR
Magyar Színház- Zenei vezető

Othello
Vígszínház- RODRIGO, velencei aranyifjú

Ovibrader
Thália Színház- Színész

Óz
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Zeneszerző

Paravarieté
Centrál Színház- Zeneszerző

Peter Quilter: Mennyei hang
Veres 1 Színház- Cosme McMoon

Peter Quilter: Mennyei hang
Veres 1 Színház- Cosme McMoon

petizlájf!
RS9 Színház- Zene
petizlájf!
Általános 2- Zene

Pokoli disznótor
Nemzeti Színház zRt.- I. Vándorló

Porgy és Bess
Magyar Állami Operaház- Sporting Life

Porgy és Bess
Magyar Állami Operaház- Sporting Life

Porgy és Bess
Magyar Állami Operaház- Sporting Life

Proton Színház/Mundruczó Kornél - NEHÉZ ISTENNEK LENNI
Örkény István Színház Nonprofit Kft.- Zene

Proton Színház: Winterreise
Gyulai Várszínház- Énekes

QUEEN - BEN ELTON: WE WILL ROCK YOU
Általános- Galileo Figaro

Queen-Ben Elton: WE WILL ROCK YOU
Szegedi Szabadtéri Játékok- Galileo Figaro

Rocksuli
MADÁCH SZÍNHÁZ- Dewey Finn

Roll over Beethoven - Danubia Zenekar
Danubia Zenekar- Számos díjjal kitüntetett színművész / He is a multi-awarded actor

ROMEO ÉS JÚLIA
Magyar Színház- Zenei vezető

Rómeó és Júlia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Mercutio, a herceg rokona, Rómeó barátja

RS9 OFF: Petizlájf'
RS9 Színház- Zene

SAKK (CHESS) MUSICAL
PS Produkció Kft.- FREDERICK TRUMPER

SAKK (CHESS) MUSICAL
PS Produkció Kft.- FREDERICK TRUMPER

SAKK (CHESS) MUSICAL UP
PS Produkció Kft.- Frederick Trumper

SAKK(CHESS) MUSICAL A VIGADÓBAN
PS Produkció Kft.- FREDERICK TRUMPER

Schubert-Zender-Mundruczó: Winterreise - Óbudai Danubia Zenekar
Danubia Zenekar- Szólista

Szabadság kórus
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Énekes Szilveszter
Szaffi
Kaposvári Roxínház Egyesület- Szerző

Szégyen
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Zene

Szégyen (18+)
Pécsi Nemzeti Színház- Zene

Szentivánéj
Katona József Színház- Zenei munkatárs
Szerelmes Shakespeare
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Zeneszerző

SZERETÜNK, KÁTYA JÓTÉKONYSÁGI GÁLA
Szegedi Nemzeti Színház- Fellépő művész

Sztárcsinálók
Általános- Néró

SZTÁRCSINÁLÓK ROCKOPERA
PS Produkció Kft.- NÉRÓ

Tasnádi István és Jeli Viktória: Rozi az égen
Városmajori Szabadtéri Színpad- Szereplő

Tasnádi István: Paravarieté
Általános- Zenei vezető

Tied a világ
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
Tied a világ!
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész

TIED A VILÁG! - Kecskeméti Katona József Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Színész

Tom Jones
Vígszínház- Orvos; Northerton kapitány; Domino III

Tompos Kátya "Keresztül Európán"
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Előadó

Tündöklő csillagok - ünnepi gálakoncert
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Színész, énekes, zeneszerző

ÚJÉVI KONCERT 2025
Hírös Agóra- Artisjus-, Latabár- és Petőfi-díjas, a Magyar Arany Érdemkeresztjével kitüntetett színművész.

Unokák a polcon
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Zene

Vackor nyomában
MADÁCH SZÍNHÁZ- Rendező

VADREGÉNY - INTO THE WOODS
Magyar Színház- Zenei vezető

VÁMPÍROK BÁLJA 10 ÉVES JUBILEUM
PS Produkció Kft.- Herbert

VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL
PS Produkció Kft.- Herbert (aug. 26. 19:00, 27. 15:00, 28. 19:30)
VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL
PS Produkció Kft.- Herbert

VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL
PS Produkció Kft.- Herbert

VÁMPÍROK BÁLJA MUSICAL 2023
PS Produkció Kft.- Herbert

VÁMPÍROK BÁLJA SZILVESZTER
PS Produkció Kft.- Herbert

Várkonyi Mátyás Színtársulás: Messiás.ma - Rockoratorikus passió Händel oratóriuma nyomán
Müpa- Színész

Vasárnapi gyerekek
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Zene

Vasárnapi gyerekek - családregény; írta és rendezte: Réczei Tamás
Zsidó Kulturális Fesztivál- Stein András

Veszedelmes éden
Magyar Állami Operaház- Narrátor

Veszedelmes éden
Magyar Állami Operaház- Narrátor
Vízkereszt
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Orsino herceg, Illyria hercege

VONALHÚZÁS
Magyar Színház- Zenei vezető

VONALHÚZÁS
Magyar Színház- Zenei vezető

WE WILL ROCK YOU - QUEEN - BEN ELTON MUSICAL
PS Produkció Kft.- Galileo Figaro

Winnetou
Thália Színház- Zene

Winterreise
Gyulai Várszínház- Énekes

Winterreise / CAFe Budapest 2015
Müpa- ének

zzA Macskadémon
Budapesti Operettszínház- Macskadémon

zzA Macskadémon
Budapesti Operettszínház- Macskadémon
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!