művész
![Fejes Szandra Fejes Szandra](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/000/515/fejes-szandra-474-279-53802.jpg)
Fejes Szandra
Fejes Szandra magyar énekesnő, színésznő, A Társulat című tehetségkutató egyik győztese.
A fiatal színésznő volt az első a Társulatban, ki elnyerte a szerepét. Az István,a királyban a táltos asszonyként láthatjuk. Saját bevallása szerint sem áll messze tőle ez a világ. Korábban a Muzsika hangja című musicalben Zsófi…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Fejes Szandra magyar énekesnő, színésznő, A Társulat című tehetségkutató egyik győztese.
A fiatal színésznő volt az első a Társulatban, ki elnyerte a szerepét. Az István,a királyban a táltos asszonyként láthatjuk. Saját bevallása szerint sem áll messze tőle ez a világ. Korábban a Muzsika hangja című musicalben Zsófi és Margit nővért alakította még a Petőfi Musical Stúdió keretein belül. A kislányként igen visszahúzódó lány jelenlegi szerepében teljesen megnyílt a közönség számára és élvezettel veti bele magát az újabb kihívásokba.
![A kétbalkezes varázsló](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A kétbalkezes varázsló
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Nő
![A meseautó - a Veres1 Színház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/167/473/a-meseauto-a-veres1-szinhaz-eloadasa-222-131-247491.jpg)
A meseautó - a Veres1 Színház előadása
Broadway Ticket Hungary Kft..- J.B.
![A meseautó - a Veres1 Színház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/169/909/a-meseauto-a-veres1-szinhaz-eloadasa-222-131-249946.jpg)
A meseautó - a Veres1 Színház előadása
Broadway Ticket Hungary Kft..- J.B.
![A Meseautó – zenés vígjáték két részben](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/170/208/a-meseauto-zenes-vigjatek-ket-reszben-222-131-253329.jpg)
A Meseautó – zenés vígjáték két részben
Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár- J.B.
![A nyomorultak](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/028/989/a-nyomorultak-222-131-21346.jpg)
A nyomorultak
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Brigitte /Házvezetőnő/3.Munkásnő/Hajvásárló/ Párizsi öregedő szajha/Kocsmás
![A Nyomorultak - Szilveszter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/831/a-nyomorultak-szilveszter-222-131-27924.jpg)
A Nyomorultak - Szilveszter
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Hajvásárló
![A víg özvegy](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/930/a-vig-ozvegy-222-131-25783.jpg)
A víg özvegy
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Praskovia, a felesége
![Átváltozások](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Átváltozások
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
![BIZARRRRR!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/156/269/bizarrrrr-222-131-232712.jpg)
BIZARRRRR!
RaM-ArT Színház- BELLA
![Bolba -Szente -Galambos - Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/102/215/bolba-szente-galambos-csoportterapia-222-131-126832.jpg)
Bolba -Szente -Galambos - Csoportterápia
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Trixi
![Bors néni](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/873/bors-neni-222-131-36039.jpg)
Bors néni
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
![Doctor Herz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/654/doctor-herz-222-131-36062.jpg)
Doctor Herz
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
![Doktor Szöszi - /Broadway Musical/](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/168/doktor-szoszi-broadway-musical-222-131-175365.jpg)
Doktor Szöszi - /Broadway Musical/
Általános- Enid Wexler
![Fame Stúdió Növendékeinek Záróvizsgája](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/057/310/fame-studio-novendekeinek-zarovizsgaja-tenyleg-szeretsz-222-131-62394.jpg)
Fame Stúdió Növendékeinek Záróvizsgája "Tényleg szeretsz...?"
Eötvös10 Művelődési Ház- Dalokat betanította
![Futballáb](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Futballáb
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Színész
![István, a király](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/841/istvan-a-kiraly-222-131-8103.jpg)
István, a király
Csiky Gergely Színház- Táltosasszony
![István, a király (A Társulat)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/025/228/istvan-a-kiraly-a-tarsulat-222-131-17877.jpg)
István, a király (A Társulat)
Ferencvárosi Művelődési Központ és Intézményei- Táltosasszony
![Lesz vigasz?](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Lesz vigasz?
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
![Lesz vigasz?](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/039/755/lesz-vigasz-222-131-35338.jpg)
Lesz vigasz?
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
![Lúdas Matyi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/627/ludas-matyi-222-131-44836.jpg)
Lúdas Matyi
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- 4. Árus
![Lüszisztraté](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Lüszisztraté
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Nő
![Magyarock Dalszínház: Szép nyári nap- NEOTON musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/048/magyarock-dalszinhaz-szep-nyari-nap-neoton-musical-222-131-158579.jpg)
Magyarock Dalszínház: Szép nyári nap- NEOTON musical
Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár- PAPP MARGIT, Margó, molett lány, Juli barátnője
![Marica grófnő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/622/marica-grofno-222-131-24441.jpg)
Marica grófnő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Lidi cigánylány
![Meddig él egy fa? - Örkény 100](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Meddig él egy fa? - Örkény 100
Vígszínház Nonprofit Kft.- Színész
![Meseautó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/327/meseauto-222-131-164799.jpg)
Meseautó
Szarvasi Vízi Színház- Közreműködnek
![Meseautó - Veres 1 Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/168/281/meseauto-veres-1-szinhaz-222-131-251894.jpg)
Meseautó - Veres 1 Színház
József Attila Színház- J.B
![Meseautó 2012/13](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/041/352/meseauto-201213-222-131-38581.jpg)
Meseautó 2012/13
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
![Meseautó-előszilveszteri előadás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/046/904/meseauto-eloszilveszteri-eloadas-222-131-44454.jpg)
Meseautó-előszilveszteri előadás
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
![Meseautó____](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/663/meseauto____-222-131-38595.jpg)
Meseautó____
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
![Musical körutazás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/165/538/musical-korutazas-222-131-242096.jpg)
Musical körutazás
6szín- Vendégművésznő
![MusicalPlusz 37. /Bot Gábor,Polyák Lilla,Serbán A.,Tóth Attila, stb./](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/416/musicalplusz-37-bot-gaborpolyak-lillaserban-atoth-attila-stb-222-131-30788.jpg)
MusicalPlusz 37. /Bot Gábor,Polyák Lilla,Serbán A.,Tóth Attila, stb./
Jegycenter Kft.- Színész
![Réczei Tamás - Szemenyei János - Galambos Attila: WINNETOU](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Réczei Tamás - Szemenyei János - Galambos Attila: WINNETOU
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Varázslónő
![Starfactory](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Starfactory
Thália Színház- Ensemble
![Szép nyári nap](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/678/szep-nyari-nap-222-131-165416.jpg)
Szép nyári nap
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- PAPP MARGIT, Margó, molett lány, Juli barátnője
![Udvarszínház - Meseautó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/897/udvarszinhaz-meseauto-222-131-40382.jpg)
Udvarszínház - Meseautó
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
![Újvilág passió](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/653/ujvilag-passio-222-131-33904.jpg)
Újvilág passió
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Veronika
![VITÉZ MIKLÓS-VADNAI LÁSZLÓ: MESEAUTÓ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/046/569/vitez-miklos-vadnai-laszlo-meseauto-222-131-42595.jpg)
VITÉZ MIKLÓS-VADNAI LÁSZLÓ: MESEAUTÓ
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Színész
![Vitéz-Vadnai: Meseautó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/044/520/vitez-vadnai-meseauto-222-131-43498.jpg)
Vitéz-Vadnai: Meseautó
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Színész
![Vizeli Cs.-Másik L.-Futballáb](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Vizeli Cs.-Másik L.-Futballáb
Esztrád Színház Közműv. és Közhasz.Kult. Egyesület- Színész
![Vizeli Csaba: Futballáb - a Fórum Színház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/815/vizeli-csaba-futballab-a-forum-szinhaz-eloadasa-222-131-139191.jpg)
Vizeli Csaba: Futballáb - a Fórum Színház előadása
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Böllér Maca henteslány, később gyúró
![Vizeli Csaba: Futballáb musical comedy](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/101/984/vizeli-csaba-futballab-musical-comedy-222-131-127115.jpg)
Vizeli Csaba: Futballáb musical comedy
Fórum Színház Nonprofit KH Kft.- Böllér Maca, henteslány, később gyúró
![Winnetou](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/782/winnetou-222-131-28264.jpg)
Winnetou
Thália Színház- Varázslónő
![Winnetou](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/931/winnetou-222-131-26784.jpg)
Winnetou
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Varázslónő
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!