művész
![Sipos Imre Sipos Imre](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/000/217/sipos-imre-474-279-192841.jpg)
Sipos Imre
Színész, rendező.
Előbb Sárospatakon a Comenius Tanítóképző Főiskolán végzett 1993-ban, majd a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán 1997-ben diplomázott magyar szakos tanárként. Egyetemi tanulmányai alatt a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte színi pályafutását. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1999-ben végzett, ezután a Nemzeti Színház társulatához szerződött, melynek 2000 után…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész, rendező.
Előbb Sárospatakon a Comenius Tanítóképző Főiskolán végzett 1993-ban, majd a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán 1997-ben diplomázott magyar szakos tanárként. Egyetemi tanulmányai alatt a Miskolci Nemzeti Színházban kezdte színi pályafutását. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1999-ben végzett, ezután a Nemzeti Színház társulatához szerződött, melynek 2000 után is, amikor a színházat átnevezték Pesti Magyar Színházra, tagja maradt 2015-ig. Őze Áron Színigazgatása alatt 2010-től 2015-ig a társulat menedzserigazgatója is volt. 2015 nyarán a XV. Pécsi Országos Színházi Találkozó színészzsűrijében foglalt helyet.[2] A következő évadtól a Budapesti Operettszínház tagja lett.[3] 2016. július 1-jétől 2021. június 30-ig[4] ismét Őze Áron vezető munkatársa, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház művészeti igazgatójaként.
A Pro Solidaritas 2007, a Magyar Színház művészeiért Alapítvány kuratóriumának tagja, és képviselője.
Díjak:
Főnix díj – legjobb férfi szereplő (2005)
Főnix díj – legjobb férfi mellékszereplő (2009)
Nemzeti Vágta – OTP Bank Jótékonysági Sztárfutam győztese (2016, 2017)
Fontosabb alakításai:
FIATAL ZSIDÓ (Wilde − Kamondi: Salome),
KONZUL (Herczeg: Majomszínház),
PISTA (Sütő: Balkáni gerle),
DON PEDRO (Shakespeare: Sok hűhó semmiért),
AKIM AKIMICS JUSZOV (Osztrovszkij: Jövedelmező állás),
A KOPORSÓS (Szabó Magda: Régimódi történet),
JOHNNY CHURCILL, CSODACOWBOY (Gershwin: Vad nők),
FRANKLIN KAPITÁNY (Herczeg, Majomszínház),
SZERTARTÁSMESTER (Büchner: Leonce és Léna),
WURM (Schiller: Ármány és szerelem),
PINCÉR (Csiky: A nagymama),
LYSANDER (Shakespeare: Szentivánéji álom),
LUIGI (Pianosa − Pozsgai: A család játékai),
BERNARDO (Bernstein: West Side Story),
VECELLIN (Szörényi − Bródy: István, a király),
HUNYADI LÁSZLÓ (Thúróczy Katalin: A két Hunyadi),
GEORGE SCUDDER (Williams: Az ifjúság édes madara),
PEDRO (Leigh − Darion − Wasserman: La Mancha lovagja),
Schwartz − Greene − Tebelak: Godspell,
AZOLAN (Laclos − Vidnyánszky: Veszedelmes viszonyok),
CAMILLO (Shakespeare: Téli rege),
TENT (Pozsgai Zsolt: Arthur és Paul),
ANTONIO (Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok),
IVAN JAKOVLEVICS, borbély (Gogol − Vidnyánszky: Az orr),
EDEK (Mrozek: Tangó),
EDLINGTON (Szikora Róbert − Valla Attila: Macskafogó),
GERGELY, Ábel apja (Tamási Áron: ÁBEL),
FOGADÓS (Leigh − Darion: La Mancha lovagja),
GILBERT FOLLIOT (Anouilh: Becket, vagy Isten becsülete),
POMPONIUS (Huszka − Martos: Bob herceg),
DR. RICHARDSON, KAPITÁNY (Vivien Nielsen: Hullámtörés),
HÁZMESTER (Balázs Ágnes: Andersen, avagy a mesék meséje),
ÜGYVÉD − Gábor (Háy János: Házasságon innen, házasságon túl),
CSOCSALOV (Gogol: Háztűznéző),
RENDŐR (Bertolt Brecht: A szecsuáni jó ember),
JONATHAN (Joseph Kesselring: Arzén és levendula),
HÁZMESTER (Füst Milán: A feleségem története),
GOOPER (Tennessee Williams: Macska a forró tetőn),
Isa Schöier: Rúzs
A Magyar Színházban játszott szerepei:
HÁZMESTER (Balázs Ágnes: Andersen, avagy a mesék meséje),
ÜGYVÉD − Gábor (Háy János: Házasságon innen, házasságon túl),
Isa Schöier: Rúzs,
KAPITÁNY (Berg Judit: Rumini),
BRENNER OSZKÁR, A SZENESEMBER (Janikovszky Éva: Égigérő fű),
PATAKI ZOLTÁN (Forgách András: Holdvilág és utasa),
II. GOLDEN DELICIOUS ALMAKIRÁLY / APA (Böszörményi Gyula: Almaszósz),
ELSŐ GYILKOS (William Shakespeare: Macbeth)
Vendégművészként játszott szerepei:
KOND (Koltay Gergely − Szűts István: Honfoglalás − Nemztei Lovas Színház),
MÁRTON GAZDA (Kincsem – Magyar Lovas Színház Komárom),
PISTA CSIKÓS (Az utolsó betyár – Magyar Lovas Színház Komárom)
Rendezéseiből:
Benedek Elek − Világos Beatrix: Többsincs királyfi − Harlekin Bábszínház, Eger
Benedek Elek − Világos Beatrix: Babszem Jankó − Harlekin Bábszinház, Eger
Világos Beatrix: Aladdin - Harlekin Bábszínház, Eger
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek − Békéscsabai Városházi Esték,
Molière: Scapin furfangjai − Békéscsabai Városházi Esték,
Hubay Miklós: Késdobálók − Gózon Gyula Kamaraszínház és a Magyar Színház közös produkciója
Karl Wittlinger: Ismeri a tejutat? − Magyar Színház, Sinkovits Imre Színpad
Benedek Elek - Világos Beatrix: Babszem Jankó - Miskolci Csodamalom Bábszínház
Szente Béla - Gulyás Levente: Rigócsőr király - Miskolci Csodamalom Bábszínház
Korniss Mihály: Körmagyar − A Pesti Magyar Színiakadémia vizsgaelőadása
David Gieselmann: Kolpert úr - Pesti Magyar Színház
Guy Foissy: Szabadságot mókusnak! - Pesti Magyar Színház
John Milton: Siker és hírnév (Az ördög ügyvédje c. film alapján) – Ruttkai Éva Színház, 2008
João Bethencourt: Telitalálat - Szentendrei Teátrum
Háy János: Rák Jóska, dán királyfi - Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza
Filmes szerepei:
2000 Koldus és királyfi (The Prince and the Pauper, Hallmark Film)
2001 Sacra Corona - Ond vezér
2006 Horthy, a kormányzó
2006 Nincs kegyelem / Fekete fehér - ügyész
2008 Casting minden - TV-igazgató
2010 Zimmer Feri 2. - Mr. Ficske
2010 Mindszenty: A fehér vértanú - kíváncsiskodó egyetemista ifjú, aki kíváncsiságától hajtva végigvezeti a nézőt a Mindszenty-életúton
2012 Marslakók (tévésorozat) - Géza
2012 Borgiák sorozat 02. évad 04. rész - Stray Dogs
2013 Incella kenyérért megy (kisjátékfilm) - Károly, Incella apja
2019 Drága örökösök
2019 Jófiúk - Szabó százados
![A fehér kór](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/950/a-feher-kor-222-131-90664.jpg)
A fehér kór
Budaörsi Latinovits Színház- Dr. Sigelius
![A kis herceg](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/116/741/a-kis-herceg-222-131-170128.jpg)
A kis herceg
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Rendező
![A kis herceg](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/619/a-kis-herceg-222-131-220753.jpg)
A kis herceg
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Rendező
![A SZECSUÁNI JÓ EMBER](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A SZECSUÁNI JÓ EMBER
Magyar Színház- Rendőr
![A víg özvegy](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/069/503/a-vig-ozvegy-222-131-120102.jpg)
A víg özvegy
Budapesti Operettszínház- Kromov
![A.P. Csehov - Ványa bácsi](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A.P. Csehov - Ványa bácsi
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Színész
![ÁBEL - zenés játék](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/604/abel-zenes-jatek-222-131-7869.jpg)
ÁBEL - zenés játék
Magyar Színház- Gergely, az apja
![Alexis Michalik: A történetőrző](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/160/714/alexis-michalik-a-tortenetorzo-222-131-235324.jpg)
Alexis Michalik: A történetőrző
Hatan társulat- Színész
![ALMASZÓSZ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/273/almaszosz-222-131-44423.jpg)
ALMASZÓSZ
Magyar Színház- II. Golden Delicious almakirály / Apa
![ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/044/467/almaszosz-zenes-mesejatek-az-alma-egyuttes-dalaival-222-131-41876.jpg)
ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL
Magyar Színház- II. Golden Delicious almakirály / Apa
![ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/046/269/almaszosz-zenes-mesejatek-az-alma-egyuttes-dalaival-222-131-43338.jpg)
ALMASZÓSZ-ZENÉS MESEJÁTÉK AZ ALMA EGYÜTTES DALAIVAL
Magyar Színház- II. Golden Delicious almakirály
![Andersen avagy a mesék meséje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/047/022/andersen-avagy-a-mesek-meseje-222-131-43644.jpg)
Andersen avagy a mesék meséje
Veszprémi Petőfi Színház- Házmester, házmester
![ANDERSEN, AVAGY A MESÉK MESÉJE](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/600/andersen-avagy-a-mesek-meseje-222-131-33072.jpg)
ANDERSEN, AVAGY A MESÉK MESÉJE
Magyar Színház- Házmester, házmester
![Arzén és levendula](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/097/arzen-es-levendula-222-131-21011.jpg)
Arzén és levendula
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- JONATHAN
![ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/019/507/arzen-es-levendula-bunugyi-bohozat-222-131-15935.jpg)
ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat
Magyar Színház- JONATHAN
![ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/022/545/arzen-es-levendula-bunugyi-bohozat-222-131-18111.jpg)
ARZÉN ÉS LEVENDULA - bűnügyi bohózat
Magyar Színház- Jonathan
![Az Ég tartja a Földet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/139/az-eg-tartja-a-foldet-222-131-228187.jpg)
Az Ég tartja a Földet
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- II. András
![Az Ég tartja a Földet.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/570/az-eg-tartja-a-foldet-222-131-220259.jpg)
Az Ég tartja a Földet.
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- II. András
![Az őz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/111/320/az-oz-222-131-157960.jpg)
Az őz
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Ügyfél, Páter, Zöldséges, Dózsa, Személyzetis, Orvos
![Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/602/az-ozvegy-karnyone-s-ket-szeleburdiak-222-131-224216.jpg)
Az özvegy Karnyóné s két szeleburdiak
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Tipptopp
![Az üvegcipő](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Az üvegcipő
Móricz Zsigmond Színház- Sipos Lajos
![Berg Judit: Rumini](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/062/144/berg-judit-rumini-222-131-68998.jpg)
Berg Judit: Rumini
Magyar Színház- KAPITÁNY
![BERG JUDIT: RUMINI](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/578/berg-judit-rumini-222-131-27559.jpg)
BERG JUDIT: RUMINI
Magyar Színház- KAPITÁNY
![Bolha a fülbe](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/056/bolha-a-fulbe-222-131-147260.jpg)
Bolha a fülbe
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Színész
![Dollárpapa](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/116/736/dollarpapa-222-131-175061.jpg)
Dollárpapa
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Koltay
![ÉGIGÉRŐ FŰ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/540/egigero-fu-222-131-38859.jpg)
ÉGIGÉRŐ FŰ
Magyar Színház- Brenner Oszkár, a szenesember
![Egy hónap falun](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/495/egy-honap-falun-222-131-201798.jpg)
Egy hónap falun
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- SPIGELSZKIJ, orvos
![El kell mondanom](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/132/508/el-kell-mondanom-222-131-186780.jpg)
El kell mondanom
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Nővér férje
![El kell mondanom - Kútvölgyi E., Ágoston P., Fekete L., Auksz É., Cserna A., Ozsgyáni M](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/120/206/el-kell-mondanom-kutvolgyi-e-agoston-p-fekete-l-auksz-e-cserna-a-ozsgyani-m-222-131-170081.jpg)
El kell mondanom - Kútvölgyi E., Ágoston P., Fekete L., Auksz É., Cserna A., Ozsgyáni M
Rózsavölgyi Szalon- Nővér férje
![Esőcsináló](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/169/260/esocsinalo-222-131-249441.jpg)
Esőcsináló
Cervinus Teátrum- Színész
![Feleségem története](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/094/felesegem-tortenete-222-131-21022.jpg)
Feleségem története
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Házmester
![Friedrich Dürrenmatt: A nagy Romulus](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/740/friedrich-durrenmatt-a-nagy-romulus-222-131-136710.jpg)
Friedrich Dürrenmatt: A nagy Romulus
Általános- ISAURIAI ZÉNÓ, keletrómai császár
![GarázsMacbeth](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/162/212/garazsmacbeth-222-131-236992.jpg)
GarázsMacbeth
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Színész
![Gladiátor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/061/312/gladiator-222-131-67980.jpg)
Gladiátor
Gold Produkciós Iroda Művészeti Közhasznú Np. Kft.- Georgius, római katona
![Gyerekrablás a Palánk utcában](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/108/134/gyerekrablas-a-palank-utcaban-222-131-178188.jpg)
Gyerekrablás a Palánk utcában
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Kondor István, kamionsofőr
![Győrei Zsolt - Schlachtovszky Csaba: Hamlear, a dán királyfiból lett brit király](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/134/316/gyorei-zsolt-schlachtovszky-csaba-hamlear-a-dan-kiralyfibol-lett-brit-kiraly-222-131-189996.jpg)
Győrei Zsolt - Schlachtovszky Csaba: Hamlear, a dán királyfiból lett brit király
Gyulai Várszínház- Bánk bán
![Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Hamlear, a dán királyfiból lett brit király](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/095/gyorei-zsolt-schlachtovszky-csaba-hamlear-a-dan-kiralyfibol-lett-brit-kiraly-222-131-166626.jpg)
Győrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Hamlear, a dán királyfiból lett brit király
Gyulai Várszínház- Bánk bán
![Hajmeresztő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/099/625/hajmereszto-222-131-147261.jpg)
Hajmeresztő
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Rendező
![Hamlear, a dán királyfiból lett brit király](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/134/323/hamlear-a-dan-kiralyfibol-lett-brit-kiraly-222-131-188608.jpg)
Hamlear, a dán királyfiból lett brit király
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Bánk bán
![Hamlear, a dán királyfiból lett brit király](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/506/hamlear-a-dan-kiralyfibol-lett-brit-kiraly-222-131-170126.jpg)
Hamlear, a dán királyfiból lett brit király
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Bánk bán
![Három nővér](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/600/harom-nover-222-131-232140.jpg)
Három nővér
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Csebutikin, Ivan Romanics, katonaorvos SIPOS IMRE
![HÁZASSÁGON INNEN, HÁZASSÁGON TÚL](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/912/hazassagon-innen-hazassagon-tul-222-131-9521.jpg)
HÁZASSÁGON INNEN, HÁZASSÁGON TÚL
Magyar Színház- ÜGYVÉD (Gábor)
![HÁZTŰZNÉZŐ - vígjáték](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/674/haztuznezo-vigjatek-222-131-10557.jpg)
HÁZTŰZNÉZŐ - vígjáték
Magyar Színház- Csocsalov
![Hessmese](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/164/256/hessmese-222-131-246086.jpg)
Hessmese
Csiky Gergely Színház- Rendező
![HOLDVILÁG ÉS UTASA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/189/holdvilag-es-utasa-222-131-44439.jpg)
HOLDVILÁG ÉS UTASA
Magyar Színház- Apa
![HOLDVILÁG ÉS UTASA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/044/382/holdvilag-es-utasa-222-131-42006.jpg)
HOLDVILÁG ÉS UTASA
Magyar Színház- Apa
![Honfoglalás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/049/659/honfoglalas-222-131-45924.jpg)
Honfoglalás
Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány- Színész
![Honfoglalás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/078/077/honfoglalas-222-131-92846.png)
Honfoglalás
Színház-Zene-Tánc KH Alapítvány- Kond
![Honfoglalás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/298/honfoglalas-222-131-31603.jpg)
Honfoglalás
RaM Colosseum- Kond
![Honfoglalás - Siófok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/838/honfoglalas-siofok-222-131-33246.jpg)
Honfoglalás - Siófok
RaM Colosseum- Színész
![HONFOGLALÁS Sziget színház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/040/741/honfoglalas-sziget-szinhaz-eloadasa-222-131-40304.jpg)
HONFOGLALÁS Sziget színház előadása
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Színész
![HULLÁMTÖRÉS - dráma](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/613/hullamtores-drama-222-131-7897.jpg)
HULLÁMTÖRÉS - dráma
Magyar Színház- Dr. Richardson, Kapitány
![ISTVÁN, A KIRÁLY - rockopera](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
ISTVÁN, A KIRÁLY - rockopera
Magyar Színház- Vecellin
![Ivan Holub: Temetés - Örökösök](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/141/ivan-holub-temetes-orokosok-222-131-186750.jpg)
Ivan Holub: Temetés - Örökösök
Cervinus Teátrum- Színész
![Janikovszky Éva: A lemez két oldala](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/067/375/janikovszky-eva-a-lemez-ket-oldala-222-131-156654.jpg)
Janikovszky Éva: A lemez két oldala
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színész
![Janikovszky Éva: Égigérő fű](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/062/132/janikovszky-eva-egigero-fu-222-131-69002.jpg)
Janikovszky Éva: Égigérő fű
Magyar Színház- Brenner Oszkár, a szenesembe
![Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ_AN](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/067/372/janikovszky-eva-egigero-fu_an-222-131-76256.jpg)
Janikovszky Éva: ÉGIGÉRŐ FŰ_AN
Magyar Színház- Brenner Oszkár, a szenesember
![Joao Bethencourt: Telitalálat!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/074/319/joao-bethencourt-telitalalat-222-131-86267.jpg)
Joao Bethencourt: Telitalálat!
Gyulai Várszínház- Rendező
![John Christopher-Wood: GarázsMacbeth](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/149/159/john-christopher-wood-garazsmacbeth-222-131-216511.jpg)
John Christopher-Wood: GarázsMacbeth
Gyulai Várszínház- Norm
![Jókai-Másik-Medveczky-Vizeli - A kőszívű ember fiai](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/088/872/jokai-masik-medveczky-vizeli-a-koszivu-ember-fiai-222-131-105681.jpg)
Jókai-Másik-Medveczky-Vizeli - A kőszívű ember fiai
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Pál úr, Richárd szolgája
![KOLPERT ÚR](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/023/270/kolpert-ur-222-131-38622.jpg)
KOLPERT ÚR
Magyar Színház- Rendező
![Koltay-Szűts: Honfoglalás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/606/koltay-szuts-honfoglalas-222-131-33092.jpg)
Koltay-Szűts: Honfoglalás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Kond
![La Mancha lovagja](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/093/la-mancha-lovagja-222-131-20996.jpg)
La Mancha lovagja
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Fogadós (kormányzó)
![LA MANCHA LOVAGJA - musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/616/la-mancha-lovagja-musical-222-131-14035.jpg)
LA MANCHA LOVAGJA - musical
Magyar Színház- Fogadós (kormányzó)
![Lackfi János: Az öreg pokróc](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/064/328/lackfi-janos-az-oreg-pokroc-222-131-71540.jpg)
Lackfi János: Az öreg pokróc
Aranytíz- Férj
![MACBETH](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/280/macbeth-222-131-60995.jpg)
MACBETH
Magyar Színház- ELSŐ GYILKOS Macbeth szolgálatában
![Macbeth](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/499/macbeth-222-131-206490.jpg)
Macbeth
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Duncan, skót király; Orvos, hírnök, százados
![MACSKA A FORRÓ TETŐN](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
MACSKA A FORRÓ TETŐN
Magyar Színház- Gopper
![MACSKAFOGÓ - musical](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
MACSKAFOGÓ - musical
Magyar Színház- EDLINGTON
![Mikó Csaba - Závada Péter - Szemenyei János: Sándor Mátyás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/839/miko-csaba-zavada-peter-szemenyei-janos-sandor-matyas-222-131-166160.jpg)
Mikó Csaba - Závada Péter - Szemenyei János: Sándor Mátyás
Gyulai Várszínház- Torontál Simon
![Ördögölő Józsiás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/284/ordogolo-jozsias-222-131-70658.jpg)
Ördögölő Józsiás
Budapesti Operettszínház- Ropogán, pokolmester
![Őz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/095/677/oz-222-131-135490.jpg)
Őz
Komlói Színház- és Hangversenyterem- Egyéb
![Pókháló](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/125/152/pokhalo-222-131-182804.jpg)
Pókháló
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Rendező
![Portugál](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/058/portugal-222-131-150978.jpg)
Portugál
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Retek
![Rák Jóska, dán királyfi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/241/rak-joska-dan-kiralyfi-222-131-88491.jpg)
Rák Jóska, dán királyfi
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Rendező
![Rák Jóska,dán királyfi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/082/277/rak-joskadan-kiralyfi-222-131-97632.jpg)
Rák Jóska,dán királyfi
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
![Rigócsőr király](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/680/rigocsor-kiraly-222-131-39684.jpg)
Rigócsőr király
Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.- Rendező
![Rigócsőr Király](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/125/142/rigocsor-kiraly-222-131-182803.jpg)
Rigócsőr Király
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Rendező
![Rómeó és Júlia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/125/138/romeo-es-julia-222-131-184460.jpg)
Rómeó és Júlia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Capulet, a Capulet család feje
![RUMINI](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/023/rumini-222-131-28541.jpg)
RUMINI
Magyar Színház- KAPITÁNY
![Rumini](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Rumini
Pécsi Nemzeti Színház- KAPITÁNY
![RÚZS](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/227/ruzs-222-131-43023.jpg)
RÚZS
Magyar Színház- Színész
![Sándor Mátyás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/116/734/sandor-matyas-222-131-160496.jpg)
Sándor Mátyás
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Torontál Simon
![SZABADSÁGOT MÓKUSNAK!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/577/szabadsagot-mokusnak-222-131-156655.jpg)
SZABADSÁGOT MÓKUSNAK!
Magyar Színház- Rendező
![SZABÓ MAGDA: AZ ŐZ - színmű két részben - A Rózsavölgyi Szalon előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/084/756/szabo-magda-az-oz-szinmu-ket-reszben-a-rozsavolgyi-szalon-eloadasa-222-131-100058.jpg)
SZABÓ MAGDA: AZ ŐZ - színmű két részben - A Rózsavölgyi Szalon előadása
Kölcsey Központ- Ügyfél / Páter / Zöldséges / Dózsa / Személyzetis / Orvos
![Szabó Magda: Az őz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/875/szabo-magda-az-oz-222-131-166227.jpg)
Szabó Magda: Az őz
Gyulai Várszínház- Színész
Szerelmes Shakespeare
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Henslowe
![Szeretve mind a vérpadig](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/526/szeretve-mind-a-verpadig-222-131-190728.jpg)
Szeretve mind a vérpadig
Szarvasi Vízi Színház- Csajághy Márton, hadvezér, Tisza Gábor barátja
![Szikora Róbert – Lezsák Sándor: Az ÉG tartja a FÖLDET musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/650/szikora-robert-lezsak-sandor-az-eg-tartja-a-foldet-musical-222-131-215239.jpg)
Szikora Róbert – Lezsák Sándor: Az ÉG tartja a FÖLDET musical
Margitszigeti Színház- II. ANDRÁS
![SZÍNÉSZMESTERSÉG - Gálaműsor](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
SZÍNÉSZMESTERSÉG - Gálaműsor
Magyar Színház- Színész
![SZSZT / Hamlear - a Bartók Kamaraszínház és a Gyulai Várszínház közös produkciója](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/220/szszt-hamlear-a-bartok-kamaraszinhaz-es-a-gyulai-varszinhaz-kozos-produkcioja-222-131-187863.jpg)
SZSZT / Hamlear - a Bartók Kamaraszínház és a Gyulai Várszínház közös produkciója
Városmajori Szabadtéri Színpad- Egyéb
![Tartuffe](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/615/tartuffe-222-131-7839.jpg)
Tartuffe
Magyar Színház- Cleante
![Telitalálat](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/070/939/telitalalat-222-131-86303.jpg)
Telitalálat
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Rendező
![Telitalálat](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/073/656/telitalalat-222-131-85448.jpg)
Telitalálat
Aranytíz- Rendező
Telitalálat!
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Rendező
![Terror](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/128/719/terror-222-131-178050.jpg)
Terror
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Christian Lauterbach
![Terror.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/696/terror-222-131-178052.jpg)
Terror.
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Christian Lauterbach
![Történetőrző](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/134/291/tortenetorzo-222-131-191362.jpg)
Történetőrző
6szín- Színész
![Történetőrző](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/578/tortenetorzo-222-131-191440.jpg)
Történetőrző
6szín- Színész
Utánképzés ittas vezetőknek
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Rendező
![UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/556/utankepzes-ittas-vezetoknek-222-131-167191.jpg)
UTÁNKÉPZÉS ITTAS VEZETŐKNEK
Ivancsics Nonprofit Kft.- Rendező
![Utazás a szempillám mögött](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/500/utazas-a-szempillam-mogott-222-131-206492.jpg)
Utazás a szempillám mögött
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Rendező
![Választható bérlet ea. (Macska)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/025/862/valaszthato-berlet-ea-macska-222-131-28676.jpg)
Választható bérlet ea. (Macska)
Magyar Színház- Gooper
![Verebes Ernő: Pengetangó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/149/160/verebes-erno-pengetango-222-131-215995.jpg)
Verebes Ernő: Pengetangó
Gyulai Várszínház- Homérosz
![Virágot Algernonnak](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/062/870/viragot-algernonnak-222-131-120117.jpg)
Virágot Algernonnak
Budapesti Operettszínház- Apa, Matt Gordon
![zzChicagói hercegnő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/440/zzchicagoi-hercegno-222-131-120085.jpg)
zzChicagói hercegnő
Budapesti Operettszínház- Alexej Zénó Luparovics
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!