művész
![Jessica Simet Jessica Simet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/006/932/jessica-simet-474-279-6317.jpg)
Jessica Simet
Táncos. A Zadam Társulat tagja.
A Frenák Pál Társulathoz 2010-ben csatlakozó fiatal táncosnő 14 évesen kezdett el balettozni méghozzá Svédországban. A szülők artista foglalkozása jó alapozásnak tűnt, hiszen egy évvel később már felvettek a Stockholms Estetiska Gymnasiumba, ahol szakítva a szülői hagyományokkal, táncra szakosodott. Érettségi után Magyarországon…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Táncos. A Zadam Társulat tagja.
A Frenák Pál Társulathoz 2010-ben csatlakozó fiatal táncosnő 14 évesen kezdett el balettozni méghozzá Svédországban. A szülők artista foglalkozása jó alapozásnak tűnt, hiszen egy évvel később már felvettek a Stockholms Estetiska Gymnasiumba, ahol szakítva a szülői hagyományokkal, táncra szakosodott. Érettségi után Magyarországon kapott lehetőséget, egészen pontosan Győrben, hogy folytassa a tanulmányait. Két évet töltött Győrben, majd Budapestre költözött, hogy a Frenák Pál mellett, a társulatában tovább képezze magát. Már az InTimE és a Seven című előadásokban átvett jeleneteket, de első igazi szerepét a k.Ruhs-ban kapta meg.
![FELÚJÍTÁS GÖRDESZKÁK](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/602/felujitas-gordeszkak-222-131-26391.jpg)
FELÚJÍTÁS GÖRDESZKÁK
Nemzeti Táncszínház- Előadók
![Frisson](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/152/frisson-222-131-30279.jpg)
Frisson
Nemzeti Táncszínház- Színész
![Gördeszkák](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/605/gordeszkak-222-131-26393.jpg)
Gördeszkák
Nemzeti Táncszínház- Előadó
![Gördeszkák a Beavató Táncszínházi Program keretében](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/638/gordeszkak-a-beavato-tancszinhazi-program-kereteben-222-131-30963.jpg)
Gördeszkák a Beavató Táncszínházi Program keretében
Nemzeti Táncszínház- Előadó
![Profil - Zadam Társulat](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Profil - Zadam Társulat
Bethlen Téri Színház- Előadó
![SOLo](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/332/solo-222-131-25473.jpg)
SOLo
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Színész
![SZX_MCHN, avagy vágyaink meghurcoltatása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/167/237/szx_mchn-avagy-vagyaink-meghurcoltatasa-222-131-245204.jpg)
SZX_MCHN, avagy vágyaink meghurcoltatása
Általános- Koreográfia
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!