művész
![Fábry Sándor Fábry Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/003/684/fabry-sandor-474-279-54495.jpg)
Fábry Sándor
Író, humorista, műsorvezető, dramaturg, Érdemes és Kiváló művész.
Az 1990-es évek elején figyeltek fel először humorára. Rövid idő alatt számos kabaréműsor konferansziéja, önálló betétek szerzője lett a Rádiókabaréban. Az 1998-as humorfesztivál szóvivője volt. 1994-ben a Soros Alapítvány jubileumi (10 éves), ünnepi műsorát vezette nagy sikerrel. 1994–95 között…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Író, humorista, műsorvezető, dramaturg, Érdemes és Kiváló művész.
Az 1990-es évek elején figyeltek fel először humorára. Rövid idő alatt számos kabaréműsor konferansziéja, önálló betétek szerzője lett a Rádiókabaréban. Az 1998-as humorfesztivál szóvivője volt. 1994-ben a Soros Alapítvány jubileumi (10 éves), ünnepi műsorát vezette nagy sikerrel. 1994–95 között a Merlin Színházban „A pincér közbeszól” című improvizatív önálló esttel lépett fel, majd pedig az Új Színházban tartott önálló estet „A Fábry” címmel.
1998-tól önálló műsora volt a tv-ben, mely kezdetben az MTV-n „Esti Showder Fábry Sándorral” címen, majd az első évad végén átkerült az RTL Klubhoz, ahol 2011-ig futott, kéthetente csütörtökön 21 óra 10 perctől ugyanazon a címen. A műsorba főleg ismert magyar személyiségeket (írók, költők, színészek, humoristák, sportolók stb.) hívtak meg, de szerepeltek már különböző nemzetiségek, vallások, közszervek (például rendőrség, tűzoltóság) képviselői is, akik általában valamilyen velük megesett humoros történetet meséltek el. A műsor állandó rovata volt a „Dizájn Center”, a show egyik legnépszerűbb eleme, amely főleg az elmúlt 30–40 évben gyártott és a kereskedelemben egykor kapható termékeket vett górcső alá, nosztalgikus emlékeket is megidézve. A műsor ezen részéből DVD is forgalomba került.
2009. szeptember 17-én debütált a Legyen Ön is milliomos! új műsorvezetőjeként. 2012-től visszatért a Magyar Televízió képernyőjére, ahol „Fábry” címmel indított műsort.
Díjai:
Karinthy-gyűrű (1996)
Bon-bon díj (1997, 2001, 2006, 2007)
Déri János-díj (1998)
Érdemes művész (2002)
Eötvös József Sajtódíj (2007)
Kiváló művész (2018)
A Veszprémi Állatkert tiszteletbeli állatgondozója 1998 óta.
Írói, publicisztikai munkássága:
Bacsó Péter–Fábry Sándor: Megint tanú. Filmregény, 1992; Pelikán–Pannon, Bp., 1992 (a nagy sikerű A tanú c. film folytatása könyvben)
Elfújta a tigris (Wahorn Andrással, 1994)
Dizájn Center (Hócipő rovata, 1989–2002)
Dizájn Center (könyv, 2005)
Showder a javából (Glória, 2006)
Dizájn Center 2 (könyv, 2007)
Showder kalendárium; vezető író Fábry Sándor; Scolar, Bp., 2010
drMáriás–Fábry Sándor: Etűdök rókafűrészre és fröccsöntött szarkára; Kossuth, Bp., 2018
Rendszeresen publikál magazinokban, újságokban, többek között a Playboyban önálló gasztronómiai rovatot vezetett.
![80 nap alatt a Föld körül - Fábry Sándor önálló estje](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
80 nap alatt a Föld körül - Fábry Sándor önálló estje
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- író, humorista, műsorvezető, dramaturg, érdemes és kiváló művész
![80 nap alatt a Föld körül - Fábry Sándor önálló estje](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
80 nap alatt a Föld körül - Fábry Sándor önálló estje
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- író, humorista, műsorvezető, dramaturg, érdemes és kiváló művész
![A FÁBRY - Fábry Sándor önálló estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/761/a-fabry-fabry-sandor-onallo-estje-222-131-26213.jpg)
A FÁBRY - Fábry Sándor önálló estje
GAG Management Kft.- Színész
![Aranyosi Péter - Fábry Sándor közös est](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter - Fábry Sándor közös est
Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.- Színész
![Aranyosi Péter - Fábry Sándor közös estje](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Aranyosi Péter - Fábry Sándor közös estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor - Fábry Sándor közös estje](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor - Fábry Sándor közös estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor - Fábry Sándor közös estje](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Badár Sándor - Fábry Sándor közös estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Badár Sándor és Fábry Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/070/824/badar-sandor-es-fabry-sandor-222-131-101510.png)
Badár Sándor és Fábry Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Badár Sándor és Fábry Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/049/562/badar-sandor-es-fabry-sandor-222-131-69612.jpg)
Badár Sándor és Fábry Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Bödőcs Tibor - Fábry Sándor közös estje](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Bödőcs Tibor - Fábry Sándor közös estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Bödőcs Tibor és Fábry Sándor](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Bödőcs Tibor és Fábry Sándor
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Humorista
![Breuer finisszázs](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/405/breuer-finisszazs-222-131-98465.jpg)
Breuer finisszázs
Iparművészeti Múzeum- Szubjektív tárlatvezetés
![drMáriás és Fábry Sándor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/107/938/drmarias-es-fabry-sandor-222-131-141570.jpg)
drMáriás és Fábry Sándor
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Író, humorista, műsorvezető, dramaturg Érdemes Művész
![Fábry](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/039/299/fabry-222-131-44900.jpg)
Fábry
Broadway Ticket Hungary Kft..- Humorista
![Fábry](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/540/fabry-222-131-29358.jpg)
Fábry
Millenáris- Színész
![Fábry](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/789/fabry-222-131-44769.jpg)
Fábry
Broadway Ticket Hungary Kft..- Humorista
![Fábry Most](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/332/fabry-most-222-131-31308.jpg)
Fábry Most
Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.- Színész
![Fábry Most](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Fábry Most
Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.- Színész
![Fábry Sándor - Bödőcs Tibor közös estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/133/fabry-sandor-bodocs-tibor-kozos-estje-222-131-21257.jpg)
Fábry Sándor - Bödőcs Tibor közös estje
Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.- Színész
![Fábry Sándor - Bödőcs Tibor közös estje](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Fábry Sándor - Bödőcs Tibor közös estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Fábry Sándor - Kőhalmi Zoltán közös estje](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Fábry Sándor - Kőhalmi Zoltán közös estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Fábry Sándor - Kőhalmi Zoltán közös estje](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Fábry Sándor - Kőhalmi Zoltán közös estje
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![FÁBRY SÁNDOR - Önálló Est](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/771/fabry-sandor-onallo-est-222-131-153918.jpg)
FÁBRY SÁNDOR - Önálló Est
Általános- Író, humorista, műsorvezető, dramaturg, érdemes és kiváló művész
![Fábry Sándor Önálló Estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/120/555/fabry-sandor-onallo-estje-222-131-162178.jpg)
Fábry Sándor Önálló Estje
Szentesi Művelődési Központ- Déri János-díjas, Karinthy-gyűrűs író, humorista, műsorvezető, dramaturg, Érdemes és Kiváló művész
![Fábry Sándor tárlatvezetése a Bauhaus100. kiállításban](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/892/fabry-sandor-tarlatvezetese-a-bauhaus100-kiallitasban-222-131-134883.jpg)
Fábry Sándor tárlatvezetése a Bauhaus100. kiállításban
Ludwig Múzeum- Tárlatvezető
![Fábry Sándor, Hajós András, Sándor György](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/020/fabry-sandor-hajos-andras-sandor-gyorgy-222-131-32349.jpg)
Fábry Sándor, Hajós András, Sándor György
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Müller Péter és Fábry Sándor - 'Most nem Ő kérdez'](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/656/muller-peter-es-fabry-sandor-most-nem-o-kerdez-222-131-23108.jpg)
Müller Péter és Fábry Sándor - 'Most nem Ő kérdez'
GAG Management Kft.- Színész
![Napijegy 08.02.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/118/napijegy-0802-222-131-32363.jpg)
Napijegy 08.02.
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Színész
![Oh, Tannenbaum - Fábry Sándor önálló estje // Badár Sándor önálló estje (nyilvános adásfelvétel)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/066/968/oh-tannenbaum-fabry-sandor-onallo-estje-badar-sandor-onallo-estje-nyilvanos-adasfelvetel-222-131-75583.jpg)
Oh, Tannenbaum - Fábry Sándor önálló estje // Badár Sándor önálló estje (nyilvános adásfelvétel)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![SHOWDER KLUB felvétel - Aranyosi Péter, Dombóvári István, Fábry Sándor, Puzsér Róbert](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/087/814/showder-klub-felvetel-aranyosi-peter-dombovari-istvan-fabry-sandor-puzser-robert-222-131-104165.jpg)
SHOWDER KLUB felvétel - Aranyosi Péter, Dombóvári István, Fábry Sándor, Puzsér Róbert
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
![Szőke András és Badár Sándor - Stand up és mozi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/104/szoke-andras-es-badar-sandor-stand-up-es-mozi-222-131-172806.jpg)
Szőke András és Badár Sándor - Stand up és mozi
Veszprémi Programiroda Kft.- Négyszeres Bon-bon díjas, Déri János-díjas, Karinthy-gyűrűs író, humorista, műsorvezető, dramaturg, Érdemes és Kiváló művész.
![Vacsorajegy-New Orleans(Csak az előadás jeggyel együtt érvényes)](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Vacsorajegy-New Orleans(Csak az előadás jeggyel együtt érvényes)
Waldorf-Café Rendezvényszervező Kft.- szeptember 17.
![Vietnámi balzsam – Fábry Sándor önálló előadása (nyilvános adásfelvétel)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/066/967/vietnami-balzsam-fabry-sandor-onallo-eloadasa-nyilvanos-adasfelvetel-222-131-75585.jpg)
Vietnámi balzsam – Fábry Sándor önálló előadása (nyilvános adásfelvétel)
DNS-Dumaszínház Kulturális Egyesület- Egyéb
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!