Artist
![Péter Varsányi Péter Varsányi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/011/426/peter-varsanyi-474-279-101619.jpg)
Péter Varsányi
Rendező.
1993-ban született Budapesten. 2012 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházi rendező-bábrendező szakos hallgatója. Korán a művészetek, az alkotás felé fordult: gyermekkora óta ír, kezdetben novellákat, később verseket, dalszövegeket és kritikát. Ezzel párhuzamosan zenei tanulmányokat is folytatott, zongorázott, dobolt, tagja volt az Eötvös József Gimnázium kórusának…
Current programs
No program is currently running.
Rendező.
1993-ban született Budapesten. 2012 óta a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházi rendező-bábrendező szakos hallgatója. Korán a művészetek, az alkotás felé fordult: gyermekkora óta ír, kezdetben novellákat, később verseket, dalszövegeket és kritikát. Ezzel párhuzamosan zenei tanulmányokat is folytatott, zongorázott, dobolt, tagja volt az Eötvös József Gimnázium kórusának és a Belvárosi Ütősöknek. Érdeklődése középiskolai évei alatt fordult a színház felé – több iskolai előadásban is szerepelt, illetve dramaturgként tevékenykedett. Fontosabb színházi munkái: La Fontaine mesék (2014, Győri Vaskakas Bábszínház), Eugène Ionesco: A lecke (2015, Színház- és Filmművészeti Egyetem), E. T. A. Hoffmann - Laboda Kornél - Varsányi Péter: Az arany virágcserép (2016, Ódry Színpad).
![#aranyvirágcserép](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/147/aranyviragcserep-222-131-229592.jpg)
#aranyvirágcserép
Harlekin Bábszínház- Director
![A kis herceg](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/125/106/a-kis-herceg-222-131-178616.jpg)
A kis herceg
Budaörsi Latinovits Színház- Antoine de Saint Exupéry azonos című könyve alapján írta és az előadást rendezte
![Az öreg kisasszony autósmeséi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/072/297/az-oreg-kisasszony-autosmesei-222-131-94502.jpg)
Az öreg kisasszony autósmeséi
Budaörsi Latinovits Színház- Director
![Az úrhatnám szolgáló](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/094/az-urhatnam-szolgalo-222-131-80955.jpg)
Az úrhatnám szolgáló
Magyar Állami Operaház- Director
![Kabóca Bábszínház - Az öreg kisasszony autósmeséi - a Budaörsi Latinovits Színház vendégjátéka](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/776/kaboca-babszinhaz-az-oreg-kisasszony-autosmesei-a-budaorsi-latinovits-szinhaz-vendegjateka-222-131-98975.jpg)
Kabóca Bábszínház - Az öreg kisasszony autósmeséi - a Budaörsi Latinovits Színház vendégjátéka
Veszprémi Programiroda Kft.- Director
Manna Matiné: Sündör és Niru
B32 Galéria és Kultúrtér- Director
![Mire gondol Alma?](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/100/957/mire-gondol-alma-222-131-151408.jpg)
Mire gondol Alma?
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Director
![Mire gondol Alma?](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/170/mire-gondol-alma-222-131-197426.jpg)
Mire gondol Alma?
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Director
![Péntek úr csodálatos barátai](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/149/779/pentek-ur-csodalatos-baratai-222-131-223807.jpg)
Péntek úr csodálatos barátai
Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.- Director
![TISZAVIRÁG (4+)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/159/540/tiszavirag-4-222-131-233369.jpg)
TISZAVIRÁG (4+)
Csiky Gergely Színház- Írta és rendezte
![Varsányi Péter: A MEGTORLÁS NAPJA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/757/varsanyi-peter-a-megtorlas-napja-222-131-107315.jpg)
Varsányi Péter: A MEGTORLÁS NAPJA
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Author
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.