Artist
![Péter Sziámi Müller Péter Sziámi Müller](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/007/927/peter-sziami-muller-474-279-242704.jpg)
Péter Sziámi Müller
1976-ban a ELTE-n magyar-francia szakos tanári diplomát, a Magyar Rádióban 1973-ban rádiószerkesztő-riporter diplomát szerzett, majd cirkusz- és varietérendezői képesítésre tett szert az Állami Artistaképző Iskolában, később film- és televízió-rendezői diplomát kapott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Szinetár Miklós osztályában.
1984 és 1990 között főként Amszterdamban dolgozott forgatókönyvíróként…
Current programs
No program is currently running.
1976-ban a ELTE-n magyar-francia szakos tanári diplomát, a Magyar Rádióban 1973-ban rádiószerkesztő-riporter diplomát szerzett, majd cirkusz- és varietérendezői képesítésre tett szert az Állami Artistaképző Iskolában, később film- és televízió-rendezői diplomát kapott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, Szinetár Miklós osztályában.
1984 és 1990 között főként Amszterdamban dolgozott forgatókönyvíróként és rendezőként valamint kulturális producerként. Hazatérte után 1992-től a Sziámi Zenei Társulat vezetője, majd a Társulat nyári alkotótáborából kinőtt Sziget Fesztivál alapítója és a Sziget Kulturális Szervezőiroda Kft. kreatív igazgatója. 1995-96-ban az első hazai zenei kereskedelmi magán-tv, az A3 kreatív igazgatója. Részt vett az 1997-ben Nobel Békedíjjal kitüntetett ICBL (Nemzetközi Kampány a Taposóaknák Betiltásáért) civil kezdeményezésben.
1998-tól néhány évig a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínének művészeti vezetője, majd 2001-ben az akkor induló „Bartók +…” Miskolci Nemzetközi Operafesztivál ügyvezető igazgatója lett. Ennek mai napig alapító igazgatója és főtanácsadója. Rendezett a Miskolci Nemzeti Színházban és a Madách Színházban. 2001-től 2007-ig a Jonathan Miller Kiadó ügyvezetője, számos sikerkönyv szerkesztője és kiadója. 2006-ban a Magyar Állami Operaház stratégiai igazgatója.
Már két évtizede az alternatív kultúra egyik legmeghatározóbb hazai egyénisége, az URH és a Kontroll-csoport énekese, szövegírója. 1984 óta létező jelenlegi zenekara, a Sziámi az egyik legsokoldalúbb együttes Magyarországon. Az utóbbi időben énekesként együtt lép fel szerzőtársával Szakcsi lakatos Bélával, ennek a műfajteremtő formációnak Jazzy Chanson Duó a neve.
Színpadi szerzőként a Mária Evangéliumával debütált 1992-ben, a közönség ekkor neki és szerzőtársainak, Tolcsvay Lászlónak és Müller Péternek szavazta az Erzsébet-díjat. Azóta számos musical szövegírója és fordítója (Isten pénze, Beszterce ostroma, Peter Pan, Elisabeth, Mozart!, Oltári srácok). Dalait és szövegfordításait Koncz Zsuzsától Kozma Orsin és Mészáros Árpád Zsolton át Szinetár Dóráig és Bereczki Zoltánig számos előadó énekli, dalszövegei önálló kötetekben, versei az Élet és Irodalomban valamint antológiákban jelentek meg. Televíziós sorozatokat készített többek között Rubik Ernővel, két egész estés játékfilmet, rövidfilmeket és videoklipeket írt és rendezett Játszott Jancsó Miklós filmjében, és egy éve színészként dolgozik a Baltazár Színházzal. Jelenleg egy angol-magyar koprodukcióban készülő, egész estés animációs film és egy játékfilm forgatókönyvén, valamint két Kálmán Imre-operett újrafordításán dolgozik. Hat gyerek édesapja.
![21/22 Vadak Ura](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/129/705/2122-vadak-ura-the-covenant-222-131-179720.jpg)
21/22 Vadak Ura "The covenant"
Zenthe Ferenc Színház Nonprofit Kft.- Dalszöveg
![A vadak ura - The Covenant](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/137/615/a-vadak-ura-the-covenant-222-131-194853.jpg)
A vadak ura - The Covenant
Hírös Agóra- Dalszövegíró, dramaturg
![Baltazár Színház: Boldog óra](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/057/263/baltazar-szinhaz-boldog-ora-222-131-62192.jpg)
Baltazár Színház: Boldog óra
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Légionárius
![Baltazár Színház: Kőválasz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/047/354/baltazar-szinhaz-kovalasz-222-131-43595.jpg)
Baltazár Színház: Kőválasz
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Actor/Actress
![Bohém Casting - Puccini+Rock (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál)](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Bohém Casting - Puccini+Rock (Miskolci Nemzetközi Operafesztivál)
Általános 2- Magyar szöveg
![Boldog óra](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/057/834/boldog-ora-222-131-63109.jpg)
Boldog óra
Csiky Gergely Színház- Légionárius
![Boldog óra - Baltazár Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/056/986/boldog-ora-baltazar-szinhaz-222-131-61714.jpg)
Boldog óra - Baltazár Színház
Veszprémi Petőfi Színház- Légionárius
![Csodalépés Rátóti Zoltán lemezbemutató koncert](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Csodalépés Rátóti Zoltán lemezbemutató koncert
Thália Színház- Szövegíró
![CSODALÉPÉS RÁTÓTI ZOLTÁN-MÜLLER PÉTER SZIÁMI](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/048/893/csodalepes-ratoti-zoltan-muller-peter-sziami-222-131-45093.jpg)
CSODALÉPÉS RÁTÓTI ZOLTÁN-MÜLLER PÉTER SZIÁMI
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Vendég
![Duóhéjban PÉNTEK ÉS ROBINSON DUÓ / (MÜLLER PÉTER SZIÁMI ÉS DARVAS FERENC)](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Duóhéjban PÉNTEK ÉS ROBINSON DUÓ / (MÜLLER PÉTER SZIÁMI ÉS DARVAS FERENC)
Általános- Actor/Actress
![Elisabeth](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/125/136/elisabeth-222-131-222925.jpg)
Elisabeth
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Translator
![Elisabeth](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/048/817/elisabeth-222-131-47746.jpg)
Elisabeth
Budapesti Operettszínház.- Translator
![ELISABETH - Michael Kunze és Sylvester Levay musicalje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/129/125/elisabeth-michael-kunze-es-sylvester-levay-musicalje-222-131-179826.jpg)
ELISABETH - Michael Kunze és Sylvester Levay musicalje
Margitszigeti Színház- Translator
![Gergő és az álomfogó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/041/898/gergo-es-az-alomfogo-222-131-38775.jpg)
Gergő és az álomfogó
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Dalszöveg
![GRAFFALÓ Baltazár Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/063/833/graffalo-baltazar-szinhaz-222-131-71259.jpg)
GRAFFALÓ Baltazár Színház
Veszprémi Petőfi Színház- Anya / Mesélő
![Isten pénze](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/168/037/isten-penze-222-131-246708.jpg)
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Szerző
![Isten pénze](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/168/189/isten-penze-222-131-246704.jpg)
Isten pénze
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Szerző
![Isten pénze-családi musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/169/147/isten-penze-csaladi-musical-222-131-248752.jpg)
Isten pénze-családi musical
Tóth József Színház- Szerző
![Jancsó100! - a Budapesti Őszi Fesztivál nyitóeseménye](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/150/jancso100-a-budapesti-oszi-fesztival-nyitoesemenye-222-131-173327.jpg)
Jancsó100! - a Budapesti Őszi Fesztivál nyitóeseménye
Budapest Brand Nonprofit Zrt.- Közreműködik
Két zsidó Amerikában - Gershwin es Bernstein világa; Horgas Eszter estje
Zsidó Művészeti Napok- Énekes
![Kőválasz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/072/728/kovalasz-222-131-85219.jpg)
Kőválasz
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Actor/Actress
![Kőválasz - A Baltazár Színház vendégjátéka](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/041/912/kovalasz-a-baltazar-szinhaz-vendegjateka-222-131-38367.jpg)
Kőválasz - A Baltazár Színház vendégjátéka
Nemzeti Színház- Actor/Actress
![Kőválasz - Baltazár Színház](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Kőválasz - Baltazár Színház
Veszprémi Petőfi Színház- Actor/Actress
![Lesz Itt Még Fesztivál - Müller Péter Sziámival Karafiáth Orsolya Beszélget](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/359/lesz-itt-meg-fesztival-muller-peter-sziamival-karafiath-orsolya-beszelget-222-131-173869.jpg)
Lesz Itt Még Fesztivál - Müller Péter Sziámival Karafiáth Orsolya Beszélget
Munkácsy Mihály Művelődési Ház- Költő, dalszerző, énekes, filmrendező, kulturális szakember.
![Mária Evangéliuma](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/159/157/maria-evangeliuma-222-131-233799.jpg)
Mária Evangéliuma
Hírös Agóra- Szerző
![MÁRIA EVANGÉLIUMA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/495/maria-evangeliuma-222-131-187876.jpg)
MÁRIA EVANGÉLIUMA
Csiky Gergely Színház- Versek
![Mária evangéliuma](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/222/maria-evangeliuma-222-131-30099.jpg)
Mária evangéliuma
Broadway Ticket Hungary Kft..- Író
![Mária evangéliuma - rockopera](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/995/maria-evangeliuma-rockopera-222-131-191489.jpg)
Mária evangéliuma - rockopera
Broadway Ticket Hungary Kft..- Versek
![MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/131/693/maria-evangeliuma-rockopera-222-131-187686.jpg)
MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera
Margitszigeti Színház- Versek
![MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/154/931/maria-evangeliuma-rockopera-222-131-226281.jpg)
MÁRIA EVANGÉLIUMA rockopera
Margitszigeti Színház- Versek
![MOZART ! musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/213/mozart-musical-222-131-192296.jpg)
MOZART ! musical
Margitszigeti Színház- Magyar szöveg
![Müller Péter Sziámi + Romano Drom](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/162/667/muller-peter-sziami-romano-drom-222-131-237709.jpg)
Müller Péter Sziámi + Romano Drom
Karaván Színház és Művészeti Alapítvány- filmrendező, énekes, költő
![Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar és vendégeik – Leonard Cohen dalai magyarul](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/134/854/muller-peter-sziami-andfriends-zenekar-es-vendegeik-leonard-cohen-dalai-magyarul-222-131-194366.jpg)
Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar és vendégeik – Leonard Cohen dalai magyarul
Városmajori Szabadtéri Színpad- Ének
![Müller Péter Sziámi, Szakcsi Lakatos Béla: Dalok Seresstől, másoktól és magunktól](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/568/muller-peter-sziami-szakcsi-lakatos-bela-dalok-seresstol-masoktol-es-magunktol-222-131-98412.jpg)
Müller Péter Sziámi, Szakcsi Lakatos Béla: Dalok Seresstől, másoktól és magunktól
Spinoza Színház- Zenész
![Nikola Tesla - Végtelen energia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/111/606/nikola-tesla-vegtelen-energia-222-131-160123.jpg)
Nikola Tesla - Végtelen energia
RaM Colosseum- Dramaturgia
![Nikola Tesla - Végtelen energia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/157/495/nikola-tesla-vegtelen-energia-222-131-236132.jpg)
Nikola Tesla - Végtelen energia
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Dalszöveg, dramaturgia
![Nikola Tesla - Végtelen Energia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/885/nikola-tesla-vegtelen-energia-222-131-197452.jpg)
Nikola Tesla - Végtelen Energia
TBG Production- Dramaturg, dalszöveg
![Nikola Tesla - Végtelen Energia - The Great Musical Show](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/734/nikola-tesla-vegtelen-energia-the-great-musical-show-222-131-213584.jpg)
Nikola Tesla - Végtelen Energia - The Great Musical Show
Kálmán Imre Művelődési Központ- Dalszöveg és dramaturgia
![Nikola TESLA - Végtelen energia musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/504/nikola-tesla-vegtelen-energia-musical-222-131-164706.jpg)
Nikola TESLA - Végtelen energia musical
Margitszigeti Színház- Dalszöveg
![Nikola TESLA – Végtelen energia - the great musical show](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/130/965/nikola-tesla-vegtelen-energia-the-great-musical-show-222-131-182402.jpg)
Nikola TESLA – Végtelen energia - the great musical show
Általános- Dalszövegek
![Nikola Tesla: Végtelen energia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/152/324/nikola-tesla-vegtelen-energia-222-131-236058.jpg)
Nikola Tesla: Végtelen energia
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Dalszöveg, dramaturgia
![Örkény István: Nézzünk bizakodva a jövőbe!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/087/536/orkeny-istvan-nezzunk-bizakodva-a-jovobe-222-131-103855.jpg)
Örkény István: Nézzünk bizakodva a jövőbe!
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Actor/Actress
![ÖRKÉNY: NÉZZÜNK BIZAKODVA A JÖVŐBE!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/504/orkeny-nezzunk-bizakodva-a-jovobe-222-131-199998.jpg)
ÖRKÉNY: NÉZZÜNK BIZAKODVA A JÖVŐBE!
Csokonai Rendezvényház- Közreműködik
![Pianissimo duo - SZAKCSI LAKATOS BÉLA és MÜLLER PÉTER SZIÁMI](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/667/pianissimo-duo-szakcsi-lakatos-bela-es-muller-peter-sziami-222-131-153810.jpg)
Pianissimo duo - SZAKCSI LAKATOS BÉLA és MÜLLER PÉTER SZIÁMI
K11 Művészeti és Kulturális Központ- Költő
![PIANISSIMO! Müller Péter Sziámi és Szakcsi Lakatos Béla koncertje](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
PIANISSIMO! Müller Péter Sziámi és Szakcsi Lakatos Béla koncertje
KékSzobaHall- Actor/Actress
![Rátóti Zoltán Klubzenekar](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/067/092/ratoti-zoltan-klubzenekar-koztunk-marad-222-131-78440.jpg)
Rátóti Zoltán Klubzenekar "Köztünk marad"
Veszprémi Petőfi Színház- Énekes
![Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/313/rebecca-a-manderley-haz-asszonya-musical-222-131-28786.jpg)
Rebecca - A Manderley-ház asszonya - musical
Budapesti Operettszínház- Magyar szöveg
![Seressük egymást, gyerekek - Müller Péter Sziámi estje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/048/377/seressuk-egymast-gyerekek-muller-peter-sziami-estje-222-131-44680.jpg)
Seressük egymást, gyerekek - Müller Péter Sziámi estje
HK Produkció- Actor/Actress
![Shalom, Chaverim! - a STETL koncertje Müller Péter Sziámival](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/111/909/shalom-chaverim-a-stetl-koncertje-muller-peter-sziamival-222-131-156248.jpg)
Shalom, Chaverim! - a STETL koncertje Müller Péter Sziámival
Zsidó Művészeti Napok- Other
![SOMNAKAJ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/120/953/somnakaj-222-131-172837.jpg)
SOMNAKAJ
Csiky Gergely Színház- Author
![Somnakaj - Gypsy musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/167/181/somnakaj-gypsy-musical-222-131-244603.jpg)
Somnakaj - Gypsy musical
Általános- Author
![SZAKCSI LAKATOS BÉLA és MÜLLER PÉTER SZIÁMI formációja, a PIANISSIMO! DUÓ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/185/szakcsi-lakatos-bela-es-muller-peter-sziami-formacioja-a-pianissimo-duo-222-131-41752.jpg)
SZAKCSI LAKATOS BÉLA és MÜLLER PÉTER SZIÁMI formációja, a PIANISSIMO! DUÓ
Általános- Actor/Actress
![Szentivánéji álom](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/056/897/szentivaneji-alom-222-131-62409.jpg)
Szentivánéji álom
Budapesti Operettszínház.- Szöveg
![Szentivánéji álom - musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/317/szentivaneji-alom-musical-222-131-30185.jpg)
Szentivánéji álom - musical
Budapesti Operettszínház- Szövegíró
![Szigligeti Kanapé talk&show: A pianissimo duó: Szakcsi és Sziámi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/905/szigligeti-kanape-talkshow-a-pianissimo-duo-szakcsi-es-sziami-222-131-173974.jpg)
Szigligeti Kanapé talk&show: A pianissimo duó: Szakcsi és Sziámi
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.- Költő, dalszerző, énekes, filmrendező, kulturális szakember.
![Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/136/579/tolcsvay-muller-muller-maria-evangeliuma-222-131-193018.jpg)
Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma
Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.- Versek
![Vadak ura](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/842/vadak-ura-222-131-189700.jpg)
Vadak ura
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Dalszövegíró, dramaturg
![Vadak Ura - The Covenant](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/128/066/vadak-ura-the-covenant-222-131-176307.jpg)
Vadak Ura - The Covenant
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Dalszöveg
![Vadak Ura - The Covenant](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/123/067/vadak-ura-the-covenant-222-131-176442.jpg)
Vadak Ura - The Covenant
Broadway Ticket Hungary Kft..- Dalszöveg
![Vadak Ura - The Covenant - PREMIER](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/123/559/vadak-ura-the-covenant-premier-222-131-175296.jpg)
Vadak Ura - The Covenant - PREMIER
Broadway Ticket Hungary Kft..- Dalszöveg
![Vadak Ura - The COVENANT családi musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/201/vadak-ura-the-covenant-csaladi-musical-222-131-186804.jpg)
Vadak Ura - The COVENANT családi musical
Általános- Dalszövegíró, dramaturg
![Vadak Ura -musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/143/312/vadak-ura-musical-222-131-204927.jpg)
Vadak Ura -musical
TBG Production- Dalszöveg
![Vadak Ura -The Covenant](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/627/vadak-ura-the-covenant-222-131-167358.jpg)
Vadak Ura -The Covenant
TBG Production- Dalszöveg
![VADAK URA – The Covenant](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/132/106/vadak-ura-the-covenant-222-131-186503.jpg)
VADAK URA – The Covenant
Broadway Ticket Hungary Kft..- Dalszöveg
![Világszép nádszálkisasszony](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Világszép nádszálkisasszony
Csiky Gergely Színház- Dalszövegek
![Vörös István: Arany lépés](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/493/voros-istvan-arany-lepes-222-131-30464.jpg)
Vörös István: Arany lépés
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Actor/Actress
![Vörös István: Boldog Óra](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/048/166/voros-istvan-boldog-ora-222-131-46506.jpg)
Vörös István: Boldog Óra
Általános- Légionárius
![X Bohém Casting](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
X Bohém Casting
Budapesti Operettszínház- Szövegíró
![X Elisabeth](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/269/x-elisabeth-222-131-34382.jpg)
X Elisabeth
Budapesti Operettszínház- Magyar szöveg
![X Szentivánéji álom](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/276/x-szentivaneji-alom-222-131-32628.jpg)
X Szentivánéji álom
Budapesti Operettszínház- Szövegíró
![XA Bajadér](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/569/xa-bajader-222-131-51535.jpg)
XA Bajadér
Budapesti Operettszínház- Dalszövegíró
![XGhost](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/268/xghost-222-131-40978.jpg)
XGhost
Budapesti Operettszínház- Magyar szöveg
![xMozart!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/568/xmozart-222-131-70725.jpg)
xMozart!
Budapesti Operettszínház- Magyar szöveg
![zzIsten pénze](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/565/zzisten-penze-222-131-153281.jpeg)
zzIsten pénze
Budapesti Operettszínház- Dalszövegíró
![zzMarie Antoinette](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/439/zzmarie-antoinette-222-131-76368.jpg)
zzMarie Antoinette
Budapesti Operettszínház- Dalszöveg
![zzRebecca](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/271/zzrebecca-222-131-32691.jpg)
zzRebecca
Budapesti Operettszínház- Magyar szöveg
Recommendations
Warning! The basket time limit is about to expire!
item(s) in basket
total:
Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.