Artist


János Mihály

János Mihály

1965-ben alapítottuk első zenekarunkat, természetesen 3 gitár, dob. Főleg zenekari számokat játszottunk két okból is, mert nem volt mikrofonunk, másrészt az akkoriban népszerű Shadows és Ventures együttesek is hasonló felállásúak voltak. Mészáros Feri gitárosunk a FŐTaxinál dolgozott, így sokat próbálhattunk a kultúrtermükben. Dobosunk egy alkalommal boldogan jött próbára. Elmesélte,…

 Continue

Current programs


No program is currently running.

1965-ben alapítottuk első zenekarunkat, természetesen 3 gitár, dob. Főleg zenekari számokat játszottunk két okból is, mert nem volt mikrofonunk, másrészt az akkoriban népszerű Shadows és Ventures együttesek is hasonló felállásúak voltak. Mészáros Feri gitárosunk a FŐTaxinál dolgozott, így sokat próbálhattunk a kultúrtermükben. Dobosunk egy alkalommal boldogan jött próbára. Elmesélte, hogy egy bárban megismerkedett egy sráccal, aki a bárzongorista helyett zongorázott és énekelt hatalmas sikerrel. Elhívta próbára. A nagykabátos, szemüveges fiatalember Máté Péter volt. Az első próba kitűnően sikerült, ezzel egy hosszú barátság és közös zenélés vette kezdetét.

Rengeteget próbáltunk a több fellépés reményében. Egy év múlva, váratlanul egy kitűnő alkalom adódott. Egy szombati napon próbajátékon voltunk a Budapest Pestszentimrei Művelődési Házban, a GIBBONY-ban. A helyi zenekar tagjai az esti fellépés előtt összevesztek. A buli veszélyben forgott. A művház " anaggere " Magyar Kálmán minket biztatott, hogy álljunk be zenélni, az ottmaradt zenészekhez. Mi ketten Péterrel voltunk a beugrók, igazán jól sikerült. Olyannyira, hogy felajánlották, minden szombaton és vasárnap játszhatunk!!! Még fizetést is kaptunk. Napi 75,-Ft, nagyon örültünk Így született az ORPHEUSZ együttes.

Nevek:
Máté Péter, Mihály János, Tóth Antal, Margittai János, Delamigo Tibor és később Dékány Sarolta. Az újabb fordulópontot Péter " Sakktábla lett a világ " c. polbeat dala hozta, amit már a rádió is játszott. Ettől kezdve sok szóló felkérése is volt. A mi zenekarunk hétvégi elfoglaltsága miatt Ő más bandával is fellépett.

Péter a szólista ambíciója mellett, nagyon szeretett csapatban, zenekarban játszani. Itt tudott kísérletezni és megvalósítani ötleteit. Egyszer felhívott és kért, hogy szerezzek egy pár jó zenészt, csináljunk egy új bandát. Rövid gondolkodás után megkerestem Csom Attilát (általánostól gimnáziumig együtt jártunk iskolába, de mindíg más zenekarban játszottunk), hogy beszállna-e az új zenekarunkba. A legjobb pillanatban találtam meg, mert a zenekara a Fantoms, akikkel a Vásárhelyi egyetemi klubban játszott, feloszlott. Így Attilával és a Fantoms gitárosával 1967 őszén megalakult a Máté együttes.

Máté Péter emlékest

Máté Péter emlékest

Békéscsabai Jókai Színház
  • basszusgitár

Recommendations


Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:


Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.