Artist

Juli Básti
3

Juli Básti

Birth: 1957. augusztus 10. (Budapest)

Színművésznő.

Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa lánya titokban, és kissé bizonytalanul készült a színészi pályára: “Érettségi után egy évig mindenfélét csináltam - és semmit. Akármibe belekaptam, nem érdekelt. Éreztem, gondoltam valamit, amit magam sem mertem megnevezni. Amikor tudatosodott bennem, jelentkeztem a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Felvettek.”

 Continue

Current programs

No program is currently running.

Színművésznő.

Básti Lajos és Zolnay Zsuzsa lánya titokban, és kissé bizonytalanul készült a színészi pályára: “Érettségi után egy évig mindenfélét csináltam - és semmit. Akármibe belekaptam, nem érdekelt. Éreztem, gondoltam valamit, amit magam sem mertem megnevezni. Amikor tudatosodott bennem, jelentkeztem a Színház- és Filmművészeti Főiskolára. Felvettek.”

Simon Zsuzsa osztályába járt, de tanította színészi mesterségre Major Tamás, Babarczy László és Székely Gábor is. Diploma után, 1980-ban három osztálytársával együtt (Máté Gábor, Bezerédi Zoltán és Eperjes Károly) a Kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött, a Paraszt Hamlet Ophéliájával debütált. 1984-ben a Katona József Színházhoz szerződött, Jarry Übü királyának Übü Mama szerepével csatlakozott a társulathoz.

“Engem Kaposvár után a Katona vonzott legjobban. Azok a darabok, azok az előadások, azok a partnerek, azok a rendezők. Lehet, hogy a csillogásra másutt több lehetőségem lett volna, a jobb színésszé váláshoz viszont itt volt, és számomra ez volt a döntő.” 
Első filmszerepét 1980-ban játszotta, 1982-ben, San Remóban megkapta a legjobb Női Alakítás díját a Kettévált mennyezet női főszerepéért. Egyik legtöbbet foglalkoztatott és legsikeresebb filmszínésznőnk, a televízióban is gyakran fellép. 1987-ben lemezt készített Cserhalmi Györggyel, a Hallgass kicsit szerzői Dés László és Bereményi Géza voltak.

“A színészetben az a jó, hogy a fele elmélyülés, befelé figyelés. Hogy jó legyen valaki, ahhoz elég némi adottság, ügyesség, fogékonyság, és kicsi szerencsével karriert is lehet csinálni ennyiből. De ha ennél több akarsz lenni, egy picivel is, ahhoz a százszorosát kell adnod. Szenvedélyben, odaadásban, fegyelemben, koncentrációban, munkában. A különbség formálisan olykor alig vehető észre, a lényeget tekintve viszont ég és föld. Az egyik hatásos, a másik meg is tud érinteni. Hogy eljutok-e idáig, nem tudom, de hogy ezért igyekszem mindent megtenni, az biztos.”

Színház- és Filmművészeti Főiskola 1980.
1980-1984:  Kaposvári Csiky Gergely Színház
1984-2003:  Katona József Színház
2003-2015:  Nemzeti Színház
2015-től Centrál Színház

Díjak, kitüntetések:
Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb női alakítás díja (1982, 1988, 1992, 2016)
KISZ-díj (1982)
Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb női epizódszereplő díja (1983)
Legjobb női alakítás díja (1982) - San Remo
Legjobb női alakítás díja (1985) - Moszkva
Jászai Mari-díj (1985)
B. Nagy László-díj (1992)
Erzsébet-díj (1992, 1994)
Kossuth-díj (1993)
Déryné-díj (1993)
A Vastaps Alapítvány díja (2001)
Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2005)
Happy Art Fesztivál: Colombina díj (2007)
A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2009)
Arany Medál díj (2011
Páger Antal-színészdíj (2021)

Főbb színházi szerepei:
Victor Hugo: A királykisasszony lovagja (Neubbergi Mária)
Dosztojevszkij: A játékos (Polina)
Csehov: Három nővér (Mása)
Cseresznyéskert (Ljubov Andrejevna)
Shakespeare: Vízkereszt (Olivia)
Szentivánéji álom (Helena)
A makrancos hölgy (Kata)
Moliere: Tartuffe (Elmira)
Kander- Ebb: Chicago (Velma Kelly)
Ibsen: Hedda Gabler (Hedda Gabler)

Főbb filmes szerepei:
A vörös grófnő (1985)
Egy tél az Isten háta mögött (1999)
Üvegtigris (2001)
Valami Amerika (2001)
Csocsó, avagy éljen május elseje (2001)
Hídember (2001)
Mézparancs (2001)
Magyar vándor (2004)
Üvegtigris 2. (2006)

Szerepei a Centrál Színházban:
Eisemann-Somogyi-Zágon: Fekete Péter - Szonyi Ella
Woody Allen: Central Park West - Phyllis
Neil Simon: Pletykafészek - Cookie Cusack
David Lindsay-Abaire: Jó emberek - Margaret
Edward Albee: Nem félünk a farkastól - Martha
Woody Allen: New York-i komédia - Phylis
Albert Ramsdell Gurney: Love Letters - Szereplő
Tracy Letts: A nevem Mary Page Marlowe - Szereplő

Szerepei a Nemzeti Színházban:
Hermelin - Lukács Antónia
Férfi és Nő -
Vassza Zseleznova / A kivétel és a szabály - Vassza Zseleznova
A Macskalápon - Hester
Vassza Zseleznova / A kivétel és a szabály - Vassza Zseleznova
Vassza Zseleznova / A kivétel és a szabály - Vassza Zseleznova
Mesél a bécsi erdő - Valéria

A 88. utca foglyai

A 88. utca foglyai

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Edna
A 88. utca foglyai

A 88. utca foglyai

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Edna
A 88. utca foglyai

A 88. utca foglyai

Centrál Színház
  • Edna
A 88. utca foglyai - A Centrál Színház vendégjátéka

A 88. utca foglyai - A Centrál Színház vendégjátéka

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Edna
A Macskalápon

A Macskalápon

Nemzeti Színház zRt.
  • Hester
A vizsgálat

A vizsgálat

Nemzeti Színház
  • Actor/Actress
Ármány és szerelem

Ármány és szerelem

Nemzeti Színház
  • Lady Milford, a fejedelem kegyencnője
Cabaret

Cabaret

Centrál Színház
  • Schneider asszony /
Central Park West

Central Park West

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Phyllis
Central Park West - Centrál Színház

Central Park West - Centrál Színház

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Phylis
Csak neked mondom! - A Katona és a WMN.hu beszélgetéssorozata

Csak neked mondom! - A Katona és a WMN.hu beszélgetéssorozata

Katona József Színház
  • Actor/Actress
Cseh Tamás emlékest

Cseh Tamás emlékest

Thália Színház
  • Actor/Actress
Cseh Tamás emlékest (koncert)

Cseh Tamás emlékest (koncert)

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Dés László - Így Öten!

Dés László - Így Öten!

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Vendégművésznő
Dés László - Legyen úgy!

Dés László - Legyen úgy!

GAG Management Kft.
  • Vendégművész
Dés László - Legyen úgy!

Dés László - Legyen úgy!

GAG Management Kft.
  • Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Dés László koncert

Dés László koncert

Madách Imre Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
DÉS LÁSZLÓ KONCERT  Így öten!

DÉS LÁSZLÓ KONCERT Így öten!

Margitszigeti Színház
  • Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Dés László Koncert - Így öten!

Dés László Koncert - Így öten!

GAG Management Kft.
  • Meghívott vendég

Dés László koncert Vendég:Básti Juli

Dés László koncert Vendég:Básti Juli

KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT
  • Vendég
Dés László koncert, vendég: Básti Juli és Mácsai Pál

Dés László koncert, vendég: Básti Juli és Mácsai Pál

Broadway Ticket Hungary Kft..
  • Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Dés László koncertje

Dés László koncertje

Szegedi Szabadtéri Játékok
  • Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
DÉS LÁSZLÓ KONCERTJE vendég: Básti Juli és Nagy Ervin

DÉS LÁSZLÓ KONCERTJE vendég: Básti Juli és Nagy Ervin

Müpa
  • Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Dés László koncertje vendég: Básti Juli és Nagy Ervin

Dés László koncertje vendég: Básti Juli és Nagy Ervin

Kálmán Imre Művelődési Központ
  • Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Dés László koncertje, Vendég: Básti Juli, Nagy Ervin

Dés László koncertje, Vendég: Básti Juli, Nagy Ervin

GAG Management Kft.
  • Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Dés László koncertje, Vendég: Básti Juli, Nagy Ervin

Dés László koncertje, Vendég: Básti Juli, Nagy Ervin

GAG Management Kft.
  • Actor/Actress
Dés László: Dalok egy zongorával

Dés László: Dalok egy zongorával

Klebelsberg Kultúrkúria
  • Actor/Actress
Fekete Péter

Fekete Péter

Centrál Színház
  • Szonyi Ella
Fekete Péter

Fekete Péter

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Szőnyi Ella
FÉRFI ÉS NŐ

FÉRFI ÉS NŐ

Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Férfi és Nő

Férfi és Nő

ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY
  • Actor/Actress
Férfi és Nő

Férfi és Nő

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Férfi és Nő

Férfi és Nő

Nemzeti Színház
  • Actor/Actress
Férfi és Nő

Férfi és Nő

Centrál Színház
  • Actor/Actress
Hermelin

Hermelin

Nemzeti Színház
  • Lukács Antónia
Hermelin

Hermelin

Nemzeti Színház zRt.
  • Lukács Antónia
Hét boszorka

Hét boszorka

Centrál Színház
  • Actor/Actress
Hét boszorka

Hét boszorka

Centrál Színház
  • Előadó
Hét boszorka

Hét boszorka

Centrál Színház
  • Actor/Actress
Irodalmi szerelmek: Álarcosbál - Aposztróf -Várkert irodalom

Irodalmi szerelmek: Álarcosbál - Aposztróf -Várkert irodalom

Várkapitányság Nonprofit Zrt.
  • Színművésznő
Jó emberek

Jó emberek

Centrál Színház
  • Margaret
Jó emberek.

Jó emberek.

Centrál Színház
  • Margaret
Kísértetek

Kísértetek

Centrál Színház
  • Actor/Actress
Legyen úgy! - Dés-koncert

Legyen úgy! - Dés-koncert

Móricz Zsigmond Színház
  • Vendég
Love Letters  Básti Juli- Stohl András

Love Letters Básti Juli- Stohl András

Centrál Színház
  • Melissa
Love Letters - Balsai Móni- Lengyel Tamás

Love Letters - Balsai Móni- Lengyel Tamás

Centrál Színház
  • Actor/Actress
Love Letters - Básti Juli - Alföldi Róbert

Love Letters - Básti Juli - Alföldi Róbert

Centrál Színház
  • Melissa
Love Letters - Básti Juli - Rudolf Péter

Love Letters - Básti Juli - Rudolf Péter

Centrál Színház
  • Actor/Actress
Love Letters - Básti Juli - Scherer Péter

Love Letters - Básti Juli - Scherer Péter

Centrál Színház
  • Melissa
Love Letters - Tompos Kátya - Alföldi Róbert

Love Letters - Tompos Kátya - Alföldi Róbert

Centrál Színház
  • Actor/Actress
Mesél a bécsi erdő

Mesél a bécsi erdő

Nemzeti Színház zRt.
  • Valéria
MI VAGYUNK A GRUND! - Dés László

MI VAGYUNK A GRUND! - Dés László

Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
Mi vagyunk a Grund! - Dés László koncert

Mi vagyunk a Grund! - Dés László koncert

Veres 1 Színház
  • Actor/Actress
Mi vagyunk a Grund! - Dés László koncertje

Mi vagyunk a Grund! - Dés László koncertje

Kisfaludy Színház
  • Actor/Actress
Neil Simon: A 88. utca foglyai

Neil Simon: A 88. utca foglyai

Kölcsey Központ
  • Edna
Neil Simon: Pletykafészek - a Centrál Színház előadása

Neil Simon: Pletykafészek - a Centrál Színház előadása

Kölcsey Központ
  • Cookie Cusack
Nem félünk a farkastól

Nem félünk a farkastól

Centrál Színház
  • Martha
Nem félünk a farkastól .

Nem félünk a farkastól .

Centrál Színház
  • Martha
Nem félünk a farkastól..

Nem félünk a farkastól..

Centrál Színház
  • Martha
New York-i komédia

New York-i komédia

Centrál Színház
  • Phylis
New York-i komédia .

New York-i komédia .

Centrál Színház
  • Phyllis
New York-i komédia..

New York-i komédia..

Centrál Színház
  • Phyllis
PénteK13 - DÉS LÁSZLÓ: Dalok egy zongorával - Vendég: Básti Juli

PénteK13 - DÉS LÁSZLÓ: Dalok egy zongorával - Vendég: Básti Juli

Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
  • A Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színművésznő, Érdemes és Kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
Pletykafészek

Pletykafészek

Centrál Színház
  • Cookie Cusack
Pletykafészek -

Pletykafészek -

Centrál Színház
  • Főszereplő
Pletykafészek -

Pletykafészek -

Centrál Színház
  • Cookie Cusack
Pletykafészek .

Pletykafészek .

Centrál Színház
  • Cookie Cusack
Pletykafészek..

Pletykafészek..

Centrál Színház
  • Cookie Cusack
Sirály

Sirály

Nemzeti Színház
  • Arkagyina
Szabadtéri Nyár 2016 Pletykafészek

Szabadtéri Nyár 2016 Pletykafészek

Móricz Zsigmond Színház
  • Actor/Actress
Szentivánéji tüzek és szerelmek éjszakája -7 boszorka van

Szentivánéji tüzek és szerelmek éjszakája -7 boszorka van

Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.
  • Actor/Actress
SZÜLETTEM MAGYARORSZÁGON

SZÜLETTEM MAGYARORSZÁGON

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Actor/Actress
Születtem Magyarországon 2. - Cseh Tamás emlékkoncert -

Születtem Magyarországon 2. - Cseh Tamás emlékkoncert -

Thália Színház
  • Actor/Actress
Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból

Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból

Nemzeti Színház
  • Maria, parasztasszony
Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból

Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból

Pécsi Országos Színházi Találkozó
  • Mária, parasztasszony
Vassza Zseleznova - Kivétel és a szabály

Vassza Zseleznova - Kivétel és a szabály

Nemzeti Színház
  • Vassza Zseleznova
Vassza Zseleznova / A kivétel és a szabály

Vassza Zseleznova / A kivétel és a szabály

Nemzeti Színház zRt.
  • Vassza Zseleznova,
Zűrzavaros éjszaka

Zűrzavaros éjszaka

Nemzeti Színház
  • Veta

Recommendations

Warning! The basket time limit is about to expire!
estimated time left:
00:00

item(s) in basket

total:

Time limit has expired. Please, put item(s) in to basket again.