művész
![Jakab Tamás Jakab Tamás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/000/822/jakab-tamas-474-279-135972.jpg)
Jakab Tamás
Színművész.
1985-ben szerzett színművész diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ezután a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol – kisebb megszakításokkal – azóta is játszik. 1985-ben Emir Kusturica és Ljubiša Ristic megnézték Witkievicz: Az őrült és az apáca című darabját, melyben Jakab Tamás alakította Walpurgot, az őrült költőt,…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész.
1985-ben szerzett színművész diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Ezután a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol – kisebb megszakításokkal – azóta is játszik. 1985-ben Emir Kusturica és Ljubiša Ristic megnézték Witkievicz: Az őrült és az apáca című darabját, melyben Jakab Tamás alakította Walpurgot, az őrült költőt, és rögtön meghívták azóta legendássá vált társulatukba, az Atelier 212-be. Négy évig, a háború kitöréséig a társulat oszlopos tagja volt, játszotta többek között a Hamlet címszerepét, és Richmondot a III. Richárdból – szerbül.
2002-ben Jászai Mari díjjal tüntették ki.
2003 és 2005 között a Veszprémi Petőfi Színház művésze volt. A La Mancha lovagjában nyújtott alakításáért 2003-ban Latinovits Zoltán-díjban részesült.
A Bujtor István által rendezett Kakukkfészek előadással bejárta az országot. Számos filmet forgatott. Még a főiskolai évek alatt készült egyik kedvence a Befejezetlen ragozás.
Szerepelt a Széchenyi életét feldolgozó Hídemberben és a Glamourban, mely a 31. Magyar Filmszemle fődíjas alkotása lett. 1999-ben és 2000-ben Dömötör-díjat kapott.
Főbb szerepei:
Ken Kesey: Kakukkfészek – Billy Bibitt
Shakespeare: Hamlet – Hamlet
Shakespeare: III. Richárd - Richmond
MacDermot – Rado – Ragni: Hair – Claude
Kálmán: Csárdáskirálynő – Bóni
Moliere: Tartuffe – Tartuffe
Shakespeare: Vízkereszt – Malvolio
Stein – Bock – Harnick: Hegedűs a háztetőn – Mótel
Rice – Webber: Jézus Krisztus szupersztár – Júdás
Witkievicz: Az őrült és az apáca – Walpurg
Leigh – Darion: La Mancha lovagja – Don Quijote
Tagozat: Próza tagozat
Fontosabb szerepek a Szegedi Nemzeti Színházban:
William Shakespeare: Lear Király Gloster
Kodály Zoltán: Háry János Krucifix generális
Csáth Géza: A Janika Tolnay, háziorvos
Darvasi László: Bolond Helga 2006-2007 Kauf
Horváth Péter: Csaó Bambínó Színész
Dés - Geszti - Békés: A dzsungel könyve 2006-2007 Balu
William Shakespeare: Hamlet Színész 2. később második sírásó
Anthony Burgess: Mechanikus narancs csavargó, Brodsky
H.P. Bigest: Hab Selyem, inkább ötven, szintén szemüveges
A kávéház Don Marzio (a don)
Simon Stephens: Pornográfia öregúr vagy öregasszony
Don Guritán
Shakespeare: A tévedések komédiája Szolinusz, Efezus hercege
Királyasszony lovagja (Ruy Blas) Don Guritán
JACQUES OFFENBACH: Orfeusz az alvilágban Szophosz
GEORGES FEYDEAU: Bolha a fülbe Baptistin
MOLNÁR FERENC: Liliom - Egy csirkefogó élete és halála Berkovics detektív; Fogalmazó
Kálmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ Miska, főpincér
William Shakespeare: A MAKRANCOS HÖLGY Gremio
Kosztolányi Dezső: ÉDES ANNA Vizsgálóbíró (filmen)
Kodály Zoltán: HÁRY JÁNOS Ebelasztin báró
Szerepek az aktuális évadban:
Kálmán Imre: CSÁRDÁSKIRÁLYNŐ Miska, főpincér
William Shakespeare: A MAKRANCOS HÖLGY Gremio
Kosztolányi Dezső: ÉDES ANNA Vizsgálóbíró (filmen)
Kodály Zoltán: HÁRY JÁNOS Ebelasztin báró
![A GYERMEKKIRÁLY - ŐSBEMUTATÓ! Pozsgai Zsolt történelmi játéka 1068-ban](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/258/a-gyermekkiraly-osbemutato-pozsgai-zsolt-tortenelmi-jateka-1068-ban-222-131-24140.jpg)
A GYERMEKKIRÁLY - ŐSBEMUTATÓ! Pozsgai Zsolt történelmi játéka 1068-ban
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színész
![A hülyéje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/044/829/a-hulyeje-222-131-56484.jpg)
A hülyéje
Szegedi Nemzeti Színház- Pinchard
![A makrancos hölgy](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/026/605/a-makrancos-holgy-222-131-21593.jpg)
A makrancos hölgy
Szegedi Nemzeti Színház- Gremio
![A tévedések komédiája](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/018/384/a-tevedesek-komediaja-222-131-10712.jpg)
A tévedések komédiája
Szegedi Nemzeti Színház- Szolinusz, Efezus hercege
![A. P. Csehov: Sirály](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/674/a-p-csehov-siraly-222-131-162343.jpg)
A. P. Csehov: Sirály
Szegedi Nemzeti Színház- Jevgenyij Szergejevics Dorn, orvos
![Ahogy tetszik](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/722/ahogy-tetszik-222-131-60829.jpg)
Ahogy tetszik
Szegedi Nemzeti Színház- A száműzött vagy idősebb Herceg
![Amadeus](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/087/408/amadeus-222-131-108421.jpg)
Amadeus
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Salieri inasa, Bonno karmester
![Arthur Miller: A nép ellensége / Henrik Ibsen / B.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/317/arthur-miller-a-nep-ellensege-henrik-ibsen-b-222-131-86503.jpg)
Arthur Miller: A nép ellensége / Henrik Ibsen / B.
Szegedi Nemzeti Színház- Morten Kiil, Dr. Stockmann apósa, nyugalmazott városi tanácsnok, bőrmanufaktúra-tulajdonos
![Az elveszett levél](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Az elveszett levél
Szegedi Nemzeti Színház- ELNÖK ÚR, az állandó bizottság elnöke, a választási bizottság, a tanügyi bizottság, és más választmányok elnöke
![Az öreg hölgy látogatása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/044/826/az-oreg-holgy-latogatasa-222-131-43805.jpg)
Az öreg hölgy látogatása
Szegedi Nemzeti Színház- Ill
![Bánk Bán](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/905/bank-ban-222-131-39646.jpg)
Bánk Bán
Szegedi Nemzeti Színház- Tiborc
![Bolha a fülbe](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/020/512/bolha-a-fulbe-222-131-19402.jpg)
Bolha a fülbe
Szegedi Nemzeti Színház- Baptistin
![Don Juan](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/095/325/don-juan-222-131-126766.jpg)
Don Juan
Szegedi Szabadtéri Játékok- DON JUAN, Don Louis fia
![Édes Anna](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Édes Anna
Szegedi Nemzeti Színház- Vizsgálóbíró
![Frankenstein](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Frankenstein
Szegedi Nemzeti Színház- Apa, apja
![Haramiák](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/917/haramiak-222-131-26185.jpg)
Haramiák
Szegedi Nemzeti Színház- Moser, lelkész
![Háry János](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/013/455/hary-janos-222-131-165286.jpg)
Háry János
Szegedi Nemzeti Színház- Ebelasztin báró
![Hedda Gabler](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/928/hedda-gabler-222-131-34175.jpg)
Hedda Gabler
Szegedi Nemzeti Színház- Brack biró
![Jaroslav Hasek: SVEJK](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Jaroslav Hasek: SVEJK
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Színész
![Királyasszony lovagja](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Királyasszony lovagja
Szegedi Nemzeti Színház- Don Guritán
![La Mancha lovagja](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
La Mancha lovagja
Szegedi Nemzeti Színház- Cervantes, Don Quijote
![Liliom](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/020/513/liliom-222-131-156556.jpg)
Liliom
Szegedi Nemzeti Színház- Berkovics detektív; Fogalmazó
![Lőrinczy Attila: Élve megégetve – boszorkánytéboly](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/747/lorinczy-attila-elve-megegetve-boszorkanyteboly-222-131-203421.jpg)
Lőrinczy Attila: Élve megégetve – boszorkánytéboly
Szegedi Nemzeti Színház- ORSA MIKLÓS, kereskedő, a város volt bírája
![M. Bulgakov: Moliere, avagy az álszentek összeesküvése](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/092/077/m-bulgakov-moliere-avagy-az-alszentek-osszeeskuvese-222-131-136116.jpg)
M. Bulgakov: Moliere, avagy az álszentek összeesküvése
Szegedi Nemzeti Színház- LA GRANGE „REGISZTER”, színész, a társulat titkára
![Macskafogó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/919/macskafogo-222-131-27718.jpg)
Macskafogó
Szegedi Nemzeti Színház- Safranek
![Május - Kávécsarnok](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Május - Kávécsarnok
Szegedi Nemzeti Színház- Az öngyilkos (MÁJUS)
![Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/092/martin-mcdonagh-nagyon-nagyon-nagyon-sotet-dolog-222-131-175980.jpg)
Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog
Szegedi Nemzeti Színház- Charles Dickens
![MEMO](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/044/824/memo-222-131-43784.jpg)
MEMO
Szegedi Nemzeti Színház- Lónyai Imre, Péter apja
![Móricz Zsigmond: Rokonok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/750/moricz-zsigmond-rokonok-222-131-214398.jpg)
Móricz Zsigmond: Rokonok
Szegedi Nemzeti Színház- Berci bácsi, Kopjáss nagybátyja
![Nyikolaj Koljada: A topmodell](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/081/630/nyikolaj-koljada-a-topmodell-222-131-104264.jpg)
Nyikolaj Koljada: A topmodell
Veres 1 Színház- Szara Abramovna
![Orfeusz az alvilágban](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/020/501/orfeusz-az-alvilagban-222-131-15296.jpg)
Orfeusz az alvilágban
Szegedi Nemzeti Színház- Szophosz
![Othello](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Othello
Szegedi Nemzeti Színház- Brabantio, szenátor
![Papp-Térey: Kazamaták](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/081/336/papp-terey-kazamatak-222-131-106896.jpg)
Papp-Térey: Kazamaták
Szegedi Nemzeti Színház- Szigeti János teherautó sofőr
![PASTORALE](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
PASTORALE
Szegedi Nemzeti Színház- Kaunitz, kancellár
![Pornográfia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/126/pornografia-222-131-9620.jpg)
Pornográfia
Szegedi Nemzeti Színház- öregúr vagy öregasszony
![Rivalda 2011 Édes Anna](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/203/rivalda-2011-edes-anna-222-131-21637.jpg)
Rivalda 2011 Édes Anna
Thália Színház- Vizsgálóbíró (filmen)
![Shaffer: Amadeus](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/081/335/shaffer-amadeus-222-131-105417.jpg)
Shaffer: Amadeus
Szegedi Nemzeti Színház- Salieri inasa, Bonno karmester
![Shakespeare: Sok hűhó semmiért](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/116/477/shakespeare-sok-huho-semmiert-222-131-156853.jpg)
Shakespeare: Sok hűhó semmiért
Szegedi Szabadtéri Játékok- Furkó, kisbíró
![Svejk, a derék elsőháborús katona](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/723/svejk-a-derek-elsohaborus-katona-222-131-61295.jpg)
Svejk, a derék elsőháborús katona
Szegedi Nemzeti Színház- Katz, a pap & Jungwirt, a fürdőző
Szása i Szása
Szegedi Nemzeti Színház- Béla, a katolikus pap
![Szása I Szása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/066/443/szasa-i-szasa-222-131-74576.jpg)
Szása I Szása
Békéscsabai Jókai Színház- Béla, a katolikus pap
![Székely Csaba: Mária országa](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/088/szekely-csaba-maria-orszaga-222-131-189882.jpg)
Székely Csaba: Mária országa
Szegedi Nemzeti Színház- KÓRÓGYI ISTVÁN, királyi ajtónálló; VASKÚTI DEMETER, esztergomi érsek
![Thuróczy Katalin: Pastorale](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Thuróczy Katalin: Pastorale
Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete- Kaunitz, kancellár
![Úrhatnám polgár](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/823/urhatnam-polgar-222-131-145570.jpg)
Úrhatnám polgár
Szegedi Szabadtéri Játékok- Filozófus/Heccelő
![Úrhatnám Polgár-Előadásszerű Főpróba](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Úrhatnám Polgár-Előadásszerű Főpróba
Szegedi Szabadtéri Játékok- Filozófus/Heccelő
![Vízkereszt, vagy amit akartok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/072/931/vizkereszt-vagy-amit-akartok-222-131-83848.jpg)
Vízkereszt, vagy amit akartok
Szegedi Szabadtéri Játékok- Kakpitány, Viola megmentője
![VSZF 2013 (Szeged) Pipás Pista](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/044/481/vszf-2013-szeged-pipas-pista-222-131-156274.jpg)
VSZF 2013 (Szeged) Pipás Pista
Thália Színház- Sulák Mihály (idősebb tanyasi ember)
![VSZF 2017. Utánképzés (Szeged)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/080/911/vszf-2017-utankepzes-szeged-222-131-96197.jpg)
VSZF 2017. Utánképzés (Szeged)
Thália Színház- Laci, társasházi közös képviselő
![Zalán Tibor: A fáklya kialszik](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Zalán Tibor: A fáklya kialszik
Gyulai Várszínház- Hadnagy 2, Kém 2
![Zalán Tibor: A fáklya kialszik](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Zalán Tibor: A fáklya kialszik
Gyulai Várszínház- Hadnagy 2, Kém 2.
![Zalán Tibor: A fáklya kialszik](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Zalán Tibor: A fáklya kialszik
Gyulai Várszínház- Hadnagy 2, Kém 2.
![Zalán Tibor: Szása i Szása](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Zalán Tibor: Szása i Szása
Szegedi Nemzeti Színház- Béla, a katolikus pap
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!