művész

Gubik Petra
Színész, énekes
Kisvárdán született. Már az általános iskolai évek alatt is kimagaslott kreativitása, sokszínűsége a társai körében. Szavaló- és prózamondó versenyeken, szép kiejtési versenyeken, emellett megyei és országos sportrendezvényeken szerepelt példás teljesítménnyel. Tagja volt az általános iskolai énekkarnak, majd a gimnáziumi évek alatt a Wesselényi Karnak. A…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész, énekes
Kisvárdán született. Már az általános iskolai évek alatt is kimagaslott kreativitása, sokszínűsége a társai körében. Szavaló- és prózamondó versenyeken, szép kiejtési versenyeken, emellett megyei és országos sportrendezvényeken szerepelt példás teljesítménnyel. Tagja volt az általános iskolai énekkarnak, majd a gimnáziumi évek alatt a Wesselényi Karnak. A színjátszás népi formájával már az óvodában megismerkedett. Táncolt az Ajaki Kaláris Néptánc Együttesben, melynek tagjaként 10-11 évesen már részt vett Budapesten az Országos Néptáncantológián.
Zenei tanulmányait a kisvárdai Weiner Leó Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola zongora szakán végezte. A Bessenyei György Gimnázium és Kollégium humán irányultságú osztályába járt. A Nyíregyházi Muzsika Zeneiskola magánének szakán ismerkedett meg a hangképzés alapjaival. Számos musicaléneklési versenyen részt vett, 16 évesen Különdíjban részesült Felső Szabolcs Legfiatalabb Tehetsége címen,
17 évesen az Országos Musical Kurzuson harmadik helyezést, bronz minősítést ért el.
2007-ben a kisvárdai Doktorock Színtársulat tagjává válik. Első jelentős szerepét 17 évesen kapta, Miklós Tibor rendezésében a Fame c. musicalben Serenát alakította. Innentől kezdve folyamatosan színpadon van.
Az érettségi után sikeres felvételt nyert a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának etnográfia, muzeológia szakára, ahol 2014. január 8-án diplomázott.
Színészmesterséget a békéscsabai Jókai Színház Színitanházában tanult. 19 éves kora óta játszik a Békéscsabai Jókai Színház társulatában. Jelentős pályája szempontjából, hiszen ekkor, 2009-ben kapta meg Szomor György rendezésében, az Aida c. musical címszerepét. 2012-ben ősbemutatóban lépett színre, a Monte Cristo grófjának női főszerepében, Mercedesként volt látható. 2013-ban a XVIII. Magyar Drámaíró Versenyen, Háy János darabjában való alakításáért Különdíjban részesült. 2013-ban a Budapesti Operettszínházban megkapta Scarlett O’Hara szerepét az Elfújta a szél magyarországi bemutatójában, a Szegedi Szabadtéri Játékokon.
TV-s tehetségkutatóban is kipróbálta magát. Először szólóban, aztán csapatban. A 2012-es X-Faktor élő adásában a legjobb csapat címet érdemelte ki Like nevű formációjuk. 2013-tól a Sugarloaf zenekar énekesnője volt, azonban ezt, színházi elfoglaltságai miatt nem folytatta.
2016-2019 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem drámainstruktor szakos hallgatója volt.
2018-ban Junior Príma Díjban részesül, Színház-és Filmművészet kategóriában.
Jelentősebb szerepei:
Jose Fernandez – Steve Margoshes: Fame / musical: Serena szerepében / Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza
Kocsák Tibor – Baróthy Péter – Kemény Gábor – Miklós Tibor: Kiálts a szeretetért! / Praeja, hindu nő, valamint Mary szerepében / Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza
Elton John – Tim Rice: Aida / Aida, Núbia hercegnője szerepében / Békés Megyei Jókai Színház
Móricz Zsigmond – Kocsák Tibor – Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig! / Bella kisasszony szerepében / Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza
Hobo - Circus Hungaricus / Juci szerepében / Békés Megyei Jókai Színház és a Debreceni Csokonai Színház
Csínom Palkó-Zalán Tibor és Greifenstein János / Bíró Gyöngyvér szerepében / Békés Megyei Jókai Színház, / Ferenczi György és a Rackajam közreműködésével
Galt Macdermot – Gerome Ragni – James Rado: Hair / Jeannie szerepében / Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő / Leontína szerepében, valamint kórus / Békés Megyei Jókai Színház
Dale Wasserman-Mitch Leigh-Joe Darion: La Mancha Lovagja / fordította: Blum Tamás / Antonia szerepében Békés Megyei Jókai Színház
Stefan Heym-Kemény Gábor-Kocsák Tibor-Miklós Tibor: Krónikás / Lilith, Ethán ágyasa szerepében / Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza
Szomor György – Pozsgai Zsolt: Monte Cristo Grófja / Mercedes szerepében / Békéscsabai Jókai Színház
Szophoklész: Antigoné / Antigoné szerepében / Békéscsabai Jókai Színház Ibsen Színpad
Mozart után majdnem szabadon: Varázsfuvola / Pamina szerepében Békéscsabai Jókai Színház
Feydeau: Bolha a fülbe / fordítás: Hamvai Kornél / Antoinette szerepében / Békéscsabai Jókai Színház
Frank Sinatra – A Hang / Ava Gardner szerepében / Békéscsabai Jókai Színház és az Experidance koprodukciója
Hetvenhét / Vasvirág szerepében Békéscsabai Jókai Színház
Bródy János-Szörényi Levente: István a király / Réka szerepében / Békéscsabai Jókai Színház
Gérard Presgurvic: Elfújta a szél / Scarlett O’ Hara szerepében / Budapesti Operettszínház / Ősbemutató: Szegedi Dóm tér
Dés László-Geszti Péter-Békés Pál: Dzsungel könyve / Tuna szerepében Békéscsabai Jókai Színház és a szombathelyi Weöres Sándor Színház
…Tied a világ! / zenés társasjáték / Illés dalokkal / Játékszín
Lévay Szilveszter – Michael Kunze: Mozart / Nannerl szerepében / Budapesti Operettszínház
Carlo Goldoni - Chioggiai csetepaté Checca szerepében Békéscsabai Jókai Színház
Steinbeck: Egerek és emberek / Curley felesége szerepében Békéscsabai Jókai Színház
Bertolt Brecht – Kurt Weill: Koldusopera / Polly Peachum szerepében / Békéscsabai Jókai Színház
Claude-Michel Schönberg: Miss Saigon /Gigi szerepében Budapesti Operettszínház
Orient / zenés színmű Békéscsabai Jókai Színház és Gödöllői MUZA
Jose Fernandez – Steve Margoshes: Fame – A hírnév ára /Carmen Diaz szerepében /Budapesti Operettszínház
Vesztegzár a Grand Hotelben - Rejtő Jenő regényéből írta: Hamvai Kornél /Léni Jörins szerepében Békéscsabai Jókai Színház
Neil Simon – Mezítláb a parkban Corie Bratter szerepében Békéscsabai Jókai Színház
Michael Kunze – Sylvester Levay – Marie Antoinette /Margrid Arnaud szerepében /Budapesti Operettszínház
Pedro Almodovar – Nők az idegösszeomlás szélén /Candella szerepében /Átrium Film-Színház
Lázár Ervin - Szegény Dzsoni és Árnika / Árnika szerepében/ Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Budapesti Operettszínház koprodukciója
Szurdi – Szomor- Valla: Diótörő és Egérkirály /Pirella szerepében/ Békéscsabai Jókai Színház
Hegyi - Dinnyés: Frida/Frida Kahlo szerepében/ Átrium Film-Színház
Jasmina Reza - Egy spanyol darab /Nuria szerepében/Pinceszínház
Szörényi-Bródy:István a király /Réka szerepében/ Budapesti Operettszínház
Alan Menken - Stephen Schwartz - Peter Parnell/ A Notre Dame-i toronyőr/ Esmeralda szerepében/ Budapesti Operettszínház
Várkonyi Mátyás - Gunar Braunke - Ács János /Dorian Gray/Sybil Vane szerepében/ Budapesti Operettszínház
Fényes Szabolcs - Harmath Imre /Maya/Barbara szerepében/ Budapesti Operettszínház
Enda Walsh - Marketa Irglova - Glen Hansard /Once/Egyszer/Lány szerepében /Madách Színház
Jávori Ferenc - Kállai István - Böhm György /Menyasszonytánc/ Rózsi szerepében /Budapesti Operettszínház
Nyitrai László - Máthé Zsolt /A hentes lánya/ Szentendrei Teátrum és a Színház- és Filmművészeti Egyetem közös bemutatója

"Száguld a élet"- musical válogatás és Arany Kotta Díjátadó
Békéscsabai Jókai Színház- Színész
...TIED A VILÁG!
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Színész

2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Aranylakodalom - vígjáték
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- MONA, Simon exfelesége

9-től 5-ig
József Attila Színház- Judy

9-től 5-ig
Móricz Zsigmond Színház- Judy Bernly

A dzsungel könyve
Békéscsabai Jókai Színház- Túna

A dzsungel könyve
Szarvasi Vízi Színház- Túna

A dzsungel könyve
Szarvasi Vízi Színház- Túna

A hang
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Ava Gardner

A hentes lánya
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Nóra

A játékszín bemutatja: Aranylakodalom
Bálint Ágnes Kulturális Központ- MONA, Simon exfelesége

A Notre Dame-i Toronyőr
Szegedi Szabadtéri Játékok- Esmeralda

AIDA
Békéscsabai Jókai Színház- AIDA, Núbia hercegnője

Antigoné
Békéscsabai Jókai Színház- ANTIGONÉ

Ave Maria - Adventi Gála
Budapesti Operettszínház- Színész

Balázs János zongoraestje Cziffra György születésnapján - Vendégművész: Gubik Petra, színésznő
ImprovisArt Nonprofit Kft.- Junior Príma-, Arany Kotta- és Honthy-díjas színésznő, énekesnő.

Bolha a fülbe
Békéscsabai Jókai Színház- Antoinette

Chioggiai csetepaté
Szarvasi Vízi Színház- Checca, Libera hajadon húga

Csárdáskirálynő
Békéscsabai Jókai Színház- Kórus

Déjá vu - Érzések
6szín- Színész

Déja vu - Érzések
Békéscsabai Jókai Színház- Színész

Dés-Geszti-Békés: A dzsungel könyve
Gyulai Várszínház- Túna

Diótörő és Egérkirály
Békéscsabai Jókai Színház- Pirella

Diótörő és Egérkirály - Családi musical
Broadway Ticket Hungary Kft..- Pirella

Dorian Gray
Budapesti Operettszínház- Sybil Vane

Dumas-Szomor-Pozsgai: Monte Cristo grófja
Fővárosi Nagycirkusz- Színész

Egerek és emberek
Békéscsabai Jókai Színház- Curley felesége

Égigérő muzsika (a Millenárison) – A Müpa kihelyezett előadása - Mesekoncert
Müpa- Boszi / Witch

Egy darabot a szívemből
Szarvasi Vízi Színház- Fellépő

ESŐVÉ VÁLT KÖNNYEK
Békéscsabai Jókai Színház- Előadja

Évbúcsúztató Musical Gála
Gödöllői Királyi Kastély- Egyéb

ExperiDance, Jókai Színház: Monte Cristo Grófja
RaM Colosseum- Mercedes

Frank Sinatra - A Hang
Szarvasi Vízi Színház- Ava Gardner

Frank Sinatra - A Hang
Békéscsabai Jókai Színház- Ava Gardner

FRANK SINATRA - A HANG - egy életmű dalban és táncban -
Kölcsey Központ- Színész

FRANK SINATRA- A hang! - ExperiDance, Jókai Színház
RaM Colosseum- Ava Gardner

Frida / Dinyés-Duda-Hegyi / Duda Éva Társulat
Átrium- Frida

Gerard Presgurvic: ELFÚJTA A SZÉL
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Scarlett O'Hara

GUBIK PETRA ÉS SZOMOR GYÖRGY zenés estje
Békéscsabai Jókai Színház- Ének

Gubik Petra nyáresti koncert
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Junior Príma-díjas színésznő, énekesnő.

Gubik Petra nyáresti koncert
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Junior Príma-díjas színésznő, énekesnő.

Hetvenhét
Szarvasi Vízi Színház- Vasvirág

István, a király
Békéscsabai Jókai Színház- Réka

István, a király
Szarvasi Vízi Színház- Színész

Joseph Stein - Jerry Bock - Sheldon Harnick: HEGEDŰS A HÁZTETŐN
Margitszigeti Színház- Cejtela lánya

Karády est
Szarvasi Vízi Színház- T.M., a barátnő (Hangját adta az előadáshoz)

Koldusopera
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Polly Peachum, a lánya

Koldusopera A2
Békéscsabai Jókai Színház- Polly Peachum, a lánya

Koldusopera B2
Békéscsabai Jókai Színház- Színész

Koldusopera C3
Békéscsabai Jókai Színház- Színész

La Mancha lovagja
Békéscsabai Jókai Színház- Antonia

Love love love
Corvin Művelődési Ház - Erzsébetligeti Színház- Rose

LOVE LOVE LOVE
Belvárosi Színház - Orlai Produkció- Rose

Maya
Budapesti Operettszínház- Barbara

Mezítláb a parkban
Szarvasi Vízi Színház- Corie Bratter

Mezítláb a parkban 1.
Békéscsabai Jókai Színház- Corie Bratter

Mezítláb a parkban 10.
Békéscsabai Jókai Színház- Corie Bratter

Mezítláb a parkban 11.
Békéscsabai Jókai Színház- Corie Bratter

Mezítláb a parkban 12.
Békéscsabai Jókai Színház- Corie Bratter

Mezítláb a parkban 13.
Békéscsabai Jókai Színház- Corie Bratter

Mezítláb a parkban 14.
Békéscsabai Jókai Színház- Corie Bratter

Mezítláb a parkban 15.
Békéscsabai Jókai Színház- Corie Bratter

Mezítláb a parkban 16.
Békéscsabai Jókai Színház- Corie Bratter

Mezítláb a parkban 18.
Békéscsabai Jókai Színház- Corie Bratter

Mezítláb a parkban 19.
Békéscsabai Jókai Színház- Corie Bratter

Mezítláb a parkban 2.
Békéscsabai Jókai Színház- Corie Bratter

Mezítláb a parkban 20.
Békéscsabai Jókai Színház- Corie Bratter

Mezítláb a parkban 21.
Békéscsabai Jókai Színház- Corie Bratter

Mezítláb a parkban 23.
Békéscsabai Jókai Színház- Corie Bratter

Mezítláb a parkban 24.
Békéscsabai Jókai Színház- Corie Bratter

Mezítláb a parkban 3.
Békéscsabai Jókai Színház- Corie Bratter

Mezítláb a parkban 4.
Békéscsabai Jókai Színház- Corie Bratter

Mezítláb a parkban 5.
Békéscsabai Jókai Színház- Corie Bratter

Mezítláb a parkban 6.
Békéscsabai Jókai Színház- Corie Bratter

Mezítláb a parkban 7.
Békéscsabai Jókai Színház- Corie Bratter

Mezítláb a parkban 8.
Békéscsabai Jókai Színház- Corie Bratter

Mezítláb a parkban 9.
Békéscsabai Jókai Színház- Corie Bratter

Mindhalálig Musical
Budapesti Operettszínház- Színész

MONTE CRISTO GRÓFJA
Broadway Ticket Hungary Kft.- Mercedes

Monte Cristo grófja
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- MERCEDES

MONTE CRISTO GRÓFJA
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- MERCEDES

Monte Cristo grófja
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Mercedes
Monte Cristo grófja
Szarvasi Vízi Színház- Színész

Monte Cristo grófja
Békéscsabai Jókai Színház- MERCEDES (ápr. 11.)

Monte Cristo grófja
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- MERCEDES

Monte Cristo grófja
Szarvasi Vízi Színház- Mercedes

MONTE CRISTO GRÓFJA -- musical
Broadway Ticket Hungary Kft..- Mercedes

Monte Cristo grófja / Az ExperiDance Production és a Békéscsabai Jókai Színház közös produkciója
Általános 2- Mercedes

Monte Cristo grófja musical - a Békéscsabai Jókai Színház produkciója
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- MERCEDES

Musical Sztárok
GAG Management Kft.- szólista

Musical-est
Békéscsabai Jókai Színház- Színész

MusicalPlusz 91.
Általános- Egyéb

Neil Simon: Mezítláb a parkban
Veres 1 Színház- Corie Bratter

Neil Simon: Mezítláb a parkban
Veres 1 Színház- Corie Bratter

Neil Simon: Mezítláb a parkban
Szegedi Nemzeti Színház- Corie Bratter

NŐK AZ IDEGÖSSZEOMLÁS SZÉLÉN - musical két részben - A Budapesti Operettszínház előadása
Kölcsey Központ- Egyéb

Once/Egyszer...
MADÁCH SZÍNHÁZ- Lány

OPERETT-SZILVESZTER Óévbúcsúztató gála operett- és musical gyöngyszemekkel
Budapesti Operettszínház- Fellépő

Orient
Szarvasi Vízi Színház- Nő

ORIENT
Nemzeti Színház- Nő

Pályám kezdete a szerelem kereszttüzében
Békéscsabai Jókai Színház- T.M., a barátnő

PénteK13 – Mi van a zsebemben? – GUBIK PETRA koncertestje
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Egyéb

Robin Hood
Szarvasi Vízi Színház- Lady Mariann

Robin Hood - Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- Lady Mariann

Robin Hood - Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- Lady Mariann

Robin Hood - musical
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Lady Mariann

Robin Hood - Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- Lady Mariann

Robin Hood - Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- Lady Mariann

Robin Hood - Musical
Táncművészetért Közhasznú Nonprofit Kft.- Lady Mariann

Robin Hood - musical bemutató
Broadway Ticket Hungary Kft..- Lady Mariann

Robin Hood – családi musical
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Színész

Szerelmes Musicalek...
Békéscsabai Jókai Színház- Színész
Szörényi Levente - Bródy János: István, a király - rockopera
Budapesti Operettszínház- Réka, Koppány lánya

Tajtékos Dalok - Boris Vian revü
Budapesti Operettszínház- URSULA és...

Tanulmány a nőkről
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- dr. Képes Vera

Tanulmány a nőkről (Zenthe Ferenc Színház)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- dr. Képes Vera

Tanulmány a nőkről (Zenthe Ferenc Színház)
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- dr. Képes Vera

Tied a világ...
Móricz Zsigmond Színház- Színész

Varázsfuvola
Békéscsabai Jókai Színház- PAMINA, a lányuk

Varázsfuvola
Szarvasi Vízi Színház- Pamina

Varázsfuvola gyerekeknek
Új Színház- PAMINA, a lányuk

Vasárnap mondd el! - élő online előadás
MADÁCH SZÍNHÁZ- Lány

Vesztegzár a Grand Hotelben
Szarvasi Vízi Színház- Léni Jörins, naiva és bűnsegéd:
xcFame - A Hírnév ára
Budapesti Operettszínház- Carmen

xMozart!
Budapesti Operettszínház- Nannerl Mozart

Yasmina Reza: Egy spanyol darab
Ferencvárosi Pinceszínház- Színész

Yasmina Reza: Egy spanyol darab Bemutató
Ferencvárosi Pinceszínház- Színész

Yasmina Reza: Egy spanyol darab Nyilványos főpróba
Ferencvárosi Pinceszínház- Színész

Závada Péter-Subicz Gábor: Leonce és Léna
Szegedi Nemzeti Színház- Léna hercegnő
Zempléni Fesztivál, István a király
Tünde Tickets Kft.- Réka

Zenés Szilveszteri Gála
Móricz Zsigmond Színház- Fellépő

zzA Notre Dame-i toronyőr
Budapesti Operettszínház- Esmeralda

zzElfújta a szél
Budapesti Operettszínház- Scarlett O'Hara

zzFRIDA
Budapesti Operettszínház- Színész

zzMarie Antoinette
Budapesti Operettszínház- Margrid Arnaud

zzMenyasszonytánc
Budapesti Operettszínház- Rózsi

zzNők az idegösszeomlás szélén
Budapesti Operettszínház- Candela
…Tied a világ!
Szarvasi Vízi Színház- Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!