művész
Decsi Edit
TEVA-ösztöndíjas színművész
A sport és a színház határozta meg a gyerekkoromat: évekig úsztam, később szinkronúsztam és emellett a székesfehérvári Vörösmarty Színház számos előadásában vettem részt gyerekszereplőként.
2005-ben érettségiztem, majd két évvel később felvételt nyertem a Kaposvári Egyetem színművész szakára, ahol Mohácsi János osztályában végeztem 2012-ben.…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
TEVA-ösztöndíjas színművész
A sport és a színház határozta meg a gyerekkoromat: évekig úsztam, később szinkronúsztam és emellett a székesfehérvári Vörösmarty Színház számos előadásában vettem részt gyerekszereplőként.
2005-ben érettségiztem, majd két évvel később felvételt nyertem a Kaposvári Egyetem színművész szakára, ahol Mohácsi János osztályában végeztem 2012-ben.
A 2011/2012-es gyakorlati ötöd évemet a kecskeméti Katona József színházban töltöttem, ahová a diploma megszerzése után leszerződtem.
Szerepi a Kecskeméti Katona József Színházban:
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére (Candy Starr) - 2019/2020
Eugene O'Neill: Amerikai Elektra (Lavinia) - 2019/2020
László Miklós - Mohácsi István - Mohácsi János: Illatszertár (Balázs kisasszony) - 2019/2020
Mohácsi János - Mohácsi István - Szigligeti Ede: Liliomfi (Erzsi, Kányai lánya) - 2019/2020
Leonard Gershe: A pillangók szabadok (Jill Tanner) - 2018/2019
William Shakespeare: Othello, a néger mór (Bianca, Cassio kedvese ) (mozgás) - 2018/2019
Carlo Goldoni: Nyaralás (Rosina, Costanza unokahúga) - 2018/2019
Molnár Ferenc: A testőr (A szobalány) - 2017/2018
Bródy János - Szörényi Levente: Kőműves Kelemen (Asszony) - 2017/2018
Michael Frayn: Függöny fel! (Poppy Taylor, rendezőasszisztens) - 2017/2018
Federico García Lorca: Vérnász (Leonardo felesége) - 2017/2018
Molière: A képzelt beteg (Mimolette, Argan leánya, Cléante szerelmese) - 2017/2018
Szép Ernő: Vőlegény (Sári, táncosnő) - 2016/2017
Friedrich Schiller: Ármány és szerelem (Sophie, Lady Milford kegyencnője) - 2016/2017
Réczei Tamás: Katona József, avagy légy a pókok között fickándozik (Déryné Széppataki Róza) - 2016/2017
William Shakespeare: Vízkereszt (Bianca, nők Tóbi kíséretében, Edit, vízimentő) - 2016/2017
Németh Virág - Méhes György: Micsoda társaság! (Vilike) - 2016/2017
Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya (Laura) - 2015/2016
William Shakespeare: Hamlet (Ophelia, Polonius lánya) - 2015/2016
Marc Camoletti: Boeing, Boeing (Jacqueline) - 2015/2016
Örkény István: Tóték (Gizi Gézáné, egy rossz hírű nő) - 2015/2016
Barta Lajos: Szerelem (Lujza, leányuk) - 2015/2016
Tirso de Molina: Hol szoknya, hol nadrág (Dona Juana) - 2014/2015
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (Mirígy) - 2014/2015
Georges Feydeau: Balfék (Armandine, tehetséges fiatal színésznő) - 2014/2015
Réczei Tamás: Színházi vándorok (Moor Anna, színésznő) - 2014/2015
Jurij Poljakov: Párcsere (Xí, Xí) - 2013/2014
Arisztophanész: Lüszisztraté (Nő 1) - 2013/2014
Dobay András - Muszty Bea: MacVedel a kalózkísértet (Viki) - 2013/2014
Bíró Kriszta: A Nyugat női (Szereplő) - 2013/2014
Peter Buckman: Most mindenki együtt (Maggie) - 2013/2014
Déry Tibor - Réczei Tamás: Szerelem (Nagy Imre, Kisasszony, Nővér, Szakértő, Hollós Ilona, Boriska, Aczél György, Cservenkáné, Bemondó, Özvegy, Kádár János) - 2013/2014
Réczei Tamás: Vasárnapi gyerekek (Márta, Horváth Emma, Fiatal Tolnay Klári, Golds. Judit, 3. Idegen, 3.feleség) - 2012/2013
Németh Virág: Mátyásmese, avagy hogyan került álruha a királyra? (Szereplő) - 2012/2013
Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (Orsetta, (Orsolina), fiatal lány, Libera húga) - 2012/2013
Németh Virág: Lesz vigasz (Szereplő) - 2012/2013
Kaffka Margit: Hangyaboly (Gross Helénke) - 2012/2013
Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (Orsetta, (Orsolina), fiatal lány, Libera húga) - 2011/2012
Csiky Gergely: Buborékok (Aranka , gyermekeik) - 2011/2012
Réczei Tamás: Amazonok (érzelmes zakatolás) (Szereplő) - 2011/2012
William Rowley - Thomas Middleton: Átváltozások (Isabella, Alibius felesége) - 2011/2012
Galambos Attila - Szemenyei János - Réczei Tamás: Winnetou (Szép Nap) - 2011/2012
Békés Pál: A kétbalkezes varázsló (Éliás Tóbiás) - 2011/2012
"Füst a szemében"Cseh Tamás dalok
Csiky Gergely Színház- Színész
A képzelt beteg
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Mimolette, Argan leánya, Cléante szerelmese
A kétbalkezes varázsló
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Éliás Tóbiás
A Nyugat női
Szegedi Nemzeti Színház- Színész
A nyugat női
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
A pillangók szabadok
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Jill Tanner
A TESTŐR - Kecskeméti Katona József Színház
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Színész
Amazonok
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
Amerikai Elektra
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Lavinia
Ármány és szerelem
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Sophie, Lady Milford kegyencnője
Ármány és szerelem
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Sophie
Átváltozások
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Isabella
Az ajándék
Weöres Sándor Színház- Egyéb
Balfék
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Armandin
Balfék
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Armandine
BALFÉK - Kecskeméti Katona József Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Armandine, tehetséges fiatal színésznő
Boeing, Boeing
Móricz Zsigmond Színház- Jacqueline
Boeing, Boeing
Szarvasi Vízi Színház- Jacqueline
Boeing, Boeing
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Jacqueline
BOEING, BOEING - Kecskeméti Katona József Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Jacqueline
Boeing,Boeing
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Jacqueline
Boeing,Boeing
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Jacqueline
Buborékok
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Aranka, gyermekeik
Buborékok - Kecskemét VSZF 2012
Thália Színház- Aranka, gyermekeik
Camoletti: Boeing, boeing
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Jacqueline
Chioggiai csetepaté
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Orsetta, (Orsolina), fiatal lány, Libera húga
Chioggiai csetepaté - előszilveszi előadás
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Orsetta, (Orsolina), fiatal lány, Libera húga
Chioggiai csetepaté - Nagyszínház
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Orsetta, (Orsolina), fiatal lány, Libera húga
Cseh Tamás-est "Micsoda útjaink"
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Színész
Csongor és Tünde
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Mirígy
Csongor és Tünde
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Mirígy
Dorottya
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Laura
Férjek és feleségek
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Sam; Shawn; Anya
Férjek és feleségek
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Sam, Shawn, Anya
Feydeau-Mohácsi testvérek: Balfék
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Armandine, tehetséges fiatal színésznő
Függöny fel!
Szarvasi Vízi Színház- Poppy Norton-Taylor
Függöny fel!
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Poppy Taylor, rendezőasszisztens
Goldoni: Chioggiai csetepaté (komédia)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Orsetta, fiatal lány, Libera húga
Hamlet
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Ophelia, Polonius lánya
Hangyaboly
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Szereplő
Hangyaboly
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Gross Helénke
Hangyaboly
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Gross Helénke
Hat szerep keres egy szerzőt
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Színész
Hétköznapi őrületek
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Janka
Hol szoknya,hol nadrág
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Dona Juana:
Így vonulunk be
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
Illatszertár
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Balázs kisasszony
Jurij Poljakov: Párcsere
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Xí
JURIJ POLJAKOV: PÁRCSERE
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- XÍ
Kaffka M: Hangyaboly
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Gross Helénke
KAFFKA MARGIT: HANGYABOLY
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Gross Helénke
Katona József avagy...
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Déryné Széppataki Róz
Leonard Gersche: A pillangók szabadok
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Jill Tanner
Lesz vigasz?
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
Lesz vigasz?
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
Liliomfi
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Mariska
Liliomfi
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Mariska
LILIOMFI
Ivancsics Nonprofit Kft.- Színész
Liliomfi
Móricz Zsigmond Színház- Mariska
Lüszisztraté
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Nő
MacVedel, a kalózkísértet
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Viki
MacVedel, a kalózkísértet
Pécsi Nemzeti Színház- Viki
Mátyásmese
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
Meddig él egy fa? - Örkény 100
Vígszínház Nonprofit Kft.- Színész
Micsoda társaság
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Vilike
Micsoda útjaink I.
Bárka Színház Nonprofit Kft.- OSZTÁLY
Micsoda útjaink II.
Bárka Színház Nonprofit Kft.- OSZTÁLY
Molnár Ferenc: A testőr
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- A szobalány
MOST Fesztivál: Katona József, avagy a légy a pókok között fickándozik
Jászai Mari Színház, Népház- Déryné Széppataki Róza
Most mindenki együtt
Nemzeti Színház- Színész
Most mindenki együtt!
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Maggie
Motel
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
nőNYUGAT
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
Nyolc nő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Louiseszobalány
Othello, a néger mór
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Bianca Cassio kedvese
Párcsere
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Xí
Párcsere
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Xí
Réczei Tamás - Szemenyei János - Galambos Attila: WINNETOU
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Szép Nap
Ruzante: A csapodár madárka
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.- Betia
Szerelem
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Cservenkáné, Bemondó, Özvegy, Nagy Imre,Kádár János, Kisasszony,Nővér, Szakértő, Hollós Ilona,Boriska,Aczél György
Szerelem
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Lujza, leány
SZERELEM
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Cservenkáné, Bemondó, Özvegy, Nagy Imre, Kádár János, Kisasszony, Nővér, Szakértő, Hollós Ilona, Boriska, Aczél György
Tóték
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Gizi Gézáné, egy rossz hírű nő
Tóték
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Gizi Gézáné, egy rossz hírű nő
UDVARSZÍNHÁZ - Chioggiai csetepaté
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Orsetta, (Orsolina), fiatal lány, Libera húga
UDVARSZÍNHÁZ-Párcsere
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Xí
Vasárnapi gyerekek
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Horváth Emma, Fiatal Tolnay Klári, Golds. Judit, 3. Idegen, Márta, 3.feleség
Vasárnapi gyerekek - családregény; írta és rendezte: Réczei Tamás
Zsidó Kulturális Fesztivál- Horváth Emma/fiatal Tolnay Klári/Golds. Judit/3. Idegen/Márta/3.feleség
Vízkereszt
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Bianca, nők Tóbi kíséretében
Vőlegény
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Sári, táncosnő
VSZF 2013 (Kecskemét) Hangyaboly
Thália Színház- Gross Helénke
VSZF 2015. (Kecskemét) Párcsere
Thália Színház- Xí
Winnetou
Thália Színház- Szép Nap
Winnetou
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Szép Nap
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!