művész
![Bartus Marcell Bartus Marcell](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/013/178/bartus-marcell-474-279-192326.jpg)
Bartus Marcell
Színész.
Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolába járt, Naszlady Éva osztályába. A középiskolai évek alatt színházi gyakorlatát a Karinthy Színházba töltötte, itt játszott a Nőkben, a Szent Péter esernyőjében valamint a Csongorok és Tündékben. Játszott és játszik többek között a K.V.Társulat Novák Eszter rendezésében létrejött „12 hét” című…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész.
Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskolába járt, Naszlady Éva osztályába. A középiskolai évek alatt színházi gyakorlatát a Karinthy Színházba töltötte, itt játszott a Nőkben, a Szent Péter esernyőjében valamint a Csongorok és Tündékben. Játszott és játszik többek között a K.V.Társulat Novák Eszter rendezésében létrejött „12 hét” című előadásban; az RS9 Színházban a „Szemünk fényében” és a „Szürke kertekben”; valamint a Játékszín „Gombóc Artúr” és a „Nagy Utazó”c. darabokban. A közeljövőben a Duna Tv látható lesz gróf Andrássy Gyuláról készült dokumentumfilm sorozat, amelyben Csengery Antal politikust alakítja.
Színházi munkáiból:
2017 Szürke kertek (Bemutató 2017. február 10.)
2015 Szemünk fényei (Bemutató 2015. november 16.)
2015 Kazohinia (Bemutató 2015. július 21.)
2013 Csongorok, Tündék (Bemutató 2013. november 23.)
Utazás a szempillám mögött
Filmes munkáiból:
A két gróf Andrássy Gyula (ismeretterjesztő film, 2018)
![Csukás István - Dolmány Attila - Szitha Miklós: Utazás a szempillám mögött](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Csukás István - Dolmány Attila - Szitha Miklós: Utazás a szempillám mögött
Hatszín Teátrum- Seregélyek/Nyulak/Vakondokok
![Csukás István - Dolmány Attila - Szitha Miklós: Utazás a szempillám mögött](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/107/940/csukas-istvan-dolmany-attila-szitha-miklos-utazas-a-szempillam-mogott-222-131-170794.jpg)
Csukás István - Dolmány Attila - Szitha Miklós: Utazás a szempillám mögött
Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.- Seregély/Nyúl/Vakondok
![Utazás a szempillám mögött](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/157/986/utazas-a-szempillam-mogott-222-131-230078.jpg)
Utazás a szempillám mögött
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Színész
![Utazás a szempillám mögött](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/091/948/utazas-a-szempillam-mogott-222-131-110129.jpg)
Utazás a szempillám mögött
Hybrid Művészeti Kulturális Nonprofit Kft.- Seregély/Nyúl/Vakond
![Utazás a szempillám mögött](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/561/utazas-a-szempillam-mogott-222-131-134228.jpg)
Utazás a szempillám mögött
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Seregélyek / Nyulak / Vakondokok
![Utazás a szempillám mögött - karácsonyi előadás a Talamba Ütőegyüttessel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/128/576/utazas-a-szempillam-mogott-karacsonyi-eloadas-a-talamba-utoegyuttessel-222-131-202565.jpg)
Utazás a szempillám mögött - karácsonyi előadás a Talamba Ütőegyüttessel
Zichy Szín-Műhely Kh.Np. Kft.- Seregély/Nyúl/Vakondok
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!