művész
![Bakó Gábor Bakó Gábor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/003/696/bako-gabor-474-279-54150.jpg)
Bakó Gábor
koreográfus, táncos
Pályafutását 1983-ban Jeszenszky Endre tanítványaként kezdte. Tánctechnikai tudása főleg klasszikus és jazz balett alapokra épül.
1986-ban jeles szóló táncosként vált közismertté a Rock Színház tagjaként, ahol 1996-ig olyan klasszikus musicalek felújításában vett részt táncosként és koreográfusként, mint a Jézus Krisztus Szupersztár, Evita,…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
koreográfus, táncos
Pályafutását 1983-ban Jeszenszky Endre tanítványaként kezdte. Tánctechnikai tudása főleg klasszikus és jazz balett alapokra épül.
1986-ban jeles szóló táncosként vált közismertté a Rock Színház tagjaként, ahol 1996-ig olyan klasszikus musicalek felújításában vett részt táncosként és koreográfusként, mint a Jézus Krisztus Szupersztár, Evita, Nyomorultak, Légy jó mindhalálig, Macskák, Sztárcsinálók, Miss Saigon, Dorian Gray.
1990-1992 között a Magyar Állami Operaház tagja volt, majd 1993-tól több éven keresztül a Debreceni Csokonai Színházban balett igazgatói pozíciót töltött be.
Jelenleg a Győri Nemzeti Színház vezető koreográfusa.
1990 óta számos táncelőadás, valamint zenés színházi produkció sikeréhez járult hozzá, mint tehetséges táncos és szakképzett koreográfus.
Kiemelkedő munkái önálló koreográfusként:
Liszt Ferenc úr boldogságos pokoljárása
Ankonai szerelmesek - Radnóti Színház
Légy jó mindhalálig-Rock Színház
I love Budapest - Merlin Színház
Arany János balladái - Merlin Színház
Régi nyár - Győri Nemzeti Színház
Grease - Győri Nemzeti Színház és Zalaegerszegi Nemzeti Színház
Hotel Menthol - Operett Színház
Doktor úr - Kecskeméti Katona József Színház
West Side Story - Győri Nemzeti Színház
1999 márciusában mutatták be a Győri Nemzeti Színházban a Hello, Dolly című musicalt, melynek ígéretes premierjéhez koreográfusként járult hozzá.
A nagy volumenű előadások koreografálása mellett kisebb táncbemutatók összeállításával, és szórakoztató tv műsorok látványos táncos elemei kidolgozásával is foglalkozik: 1996 nyarán az Áloműzők éjszakai tv műsor, később a volt Friderikusz show, és jelenleg a Showbálvány táncos-koreográfusa.
A Djabe zenekar állandó koreográfusa és 1995 óta a Gramy Reklámügynökség munkatársa is egyben.
Jellemző, hogy egyéni koreográfiáiban Ő maga táncosként is fellép, rendszerint lehengerelve a közönséget iskolázott, tökéletes mozdulataival. Talán ez a fő oka, hogy már tizenkét éve táncolni vágyó fiatalok özönlenek az általa tartott jazz táncórákra. Az Aranytíz Ifjúsági Centrumban és az Oktogon Tánc Stúdióban tanítja növendékeit.
1990 óta a Magyar Színmuvészeti Főiskola tánctanára és a Kertész utcai Művészeti Általános Iskolában is oktat gyerekeket.
FILM:
Anconai szerelmesek (szín., mb., magyar színházi közv., 1997) (TV-film) koreográfus
Fenyő Miklós - Novai Gábor: Hotel Menthol (szín., magyar musical) (TV-film) koreográfia és tánc
SZÍNHÁZ:
AIDA koreográfus
bemutató: Margitszigeti Színpad
Aida koreográfus
bemutató: Vörösmarty Színház
Anconai szerelmesek koreográfus
bemutató: Radnóti Miklós Színház
Anconai szerelmesek koreográfus
bemutató: Ruttkai Éva Színház
Anconai szerelmesek koreográfus
bemutató: 2006. december 16. Győri Nemzeti Színház
Egy bohém rapszódiája koreográfus
bemutató: 2009. július 31. Margitszigeti Színpad
Chicago koreográfus
bemutató: 2007. március 24. Győri Nemzeti Színház
A cigánybáró koreográfus
bemutató: 2001. február 17. Győri Nemzeti Színház
Csókos asszony koreográfus
bemutató: 2001. április 28. Győri Nemzeti Színház
Csókos asszony koreográfus
bemutató: 2006. október 19. Thália Színház
A fantasztikusok koreográfus
bemutató: 2004. január 9. Magyar Színház
A fényeken túl koreográfus
bemutató: Győri Nemzeti Színház
Funny Girl koreográfus
bemutató: 2001. szeptember 28. Budapesti Operettszínház
Grease (Pomádé) koreográfus
bemutató: Arcvonal Irodalmi Kávézó Bubik István Színpada
Hair rendező, koreográfus
bemutató: 2000. november 11. Győri Nemzeti Színház
Hallatlan és halhatatlan Raqs Sharqi szakértő
bemutató: Thália Színház
Hello, Dolly! koreográfus
bemutató: Győri Nemzeti Színház
Hotel Menthol koreográfus
bemutató: 2000. január 8. Győri Nemzeti Színház
Hyppolit, a lakáj koreográfus
bemutató: 2008. szeptember 26. Veszprémi Petőfi Színház
Jövőre, veled, ugyanitt! koreográfus
bemutató: 2005. december 10. Budapesti Operettszínház
Leányvásár koreográfus
bemutató: 2004. április 24. Győri Nemzeti Színház
Made in Hungária koreográfus
bemutató: Győri Nemzeti Színház
Maya koreográfus
bemutató: 2006. szeptember 23. Győri Nemzeti Színház
Miss Saigon koreográfus
bemutató: Színház- és Filmművészeti Egyetem (Ódry Színpad)
Miss Saigon koreográfus
bemutató: 2004. december 11. Győri Nemzeti Színház
Nyomorultak rendező, koreográfus
bemutató: 2001. december 1. Győri Nemzeti Színház
A nyomorultak koreográfus
bemutató: 2010. szeptember 24. Kecskeméti Katona József Színház
Otelló Gyulaházán koreográfus
bemutató: Győri Nemzeti Színház
Ping-Szving - Eszenyi Enikő estje tánc
bemutató: 2002. január 5. Orlai Produkciós Iroda
Pipifarm - The Best Little Whorehouse in Texas színész, koreográfus
bemutató: Győri Nemzeti Színház
Prima matéria közreműködő
bemutató: Gropius Színházi Műhely
Rocky Horror Show koreográfus
bemutató: 2004. április 18. Musical Színház
Rongyláb koreográfus
bemutató: 2006. március 11. Győri Nemzeti Színház
Solutio - A madarak tanácskozása színész
bemutató: 2010. november 28. Gropius Színházi Műhely
A tanú koreográfus
bemutató: 2003. április 26. Karinthy Színház
Turandot mozgás
bemutató: 2006. február 4. Győri Nemzeti Színház
Valahol Európában koreográfus
bemutató: 2003. február 1. Győri Nemzeti Színház
Veronai fiúk koreográfus
bemutató: 2003. április 12. Győri Nemzeti Színház
A vöröslámpás ház koreográfus
bemutató: 2005. november 5. Győri Nemzeti Színház
Webber koreográfus
bemutató: 2004. szeptember 25. Győri Nemzeti Színház
Will Shakespeare, vagy akit akartok rendező, koreográfus
bemutató: 2008. augusztus 1. Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület
![2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Made in Hungária - musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/149/134/2023-tihanyi-szabadteri-jatekok-made-in-hungaria-musical-222-131-215164.jpg)
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Made in Hungária - musical
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Koreográfia
![80 nap alatt a Föld körül](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/805/80-nap-alatt-a-fold-korul-222-131-221830.jpg)
80 nap alatt a Föld körül
Vígszínház Nonprofit Kft.- Koreográfia / Choreographer
![80 nap alatt a Föld körül](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/134/276/80-nap-alatt-a-fold-korul-222-131-195930.jpg)
80 nap alatt a Föld körül
Városmajori Szabadtéri Színpad- Koreográfia
![80 nap alatt a Föld körül](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/784/80-nap-alatt-a-fold-korul-222-131-200977.jpg)
80 nap alatt a Föld körül
Klebelsberg Kultúrkúria- Koreográfia
![80 nap alatt a Föld körül](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/137/069/80-nap-alatt-a-fold-korul-222-131-196446.jpg)
80 nap alatt a Föld körül
Klebelsberg Kultúrkúria- Koreográfia
![A nagyenyedi két fűzfa](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/149/542/a-nagyenyedi-ket-fuzfa-222-131-215934.jpg)
A nagyenyedi két fűzfa
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Koreográfia
![A nyomorultak](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/028/989/a-nyomorultak-222-131-21346.jpg)
A nyomorultak
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Koreográfia
![A Nyomorultak - Szilveszter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/831/a-nyomorultak-szilveszter-222-131-27924.jpg)
A Nyomorultak - Szilveszter
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Koreográfia
![A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/155/027/a-padlas-222-131-225391.jpg)
A padlás
Nagy László Városi Művelődési Központ és Könyvtár- Koreográfia
![A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/159/256/a-padlas-222-131-232532.jpg)
A padlás
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Koreográfia
![A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/163/914/a-padlas-222-131-239886.jpg)
A padlás
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Koreográfia
![A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/155/789/a-padlas-222-131-226596.jpg)
A padlás
Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár- Koreográfia
![A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/154/184/a-padlas-222-131-223960.jpg)
A padlás
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Koreográfia
![A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/674/a-padlas-222-131-214453.jpg)
A padlás
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Koreográfia
![A PADLÁS](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/152/495/a-padlas-222-131-222848.jpg)
A PADLÁS
Barátság Kulturális Központ- Koreográfia
![A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/159/089/a-padlas-222-131-232119.jpg)
A padlás
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Koreográfia
![A púpos](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/085/a-pupos-222-131-133337.jpg)
A púpos
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
![A PÚPOS- új magyar musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/039/106/a-pupos-uj-magyar-musical-222-131-34839.jpg)
A PÚPOS- új magyar musical
RaM Colosseum- Rendező
![A Veres 1 Színház bemutatja-A PADLÁS](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/153/458/a-veres-1-szinhaz-bemutatja-a-padlas-222-131-222723.jpg)
A Veres 1 Színház bemutatja-A PADLÁS
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Koreográfia
![AIDA- musical az örök szerelemről](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/038/255/aida-musical-az-orok-szerelemrol-222-131-35184.jpg)
AIDA- musical az örök szerelemről
RaM Colosseum- Vezető koreográfus
![Állati Story - családi musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/997/allati-story-csaladi-musical-222-131-170675.jpg)
Állati Story - családi musical
Budai Szabadtéri Színház- Koreográfia
![Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/787/anconai-szerelmesek-222-131-135818.jpg)
Anconai szerelmesek
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Koreográfia
![Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/648/anconai-szerelmesek-222-131-158337.jpg)
Anconai szerelmesek
Móricz Zsigmond Színház- Koreográfia
![Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/288/anconai-szerelmesek-222-131-98360.jpg)
Anconai szerelmesek
Lovarda- Koreográfia
![Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/952/anconai-szerelmesek-222-131-159835.jpg)
Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Koreográfia
![Anconai Szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/074/502/anconai-szerelmesek-222-131-101647.jpg)
Anconai Szerelmesek
RaM Colosseum- Koreográfia
![Anconai szerelmesek - Veres1Színház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/101/784/anconai-szerelmesek-veres1szinhaz-eloadasa-222-131-126808.jpg)
Anconai szerelmesek - Veres1Színház előadása
Broadway Ticket Hungary Kft..- Koreográfia
![Anconai szerelmesek - Premier](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/430/anconai-szerelmesek-premier-222-131-83236.jpg)
Anconai szerelmesek - Premier
Veres 1 Színház- Koreográfia
![Anconai szerelmesek - Veres 1 Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/154/568/anconai-szerelmesek-veres-1-szinhaz-222-131-224882.jpg)
Anconai szerelmesek - Veres 1 Színház
József Attila Színház- Koreográfia
![Anconai szerelmesek - Veres1 Színház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/157/529/anconai-szerelmesek-veres1-szinhaz-eloadasa-222-131-231913.jpg)
Anconai szerelmesek - Veres1 Színház előadása
Broadway Ticket Hungary Kft..- Koreográfia
![Anconai szerelmesek - zenés színpadi előadás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/084/717/anconai-szerelmesek-zenes-szinpadi-eloadas-222-131-100091.jpg)
Anconai szerelmesek - zenés színpadi előadás
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Koreográfia
![Az Aranyember - Musical (élő zenekarral)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/131/482/az-aranyember-musical-elo-zenekarral-222-131-183704.jpg)
Az Aranyember - Musical (élő zenekarral)
Magyar Történelmi Színház- Koreográfia
![Bolba -Szente -Galambos - Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/102/215/bolba-szente-galambos-csoportterapia-222-131-126832.jpg)
Bolba -Szente -Galambos - Csoportterápia
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Rendező
![Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/277/bolba-szente-galambos-csoportterapia-222-131-157357.jpg)
Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia
Veres 1 Színház- Koreográfia
![Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/094/389/bolba-szente-galambos-csoportterapia-222-131-146517.jpg)
Bolba-Szente-Galambos: Csoportterápia
Veres 1 Színház- Koreográfia
![Csókos asszony](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/078/975/csokos-asszony-222-131-117885.jpg)
Csókos asszony
József Attila Színház- Koreográfia
![Csókos asszony](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/028/983/csokos-asszony-222-131-21279.jpg)
Csókos asszony
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Koreográfia
![Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/147/csoportterapia-222-131-157581.jpg)
Csoportterápia
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Koreográfia
![Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/352/csoportterapia-222-131-157920.jpg)
Csoportterápia
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Koreográfia
![Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/084/csoportterapia-222-131-139158.jpg)
Csoportterápia
Móricz Zsigmond Színház- Koreográfia
![CSOPORTTERÁPIA - mjuzikelkámedi két részben](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/409/csoportterapia-mjuzikelkamedi-ket-reszben-222-131-175090.jpg)
CSOPORTTERÁPIA - mjuzikelkámedi két részben
Általános- Koreográfia
![CSOPORTTERÁPIA / mjuzikelkámedi két részben](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/148/327/csoportterapia-mjuzikelkamedi-ket-reszben-222-131-213883.png)
CSOPORTTERÁPIA / mjuzikelkámedi két részben
Általános- Koreográfia
![Czibor, a rongylábú](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/479/czibor-a-rongylabu-222-131-170003.jpg)
Czibor, a rongylábú
Móricz Zsigmond Színház- Koreográfia
![EGRI CSILLAGOK](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/148/073/egri-csillagok-222-131-213505.jpg)
EGRI CSILLAGOK
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- rendező-koreográfus
![Elton John - Tim Rice: AIDA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/323/elton-john-tim-rice-aida-222-131-156386.jpg)
Elton John - Tim Rice: AIDA
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Vezető koreográfus
![Elton John,Tim Rice: AIDA - musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/347/elton-johntim-rice-aida-musical-222-131-156388.jpg)
Elton John,Tim Rice: AIDA - musical
Általános- Koreográfia
![Felnőtt színház - A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/058/felnott-szinhaz-a-padlas-222-131-198118.jpg)
Felnőtt színház - A padlás
Csili Művelődési Központ- Koreográfia
![Fenyő Miklós-Tasnádi István: Made in Hungária](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/162/981/fenyo-miklos-tasnadi-istvan-made-in-hungaria-222-131-238033.jpg)
Fenyő Miklós-Tasnádi István: Made in Hungária
Általános- Koreográfia
![Fenyő-Tasnádi - Made in Hungária](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/090/181/fenyo-tasnadi-made-in-hungaria-222-131-107730.jpg)
Fenyő-Tasnádi - Made in Hungária
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Koreográfia
![Földvári Nyári Esték 2019 - Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/103/233/foldvari-nyari-estek-2019-anconai-szerelmesek-222-131-136461.jpg)
Földvári Nyári Esték 2019 - Anconai szerelmesek
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Koreográfia
![FREEDOM koncert - George Michael dalaival](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/084/956/freedom-koncert-george-michael-dalaival-222-131-101244.jpg)
FREEDOM koncert - George Michael dalaival
Általános- Koreográfia
![GNM Színitanoda Kontúr Fizikai Színház: A bál](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/858/gnm-szinitanoda-kontur-fizikai-szinhaz-a-bal-222-131-29977.jpg)
GNM Színitanoda Kontúr Fizikai Színház: A bál
Bakelit Multi Art Center- Tánc
![Godspell](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/055/349/godspell-222-131-58971.jpg)
Godspell
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Koreográfia
![GODSPELL - Isteni musical - A13 Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/057/121/godspell-isteni-musical-a13-szinhaz-222-131-61826.jpg)
GODSPELL - Isteni musical - A13 Színház
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Koreográfia
![GODSPELL - musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/842/godspell-musical-222-131-53074.jpg)
GODSPELL - musical
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- Koreográfia
![Godspell Bemutató! Isteni musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/687/godspell-bemutato-isteni-musical-222-131-54309.jpg)
Godspell Bemutató! Isteni musical
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Koreográfia
![GODSPELL ISTENI MUSICAL](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
GODSPELL ISTENI MUSICAL
Vidám Színpad- Koreográfia
![Godspell Isteni musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/784/godspell-isteni-musical-222-131-54305.jpg)
Godspell Isteni musical
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Koreográfia
![Godspell Isteni musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/053/247/godspell-isteni-musical-222-131-55139.jpg)
Godspell Isteni musical
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Koreográfia
![Grease](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/063/786/grease-222-131-71543.jpg)
Grease
Pesti Magyar Színház.- Koreográfia
![Haverok, buli, Bon-bon](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/700/haverok-buli-bon-bon-222-131-138501.jpg)
Haverok, buli, Bon-bon
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Koreográfia
![Haverok, Buli, Bon-Bon](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/788/haverok-buli-bon-bon-222-131-138502.jpg)
Haverok, Buli, Bon-Bon
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Koreográfia
![Haverok, buli, Bon-Bon](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/154/027/haverok-buli-bon-bon-222-131-224312.jpg)
Haverok, buli, Bon-Bon
Vidám Színpad- Koreográfia
![Haverok, buli, Bon-Bon](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/722/haverok-buli-bon-bon-222-131-191309.jpg)
Haverok, buli, Bon-Bon
Gyulai Várszínház- Koreográfia
![Haverok, Buli, Bon-Bon - Hadart Színház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/096/893/haverok-buli-bon-bon-hadart-szinhaz-eloadasa-222-131-130501.jpg)
Haverok, Buli, Bon-Bon - Hadart Színház előadása
Jármika Jövőkép Gyermek Alapítvány- Koreográfia
![Hippolyt, a lakáj](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/171/hippolyt-a-lakaj-222-131-22759.jpg)
Hippolyt, a lakáj
Általános- Koreográfia
![Hippolyt, a lakáj - a Karinthy Színház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/146/hippolyt-a-lakaj-a-karinthy-szinhaz-eloadasa-222-131-28351.jpg)
Hippolyt, a lakáj - a Karinthy Színház előadása
Kölcsey Központ- Koreográfia
![Indul a bakterház Zalaegerszeg Hevesi Sándor Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/156/153/indul-a-bakterhaz-zalaegerszeg-hevesi-sandor-szinhaz-222-131-227152.jpg)
Indul a bakterház Zalaegerszeg Hevesi Sándor Színház
József Attila Színház- Mozgás
![Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/066/573/jim-jacobs-warren-casey-grease-222-131-74816.jpg)
Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE
Színészképző Stúdió Alapítvány- Koreográfia
![Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/077/419/jim-jacobs-warren-casey-grease-222-131-90680.jpg)
Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE
Színészképző Stúdió Alapítvány- Koreográfia
![Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/070/417/jim-jacobs-warren-casey-grease-222-131-80475.jpg)
Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE
Színészképző Stúdió Alapítvány- Koreográfia
![Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/079/065/jim-jacobs-warren-casey-grease-222-131-95105.jpg)
Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE
Színészképző Stúdió Alapítvány- Koreográfia
![Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/076/754/jim-jacobs-warren-casey-grease-222-131-89755.jpg)
Jim Jacobs - Warren Casey: GREASE
Színészképző Stúdió Alapítvány- Koreográfia
![Jimmy musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/768/jimmy-musical-222-131-139428.jpg)
Jimmy musical
Mátra Művelődési Központ- Koreográfia
![Jövőre, Veled, Itt!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/038/796/jovore-veled-itt-222-131-34403.jpg)
Jövőre, Veled, Itt!
Budapesti Operettszínház- Koreográfia
![Lane-Yazbek-Almodovar: Nők az idegösszeomlás szélén](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/711/lane-yazbek-almodovar-nok-az-idegosszeomlas-szelen-222-131-166354.jpg)
Lane-Yazbek-Almodovar: Nők az idegösszeomlás szélén
Szegedi Szabadtéri Játékok- Koreográfia
![Legénybúcsú](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Legénybúcsú
Broadway Ticket Hungary Kft..- rendező-koreográfus
![Legénybúcsú - Magyarock Dalszínház](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Legénybúcsú - Magyarock Dalszínház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rendező-koreográfus
![Lépésről lépésre](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/114/lepesrol-lepesre-222-131-31448.jpg)
Lépésről lépésre
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Koreográfia
![Lépésről-lépésre](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/717/lepesrol-lepesre-222-131-26978.jpg)
Lépésről-lépésre
SZFE- Koreográfia
![Lili bárónő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/038/057/lili-barono-222-131-35971.jpg)
Lili bárónő
Vörösmarty Színház- Koreográfia
![Ma éjjel szabad vagyok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/044/453/ma-ejjel-szabad-vagyok-222-131-68433.jpg)
Ma éjjel szabad vagyok
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft- Koreográfia
![Ma éjjel szabad vagyok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/047/904/ma-ejjel-szabad-vagyok-222-131-43948.jpg)
Ma éjjel szabad vagyok
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft- Koreográfia
![Ma éjjel szabad vagyok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/040/ma-ejjel-szabad-vagyok-222-131-49790.jpg)
Ma éjjel szabad vagyok
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft- Koreográfia
![Ma éjjel szabad vagyok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/066/431/ma-ejjel-szabad-vagyok-222-131-105737.jpg)
Ma éjjel szabad vagyok
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft- Koreográfia
![MA ÉJJEL SZABAD VAGYOK vígjáték 3 felvonásban ÚSZ 2016. tavaszi bérlet 3. ea.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/066/320/ma-ejjel-szabad-vagyok-vigjatek-3-felvonasban-usz-2016-tavaszi-berlet-3-ea-222-131-77147.jpg)
MA ÉJJEL SZABAD VAGYOK vígjáték 3 felvonásban ÚSZ 2016. tavaszi bérlet 3. ea.
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Koreográfia
![Ma éjjel szabad vagyok- az Éless szín előadása](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Ma éjjel szabad vagyok- az Éless szín előadása
Budaörsi Latinovits Színház- Koreográfia
![Made in Hungária](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/315/made-in-hungaria-222-131-215948.jpg)
Made in Hungária
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Koreográfia
![Made in Hungária](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/163/669/made-in-hungaria-222-131-239812.jpg)
Made in Hungária
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Koreográfia
![Magyarock Dalszínház: Szép nyári nap- NEOTON musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/048/magyarock-dalszinhaz-szep-nyari-nap-neoton-musical-222-131-158579.jpg)
Magyarock Dalszínház: Szép nyári nap- NEOTON musical
Kalocsai Művelődési Központ és Könyvtár- Rendező
![Meseautó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/153/005/meseauto-222-131-233437.jpg)
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Koreográfia
![Meseautó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/159/495/meseauto-222-131-232729.jpg)
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Koreográfia
![Meseautó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/159/510/meseauto-222-131-232779.jpg)
Meseautó
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Koreográfia
![Mézesvölgyi Nyár - A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/144/834/mezesvolgyi-nyar-a-padlas-222-131-216169.jpg)
Mézesvölgyi Nyár - A padlás
Broadway Ticket Hungary Kft..- MEGLÖKŐ, óriás szellem, süketnéma
![Mézesvölgyi Nyár - Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/145/078/mezesvolgyi-nyar-anconai-szerelmesek-222-131-215822.jpg)
Mézesvölgyi Nyár - Anconai szerelmesek
Broadway Ticket Hungary Kft..- Koreográfia
![Mézesvölgyi Nyár - Szép nyári nap](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/442/mezesvolgyi-nyar-szep-nyari-nap-222-131-215741.jpg)
Mézesvölgyi Nyár - Szép nyári nap
Broadway Ticket Hungary Kft..- Koreográfia
![Miss Saigon](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/332/miss-saigon-222-131-30251.jpg)
Miss Saigon
Budapesti Operettszínház- Koreográfia
![Miss Saigon](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/034/314/miss-saigon-222-131-28759.jpg)
Miss Saigon
Budapesti Operettszínház- Koreográfia
![Miss Saigon](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/382/miss-saigon-222-131-24242.jpg)
Miss Saigon
Budapesti Operettszínház- Koreográfia
![Nercbanda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/058/908/nercbanda-222-131-88354.jpg)
Nercbanda
Karinthy Színház- Koreográfia
![Nők az idegösszeomlás szélén](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/132/112/nok-az-idegosszeomlas-szelen-222-131-186005.jpg)
Nők az idegösszeomlás szélén
Broadway Ticket Hungary Kft..- Koreográfia
![Nők az idegösszeomlás szélén](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/153/nok-az-idegosszeomlas-szelen-222-131-193117.jpg)
Nők az idegösszeomlás szélén
Broadway Ticket Hungary Kft..- Koreográfia
![Presser - Dusán - Horváth: A Padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/975/presser-dusan-horvath-a-padlas-222-131-203876.jpg)
Presser - Dusán - Horváth: A Padlás
Hírös Agóra- MEGLÖKŐ
![Presser Gábor - Sztevanovity Dusán: A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/149/349/presser-gabor-sztevanovity-dusan-a-padlas-222-131-215996.jpg)
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán: A padlás
Gyulai Várszínház- Koreográfia
![Presser Gábor-Sztevanovity Dusán-Horváth Péter: A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/719/presser-gabor-sztevanovity-dusan-horvath-peter-a-padlas-222-131-191304.jpg)
Presser Gábor-Sztevanovity Dusán-Horváth Péter: A padlás
Gyulai Várszínház- Koreográfia
![Presser-Sztevanovity: A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/800/presser-sztevanovity-a-padlas-222-131-199647.jpg)
Presser-Sztevanovity: A padlás
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Koreográfia
![Prima Materia-A madarak tanácskozása I.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/032/824/prima-materia-a-madarak-tanacskozasa-i-222-131-27269.jpg)
Prima Materia-A madarak tanácskozása I.
Új Színház- férfi
![Szabadtéri Nyár 2016 Grease](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/067/939/szabadteri-nyar-2016-grease-222-131-77171.png)
Szabadtéri Nyár 2016 Grease
Móricz Zsigmond Színház- Koreográfia
![Szép nyári nap](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/143/409/szep-nyari-nap-222-131-204926.jpg)
Szép nyári nap
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Rendező
![SZÉP NYÁRI NAP](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/159/565/szep-nyari-nap-222-131-232980.jpg)
SZÉP NYÁRI NAP
Dunaföldvári Művelődési Központ és Könyvtár- Koreográfia
![Szép nyári nap](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/161/204/szep-nyari-nap-222-131-235447.jpg)
Szép nyári nap
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Koreográfia
![Szép nyári nap](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/439/szep-nyari-nap-222-131-212278.jpg)
Szép nyári nap
Broadway Ticket Hungary Kft..- Koreográfia
![SZÉP NYÁRI NAP](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/158/824/szep-nyari-nap-222-131-232377.jpg)
SZÉP NYÁRI NAP
Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár- Koreográfia
![Szép nyári nap](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/162/371/szep-nyari-nap-222-131-237190.jpg)
Szép nyári nap
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Koreográfia
![Szép nyári nap](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/678/szep-nyari-nap-222-131-165416.jpg)
Szép nyári nap
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Rendező
![Szép nyári nap](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/152/665/szep-nyari-nap-222-131-221837.jpg)
Szép nyári nap
Tiszaújvárosi Művelődési Központ és Könytvár- Koreográfia
![Szép nyári nap (Neoton musical)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/314/szep-nyari-nap-neoton-musical-222-131-215936.jpg)
Szép nyári nap (Neoton musical)
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Rendező
![Szép nyári nap - A Neoton musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/154/186/szep-nyari-nap-a-neoton-musical-222-131-223946.jpg)
Szép nyári nap - A Neoton musical
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Koreográfia
![Szép nyári nap - Neoton musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/112/603/szep-nyari-nap-neoton-musical-222-131-151364.jpg)
Szép nyári nap - Neoton musical
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Rendező
![Szép nyári nap - Neoton musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/150/599/szep-nyari-nap-neoton-musical-222-131-217589.jpg)
Szép nyári nap - Neoton musical
Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Koreográfia
![Szép nyári nap - Neoton-musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/152/783/szep-nyari-nap-neoton-musical-222-131-221361.jpg)
Szép nyári nap - Neoton-musical
Broadway Ticket Hungary Kft..- Koreográfia
![Szép nyári nap - Neoton-musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/150/621/szep-nyari-nap-neoton-musical-222-131-218342.jpg)
Szép nyári nap - Neoton-musical
Broadway Ticket Hungary Kft..- Koreográfia
![Szép nyári nap - Veres 1 Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/154/570/szep-nyari-nap-veres-1-szinhaz-222-131-224890.jpg)
Szép nyári nap - Veres 1 Színház
József Attila Színház- Koreográfia
![Szép nyári nap, Magyarock Dalszínház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/976/szep-nyari-nap-magyarock-dalszinhaz-222-131-174312.jpg)
Szép nyári nap, Magyarock Dalszínház
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Rendező
![Szerelmek városa](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/947/szerelmek-varosa-222-131-174812.jpg)
Szerelmek városa
Vígszínház Nonprofit Kft.- Koreográfia
![Szeretve mind a vérpadig](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/526/szeretve-mind-a-verpadig-222-131-190728.jpg)
Szeretve mind a vérpadig
Szarvasi Vízi Színház- Koreográfia
![Szikora Róbert - Valla Attila - Macskafogó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/087/750/szikora-robert-valla-attila-macskafogo-222-131-104010.jpg)
Szikora Róbert - Valla Attila - Macskafogó
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Koreográfia
![UDVARSZÍNHÁZ - Hippolyt a lakáj](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/047/udvarszinhaz-hippolyt-a-lakaj-222-131-24105.jpg)
UDVARSZÍNHÁZ - Hippolyt a lakáj
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Koreográfia
![Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/085/072/vajda-fabri-anconai-szerelmesek-222-131-101232.jpg)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Koreográfia
![Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/099/994/vajda-fabri-anconai-szerelmesek-222-131-126810.jpg)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Koreográfia
![Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/089/767/vajda-fabri-anconai-szerelmesek-222-131-107198.jpg)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Koreográfia
![Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/079/408/vajda-fabri-anconai-szerelmesek-222-131-94104.jpg)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Dramaturg
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Koreográfia
![Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/098/514/vajda-fabri-anconai-szerelmesek-222-131-126811.jpg)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Koreográfia
![Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/111/297/vajda-fabri-anconai-szerelmesek-222-131-146620.jpg)
Vajda-Fábri: Anconai szerelmesek
Veres 1 Színház- Koreográfia
![Valahol Európában](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/098/valahol-europaban-222-131-215947.jpg)
Valahol Európában
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Koreográfia
![Valahol Európában](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/490/valahol-europaban-222-131-138548.jpg)
Valahol Európában
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Koreográfia
![Valahol Európában](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/157/995/valahol-europaban-222-131-232801.jpg)
Valahol Európában
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Koreográfia
![Valahol Európában](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/130/703/valahol-europaban-222-131-181838.jpg)
Valahol Európában
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Koreográfia
![Valahol Európában](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/159/085/valahol-europaban-222-131-232805.jpg)
Valahol Európában
Magyarock Dalszínház Színházi Egyesület- Koreográfia
![Valahol Európában](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/130/762/valahol-europaban-222-131-181979.jpg)
Valahol Európában
Magyar Történelmi Színház- Koreográfia
![Veres 1 Színház bemutatja: A padlás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/775/veres-1-szinhaz-bemutatja-a-padlas-222-131-199630.jpg)
Veres 1 Színház bemutatja: A padlás
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Koreográfia
![Veres 1 Színház bemutatja: A padlás](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Veres 1 Színház bemutatja: A padlás
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Koreográfia
![Vidéki Színházak Fesztiválja bemutatja - Csoportterápia - Veres1Színház Veresegyház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/103/503/videki-szinhazak-fesztivalja-bemutatja-csoportterapia-veres1szinhaz-veresegyhaz-eloadasa-222-131-131616.jpg)
Vidéki Színházak Fesztiválja bemutatja - Csoportterápia - Veres1Színház Veresegyház előadása
Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata- Koreográfia
![Vizeli Csaba: Futballáb - a Fórum Színház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/106/815/vizeli-csaba-futballab-a-forum-szinhaz-eloadasa-222-131-139191.jpg)
Vizeli Csaba: Futballáb - a Fórum Színház előadása
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Koreográfia
![Vizeli Csaba: Futballáb musical comedy](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/101/984/vizeli-csaba-futballab-musical-comedy-222-131-127115.jpg)
Vizeli Csaba: Futballáb musical comedy
Fórum Színház Nonprofit KH Kft.- Koreográfus
![William Shakespeare: HAMLET](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/065/william-shakespeare-hamlet-222-131-80771.jpg)
William Shakespeare: HAMLET
Éless-Szín Alkotó- és Előadóműv. KH Nonpr.Kft- Tánc
![X Jövőre, Veled, Itt! ( orosz nyelvű előadás )](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
X Jövőre, Veled, Itt! ( orosz nyelvű előadás )
Budapesti Operettszínház- Koreográfia
![XCsókos asszony](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/738/xcsokos-asszony-222-131-40850.jpg)
XCsókos asszony
Budapesti Operettszínház- Koreográfia
![XMiss Saigon](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/267/xmiss-saigon-222-131-61679.jpg)
XMiss Saigon
Budapesti Operettszínház- Koreográfia
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!