„Urbi et orbi” a testi szenvedésről: HOPPart Társulat: Pilinszky János

Pilinszky János szövegét, mint librettót használjuk, mégsem klasszikus értelemben vett operát hozunk létre, hiszen nem áriák és recitativók váltogatják egymást és mégis végig: zene. Végig zene és ének, szöveg, betűk, hangok és felhangok.
Két pápa, egy fekete és egy fehér. Az egyik az agonizáló, haldokló pápa, a másik az eljövendő. Az egyik fekete trónján, a másik fehér trónján ül. A szín: a Vatikánnak a Szent Péter térre nyíló ablaka. A tömeg a téren várakozik. Várják pápájuk halálát. Várják az áldást. „Urbi et orbi” a testi szenvedésről, „Urbi et orbi” azaz a városnak s földkerekségnek, vagyis az egész világnak szóló igét. Amit „kapnak” az valami egészen más. Csoda? Meglepetés? Váratlan fordulat? Isten fricskája? Valami.

Semmi „vendégszöveg”. Pusztán az alapanyag, mint alap-anyag.

Pilinszky a történet nélküli színházat vágyta, erre voltak dámapróbálkozásai. Mélyen és gazdagon gondolkodott a világról és hitt – többek között – a szavak erejében.

Pilinszky így „beszélget” erről Sheryl Sutton-nal:

„Kamaszkorom egyik legzavaróbb élménye volt, hogy a nagy regények unalmasak. Később – még mielőtt botfülemmel Bachot fölfedeztem volna – rájöttem, hogy a remekművek nem unalom előttiek, hanem unalmon túliak. A modern irodalomban ma már többnyire az zavar, hogy nem meri vállalni az unalom kockázatát. (…) A művek szinte kivétel nélkül unalmon inneniek, túl „csupaszok”, túl „merészek”, vagy egyszerűen túl „hangosak” és „meglepőek” ahhoz, hogy bemerészkedjenek abba a zónába, ahol Tolsztoj, Racine, Dosztojevszkij, de főként Bach oly természetesen elidőzött. És akkor tettek egy lépést, amire a monoton eső, az élő szív és annyi minden mellett legpéldásabban talán a tenger képes. Nincs szabadság, és nincs igazi nagyság az unalmon túli közlések nélkül.”

Különböző hangok a tömegből: színészek, zenekar

Zenekar:
Kovács Márton
Murányi Márta
Némedi Árpád
Rozs Tamás
Szabó József

Asszisztens: Guttmann Ráchel