UDVARSZÍNHÁZ-Idegenben keserűbb a sírás..

„Soha nem akartam elmenni innen. Ez a hazám. Szívet cseréljen ki hazát cserél. Bármi történjék is, itt szeretnek engem és rajonganak értem. Megismernek az utcán és autogramot kérnek. És én adok nekik. Az egyik koncert közben felmászott hozzám a színpadra Makk Joli, a harmadikos elemista kisasszony. Olyan akarok lenni mint te. Küldjél egy fényképet, hogy pontosan tudjam, milyennek kell lennem. El lehet onnan menni, ahol ennyire szeretik az embert, ahol ennyire szeret Makk Joli? És most itt vagyok a határ közelében Szombathely mellett valami bódéban és várom az embercsempészt, aki átvisz minket a határon.”

Karády Katalin miközben elénekli a korra legjellemzőbb, de nem a tőle leginkább megszokott dalokat, mély, emberi vallomásában felidézi a gyerekkorát és az atyai szigor mellett, beavat minket a Svájcban töltött iskolai évei szépségeibe, sőt a legelső színházi élményeibe.

Az UMPA Ügynökség engedélyével