Tizenkét dühös ember

Tizenketten vannak. Egy ember életéről kell dönteniük. Az az ember meggyilkolt valakit, s ők most kimondhatják fölötte a halálos ítéletet. Igazságot tehetnek. Mert ők a törvény. Az esküdtek. Vajon a saját múltjuk, jelenük mennyire befolyásolja a döntésüket? Mekkora bennük a harag, a gyűlölet? Tudják, sejtik-e, a tettes miért tette, amit tett? Mindent mérlegelni kell, hiszen csak akkor ítélhetik halálra, ha egyöntetűen döntenek. Egyikük sem mondhat (vagy gondolhat?) mást, mint a többiek. És megkezdődik az idegek játéka. Ki mer ellentmondani a többségnek? Ki miért döntene úgy, hogy haljon meg az elkövető? Ki miért akarja megmenteni az életét?

Reginald Rose azután írta pattanásig feszült légkörben játszódó darabját, hogy korábbi rádiójátékából 1957-ben Sidney Lumet izgalmas filmet készített az akkori észak-amerikai társadalomban bujkáló vagy forrongó előítéletek, indulatok leképezésével. Ma Magyarországon nem kevésbé éles a kérdés, hogy kiben milyen düh lappang, ki ellen irányul vagy irányítható ez a düh, milyen formában képes kitörni, és mit vagy kit képes elpusztítani.

Kelemen József az utóbbi évadok gyerekelőadásai után most egy felnőtteknek szóló előadás rendezésére készül, s a tavalyi évben a Kaposvári Egyetem harmadéves hallgatóival rendezett azonos című előadás után nem marad kétség: sikerrel teszi ezt.