Tennessee Williams: A vágy villamosa

Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválja

Tennessee Williams: A vágy villamosa

A Budaörsi Latinovits Színház előadása

Szereplők:

Blanche – Takács Katalin

Stanley – Rába Roland m.v.

Stella – Bohoczki Sára

Mitch – Ilyés Róbert

Eunice – Páder Petra

Steve – Fröhlich Kristóf

Fiatalember – Sas Zoltán e.h.

Pablo – Juhász Vince e.h.

Orvos – Bregyán Péter

Fordító: Hamvai Kornél

Dramaturg: Németh Nikolett

Díszlettervező: Izsák Lili

Jelmeztervező: Kiss-Végh Emőke

Világítás: Sokorai Attila

Koreográfus: Mezei Bence

A rendező munkatársa: Balla Anett

Súgó: Haselbach Ivett Gabriella

Rendező: Ördög Tamás

És így e tört világba értem el utamon

Kutatni a szerelem látnoki társait, egy pillanat

A hangjuk a szélben (hová zúdultak vajon?) –

De két iszonyú választásomból semmi sem maradt.

Hart Crane: A csonka torony

(Eörsi István fordítása)

Ki a beteg? Én vagy a világ? Túl lehet-e ép ésszel élni a pusztító, primitív környezetet? Vagy neked is állattá kell válnod, ha mindenhol állatok vesznek körbe? Blanche egy emelkedett lélek, örök kívülálló, egyszerűen jobb, mint a környezete, vagy egy gyenge alkoholista? Pedofil vagy álmodozó? Bűnös vagy ártatlan? Egyedi eset vagy kortünet?

Blanche DuBois állástalan irodalomtanár nővéréhez, Stellához és annak férjéhez, Stanley Kowalskihoz költözik New Orleans szegénynegyedébe egy fülledt, kicsi lakásba. A szerelmespár gyereket vár. Blanche és Stanley rögtön összetűzésbe kerülnek, mert Blanche kikéri magának a férfi agresszív viselkedését, Stanley pedig cserébe hazugnak tartja a sógornőjét, és nyomozni kezd utána. Blanche megismerkedik Stanley egyik barátjával, Mitch-csel, és romantikus kapcsolat alakul ki köztük. Stanley elmond Mitch-nek mindent, amit Blanche-ról megtudott, de ez olyan terhelő, hogy Mitch inkább lemond a szerelméről.

Tennessee Williams így írt 1947-ben megjelent, Pulitzer-díjat nyert darabja keletkezéséről:

„Sosem tudtam tisztán megragadni a folyamatot, amelynek során egy színdarab ötlete megszületik bennem. A darab egyszerűen alakot ölt, akár egy jelenés, amely egyre világosabbá és kézzelfoghatóvá válik. Eleinte nagyon halvány gondolat, mint például a Vágy villamosa esetében, amelyet az Üvegfigurák után írtam. Egyszerűen felmerült bennem egy látomás egy nőről, aki az ifjúkora vége felé jár. Egy széken ül, egyedül egy ablak előtt, boldogtalan arcát megvilágítja az ablakon beszüremlő holdfény. A nőnek találkája lett volna, de hiába vár a férfira, akivel össze akartak házasodni.

Azt hiszem, a nővéremre gondoltam, aki őrülten szerelmes volt egy fiatalemberbe, aki a cipőkereskedelemben dolgozott, és udvarolt neki. Nagyon jóképű férfi volt, a nővérem fülig beleszeretett. Valahányszor a telefon megszólalt, Rose majdnem elájult, mindig azt hitte, őt hívja a fiú randira. Minden második este találkoztak, aztán a hívások egyszer csak abbamaradtak. Rose akkor kezdett idegileg leépülni. Ebből  a látomásból alakult ki később A vágy villamosa. Először Blanche széke a holdfényben volt a címe, ami egy nagyon félresikerült cím – mindenesetre A vágy villamosa ebből a képből, az ablak előtt ülő nő képéből született.”