Tárlat az utcán

Miért érdemes ma, 2016-ban a Vincent van Gogh drámájával méltóképpen foglalkozni? A Vincent van Goghéval, aki művész és prédikátor volt egy személyben? És a Paul Gauguin drámájával, aki Vincent van Goghnak éppen az ellentéte volt, de nemcsak legfőbb ellenfele, de legjobb barátja is tudott lenni?

Vincent van Goghnak különleges képességei voltak. A Jövőbe is látott. Látta, mi fog történni a XX. és a XXI. században! Tudta bizony, hogy a XXI. század első évtizedeiben mitől kell rettegnie az embernek. A látottak elviselhetetlen fájdalommal töltötték el. Pedig a megoldást is látta. Néha különös dolog történt vele: megnyílt fölötte az Ég Kapuja... De a XIX. század legnagyobb festője – aki egyben korának egyik legnagyobb gondolkodója is – még ekkor sem elégedett. Hallgassunk csak bele drámai monológjába: „Az önmegtartóztatás legmagasabb rendű gyakorlatát végezhetem a prédikálás és a festés helyett?! Mily nagyszerű megoldás! A legfontosabb a Fény-valóság megtalálása?! Kísérletet tehetünk a Fény-valóság megteremtésére?! (...) Mert a valósá¬gosnál valóságosabb Valóság Fény-valóság?! Az ember a Fényben érzi igazán védettnek magát?!... Micsoda?! Nincs értelmesebb cselekedet a földi életben, mint eljutni abba az Önma-gunkba, aki Fénybe képes öltözni?! Mert ez a passzivitás útja?! (...) Ó, most állítottam fel a legvarázslatosabb csapdát, s majdnem bele is léptem!"

Rendező: Beke Sándor