Szegedi Kortárs Balett: Lear

Nem fokozatosan fog széthullani; az egykori nagy király és magabiztos férfi egyetlen pillanat alatt semmisül meg, amikor imádott felesége sírba száll. Darabbéli útja innen csak tántorgás a végső nyughely felé. Hangulat ingadozásai, átkai, dührohamai, de még kétségbeesett kapaszkodási kísérlete is lányaiba – mind a pótolhatatlan űrrel magyarázhatók. Képtelen tovább a kormányzásra; így válik a birodalom felosztása kényszerűvé. Nincs előre eltervezettség és racionális döntés, csak kapkodó improvizálás.
A Lear a szeretethiány és szeretetéhség drámája. A sóvárgásé, hogy szerethessünk és szeretve legyünk. Ez hatja át minden szereplő életét. Elsőként mindjárt a címszereplő királyét, aki számára rémisztően új ez a hiány, mert sziklaszilárdságú bizonyossága a kölcsönös szeretettségben épp a szemünk láttára lett semmivé. Glosterét, aki azt hiszi, kitörölhető fattyú fia (Edmund) emlékeiből a mellőzött gyermekkor, és család-egyesíthető báty és fivér. Alban hercegét, akiből asszonya (Goneril) csalárdsága láttán úgy szivárog ki a szerelem, mint ökölbe szorított ujjaink közül a homok. Az egyetlen boldog Reganét, aki majd ezzel a boldogsággal, férje, Cornwall halálával fizet a Gloster ellen elkövetett merényért. Kentét, aki a jó szolga megtestesítőjeként ezredszer is visszatér, hogy száműzve, megtagadva, álruhában kövesse a Gazdát, Leart, s csak kicsivel élje túl, amikor annak szíve örökre megáll. A pártütő fattyúét, aki saját testvére által megsebezve, ajkán „Edmund mégis szeretve volt” sóhajjal adja ki a lelkét. A testvérpárbajból győztesen kikerülő Edgarét, aki mindvégig kétségbeesve figyeli korábban szerető apjuk indokolatlan elhidegülését. S végezetül a legkisebb lányét, Cordeliáét, aki negédes szavak helyett tetteivel akar szeretni. Zabolázatlanul, lázadón, öntörvényű szeretetnyelven, amihez Lear számára nincs olvasat.
Így lesz „a többi néma csend”. De ez már újra a Hamlet, egy másik Shakespeare.