Pandora

A Goethe által újraértelmezett Pandora alakja nem az ősbűn, hanem az egyetemes szépség megtestesítője. A táncelőadás mozaikszerű ábrázolása mitológiai töredékekből építkezik, miközben a harmónia visszatérésének feltételeit kutatja egy válságok tépázta világban.

A táncműben Pandora “a mindennel megajándékozott” goethei olvasata érvényesül; az első nő nem az isteni büntetés közvetítője és az emberiség szenvedésének forrása lesz, hanem az isteni harmónia és a szépség földi hírnöke, akinek szelencéje csak szimbolikus portálként közvetít világok között. A szelence Pandora és Pandora a szelence, egyik nem létezhet a másik nélkül. A mitikus hősnő tragikus története helyett Pandora a fény és az éteri létsík képviselője, a felbomlott világrend, a krízisben lévő emberiség segítője.

A táncművészek individuumként és csoportos jelenetekben is táncolnak, ezzel is erősítve az emberiség kollektív tapasztalatának élményét. Az egyes szereplők unikális élménye összeolvad egy univerzális folyammá, ahol mindenki Prométheusz és mindenki Pandora.

A modern táncos mozgásnyelv, a Goethe mű prózája és a fizikai színházas elemek szimbiózisa adja a darab strukturális vázát, míg zenei világát Halász Gábor zeneszerző teremti meg, munkásságában a klasszikus és modern, valamint elektronikus és ambient hatások érvényesülnek.

A négy szereplő folyamatos színpadi jelenléte, a sokszínű díszlethasználat és a Pandora történet dramaturgiai egységei teremtik meg a darab formai és esztétikai egészét. A táncművészet, a próza és a zeneiség hármasa segíti a befogadó teljeskörű színházi élményét.

Táncolják:
Pandora – Spala Korinna 
Prometheus – Juhász Kristóf 
Epimetheus – Nagy Csaba Mátyás 

továbbá Fodor Sára

Fénytervező: Pető József 
Díszlettervező: Fügedi Balázs
Jelmeztervező: Tóth Brigitta
Zeneszerző: Halász Gábor
Dramaturg: Szabó Tamás
Rendező-koreográfus: Wéninger Dalma