Móricz Zsigmond: Barbárok

2026. augusztus 4. (kedd) 20.00 óra, Várszínpad
Móricz Zsigmond: Barbárok
A Fonó Budai Zeneház előadása

Szereplők:
Katona Kinga
Herczegh Péter
Szabó Sebestyén László
László Rebeka
Horváth Márk

Táncosok:
ifj. Zsuráfszky Zoltán
Appelshoffer János
Rémi Tünde
Kacsó Hanga
Kurucz-Tókos Kata

Zenész, zenei szerkesztő: ifj. Csoóri Sándor
Bábszínész, bábtervező: Horváth Márk
Rendező: Berettyán Nándor

Móricz Zsigmond Barbárok című novellája alapján egy összművészeti színházi előadást mutatunk be, szervesen vegyítve prózai-, tánc-, és bábszínházi elemeket.

Móricz Barbárok című novellája a magyar irodalom egyik legismertebb és legerősebb szövege. Nyerssége, mélysége, ösztönszerűségében is szentséges atmoszférája utolérhetetlen. Ezt szeretnénk mi is kihangsúlyozni, és megmutatni a (népi)lét olykor durva, olykor buja, olykor pajzán, olykor erőszakos, de ugyanakkor szentséggel teli, részvéttel teli, hittel teli világát. Ez a kettősség ugyanis mai életünkben is ugyanúgy jelen van.

Az előadásunkban az eredeti novellában ellentétben a Juhászné nem csak a Dunántúlra megy el fiát és férjét keresve, hanem bejárja az egész Kárpát-medencét, sőt egy ponton a keresése egy metafizikus térbe is átlép, és végül a halálba is elutazik. Ebben a vándorlásban szeretnénk megmutatni azt a már fentebb vázolt szent és profán világot, garabonciásokkal, táltosokkal, boszorkányokkal, pásztorokkal, csárdával, templommal, pusztasággal, ünneppel-hétköznappal, faggyal-hőséggel teli világot. Ma talán távolinak, valami réges-régen elmúltnak tűnik ez a táltosokkal-boszorkányokkal teli világ, pedig néhány évtizede még szerves része volt a tanyai-falusi életnek, amiben több ezer éves kultúra és világszemlélet öröklődött.

A Juhászné fiát és férjét, tehát embereket keres. Párhuzamba állítható ez a gyűjtés folyamatával is, hiszen a gyűjtés folyamata is arról szól, hogy megpróbálunk felkutatni embereket, és általuk egy elmúlástól féltett tudást.

A Barbárok már a címében is meghatároz egy témát önmagában a barbárok szó jelentése okán. Móricz is arról ír, hogy elvileg ugyanazt a nyelvet beszélő emberek annyira más világban, más életvitellel, más világszemlélettel élnek, hogy mégsem értik egymás szavát. Ennek aktualitását talán nem is kell hangsúlyozni.

Sokat tárgyalt téma, hogyan lehetne a magyar népművészetet színpadra alkalmazni, és egy egyedi, magyar esztétikát, magyar színpadi formanyelvet(megszólalási módot, gesztusrendszert) létrehozni, ami mégis szervesen kortárs. Magyarán, hogy amit Kodály és Bartók megcsinált a zenében, hogyan lehetne lefordítani a színházra is. Erre több törekvés is volt már, de ez az, ami minket is nagyon érdekel.