"Megjegyzem különös: éppen a város közepén..." (Szellemház)

Egy elhagyatott kert bejárása, ahol voltak és lesznek házak, a helyükön pedig most látomás éled; egy színdarab történik meg velünk.

"A japánkerteknek van egy különleges része, a Nantei, ami nem más, mint a valós és a képzeletbeli világ határa..."

Házak voltak itt. És lesznek. Emberek éltek itt. És fognak is majd.
Lelkünk darabjai, a múlt morzsái, melyből a jövő kinő. Mikroszkopikus történések, a jövő a küszöbön, vagy már el is múlt? Pikkelyek a lepke szárnyán…
Kint van, vagy bent? Volt, vagy lesz? Az lesz, ami volt, vagy valami más? Ami bent történik, az látszik kint?
Néhány méterre a Margit körúttól van egy elhagyatott telek, ahol házak álltak, eltűntek, nemsokára pedig újak épülnek. Ezen a telken most kert burjánzik.
A kert lelkünk szimbóluma. Jelek élednek itt. Minden szólni kezd, hallatszani kezdenek a belső monológok, melyek mindenben és mindenkiben zajolnak folyamatosan. Így jutnak szóhoz a fák, a füvek, ahogy lépünk, a téglák, a madarak. Belső hangok és képek ezek - kívül.
Az időmezők világítani kezdenek. A felöltözött fák beszélni kezdenek. Az álomcsírák kikelnek.

Ez a zene és képek állnak össze eggyé. Egy előadássá.

A jelenlegi előadás egy sorozat első darabja. Az építkezéssel együtt alakulnak ki az építési területen a következő darabok. Amit most láthatunk nem volt és nem lesz többet így.