MÁV Szimfonikusok - Unokák/1. 11:30
Az Unokák és nagyszülők hangversenyei 20 évvel ezelőtt, 1994-ben kezdődtek. Könnyen lehet, hogy akkori hallgatóink ma már saját gyermeküket hozzák el, hogy megismertessék őket a komolyzenével. Műsoraink szerkesztésének egyik legfontosabb alapelve, hogy olyan zenéket játsszunk a gyerekeknek, amelyek valamilyen módon kapcsolódnak az ő világukhoz, az ő érdeklődésükhöz, illetve olyan dolgokhoz, amelyeket ismerhetnek
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2014. december 6. szombat, 11:30
Ezek között első helyen állnak a mesék, ezért tűzünk koncertjeink műsorára olyan zeneműveket, amelyek valamilyen meséhez kapcsolódnak. Csipkerózsika, Hüvelyk Matyi, a Szépség és a Szörnyeteg, vagy a kis kínai hercegnő jó ismerőse a gyerekeknek, így nyilván örömmel hallgatják majd a róluk szóló zenét. Hasonló a helyzet Csajkovszkij mese-balettjével, A hattyúk tavával is. A táncjáték teljes zenéjét természetesen nem tudjuk eljátszani, hosszú és fárasztó is lenne a gyerekek számára a tánc látványa nélkül. A hangversenyen közreműködő mesemondó előadóművész mondja el majd a mesének azokat a részleteit, amelyek a zenemű előadott részleteihez kapcsolódnak.
Műsor:
Unokák és nagyszülők hangversenyei 1.
Mesék zenében
M. Ravel: Lúdanyó meséi
P.I. Csajkovszkij: A hattyúk tava – balettzene
Közreműködik: Korhecz Imola (mesélő)
Vezényel: Csaba Péter
Ajánlatunk
A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német, görög és magyar nyelvű túrák is elérhetőek. Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.
A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német, görög és magyar nyelvű túrák is elérhetőek. Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel.
Az i. e. 74 körüli Római Birodalomban játszódó Spartacus Seregi László első igazi nagybalettje volt, amely egy csapásra mérföldkő lett a magyar táncéletben. Generációk sora élvezte 1968 óta a történelmi témájú koreográfiát, amely az ókori rabszolgalázadás történetét dolgozza fel úgy, hogy közben igazi mondanivalója nem a forradalom, hanem az emberi érzelmek, döntések az elnyomás ideje alatt.
Ajánló
Vannak olyan napok, amelyeken Operaházunk azért nem játszhat, mert estig próbák folynak a színpadán. Vannak olyan nézőink, akik csak kedvezménnyel…
Giacomo Puccini BOHÉMÉLET Opera négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Magyar legendára emlékezik a balettvilág 2014-ben hirtelen hunyt el Nagy Iván nemzetközi hírű balettművész, többszörös balettigazgató, aki visszavonulását követően állt…
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!
