Mándy Ildikó Társulata: Őrjöngő röptünk
A két táncosból és egy prózai színésznőből álló kis társulat világok mozgatására vállalkozik a szinte üres színpadon.
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2025. november 8. szombat, 19:00
„A két táncosból és egy prózai színésznőből álló kis társulat világok mozgatására vállalkozik a szinte üres színpadon. Szó szerint: Az ember tragédiája Eszkimó-színéhez nagy műgonddal társított mai szövegek, többek közt Kemény István és Harcos Bálint verseinek segítségével az emberi élet alapvető kérdéseit teszik fel, azután rögtön kézzelfoghatóvá is teszik a Honnan jöttünk/Hová megyünk/Kik vagyunkat, és magabiztos színpadi jelenléttel formálják a filozófiát csontig ható, de humortól meg mókázó kedvtől sem mentes, erőteljes színpadi létezéssé. Kísérletező kedvű színház- és táncbarátoknak érdemes rászánniuk egy órát.”
Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének utópikus színei és Harcos Bálint Naiv növény című írása adják a darab kiindulópontját. A világegyetemben ki tudja mióta bolyongó lény elmeséli, hogyan jutott ide, mi készteti örökös vándorlásra, mi ösztönzi, hogy minden csalódás és kudarc ellenére mindig újrakezdje. „A cél halál, az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga.” Az előadás metaforikusan megfogalmazott, de jól körvonalazott világképében az ember magányos, kiszolgáltatott, örök küzdelemre ítélt lény, akit a mindent felülíró hit, mégis-morál tart életben.
Örök harcát költői szövegekben és táncos jelenetekben fogalmazza meg. Ady Endre, Babits Mihály, József Attila, Kemény István, Thomas Mann szavaival szól lelkesedésről, hitről, kudarcról, kétségbeesésről, az életről. A szó és a mozgás más-más hangsúlyokkal, de egymásba kapaszkodva mesél az ember örök küzdelméről a természettel és önmagával, a természetért és önmagáért. Előadásunkkal biztatást, erőt, hitet szeretnénk adni nézőinknek, hogy érdemes.
Alkotók:
Bakonyi Jusztina
Mándy Ildikó
Szilágyi Krisztián
Záhonyi Enikő
Fotók: Dusa Gábor
Ajánlatunk
A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német, görög és magyar nyelvű túrák is elérhetőek. Próbák ideje alatt a nézőtér nem látogatható. Előadások idején az épületlátogatás szünetel. Az egyes időpontoknál elérhető a PreOpera menüvel kiegészített jegy is. Ez az operaházi épületlátogatás mellett tartalmaz egy választható tematikus menüt az OperaBisztróban, mely igényelhető a túra előtt vagy után.
Georges Bizet CARMEN Opera négy felvonásban, francia nyelven, magyar, angol és francia felirattal
Girej tatár kán a Könnyek kútja előtt búslakodik. Bánata soha el nem apad, ahogy a márvány szökőkút is kifogyhatatlanul buzog… A bánatát felidéző románc indítja el A bahcsiszeráji szökőkút történetét. A mű az orosz balett-történet egyik alappillére. Bemutatása óta töretlen sikerrel képviseli a balettdráma műfaját, melyben a klasszikus táncnyelv, a karaktertáncok használata szorosan összefonódik a színészi játékkal.
Ajánló
Giacomo Puccini TURANDOT Opera három felvonásban, két részben, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Príma Donnák KOLONITS KLÁRA Ünnepi gálaest magyar és angol felirattal
Egy kivételes este. Egy legendás művész. Egy életre szóló élmény.
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!


