Kozma Orsi Quartet
Kezdeti színházas szerepeit követően Kozma Orsi számára az országos ismertséget a Jazz+Az együttes hozta meg, majd 2000-től a Cotton Club Singers tagja lett. Az énekesnő 2007-ben megvált a vokál-csapattól hogy szólókarrierjére koncentráljon, melynek kezdetén két popzenei albumot adott ki Szakos Krisztián dalszerzővel közösen. több
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2014. január 17. péntek, 21:00
2008-ban megalakult a Kozma Orsi Quartet és még abban az évben megjelentették első stúdióalbumukat, a Hide and seek-et, mely azonnal Fonogram-díj jelölt lett jazz kategóriában, s később Japánban is kiadták.
A lemez, illetve a dalok a Jazzy Dalverseny különdíját, valamint a pécsi Fringe Fesztivál szakmai díját hozták meg a zenekar számára.
A kvartett második lemeze Embrace címmel 2010-ben látott napvilágot a szaxofonos Tony Lakatos vendégszereplésével.
A Kozma Orsi Quartet azóta is folyamatosan jelen van a nagyobb hazai és külföldi fesztiválokon, illetve klubokban. Az új nagylemez felvételének előkészületei már zajlanak, megjelenése 2014 tavaszán várható, de addig is pár szám erejéig az együttes már most ízelítőt ad az új dalokból.
Közreműködik:
Kozma Orsi - ének
Cseke Gábor - zongora
Hárs Viktor - basszus- és baritongitár
Pusztai Csaba - dob
Ajánlatunk
Wolfgang Amadeus Mozart / Gian Carlo Menotti BASTIEN ÉS BASTIENNE / A TELEFON Egyfelvonásos operák magyar nyelven, magyar felirattal
A vágy villamosa Venekei Marianna első egészestés koreográfiája. Az évek óta dédelgetett terv Dés Lászlóval közös vállalkozásuk.
Girej tatár kán a Könnyek kútja előtt búslakodik. Bánata soha el nem apad, ahogy a márvány szökőkút is kifogyhatatlanul buzog… A bánatát felidéző románc indítja el A bahcsiszeráji szökőkút történetét. A mű az orosz balett-történet egyik alappillére. Bemutatása óta töretlen sikerrel képviseli a balettdráma műfaját, melyben a klasszikus táncnyelv, a karaktertáncok használata szorosan összefonódik a színészi játékkal.
Ajánló
Wolfgang Amadeus Mozart PARÁZSFUVOLÁCSKA Mese-dal-játék két részben, magyar nyelven, magyar és angol felirattal
A 60 perces angol nyelvű túrák mindennap háromszor (13:30, 15:00, 16:30) indulnak. Időszakosan olasz, francia, spanyol, német, görög és magyar…
Mi történik, ha egy hatalmát féltő, a földi örömöknek ellenállni képtelen fejedelem, egy feslett erkölcsű, bosszúszomjas, manipulatív nő és egy…
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!
