II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny - Döntő
Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Kocsár Balázs
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2016. szeptember 24. szombat, 18:00
II. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny - Döntő
„Zeneakadémista koromban megfogadtam, hogy ha valaha saját tanítványaim lesznek, akkor az első perctől kezdve önállóságra, önbizalomra fogom őket tanítani. A tanár általában kisebb művészt akar faragni a tanítványából, mint saját maga. Ez hiba! Szárnyakat kell adni, hogy minél hamarabb megállják a helyüket az életben.” Ekként fogalmazta meg az általa alapított és róla elnevezett énekverseny ars poeticáját Marton Éva, a Zeneakadémia egykori tanszékvezetője, professor emeritája. 2014-ben a nagydíjat (Grand Prix) Vörös Szilvia, az első díjat a román Alexandru Aghenie, a második díjat és a közönségdíjat az ukrán Tetyana Zsuravel kapta, míg a harmadik helyen Marcelina Beucher lengyel szoprán végzett. A döntőben három, a verseny operalistáján szereplő művekből választandó különböző stílusú és karakterű áriát kell elénekelniük a versenyzőknek (minden darabot kívülről, eredeti hangnemben, eredeti nyelven és a teljes verzióban. Operarajongók számára a megjelenés kötelező, hiszen jó eséllyel legjobb formájukban lesznek hallhatók ezen az estén azok az énekesek, akik a következő évtizedek nemzetközi operajátszásának főszereplői lesznek.
Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont
Ajánlatunk
Kodály Zoltán Székely fonó Életképek magyar nyelven, magyar és angol felirattal
BMW-Délutánok - Koncert Az előadás hossza 2 óra egy szünettel. Eredeti nyelven; Magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal.
BMW-Délutánok - Koncert Az előadás hossza 2 óra egy szünettel. Eredeti nyelven; Magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal.
Ajánló
Wolfgang Amadeus Mozart: Szöktetés a szerájból | Die Entführung aus dem Serail (The Abduction from the Seraglio) Daljáték két felvonásban,…
Giacomo Puccini TURANDOT Opera három felvonásban, két részben, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!

