Program


TÁJÉKOZTATÁS TELTHÁZ ESETÉN

Amennyiben a kiválasztott időpontra minden ülőhely elfogyott, de mégis azon a napon kívánja megtekinteni produkciónkat, az előadás kezdete előtt 2 órával megkezdjük 84 darab rendkívül kedvező árú állóhelyünk értékesítését, amellyel a 3. emeleti karzat látogatható. A jegyeket az Operaház jegypénztárában és online felületünkön is megvásárolhatják. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy az állóhelyekről, illetve az oldalülésekről a színpad csak korlátozottan látható, az előadás követését ugyanakkor a helyszínen televíziós közvetítés is segíti.

Aktuális előadások











Erkel Ferenc: HUNYADI LÁSZLÓ

„Hunyadi Jánosból világot jelentő harangzúgás lett, Hunyadi Mátyásból az igazság mesés, reneszánsz szobra – Hunyadi Lászlóból »csak« opera. Opera, amely lényege szerint öccséről, az utolsó nagy magyar király - ról, legalábbis az ő uralkodásának előzményéről szól. Jelen erőfeszítésünk mégsem László »feltámasztását« célozza, aki tragikus előjátéka, indoka és magyarázata is lett Hunyadi Mátyás trónra kerülésének. Igaz, most, a majd’ kilencven év után első ízben újrahallható eredeti partitúra remek alkalmat kínál, hogy megszólaljon a fiatalon kivégzett vitéz szólama is. A Hunyadi László őskottája ugyanis kincsesbánya, de a zsebekbe nem minden fér. Erkel Ferenctől persze minden, csak az nem, amit maga is húzott. De már a szövegnél dönteni kell: Egressy Béni hullámzó nívójú és több helyen avult szófordulatai helyett úgy választunk átdolgozott verziókat, hogy közben a dráma nem fakulhat, nem szűkülhet – olyannyira nem, hogy még a koronázási jelvények legelfeledettebbje, a Hunyadiak korabeli pallos is új legendát nyithat. Jelen produkciónk feladata színre vinni egy magasabb nézőpontból ábrázolt korhű darabot, és vele bemutatni az újranyitott Operaház művészi és technikai lehetőségeit. Mert nyitó operapremier csak egy van” – mondja az operát rendező főigazgató, Ókovács Szilveszter

Szereposztás:
V. László............................ Pataky Dániel
Cillei Ulrik.......................... Palerdi András
Szilágyi Erzsébet.............. Kolonits Klára
Hunyadi László................. Brickner Szabolcs
Hunyadi Mátyás................ Topolánszky Laura
Gara nádor........................ Cser Krisztián
Gara Mária........................ Kriszta Kinga
Rozgonyi........................... Kósa Lőrinc

Közreműködnek a Magyar Nemzeti Balett művészei,
a Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei és a Magyar Állami Operaház Gyermekkara

Karmester: Kocsár Balázs

Zeneszerző: Erkel Ferenc
A szövegkönyvet Tóth Lőrinc Két László című drámája nyomán írta: Egressy Béni
Szövegváltozat: Ókovács Szilveszter
Urtext kottaváltozat: Szacsvai Kim Katalin
Rendező: Ókovács Szilveszter
Művészeti tanácsadó: Almási-Tóth András
Látványtervező: Lisztopád Krisztina
Videótervező: Czeglédi Zsombor
Fénytervező: Pillinger Tamás
Szcenikus: Resz Miklós
Játékmester: Tóth Erika
Rendezőasszisztens: Kovács Mária Anna
Koreográfus: Solymosi Tamás
A koreográfus asszisztense: Venekei Marianna
Balettmester: Szakács Attila
A Magyar Nemzeti Balettintézet növendékeit betanította: Chernakova Olga | Kirejko Dmitrij Taraszovics
Angol nyelvű feliratok: Keszthelyi Kinga
A Gyermekkar vezetője: Hajzer Nikolett
Karigazgató: Csiki Gábor

Ajánló


Kacsóh Pongrác: JÁNOS VITÉZ Kortárs opera - Premier Az előadás megtekintése 8 éven aluliak számára nem ajánlott.

Opera három felvonásban, olasz nyelven, magyar és angol felirattal

Georg Friedrich Händel – Wolfgang Amadeus Mozart MESSIÁS – koncertszerű előadás Oratórium három részben, szünet nélkül, magyar nyelven, magyar és…

Opera három részben, négy felvonásban, magyar nyelven, magyar és angol felirattal

ifj. Johann Strauss A denevér Nagyoperett három felvonásban, magyar nyelven, angol és magyar felirattal

Rudi van Dantzig / Toer van Schayk / Pjotr Iljics Csajkovszkij A HATTYÚK TAVA Klasszikus balett három felvonásban

Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00

tétel a kosárban

összesen:


Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!