Fischer Iván Új Karmestereket bemutató sorozata 3.

 Három korszak, három műfaj. Változatos műsorral debütál Fischer Iván új karmestereket bemutató, FIÚK című sorozatában az ausztrál Vladimir Fanshil, zeneigazgatónk egyik asszisztense. Egy zenetörténeti ritkaság, fülbemászó keringődallam Oroszországból, egy jól ismert Mozart-mű a komponista korai, salzburgi éveiből, majd egy mifelénk ritkán hallott Prokofjev-remekmű, a zeneszerző hattyúdala. A kitűnő fiatal karmester mellett a két hegedűs Mozart-Concertone szólistáiként a zenekar tagjai is főszerephez jutnak.

A koncert nyitányaképpen egy olyan gyöngyszem hangzik el, ami a magyar koncerttermekben ritkaságnak számít: Mihail Ivanovics Glinka 1839-ben zongorára és négy kézre komponált, majd 1856-ban meghangszerelt, a nagy bálok hangulatát idéző h-moll Keringő-fantáziája.

„Concertone di Wolfgango Amadeo Mozart” – ez áll Mozart 190-es Köchel-jegyzékszámú művének kéziratán. A concertone „nagy concertót” jelent, átmenet a darab keletkezésének idején már divatjamúlt concerto grosso és a sinfonia concertante között. A darab két hegedűre íródott, Mozart azonban az oboának és a csellónak is hálás megszólalási lehetőséget biztosít benne. Első előadására valószínűleg a salzburgi hercegérseki palotában került sor; elképzelhető, hogy az egyik hegedűszólamot maga Mozart játszotta.

A 7. szimfónia Prokofjev utolsó befejezett zenekari műve, amely 1951–52-ben a Szovjet Rádió felkérésére készült. Bőségesen áradó dallamvilág, egyszerűség, áttetszőség jellemzi. Beszédes adalék a mű keletkezéstörténetéhez és a korhoz, hogy az 1952-es bemutató próbáin a karmester meggyőzte a szerzőt, írja át a darab végét: legyen lelkesítőbb, ezzel ugyanis megkaphatja az I. osztályú Sztálindíjat. Prokofjev ezekben az években mellőzöttségben és rettenetes szegénységben élt, ezért megfogadta a tanácsot, halála előtt azonban még visszaállította a zárótétel eredeti formáját. A pályatárs Sosztakovics meleg szavakkal méltatta Prokofjev hattyúdalát.