Édith Piaf et Agnes - a sanzonkirálynő élete

„És csillagként ég el Franciaország magányos éjszakai egén. Őrá tekintenek az összesimuló párok, akik még tudnak szeretni, szenvedni és meghalni.” (Jean Cocteau)

És akkor otthagyja a reflektorfényben a mikrofont, dúdolva átsétál a közönséghez, leül, még mindig franciául énekel, aztán átvált magyarra, pár foszlány… és akkor csend és sötétség.

„Hallották már a fülemüle dalát? Kínlódik. Akadozik. Fülsértő hangokat hallat. Fuldoklik. Szárnyra kap és visszazuhan. És hirtelen rátalál. Trillázik. Felkavar. Édith Piaf gyorsan rátalált dalára. Figyeljük csak, egy hang tör fel bensőjéből, egy hang, mely egész lényét betölti, tetőtől talpig, és óriási fekete hullámot kavar. Ez a forró hullám elborít és átjár bennünket, belénk hatol.

Édith Piaf, mint az ágak között a fülemüle, maga is láthatatlanná válik. Nem marad belőle más, mint a tekintete, sápadt keze, viaszszínű homloka, amelyen fennakad a fénysugár, és a hangja, ez a hang, amely dagad, száll, egyre száll, és lassan-lassan kiszorítja őt, úgy nő, mint árnyéka a falon, és elfoglalja e félénk kislány helyét. E pillanattól túllép önmagán. Túllép a sanzonjain, túllép a zenén és a szavakon. Túllép rajtunk. Az utca lelke hatol be a város minden szobájába. Már nem Édith Piaf dalol, hanem az eső esik, a szél fúj, a holdfény teríti ki abroszát.”

GodSin Produkció