Boldogtalanok

„Túl sötét.” 

„Micsoda posvány!” 

„Csupa ronda emberről ír!” 

„Ez a darab előadhatatlan, már a dialógusai miatt is.”  

„Disznók vagytok ti mind, mondják a darabban, s ez találó ezekre az alakokra, de legfőképpen magára a szerzőre.” 

 „Én bizony nem szeretném, ha ez a Húber a sógorom lenne!” 

„Hát írjon végre kellemesebb emberekről, az Istenért, hiszen ezek maga a förtelem...”  

„Én csak és kizárólag az író kedvéért olvastam végig.” 

„Én már azt se bántam volna, ha belelőnek a súgóba, oly mindegy az már ebben a pokolban...” 

„Szörnyű munka!”  

„Sivár, sivár.” 

Kilenc évvel ezelőtt írtam - 1914. május 30-dikán fejeztem be (boldog emlékű dátum volt ez nekem sokáig). 

Egyetlen színház sem fogadta el, egyetlen könyvkiadó sem vállalkozott rá, hogy kiadja. 

Munkámat be fogja temetni az idő és magányos kiáltozásunkat senki sem hallja meg. 

Füst Milán: Levél a Boldogtalanokról és Forgács Rózsiról