Barokk estek 1.

A fiatal Jonathan Cohen szenvedélyesen szereti a kamarazenét. Barokk koncertjén olaszos vibrálás, szépség, fények, energikus futamok és egy csodálatos szoprán hang várja a közönséget, utóbbi egyenesen Svédországból.
„Némelyik elviselhető, van köztük átlagos és egészen vacak is.” Ma a közönség épp az ellenkezőjét gondolja Wassenaer olaszos hangulatú, szépséget sugárzó Concerti Armonici sorozatáról. A befolyásos holland diplomata megtiltotta, hogy alkotásai valaha is megjelenjenek a neve alatt, ezért 1980-ig Pergolesinek és Carlo Ricciottinak tulajdonították őket.
Charles Avison írta az első angol nyelvű zenekritikát, született az életéről színdarab, elneveztek róla zenekart és könyvtárt is. Legismertebb darabjai concerto grossói, amelyek az olasz Domenico Scarlatti műveiből táplálkoznak. Koncertjeinken a különös atmoszférájú 5. concerto grosso hallható – ahogy megszólalnak a hegedűk, azonnal egy szenvedélyes olasz filmben érezzük magunkat.
A hangverseny első fele egy Händel-motettával zárul 1707-ből: a virtuóz szoprán hangot igénylő Silete ventit a svéd Malin Christensson énekli. A koncert második részében két drámai Kleopátra-áriát is hallhatunk tőle a szerző Julius Caesar Egyiptomban című operájából barokk mozdulatokkal, sminkkel és jelmezzel.
Tomaso Albinoni munkássága azért különös, mert az itáliai szerző csak kedvtelésből komponált, nem állt kapcsolatban kora zeneszerzőivel. Versenyművei közül egyértelműen a 2. oboaverseny, annak is a lassú tétele a legismertebb.
A boldog futamok után Händel különös zamatú 3. concerto grossója sötét hangulatú melankóliát csempész a programba, de az olaszos stílustól ekkor sem távolodunk el.