Balassa Sándor szerzői estje

E kompozícióját Balassa 135. opusként vezette be műjegyzékébe, nem ijedve meg Beethoven ugyanezen opusszámú, utolsóként befejezett, az emberi létezés drámáját kozmikussá emelő vonósnégyesének (F-dúr) árnyékától. Az utóbbi években remekmívű és játékossággal mélyen átitatott kamarakompozíciókkal jelentkező zeneszerző darabjaiban – írta egy kritikusa – „van valami lényegi, de a lényegre törés erőszakos retorikája nélkül. Esszenciális, tiszta zenei fogalmazású művek.” Ritkán szerepel a hangversenytermek programján, egy kortárs szerző műveiből összeállított műsorban pedig egészen kivételesnek számít a hárfaconcerto műfaja. „Mindig vonzódtam a hárfa hangjához – vallotta a zeneszerző –, különös, sajátos jelenség ez a zene újabb kori világában. A romantikában és a 20. század elején született művekben a szerzők rátaláltak egy természetes hárfajátékmódra, amely virtuózan, csiszoltan és mégis – a hangszer sajátosságaiból adódóan – magasrendű játszanivalót kínált az előadóknak. Reméltem, hogy egyszer majd én is rátalálok a saját hárfa-hangomra”.

Műsor:

 

„Még egy csokrot”, op. 122
Két zongoradarab, op. 137
Fantázia zongorára, op. 97
Fantázia hárfára és vonószenekarra, op. 76
IV. vonósnégyes, op. 135 (ősbemutató)
Bölcskei concerto, op. 49

Közreműködik: Vigh Andrea (hárfa); Falvai Sándor (zongora); Bánfalvi Zoltán, Matuska Réka, Szecsődi Ferenc, Farkas Erzsébet (hegedű); Fülöp Levente (brácsa); ifj. Bánfalvi Béla, Kőrösi Györgyi (cselló), Új Magyar Kamarazenekar (művészeti vezető: Bánfalvi Béla)

Vezényel: Kovács Zoltán