America 250

Közreműködik: Laskai László – klarinét / Kodály Filharmonikusok

Vezényel: Kollár Imre

Az Egyesült Államok létrejöttét deklaráló Függetlenségi Nyilatkozat 250. évfordulóján a Kodály Filharmonikusok amerikai vonatkozású műsorral veszik ki részüket az emlékezésből. A 20. századi zene sokoldalú zsenije Leonard Bernstein 1980-ban, a Bostoni Szimfonikus Zenekar századik évfordulójára komponálta Divertimento című művét. A kompozíció egyszerre ünnepi tisztelgés és személyes vallomás: Bernstein benne egyesíti a klasszikus zenei hagyomány iránti tiszteletét az amerikai zenekultúra sokszínűségével, a jazz, a musical és a populáris zene világának ritmikai és karakterbeli hatásaival. A nyolc rövid tételből felépülő mű címével is a 18. századi divertimento műfajára utal, ám Bernstein természetesen a maga korának nyelvén szólal meg. A tételek elnevezései és karakterei egyaránt játékosságot sugallnak: a fanfárszerű nyitányától a lírai keringőn és a lendületes pulykafutás ábrázolásán át a záró indulóig folyamatosan változik a hangulat és a zenei perspektíva. A műben a virtuóz zenekari hangzás, a szellemes ritmusok, az idézet jellegű zenei gesztusok és a megható líraiság egyaránt helyet kapnak. A Divertimento nem csupán egy jubileumi alkalomra készült ünnepi kompozíció, hanem Bernstein zenei világának esszenciája is: elegáns, játékos, szellemes és ízig-vérig amerikai alkotás.

Aaron Copland klarinétversenye 1948-ban keletkezett Benny Goodman, a legendás jazzklarinétos felkérésére. A mű különleges helyet foglal el Copland életművében, hiszen a komponista itt a klasszikus versenymű hagyományát a jazz és az amerikai populáris zene hangzásvilágával ötvözi. Ennek eredményeként egyszerre elegáns, lírai, virtuóz és jellegzetesen amerikai versenymű született. A kísérő zenekar összeállítása takarékos, a vonóskar mellett hárfa és zongora szerepel benne, ezzel is biztosítva a szólóhangszer primátusát. A két nagyobb részből felépülő kompozíció első fele lassú, álmodozó karakterű. A klarinét hosszú, szabadon áramló dallamai fölött a vonósok áttetsző hangzása teremt különleges, lebegő atmoszférát. A tétel zenéje ugyanakkor nem nélkülözi a blues finom hatását sem: a dallamfordulatok és a harmóniák mögött ott érezhető az amerikai zenei kultúra sajátos íze. A második rész ezzel szemben szinte robbanásszerűen változtatja meg a hangulatot. A jazzes ritmusok, a szinkópák, a virtuóz klarinétszólam és a jellegzetes Copland-féle zenekari színek energikus, táncos világot teremtenek. A fináléban a komponista egy szabad kadenciát is beépít, amely eredetileg kifejezetten Goodman számára készült, és amelyben a klasszikus klarinéttechnika mellett a jazz improvizatív gesztusai is fontos szerepet kapnak.

A cseh Dvořák remekműve, a IX. Újvilág szimfónia fontos mérföldkő az amerikai jellegű zenei anyag és klasszikus zeneszerzés elveinek érvényesítésében. A szimfónia akkor íródott, amikor Dvořák a konzervatórium igazgatójaként New Yorkban élt és dolgozott.  A darabot 1893. december 16-án mutatták be a Carnegie Hallban, a New York-i Filharmonikusok közreműködésével. Dvořák csodálta az afro-amerikai spirituálék és a déli ültetvényesek dalainak szépségét, és tanácsolta más zeneszerzőknek is, hogy tanulmányozzák ezeket. A zenetudósok feltételezik, hogy az Újvilág-szimfónia dallamai – legalábbis részben – ilyen spirituálékon alapulnak. Dvořákot az indián hagyományok is lenyűgözték. Szimfóniájának bizonyos részeit H.W. Longfellow The Song of Hiawatha (Hiawata éneke) című verse ihlette. Az Újvilág-szimfónia betetőzése Dvořák szimfonikus életművének, melyben a szerző invenciója és a mesterségbeli tudása a legmagasabb szinten nyilatkozik meg.

– baljos –