A magyar jazz élet sztárjai - 40 év jazz
A magyar jazzélet sztárjai lépnek fel a 40 év jazz című koncerten. Játszik: Kőszegi Imre (dob), Berkes Balázs (bőgő), Rozsnyói Péter (zongora) trió.
Nincs aktuális előadás
Ön egy múltbeli eseményre keresett. Kérjük, válogasson aktuális kínálatunkból a Jegy.hu keresőjében!
Utolsó előadás dátuma: 2014. november 13. csütörtök, 19:00
Kőszegi Imre Liszt Ferenc-díjas jazzdobos decemberben lesz 70 éves. Több mint 50 éve van a magyar jazz élvonalában. 1966-tól 1970-ig Nyugat-Európában élt, ahol számos neves jazzmuzsikussal játszott együtt. Miután hazatért, a legnagyobb magyar zenészek voltak társai: Pege Aladár, Gonda János, Csík Gusztáv, Szabados György, Szakcsi Lakatos Béla, Vukán György. A legendás Rákfogó együttes alapító tagja. 1975-ben alakította meg saját együttesét Kőszegi Rhytm and Brass néven. 6 évig a Magyar Jazz Szövetség elnöke is volt. Több mint 150 jazz és poplemezen működött közre.
Berkes Balázs a magyar jazzvilág doyenje 1937-ben született. Csellósként kezdte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán nagybőgő szakon diplomázott 1962-ben. 1962-től 1978-ig a Magyar Rádió együtteseiben dolgozott, tagja volt a Stúdió 11-nek is. Ezek mellett a magyar jazzélet legjelesebbjeivel játszott. Vukán Györggyel 1962 óta játszott együtt a zongoraművész haláláig. 1980-tól Kőszegi Imrével és Vukán Györggyel alkották a legendás Super Triót. Számos hazai és külföldi jazz fesztiválon lépett fel. 1965 óta tanítja nagybőgőre a fiatal nemzedékek sorát. Gazdag életművéért az idén Liszt Ferenc-díjban részesült.
A fiatal zongoristanemzedék egyik legtehetségesebb tagja Rozsnyói Péter, aki Magyarországot képviselte a montreux-i jazz – zongora versenyen. Több formációban játszik, szólókoncerteket is ad, van egy saját triója is. Kőszegi Imrével 2004 óta zenél együtt. Tagja a Winand Gábor kvartettnek is. Ennek a három kitűnő muzsikusnak hallgathatják meg a játékát a Kamarateremben.
Ajánlatunk
Wayne Eagling – Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij A DIÓTÖRŐ Mesebalett két felvonásban
Giuseppe Verdi AIDA Opera három részben, négy felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
A barokk zene két óriása találkozik az adventi időszakban az OPERA Zenekar és Énekkar előadásában. Bach jól ismert Magnificatjának eredeti, Esz-dúr hangnemben íródott változatát maga a szerző egészítette ki kifejezetten az ünnepkörhöz illeszkedő részekkel. Händel Messiása szintén elengedhetetlen része a karácsonyi várakozásnak.
Ajánló
Wolfgang Amadeus Mozart FIGARO LAKODALMA Vígopera két részben olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Gustav Mahler VIII. SZIMFÓNIA Koncertszerű előadás latin és német nyelven, magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal
Giacomo Puccini Best of Puccini Nessun dorma áriaest és [szkikki] 2.0
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!


