A cigánytábor az égbe megy

A cigánytábor az égbe megy

Hová megyünk folyton? Se vége, se célja. Még a szerelemre se marad időnk. És közben: olyan szörnyen szeretünk - teljes szívünkből. Az embernél erősebben csak a ló tud szeretni. És mi? Hogyan fizetjük vissza neki ezt a nagy szeretetet? Korbácsoljuk. És ő még erősebben szeret minket. Éritek ezt? Alig hiszem..

Lujko Zobar, a lótolvaj gyerekkorában holdharmatot ivott, a hegyek védelmezik, és elkerüli a puskalövés. De a végzetes szerelmet nem kerülheti el. Ahogy Rada, a boszorkányos szépségű cigánylány sem. Mert a vadlónak acélzablára van szüksége. De nincs az a ló a földön, melyen az ember elmenekülhetne önmaga elől. Akár Kossuth katonája, akár gazdag magyar úr, akár a vad lovak fekete hercege.

„Azért vicces az élet. Egyszer fehérnek születsz, másodjára feketének, aztán harmadszor cigány leszel. Ugyanaz a hiábavalóság... És az emberek is viccesek - letapossák egymást, mint a svábbogár... közben pedig mennyi hely van ezen a földön. És folyton csak robotolnak. De minek? Kinek? Senki sem tudja. Az ember szánt, és az ereje minden csepp izzadságával beszivárog a földbe. Aztán bele is fekszik, és szépen elrohad. Semmi nem marad utána. Nem jut ki arról a polcról, ahova csöppent. Úgy hal meg, ahogy született - hülyén. Mindenben csalódsz. Csak a szabadságban nem. Már sokakkal ez történt. Még Lujko Zobarral is."

Zene: Söndörgő Együttes

A rendező
„Cigánytábor az égbe megy... gyerekkoromban volt egy oláh cigány barátom, név szerint B. Pista. Iskolába nem járt, így néha én tanítgattam írni, olvasni. No persze, később jöttem rá, nem én tanítottam meg erre, én tulajdonképpen csak ruhaviseletén változtattam, azon is csak ideiglenesen. Míg apja távol otthonuktól dolgozott, a fekete kalapot, inget-mellényt lecseréltük, ezért aztán apja hazatértekor verést kapott Pista barátom. Később esküvőkre, vásárokba vitt, fekete kalapot adott rám, de nővérei, akiket apjuk Büszkének szólított, engem jól kinevettek. Annyi mindent nem értettünk egymásból-egymástól - de közben felnőttem, zenéjüket hallgattam, meséiket olvastam, és eljutottam eddig: Cigánytábor az égbe megy a Söndörgő együttessel, és a kaposvári társulattal a 2012/2013-as évadban.  
                                                                                          (Szőcs Artur)

Söndörgő
A zenés ballada a szabadságról és a minket körülfonó kötelekről regél. Cigány ballada nem létezhet igazi muzsika nélkül. Cigánytábor az égbe megy című előadás hangulatának a Söndörgő együttes tagjai adnak különleges ízt: élőben játszanak autentikus cigányzenét a színpadon.
A Söndörgő együttes az egyik legfrissebb, leglendületesebb zenét játszó zenekar a hazai világzenei palettán. Részben családi indíttatásból valamennyien szorosan kötődnek és vonzódnak a délszláv népzenéhez, s feladatuknak érzik annak koncertszerű bemutatását.
A legtöbb balkáni zenekartól eltérően a Söndörgő nem a rezes hagyományokat követi, hanem jellegzetes tamburazenekar. A zenekar tagjai a Váci Zeneművészeti Szakközépiskola népzenei tanszakán tanultak, jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népzene szakán képzik magukat.

„Őrzik a tüzet rendületlenül... Egy olyan hazában, amely befogadta őket, ezer évnél régibb szavaikkal, dalaikkal, hitükkel, aranyokban csillogó templomaikkal. A legifjabbak is tudják a titkot, s a jávorfa hangjával és lángjával felgyorsítják ereimben a vér áramlását. Pomáz és Szentendre lankáin a Pilis öleli és védi a távoli Balkán szerb és makedón lüktetését, a férfiak örömét, a szerelmes lányok és aggódó, gyászoló asszonyok bánatát, a dudák, tamburák, furulyák, pásztorsípok, harci dobolások hangját. Tíz éve álltak össze a legfiatalabbak, még szinte gyerekek, dübörögték a kólót, s hangszereket vettek a kezükbe; az apák állítgatták kezüket, igazították ajkukhoz a fúvókákat, tanították a dalok gazdag hajlítgatásait, szövegeit. ... Boldog vagyok, ha hallgathatom ezt a csikó-csapatot, az öröm és a fájdalom könnycseppjeit csak nehezen tudom elrejteni."
                                                                                                        (Petrovics Emil)


- BUCSA: Barátom! Én vagyok az, Bucsa. Azért loptam lovat, hogy a nyomodba lépjek. Csodálatos volt. Egyszerűen csodálatos. Hanemcsak engem rögtön elfogtak.
- ZOBAR: Látod, inkább tyúkot kellett volna lopnod. Bucsa, mi van odakint? Mi van a mieinkkel? Apámmal?
- BUCSA: Az öreg rendben. A mieink mind kint vannak a főtéren...
- ZOBAR: És Rada?
- BUCSA: Vár rád!
- ZOBAR: ... már jönnek értem.
- HADNAGY: Lujko Zobar! Tetteidért a császári és ki- rályi bíróság kötél általi halálra ítélt. Az ítélet azonnal végrehajtandó.
- ZOBAR: Pillanat. Van egy utolsó kívánságom. Ahhoz jogom van!
- HADNAGY: Mi az?
- ZOBAR: Szeretnék itt a bitófa alatt még utoljára énekelni egyet.

(részlet a műből)