A 90 éves Nemzeti Filharmonikus Zenekar ünnepi Liszt és Beethoven hangversenye

Formailag is összetettebb, négy, egymáshoz szünet nélkül kapcsolódó szakaszból áll, egyetlen téma átalakításának, variálásának, kibontásának magasiskolája. Ugyanúgy, ahogy a Haláltánc címet viselő versenymű, amely az utolsó ítéletet elbeszélő Dies irae gregorián dallamra írt hátborzongató variációsorozat. A horrorisztikus, a szólistától rendkívüli pianisztikus képességeket igénylő művet Buonamico Buffalmacco A halál diadala című festménye ihlette, amellyel Liszt 1838-ban találkozott. Ekkor készítette el első vázlatait, de a darabot szintén csak több évtized elteltével adta ki a kezéből. Liszt nemcsak a zongorajátékban, hanem a zeneszerzésben is Beethoven örököse. Minden bizonnyal tőle látta először a témák feldolgozásának, parafrazeálásának e nagy távlatokat adó lehetőségét. Beethoven emberfeletti alkotásának, a IX. szimfóniának a zárótételében ugyanis a világ legegyszerűbb dallama szabadon variálva emelkedik éteri magasságokba Schiller soraival.

A hangverseny nem kis feladatra vállalkozó – két Liszt-zongoraversenyt egymás után megszólaltató – olasz közreműködője a hollandiai Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny 1989. évi győztese, vezető zenekarok szívesen látott vendégművésze, Enrico Pace.

Műsor:

Liszt: II. (A-dúr) zongoraverseny
Liszt: Haláltánc –parafrázis a Dies irae dallamára
Beethoven: IX. (d-moll) szimfónia, op. 125

Közreműködik: Enrico Pace – zongora, Fodor Beatrix – szoprán, Ócsai Annamária – alt, Brickner Szabolcs – tenor, Bretz Gábor – basszus, Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás)