művész
![Zsár Melinda Zsár Melinda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/006/072/zsar-melinda-474-279-6753.jpg)
Zsár Melinda
Zsár Melinda klasszikus balett tanulmányait ötévesen kezdte az akkor induló veszprémi Giselle együttesben, hat év múlva pedig már belekóstolhatott a versenyzésbe is. Megjárta Szentpétervárt a nemzetközi versenyekkel, és egyéniben világbajnoki 6. helyet szerzett. A klasszikus- és modern balett mellett egy évre belekóstolt a versenytáncba is, majd 2009-ben a Veszprémi Petőfi…
Tovább
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Zsár Melinda klasszikus balett tanulmányait ötévesen kezdte az akkor induló veszprémi Giselle együttesben, hat év múlva pedig már belekóstolhatott a versenyzésbe is. Megjárta Szentpétervárt a nemzetközi versenyekkel, és egyéniben világbajnoki 6. helyet szerzett. A klasszikus- és modern balett mellett egy évre belekóstolt a versenytáncba is, majd 2009-ben a Veszprémi Petőfi Színház MusicalStúdióját a legjobb növendékként végezte el. Ennek köszönhetően bekerült első nagyszínházi produkciójába, az Anna Kareninába. Azóta is a színház tánckarának tagja és folyamatosan részt vesz a zenés produkciókban. 2010-től a székesfehérvári Just Dance Tánccsoport tagja is, akik főként swinget táncolnak.
![A szerenád](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/822/a-szerenad-222-131-30807.jpg)
A szerenád
Veszprémi Petőfi Színház- Halászfalu lakója
![Ég és Föld gyermeke](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Ég és Föld gyermeke
Veszprémi Petőfi Színház- Táncosok
![Eisemann-Szilágyi: Tokaji aszú](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/061/206/eisemann-szilagyi-tokaji-aszu-222-131-67730.jpg)
Eisemann-Szilágyi: Tokaji aszú
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Sári
![THE BEST OF: SingSingSing - musical show](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/038/434/the-best-of-singsingsing-musical-show-222-131-33841.jpg)
THE BEST OF: SingSingSing - musical show
RaM Colosseum- Tánckar
Tokaji aszú
Veszprémi Petőfi Színház- Sári
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
becsült lejárati idő:
00:00
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!