művész

Nyári Zoltán
Magánénekes (tenor).
Budapesten született, 1970-ben. Gyerekkorában a Szent István Bazilika kórusában énekelt, 11 évig tanult hegedülni.
1989 és 1993 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola drámaszakos hallgatója volt. 1999-ben részt vett Párizsban egy dráma kurzuson, 2000-ben Nádor Magda magánének-kurzusán. 1993-től 1995-ig a kecskeméti Katona József Színház…
Aktuális programok
A Nyugat lánya
Magyar Állami OperaházGiacomo Puccini A NYUGAT LÁNYA Opera három felvonásban, olasz nyelven, magyar, angol és olasz felirattal
Magánénekes (tenor).
Budapesten született, 1970-ben. Gyerekkorában a Szent István Bazilika kórusában énekelt, 11 évig tanult hegedülni.
1989 és 1993 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola drámaszakos hallgatója volt. 1999-ben részt vett Párizsban egy dráma kurzuson, 2000-ben Nádor Magda magánének-kurzusán. 1993-től 1995-ig a kecskeméti Katona József Színház színésze. 1995-től szabadúszó művész. 2001-ben a Budapesti Operett Színház társulatához szerződött. 2004/05-ben az Operastúdió tagja, az Operaházban a Figaro házassága Don Basilio szerepében debütált. 2005 óta állandó vendégművészként több hős és karaktertenor szerepben lépett színpadra.
Többek között:
Don José (Carmen), Lenszkij (Anyegin), V. László (Hunyadi László), Ottó (Bánk bán), A legény (Székely fonó),
Tamino (A varázsfuvola), Otto Katz (Sári: Napfogyatkozás), Szergej (Sosztakovics: Kisvárosi Lady Macbeth),
Eisenstein (A denevér), Narraboth (Salome), Lipitlotty (Vajda: Karnyóné), Jim Mahoney (Weill: Mahagonny).
Előadásaiból:
- Carmen
- A varázsfuvola
- A denevér
- Bánk bán
- Anyegin
- Otello
- HÁBORÚ & BÉKE

A bolygó hollandi
Magyar Állami Operaház- Erik

A Csárdáskirálynőtől A Diótörőn át Az Operaház Fantomjáig, operett- balett és musical gála
Kálmán Imre Művelődési Központ- Színész

A varázsfuvola
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Tamino

A walkür
Győri Filharmonikus Zenekar- Siegmund

Bizánc
Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.- Színész

Bizet: Carmen
Magyar Állami Operaház- Don José

Csajkovszkij-Cranko: Anyegin
Magyar Állami Operaház- Lenszkij

Csernus Mariann – Karafiáth Orsolya: Ki voltál, lányom?
Hatan társulat- Színész

Don Giovanni
Clubcsomag- Don Ottavio

Elektra
Magyar Állami Operaház- Aigiszthosz

Erkel: Bánk Bán
Magyar Állami Operaház- Ottó

Évköszöntő koncert - A két keringőkirály
Gödöllői Királyi Kastély- Tenor

Évköszöntő koncert-A két keringőkirály
Gödöllői Királyi Kastély- Tenor

G.Puccini: TURANDOT
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Pang

Georges Bizet - CARMEN Címszerepben RINAT SHAHAM
Veszprémi Petőfi Színház- Don José

Háború és béke
Magyar Állami Operaház- Anatolij Kuragin / Anatole Kuragin

Hoffmann meséi
Szegedi Nemzeti Színház- Hoffmann, költő

István, a király
Magyar Állami Operaház- István

István, a király
Magyar Állami Operaház- István

J. Strauss: A denevér / Die Fledermaus
Magyar Állami Operaház- Eisenstein, bécsi polgár

Korngold: A halott város
Budapest Brand Nonprofit Zrt.- Paul

L’homme armé – 70 éves a Honvéd Férfikar
Müpa- tenor

Mahagonny városának felemelkedése és bukása
Thália Színház- Jim Mahoney

Mária főhadnagy
Szegedi Nemzeti Színház- Jancsó Bálint

MOZART D-MOLLBAN - Danubia+Nemzeti /2.
Danubia Zenekar- ének

Népdaltól az operáig - Benedekffy Katalin előadóestje
RaM Colosseum- Egyéb

Nixon Kínában
Magyar Állami Operaház- Mao Ce-tung

R. Strauss: Salome
Magyar Állami Operaház- Narraboth

Ruszalka
Magyar Állami Operaház- Herceg | The Prince

Salome
Magyar Állami Operaház- Narraboth

Siegfried
Magyar Állami Operaház- Siegfried

Verdi: Otello
Magyar Állami Operaház- Cassio

Wagner: Tannhauser
Magyar Állami Operaház- Heinrich

WEBER / DOHNÁNYI / MAHLER - Farkas Róbert, Pasztircsák Polina, Nyári Zoltán E/4
MÁV Szimfonikus Zenekar- Tenor
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!