művész
![Kiss Zoltán Kiss Zoltán](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/000/716/kiss-zoltan-474-279-176101.jpg)
Kiss Zoltán
Színművész.
Gyermekkorában néptáncolt. A középiskola elvégzése után Toldy Mária musicalstúdiójába járt, ahonnan táncosként bekerült a Vígszínház West side story című előadásába. 1993-1997 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1997-2001 között a Szolnoki Szigligeti Színház, 2001-2005 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja. 2005-2007 között a Budapesti…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész.
Gyermekkorában néptáncolt. A középiskola elvégzése után Toldy Mária musicalstúdiójába járt, ahonnan táncosként bekerült a Vígszínház West side story című előadásába. 1993-1997 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt. 1997-2001 között a Szolnoki Szigligeti Színház, 2001-2005 között a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja. 2005-2007 között a Budapesti Operettszínház színésze, mellette vendégszerepel a Turay Ida Színházban is. 2007-2010 között játszott a soproni Petőfi Színházban, majd 2010-2019 között a kecskeméti Katona József Színház tagja volt.
Díjai és kitüntetései:
Legjobb férfi alakítás – ESTeM-díj (2013)
Magyar Érdemrend tisztikereszt (2015)
Színházi szerepeiből:
Szörényi Levente - Bródy János - Sarkadi Imre - Ivánka Csaba: Kőműves Kelemen (Benedek) - 2017/2018
Bertolt Brecht: A Szecsuáni Jóember (A Rendőr ) - 2017/2018
Szép Ernő: Vőlegény (Pimpi, Karmester, Nusi Férje) - 2016/2017
Donizetti - Németh Virág: A Manóvizsga (Pucok) - 2016/2017
Ray Cooney: Család Ellen Nincs Orvosság (Dr. Hubert Bonney) - 2016/2017
Kacsóh Pongrác - Bakonyi Károly - Heltai Jenő: János Vitéz (Bagó) - 2016/2017
Elton John - Lee Hall: Billy Elliot – A Musical (Szereplő) - 2015/2016
Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya (Opor) - 2015/2016
L. Frank Baum: Óz (Madárijesztő) - 2015/2016
Tolcsvay László - Müller Péter - Müller Péter Sziámi: Isten Pénze (Marley) - 2015/2016
Németh Virág: Borban Él Az Élet (Szereplő) - 2015/2016
Illés Zenekar - Szente Vajk: Tied A Világ! (Szereplő) - 2015/2016
Vörösmarty Mihály: Csongor És Tünde (Kurrah) - 2014/2015
Bolba Tamás - Szente Vajk - Galambos Attila: Csoportterápia (Sziszi) - 2014/2015
Szilágyi László - Zerkovitz Béla: Csókos Asszony (Ibolya Ede) - 2014/2015
J. Verne: Cirkuszkocsival A Sarkvidéken (Hóbelevanc, Spániel, Jako, A Papagáj, Jean, Zsonglőr, Cascabel Fia) - 2014/2015
Jurij Poljakov: Párcsere (Szergej Tollnokov, Szergej Tollnokov) - 2013/2014
Kálmán Imre - Julius Brammer - Alfred Grünwald: Marica Grófnő (Kudelka, Cecília Inasa) (Társrendező) - 2013/2014
Arisztophanész: Lüszisztraté (Kaloník, Más Néven Klió) - 2013/2014
Peter Buckman: Most Mindenki Együtt (William) - 2013/2014
Kálmán Imre - Julius Brammer - Alfred Grünwald: Marica Grófnő (Báró Zsupán Kálmán) - 2013/2014
Vitéz Miklós - Vadnay László: Meseautó (Szűcs János, Vezérigazgató) - 2012/2013
Ray Cooney: Páratlan Páros (Bobby Franklynn) - 2012/2013
Tolcsvay László - Müller Péter - Bródy János: Doctor Herz (Pancho, Einstein) - 2012/2013
Németh Virág: Lesz Vigasz (Szereplő) (Koreográfus) - 2012/2013
Kaffka Margit: Hangyaboly (Fóth Káplán) - 2012/2013
Billy Wilder - I. A. L. Diamond - Jule Styne - Bob Merrill: Sugar (Joe) - 2011/2012
Thomas Middleton - William Rowley: Átváltozások (Antonio, Nemesur Vermandero Kíséretében,
És Álápoltak Alibius Intézményében) - 2011/2012
Békés Pál: A Kétbalkezes Varázsló (Fitzhuber Dongó, A Kétbalkezes Varázsló) - 2011/2012
Lehár Ferenc: A Víg Özvegy (Gr. Danilovics Daniló, Követségi Titkár) - 2011/2012
Ken Ludwig: Káprázatos Kisasszonyok (Jack Gable) - 2010/2011
William Shakespeare: Harmadik Richárd (Ll. Polgár, George Clarence Hercege, Richmond, Polgármester) - 2010/2011
Vajda Katalin: Anconai Szerelmesek (Giovanni, A Cukrász ) - 2010/2011
Ganxsta Zolee - Pierrot - Darvasi László: Popeye (Popeye) - 2010/2011
Claude-Michel Schönberg - Alain Boublil: A Nyomorultak (Munkás, Rab, Enjolras) - 2010/2011
Jókai Mór: A Kőszívű Ember Fiai (Baradlay Richárd) - 2009/2010
Leo Stein - Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (Kaucsiánó Bonifác Gróf ) - 2009/2010
Jerry Herman - Michael Stewart: Hello, Dolly! (Cornelius Hackl) - 2008/2009
P. Schönthan - F. Schönthan - Kellér D. - Horváth J. - Szenes I.: A Szabin Nők Elrablása (Szilvássy Béla) - 2008/2009
Spewack B. - C. Porter - S. Spewack: Csókolj Meg Katám! (Fred Graham, Színész, Igazgató (Petruchio)) - 2007/2008
Geszti Péter - Békés Pál - Dés László: A Dzsungel Könyve (Sír Kán) - 2006/2007
Csurka István: Döglött Aknák (Béla, Moór Fia) - 2006/2007
Kiss József: Az Angyalok Nem Sírnak (Hadközeg, Felkelő) - 2006/2007
Bradányi I. - Szentirmai Á. - Békeffi I.: Kölcsönkért Kastély (Koltay Bálint, Koltay Gábor Fia) - 2005/2006
Eisemann Mihály - Szilágyi László: Zsákbamacska (Kelemen, Kelemen) - 2004/2005
Csiky Gergely: A Nagymama ( Ernő, Unokája) - 2004/2005
Vaszary Gábor - Budai Dénes: A Meztelen Lány (Péter) - 2004/2005
Jean Letraz: A Szerencse Fia (Marcel) - 2004/2005
Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Gábor Andor: Mágnás Miska (Baracs István, Mérnök) - 2004/2005
Arisztophanész: Madarak (Jós ) - 2004/2005
Jacobi Viktor: Sybill (Poire) - 2003/2004
Eugene O'neill: Vágy A Szílfák Alatt (Péter) - 2003/2004
Ábrahám Pál - Alfred Grünwald - Fritz Löhner-Beda: Bál A Savoyban (Musztafa Bey) - 2003/2004
Leo Stein - Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (Kaucsiánó Bonifác Gróf ) - 2003/2004
Kálmán Imre: Marica Grófnő. (Liebenberg István ) - 2002/2003
Julius Brammer - Kálmán Imre - Alfred Grünwald: Cirkuszhercegnő (Schlumberger Tóni) - 2002/2003
Abe Burrows - Cole Porter: Kánkán (Theophile) - 2002/2003
Szirmai Albert - Bakonyi Károly - Gábor Andor: Mágnás Miska (Récsey Mixi Gróf) - 2002/2003
Lévay Sylvester: Elisabeth (Rudolf Főherceg) - 2001/2002
Martos F. - Huszka J.: Lili Bárónő (Illésházy László Gróf, Remeteházi Galambos Frédi) - 2000/2001
Filmes szerepeiből:
Film és TV-s szerepeiből:
Mintaapák (2020)
Hacktion (2012)
Zsaruvér és csigavér 3: A szerencse fia (2008)
56 csepp vér (2007)
Barátok közt (1998-2000)
Csinibaba (1997)
Kisváros (1993-1998)
![2017. Humor Hétvége Család ellen nincs orvosság](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
2017. Humor Hétvége Család ellen nincs orvosság
Thália Színház- Dr. Hubert Bonney
![2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Legénybúcsú - vígjáték](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/160/687/2024-tihanyi-szabadteri-jatekok-legenybucsu-vigjatek-222-131-234732.jpg)
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Legénybúcsú - vígjáték
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- BOB, a testőr
![A kétbalkezes varázsló](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A kétbalkezes varázsló
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Fitzhuber Dongó, a kétbalkezes varázsló
![A kétfejű fenevad](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A kétfejű fenevad
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Badeni Lajos, őrgróf, Szulejman basa, nagyvezér, Janicsár
![A manóvizsga](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A manóvizsga
Pécsi Nemzeti Színház- Pucok
![A manóvizsga](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/069/750/a-manovizsga-222-131-91161.jpg)
A manóvizsga
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Pucok
![A muzsika hangja](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A muzsika hangja
NOVOMATIC ARÉNA SOPRON- Max Detweiler
![A muzsika hangja](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/012/050/a-muzsika-hangja-222-131-10643.jpg)
A muzsika hangja
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Max Detweiler
![A nyomorultak](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/028/989/a-nyomorultak-222-131-21346.jpg)
A nyomorultak
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Enjolras /Rab/Munkás
![A Nyomorultak - Szilveszter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/831/a-nyomorultak-szilveszter-222-131-27924.jpg)
A Nyomorultak - Szilveszter
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Munkás
![A víg özvegy](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/930/a-vig-ozvegy-222-131-25783.jpg)
A víg özvegy
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Gr. Danilovics Daniló, követségi titkár
![Álomutazó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/944/alomutazo-222-131-176088.jpg)
Álomutazó
Tulipántündér Kft.- Színész
![Anconai szerelmesek](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Anconai szerelmesek
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Giovanni, a cukrász
![Anconai szerelmesek II.](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Anconai szerelmesek II.
Király Színház- Békés elvtárs
![Anconai szerelmesek II.](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Anconai szerelmesek II.
Király Színház- Békés elvtárs
![Anconai szerelmesek II.](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Anconai szerelmesek II.
Király Színház- Békés elvtárs
![Anconai szerelmesek II. Bemutató](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Anconai szerelmesek II. Bemutató
Király Színház- Békés elvtárs
![Átváltozások](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Átváltozások
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Antonio
![Az Orfeum mágusa](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/444/az-orfeum-magusa-222-131-239500.jpg)
Az Orfeum mágusa
Budapesti Operettszínház- Miska - főpincér
Borban él az élet
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Béla, műfordító
![Carmen](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/472/carmen-222-131-239503.jpg)
Carmen
Budapesti Operettszínház- Inmar, José barátja
![CIGÁNYSZERELEM](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/152/103/ciganyszerelem-222-131-220324.jpg)
CIGÁNYSZERELEM
Mátra Művelődési Központ- Boldizsár
![Cigányszerelem](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/840/ciganyszerelem-222-131-194215.jpg)
Cigányszerelem
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Boldizsár
![Cirkuszkocsival a Sarkvidéken](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/731/cirkuszkocsival-a-sarkvideken-222-131-62070.jpg)
Cirkuszkocsival a Sarkvidéken
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Jako, a papagáj, Jean, zsonglőr, Cascabel fia, Hóbelevanc, spániel
![Család ellen nincs orvosság](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/074/216/csalad-ellen-nincs-orvossag-222-131-88256.jpg)
Család ellen nincs orvosság
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Dr. Hubert Bonney:
![Család ellen nincs orvosság](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/068/901/csalad-ellen-nincs-orvossag-222-131-88257.jpg)
Család ellen nincs orvosság
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Dr. Hubert Bonney
![CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/078/845/csalad-ellen-nincs-orvossag-222-131-94130.jpg)
CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG
Békéscsabai Jókai Színház- Dr. Hubert Bonney
![CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG - Kecskeméti Katona József Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/079/300/csalad-ellen-nincs-orvossag-kecskemeti-katona-jozsef-szinhaz-222-131-93397.jpg)
CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG - Kecskeméti Katona József Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Dr. Hubert Bonney
![Csárdáskirálynő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/019/631/csardaskiralyno-222-131-15956.jpg)
Csárdáskirálynő
Veszprémi Petőfi Színház- Színész
![Csárdáskirálynő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/818/csardaskiralyno-222-131-174968.jpg)
Csárdáskirálynő
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Kaucsiánó Bonifác gróf
![Csárdáskirálynő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/119/916/csardaskiralyno-222-131-161214.jpg)
Csárdáskirálynő
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Kaucsiánó Bonifác gróf
![Csárdáskirálynő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/099/csardaskiralyno-222-131-203169.jpg)
Csárdáskirálynő
Hírös Agóra- Bóni
![Csárdáskirálynő - operett](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/164/657/csardaskiralyno-operett-222-131-242311.jpg)
Csárdáskirálynő - operett
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Kaucsiánó Bonifác gróf
![Csárdáskirálynő - Rátonyi Róbert Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/222/csardaskiralyno-ratonyi-robert-szinhaz-222-131-191003.jpg)
Csárdáskirálynő - Rátonyi Róbert Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Kaucsiánó Bonifác gróf
![Csodálatos utazás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/114/947/csodalatos-utazas-222-131-154395.jpg)
Csodálatos utazás
Király Színház- Színész
![Csodálatos utazás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/646/csodalatos-utazas-222-131-154394.jpg)
Csodálatos utazás
Király Színház- Színész
![Csodálatos utazás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/519/csodalatos-utazas-222-131-159594.jpg)
Csodálatos utazás
Király Színház- Színész
![Csodálatos utazás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/762/csodalatos-utazas-222-131-154393.jpg)
Csodálatos utazás
Király Színház- Színész
![Csodálatos utazás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/764/csodalatos-utazas-222-131-154396.jpg)
Csodálatos utazás
Király Színház- Színész
![Csodálatos utazás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/113/559/csodalatos-utazas-222-131-154397.jpg)
Csodálatos utazás
Király Színház- Színész
![Csodálatos utazás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/442/csodalatos-utazas-222-131-159027.jpg)
Csodálatos utazás
Király Színház- Színész
![Csókos asszony](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/727/csokos-asszony-222-131-60798.jpg)
Csókos asszony
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Ibolya Ede
![Csongor és Tünde](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/057/967/csongor-es-tunde-222-131-63412.jpg)
Csongor és Tünde
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Kurrah
![Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/062/166/csoportterapia-222-131-69814.jpg)
Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Sziszi
![Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/218/csoportterapia-222-131-62072.jpg)
Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Sziszi
![Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/057/958/csoportterapia-222-131-63699.jpg)
Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Sziszi
![Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/060/630/csoportterapia-222-131-66767.jpg)
Csoportterápia
Szarvasi Vízi Színház- Sziszi
![Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/060/705/csoportterapia-222-131-70550.jpg)
Csoportterápia
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Sziszi
![Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/061/456/csoportterapia-222-131-68542.jpg)
Csoportterápia
Móricz Zsigmond Színház- Sziszi
![CSOPORTTERÁPIA - Kecskeméti Katona József Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/058/510/csoportterapia-kecskemeti-katona-jozsef-szinhaz-222-131-64217.jpg)
CSOPORTTERÁPIA - Kecskeméti Katona József Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Sziszi
![Doctor Herz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/654/doctor-herz-222-131-36062.jpg)
Doctor Herz
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Einstein
![Doktor Szöszi - /Broadway Musical/](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/168/doktor-szoszi-broadway-musical-222-131-175365.jpg)
Doktor Szöszi - /Broadway Musical/
Általános- Callahan Professzor
![Dorottya](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/062/168/dorottya-222-131-76290.jpg)
Dorottya
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Opor
![Édes fiaim](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/019/865/edes-fiaim-222-131-15882.jpg)
Édes fiaim
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Színész
![Édes fiaim](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/023/265/edes-fiaim-222-131-16131.jpg)
Édes fiaim
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Georg Deuer
![HA Zenés sorozat / Rátonyi 100!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/150/452/ha-zenes-sorozat-ratonyi-100-222-131-217821.jpg)
HA Zenés sorozat / Rátonyi 100!
Hírös Agóra- A Rátonyi Róbert Színház társulatának tagja
![Hajmási Péter, Hajmási Pál... - Operettgála Kálmán Imre születésének 130. évfordulója alkalmából](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Hajmási Péter, Hajmási Pál... - Operettgála Kálmán Imre születésének 130. évfordulója alkalmából
Kálmán Imre Művelődési Központ- Színész
![Hamlet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/012/013/hamlet-222-131-8309.jpg)
Hamlet
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Színész
![Hamlet - Shakespeare](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/017/757/hamlet-shakespeare-222-131-11000.jpg)
Hamlet - Shakespeare
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Laertes
![Hangyaboly](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/508/hangyaboly-222-131-39332.jpg)
Hangyaboly
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Fóth káplán
![Hangyaboly](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/665/hangyaboly-222-131-37313.jpg)
Hangyaboly
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Fóth káplán
![Hangyaboly](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/047/821/hangyaboly-222-131-45821.jpg)
Hangyaboly
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Fóth káplán
![Harmadik Richárd](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Harmadik Richárd
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Clarence
![Hegedűs a háztetőn](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/222/hegedus-a-hazteton-222-131-167108.jpg)
Hegedűs a háztetőn
Budapesti Operettszínház- Mordche, kocsmáros
![Hungarikum a javából – operett gálakoncert](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/192/hungarikum-a-javabol-operett-galakoncert-222-131-143458.jpg)
Hungarikum a javából – operett gálakoncert
Kálmán Imre Művelődési Központ- Egyéb
![Huszka Jenő – Szilágyi László: MÁRIA FŐHADNAGY operett két részben](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/158/876/huszka-jeno-szilagyi-laszlo-maria-fohadnagy-operett-ket-reszben-222-131-233564.jpg)
Huszka Jenő – Szilágyi László: MÁRIA FŐHADNAGY operett két részben
Margitszigeti Színház- Biccentő
![Isten pénze](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/806/isten-penze-222-131-70600.jpg)
Isten pénze
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Író és Jacob Marley szelleme
![Jacobi Viktor: Sybill](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/107/141/jacobi-viktor-sybill-222-131-150396.jpg)
Jacobi Viktor: Sybill
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Poire
![János vitéz](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
János vitéz
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Bagó
![János vitéz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/562/janos-vitez-222-131-153302.jpg)
János vitéz
Budapesti Operettszínház- A francia király
János vitéz
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Bagó
![JÁNOS VITÉZ - daljáték-kámedi két részben - A kecskeméti Katona József Színház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/078/115/janos-vitez-daljatek-kamedi-ket-reszben-a-kecskemeti-katona-jozsef-szinhaz-eloadasa-222-131-93001.jpg)
JÁNOS VITÉZ - daljáték-kámedi két részben - A kecskeméti Katona József Színház előadása
Kölcsey Központ- Bagó
![Joseph Stein - Jerry Bock - Sheldon Harnick: HEGEDŰS A HÁZTETŐN](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/494/joseph-stein-jerry-bock-sheldon-harnick-hegedus-a-hazteton-222-131-166168.jpg)
Joseph Stein - Jerry Bock - Sheldon Harnick: HEGEDŰS A HÁZTETŐN
Margitszigeti Színház- Mordche, kocsmáros
![Jurij Poljakov: Párcsere](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/055/950/jurij-poljakov-parcsere-222-131-64734.jpg)
Jurij Poljakov: Párcsere
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Szergej Tollnokov
![JURIJ POLJAKOV: PÁRCSERE](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/057/004/jurij-poljakov-parcsere-222-131-61846.jpg)
JURIJ POLJAKOV: PÁRCSERE
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- SZERGEJ
![Kaffka M: Hangyaboly](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/040/780/kaffka-m-hangyaboly-222-131-37902.jpg)
Kaffka M: Hangyaboly
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Fóth káplán
![KAFFKA MARGIT: HANGYABOLY](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/041/307/kaffka-margit-hangyaboly-222-131-37666.jpg)
KAFFKA MARGIT: HANGYABOLY
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Fóth káplán
![Kakukkfészek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/011/916/kakukkfeszek-222-131-8315.jpg)
Kakukkfészek
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Színész
![Kálmán Imre: Csárdáskirálynő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/096/kalman-imre-csardaskiralyno-222-131-178562.jpg)
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Rendező
Kálmán Imre: Marica grófnő
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Kudelka
![Kálmán Imre: Marica grófnő - Dáma Díva Művészeti Társaság](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/054/493/kalman-imre-marica-grofno-dama-diva-muveszeti-tarsasag-222-131-58242.jpg)
Kálmán Imre: Marica grófnő - Dáma Díva Művészeti Társaság
Kálmán Imre Művelődési Központ- Színész
![Káprázatos kisasszonyok](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Káprázatos kisasszonyok
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Jack Gable
![Kispesti Újévi koncert 2022 - Illúzió a szerelem](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/128/703/kispesti-ujevi-koncert-2022-illuzio-a-szerelem-222-131-178796.jpg)
Kispesti Újévi koncert 2022 - Illúzió a szerelem
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- Színész
![Kispesti Újévi koncert 2024 - Szép álom szállj a szívembe](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/153/313/kispesti-ujevi-koncert-2024-szep-alom-szallj-a-szivembe-222-131-223803.jpg)
Kispesti Újévi koncert 2024 - Szép álom szállj a szívembe
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- Színész
![Lehár Ferenc: Cigányszerelem](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/706/lehar-ferenc-ciganyszerelem-222-131-195745.jpg)
Lehár Ferenc: Cigányszerelem
Hírös Agóra- Boldizsár
![Lesz vigasz?](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/039/755/lesz-vigasz-222-131-35338.jpg)
Lesz vigasz?
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Koreográfia
![Lesz vigasz?](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Lesz vigasz?
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Koreográfia
![Lili bárónő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/005/649/lili-barono-222-131-9671.jpg)
Lili bárónő
Budapesti Operettszínház- Minden szerepben
![Lüszisztraté](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Lüszisztraté
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Kleo néven
![Mágnás Miska](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/145/677/magnas-miska-222-131-215147.jpg)
Mágnás Miska
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Színész
![MÁGNÁS MISKA - Rátonyi Róbert Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/151/096/magnas-miska-ratonyi-robert-szinhaz-222-131-220735.jpg)
MÁGNÁS MISKA - Rátonyi Róbert Színház
Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.- Miska, lovász
![Makói Muzsika: Van, aki forrón szereti](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/713/makoi-muzsika-van-aki-forron-szereti-222-131-32715.jpg)
Makói Muzsika: Van, aki forrón szereti
Hagymaház- Joe
![Mária evangéliuma](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/131/982/maria-evangeliuma-222-131-186802.jpg)
Mária evangéliuma
Győri Nemzeti Színház- Pásztor 1
![MÁRIA EVANGÉLIUMA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/495/maria-evangeliuma-222-131-187876.jpg)
MÁRIA EVANGÉLIUMA
Csiky Gergely Színház- Pásztor 1
![Mária evangéliuma - rockopera](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/995/maria-evangeliuma-rockopera-222-131-191489.jpg)
Mária evangéliuma - rockopera
Broadway Ticket Hungary Kft..- Pásztor 1
![MÁRIA FŐHADNAGY](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/041/481/maria-fohadnagy-222-131-37744.jpg)
MÁRIA FŐHADNAGY
Turay Ida Színház- Jancsó Bálint
![Marica grófnő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/069/504/marica-grofno-222-131-163008.jpg)
Marica grófnő
Budapesti Operettszínház- Dragomir Populescu Moritz herceg
![Marica grófnő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/622/marica-grofno-222-131-24441.jpg)
Marica grófnő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Báró Zsupán Kálmán
![Marica grófnő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/156/437/marica-grofno-222-131-227549.jpg)
Marica grófnő
NS Produkció- Zsupán Kálmán
![Marica grófnő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/064/105/marica-grofno-222-131-71799.jpg)
Marica grófnő
Karinthy Színház- Bor József rendezése nyomán színpadra alkalmazta
![Maya](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/092/204/maya-222-131-130305.jpg)
Maya
Budapesti Operettszínház- Dixi
![Meseautó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/327/meseauto-222-131-164799.jpg)
Meseautó
Szarvasi Vízi Színház- Szűcs János, vezérigazgató
![Meseautó 2012/13](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/041/352/meseauto-201213-222-131-38581.jpg)
Meseautó 2012/13
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Szűcs János, vezérigazgató
![Meseautó-előszilveszteri előadás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/046/904/meseauto-eloszilveszteri-eloadas-222-131-44454.jpg)
Meseautó-előszilveszteri előadás
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Szűcs János, vezérigazgató
![Meseautó____](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/663/meseauto____-222-131-38595.jpg)
Meseautó____
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Szűcs János, vezérigazgató
![Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/112/879/michael-cooney-nicsak-ki-lakik-itt-222-131-151035.jpg)
Michael Cooney: Nicsak, ki lakik itt?!
Színészképző Stúdió Alapítvány- Mr. Jenkins (eltökélt és szigorú hivatalnok)
![MICHAEL COONEY: NICSAK, KI LAKIK ITT?! - A Bánfalvy Stúdió előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/119/390/michael-cooney-nicsak-ki-lakik-itt-a-banfalvy-studio-eloadasa-222-131-160331.jpg)
MICHAEL COONEY: NICSAK, KI LAKIK ITT?! - A Bánfalvy Stúdió előadása
Általános 2- Mr. Jenkins
![Most mindenki együtt](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/469/most-mindenki-egyutt-222-131-47764.jpg)
Most mindenki együtt
Nemzeti Színház- Színész
![Most mindenki együtt!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/623/most-mindenki-egyutt-222-131-44835.jpg)
Most mindenki együtt!
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- William
![Musical-Operett Gála](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/150/674/musical-operett-gala-222-131-219663.jpg)
Musical-Operett Gála
Madách Imre Nonprofit Kft.- Szólista
![Operettfesztivál - Huszka - Szilágyi: Mária főhadnagy - nagyoperett három felvonásban](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/953/operettfesztival-huszka-szilagyi-maria-fohadnagy-nagyoperett-harom-felvonasban-222-131-31918.jpg)
Operettfesztivál - Huszka - Szilágyi: Mária főhadnagy - nagyoperett három felvonásban
Hagymaház- Jancsó Bálint
![Óz](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Óz
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Madárijesztő
![Páratlan páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/683/paratlan-paros-222-131-165448.jpg)
Páratlan páros
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Bobby Franklyn
![Páratlan páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/131/978/paratlan-paros-222-131-184522.jpg)
Páratlan páros
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Bobby Franlyn
![Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/639/paratlan-paros-222-131-194753.jpg)
Páratlan Páros
Szentesi Művelődési Központ- Bobby Franlyn
![Páratlan páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/523/paratlan-paros-222-131-42019.jpg)
Páratlan páros
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Bobby Franklynn
![Páratlan páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/749/paratlan-paros-222-131-192216.jpg)
Páratlan páros
Békéscsabai Jókai Színház- Bobby Franlyn
![Páratlan páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/655/paratlan-paros-222-131-37303.jpg)
Páratlan páros
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Bobby Franklynn
![Páratlan páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/074/339/paratlan-paros-222-131-86775.jpg)
Páratlan páros
Szegedi Nemzeti Színház- Bobby Franklynn
![Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/460/paratlan-paros-222-131-197156.jpg)
Páratlan Páros
Belvárosi Színház- Bobby Franklyn
![Páratlan páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/604/paratlan-paros-222-131-47032.jpg)
Páratlan páros
Szarvasi Vízi Színház- Színész
![Páratlan Páros - Szabadtéri Színházi Hétvége](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/148/175/paratlan-paros-szabadteri-szinhazi-hetvege-222-131-214044.jpg)
Páratlan Páros - Szabadtéri Színházi Hétvége
Szigetszentmiklós Városi Könyvtár és Közösségi Ház- Bobby Franlyn
![Páratlan páros - szilveszteri előadás](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Páratlan páros - szilveszteri előadás
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Bobby Franklynn
![Páratlan páros-vígjáték](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/156/812/paratlan-paros-vigjatek-222-131-228338.jpg)
Páratlan páros-vígjáték
Váci Mihály Kulturális Központ- Színész
![Párcsere](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/216/parcsere-222-131-59741.jpg)
Párcsere
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Szergej Tollnokov
![Párcsere](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/062/372/parcsere-222-131-69817.jpg)
Párcsere
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Szergej Tollnokov
![Popeye](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/027/034/popeye-222-131-18709.jpg)
Popeye
Thália Színház- Popeye
![Popeye](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/025/865/popeye-222-131-20076.jpg)
Popeye
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Popeye
![Rátonyi Róbert emlékest - Rátonyi Róbert Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/120/479/ratonyi-robert-emlekest-ratonyi-robert-szinhaz-222-131-162652.jpg)
Rátonyi Róbert emlékest - Rátonyi Róbert Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- színművész
![Ray Cooney: Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/859/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-144660.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/193/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-196914.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/143/788/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-206317.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/998/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-144663.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/194/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-196991.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/165/737/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-243097.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/111/695/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-151044.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/093/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-174974.jpg)
Ray Cooney: Páratlan páros
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/195/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-196915.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/155/907/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-231137.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/168/191/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-246837.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/112/211/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-151043.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/136/148/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-191773.jpg)
Ray Cooney: Páratlan páros
Móricz Zsigmond Színház- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/197/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-197995.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/870/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-154327.jpg)
Ray Cooney: Páratlan páros
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/136/421/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-192278.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: PÁRATLAN PÁROS](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/039/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-53223.jpg)
Ray Cooney: PÁRATLAN PÁROS
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Bobby Franklynn
![Ray Cooney: Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/350/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-144241.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/140/331/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-199256.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/612/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-144198.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/114/356/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-151798.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn, Fotóriporter
![Ray Cooney: Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/141/552/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-201712.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/109/614/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-144197.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/114/526/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-152028.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/139/192/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-196992.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/163/853/ray-cooney-paratlan-paros-222-131-241152.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros I.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/108/732/ray-cooney-paratlan-paros-i-222-131-144240.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros I.
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros I.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/108/734/ray-cooney-paratlan-paros-i-222-131-144245.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros I.
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros I.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/108/826/ray-cooney-paratlan-paros-i-222-131-144242.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros I.
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![Ray Cooney: Páratlan Páros I.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/108/842/ray-cooney-paratlan-paros-i-222-131-143597.jpg)
Ray Cooney: Páratlan Páros I.
Színészképző Stúdió Alapítvány- Bobby Franklyn
![SUGAR - Broadway musical -a](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/960/sugar-broadway-musical-a-van-aki-forron-szereti-cfilm-forgatokonyve-alapjan-turay-ida-szinhaz-222-131-39862.jpg)
SUGAR - Broadway musical -a "Van aki forrón szereti" c.film forgatókönyve alapján -Turay Ida Színház
Kölcsey Központ- Joe
![Sugar - Van, aki forrón szereti](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/428/sugar-van-aki-forron-szereti-222-131-51144.jpg)
Sugar - Van, aki forrón szereti
C&M Hungary Kft.- Joe
![SUGAR - Van, aki forrón szereti](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/321/sugar-van-aki-forron-szereti-222-131-50620.jpg)
SUGAR - Van, aki forrón szereti
Turay Ida Színház- Joe
![SUGAR, Van, aki forrón szereti](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/325/sugar-van-aki-forron-szereti-222-131-50704.jpg)
SUGAR, Van, aki forrón szereti
Turay Ida Színház- Joe
![Tied a világ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/069/850/tied-a-vilag-222-131-80185.jpg)
Tied a világ
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
Tied a világ!
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
![TIED A VILÁG! - Kecskeméti Katona József Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/081/503/tied-a-vilag-kecskemeti-katona-jozsef-szinhaz-222-131-96016.jpg)
TIED A VILÁG! - Kecskeméti Katona József Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Színész
![Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/136/579/tolcsvay-muller-muller-maria-evangeliuma-222-131-193018.jpg)
Tolcsvay-Müller-Müller: Mária evangéliuma
Coopera Művészeti Nonprofit Közhasznú Kft.- Pásztor 1
![Udvarszínház - Meseautó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/897/udvarszinhaz-meseauto-222-131-40382.jpg)
Udvarszínház - Meseautó
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Szűcs János, vezérigazgató
![UDVARSZÍNHÁZ-Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/060/187/udvarszinhaz-csoportterapia-222-131-66729.jpg)
UDVARSZÍNHÁZ-Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Szisz
![UDVARSZÍNHÁZ-Párcsere](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/504/udvarszinhaz-parcsere-222-131-50442.jpg)
UDVARSZÍNHÁZ-Párcsere
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Szergej Tollnokov
![Vadak ura](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/842/vadak-ura-222-131-189700.jpg)
Vadak ura
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Hektor a medvezér
![Vadak Ura - The COVENANT családi musical](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/201/vadak-ura-the-covenant-csaladi-musical-222-131-186804.jpg)
Vadak Ura - The COVENANT családi musical
Általános- Hektor a medvezér
![VADAK URA – The Covenant](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/132/106/vadak-ura-the-covenant-222-131-186503.jpg)
VADAK URA – The Covenant
Broadway Ticket Hungary Kft..- Hektor, a medvezér
![Valahol Európában](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/228/valahol-europaban-222-131-157726.jpg)
Valahol Európában
Veres 1 Színház- EGYENRUHÁS
![VAN, AKI FORRÓN SZERETI](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/378/van-aki-forron-szereti-222-131-34858.jpg)
VAN, AKI FORRÓN SZERETI
Turay Ida Színház- Joe
![Van, aki forrón szereti](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/395/van-aki-forron-szereti-222-131-36019.jpg)
Van, aki forrón szereti
Turay Ida Színház- Joe
![Van, aki forrón szereti!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/035/van-aki-forron-szereti-222-131-47447.jpg)
Van, aki forrón szereti!
Turay Ida Színház- Joe
![VITÉZ MIKLÓS-VADNAI LÁSZLÓ: MESEAUTÓ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/046/569/vitez-miklos-vadnai-laszlo-meseauto-222-131-42595.jpg)
VITÉZ MIKLÓS-VADNAI LÁSZLÓ: MESEAUTÓ
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Szűcs János, vezérigazgató
![Vitéz-Vadnai: Meseautó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/044/520/vitez-vadnai-meseauto-222-131-43498.jpg)
Vitéz-Vadnai: Meseautó
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Szűcs János, vezérigazgató
![Vőlegény](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/068/903/volegeny-222-131-93234.jpg)
Vőlegény
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Pimpi, karmester, Nusi férje
![VSZF 2013 (Kecskemét) Hangyaboly](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/044/474/vszf-2013-kecskemet-hangyaboly-222-131-41114.jpg)
VSZF 2013 (Kecskemét) Hangyaboly
Thália Színház- Fóth káplán
![VSZF 2015. (Kecskemét) Párcsere](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/060/760/vszf-2015-kecskemet-parcsere-222-131-67010.jpg)
VSZF 2015. (Kecskemét) Párcsere
Thália Színház- Szergej
![Yeston-Stone: Titanic](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/095/183/yeston-stone-titanic-222-131-137371.jpg)
Yeston-Stone: Titanic
Szegedi Szabadtéri Játékok- Edgar Beane, utas
![Zsákbamacska](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Zsákbamacska
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Kelemen
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!