művész
![Frech Zoltán Frech Zoltán](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/003/832/frech-zoltan-474-279-239519.jpg)
Frech Zoltán
Énekes, színész, előadóművész.
Tanulmányait a dunakeszi Bárdos Lajos Ének-zenei Általános Iskolában kezdte, emellett a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában tanult gordonkázni. Ezután a váci I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola diákja volt, ez idő alatt a váci Vox Humana énekkarban énekelt, szavalóversenyeken vett részt. Érettségi után a Nemzeti…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Énekes, színész, előadóművész.
Tanulmányait a dunakeszi Bárdos Lajos Ének-zenei Általános Iskolában kezdte, emellett a Farkas Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában tanult gordonkázni. Ezután a váci I. Géza Király Közgazdasági Szakközépiskola diákja volt, ez idő alatt a váci Vox Humana énekkarban énekelt, szavalóversenyeken vett részt. Érettségi után a Nemzeti Színház Stúdiójába járt, majd elvégezte a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola magánének szakát. 1992 óta Honvéd Együttes Férfikarának tagja, 1995-től a basszus szólam vezetője, a műsorok állandó konferansziéja. 1995-től A Four Fathers Énekegyüttes alapító tagja. 2002-től a Fogi Szinház állandó tagja, 2014-től a Tihanyi Vándorszínpad mesedarabjaiban szerepel. 2015-től a Turay Ida Színház tagja.
2013-ban szerepelt a The Billing Bodies együttes Gyere velem dalának a videóklipjében.
Díjak, elismerések:
Magyar Örökség díj (1999), (2012) – Honvéd Férfikar
Bartók Béla–Pásztory Ditta-díj (1999) – Honvéd Férfikar
eMeRTon-díj (2001) – Az év énekegyüttese – Four Fathers
Prima Primissima díj (2011, Honvéd Együttes)
Magyar Bronz Érdemkereszt (2019)
Színpadi szerepeiből:
Mozart: Figaro házassága... Antonio, Bartolo
Lehár Ferenc: A víg özvegy... Kromov, Nyegus
Stoltz: A fehér ló fogadó... Wiener Mann
Csukás-Bergendy: Süsü a sárkány... Süsü, Királyfi, Hadvezér
Csukás-Bergendy: Süsü a várvédő... Süsü, Katona
Grimm-Divinyi-Rossa: Rigócsőr király... Rigócsőr királyfi
Mujahid-Lénárt: Az Oroszlánkirály meséje... Mufasa
Karinthy: Micimackó meséi... Tigris, Nyuszi
Magnier: Oscar... Bernard Barnier
Cooney: Páratlan páros... John Smith
Sütő–Tamási–Buzogány: Fenyőige... Férfi
Tihanyi-Bognár: Hamupipőke... Király
Tihanyi-Bognár: Mese Mátyás királyról... Hunyadi Mátyás
Tihanyi: Róka Rudi füstölög... Róka Rudi
Tihanyi-Ben Sohn: Legszebb kincs a barátság... Kabuki
Szántó-Solténszky: Vargánya apó csodái... Vargánya apó
Topolcsányi: Bubamara... Jóska
Lara De Mare: Amerikai legenda... Elvis
Gyökössy: A maláji lány... Anton Pocher
Berr-Verneuil-Fényes: Hazudni tudni kell... Ferdinand Buché
Szirmai-Bakonyi-Gábor: Mágnás Miska... Korláthy gróf
Lara De Mare–Berkes Gábor: A férfiak a fejükre estek... Dezső
Topolcsányi: A medve nem játék... Gyula, Zsiga, Vince
Churchill: Édes bosszú... Walter Page
Amerikai legenda: Elvis
![2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Süsü, a sárkány - zenés mesejáték](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/854/2023-tihanyi-szabadteri-jatekok-susu-a-sarkany-zenes-mesejatek-222-131-213667.jpg)
2023 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Süsü, a sárkány - zenés mesejáték
Tihanyi Szabadtéri Játékok- Királyfi
![A FÉRFIAK A FEJÜKRE ESTEK!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/069/417/a-ferfiak-a-fejukre-estek-222-131-182042.jpg)
A FÉRFIAK A FEJÜKRE ESTEK!
Turay Ida Színház- DEZSŐ, Diána exférje
![A FÉRFIAK A FEJÜKRE ESTEK!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/456/a-ferfiak-a-fejukre-estek-222-131-92222.jpg)
A FÉRFIAK A FEJÜKRE ESTEK!
Turay Ida Színház- DEZSŐ, Diána exférje
![A férfiak a fejükre estek!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/083/a-ferfiak-a-fejukre-estek-222-131-133302.jpg)
A férfiak a fejükre estek!
Móricz Zsigmond Színház- Dezső, Diána exférje
![A FÉRFIAK A FEJÜKRE ESTEK!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/078/308/a-ferfiak-a-fejukre-estek-222-131-92220.jpg)
A FÉRFIAK A FEJÜKRE ESTEK!
Turay Ida Színház- DEZSŐ, Diána exférje
![A MALÁJI LÁNY](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/056/955/a-malaji-lany-222-131-63773.jpg)
A MALÁJI LÁNY
Turay Ida Színház- Színész
![A MALÁJI LÁNY](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/057/102/a-malaji-lany-222-131-63772.jpg)
A MALÁJI LÁNY
Turay Ida Színház- Színész
![A maláji lány](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/060/902/a-malaji-lany-222-131-67140.jpg)
A maláji lány
Turay Ida Színház- Színész
![A MALÁJI LÁNY](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/063/295/a-malaji-lany-222-131-70251.jpg)
A MALÁJI LÁNY
Turay Ida Színház- Színész
![A MALÁJI LÁNY](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/055/346/a-malaji-lany-222-131-64956.jpg)
A MALÁJI LÁNY
Turay Ida Színház- Színész
![A MALÁJI LÁNY](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A MALÁJI LÁNY
Turay Ida Színház- Színész
![A MEDVE MÉG MINDIG NEM JÁTÉK!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/064/a-medve-meg-mindig-nem-jatek-222-131-212216.jpg)
A MEDVE MÉG MINDIG NEM JÁTÉK!
Turay Ida Színház- Színész
![A medve nem játék](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/153/438/a-medve-nem-jatek-222-131-243209.jpg)
A medve nem játék
NS Produkció- Színész
![A medve nem játék](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/163/486/a-medve-nem-jatek-222-131-243210.jpg)
A medve nem játék
NS Produkció- Színész
![A medve nem játék - Turay Ida Színház -](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/111/370/a-medve-nem-jatek-turay-ida-szinhaz-222-131-151571.jpg)
A medve nem játék - Turay Ida Színház -
Veszprémi Petőfi Színház- Színész
![A medve nem játék!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/123/461/a-medve-nem-jatek-222-131-178865.jpg)
A medve nem játék!
Veszprémi Petőfi Színház- Színész
![A MEDVE NEM JÁTÉK!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/079/982/a-medve-nem-jatek-222-131-103885.jpg)
A MEDVE NEM JÁTÉK!
Turay Ida Színház- Színész
![A MEDVE NEM JÁTÉK! - Pásztor Erzsi 88](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/164/638/a-medve-nem-jatek-pasztor-erzsi-88-222-131-241122.jpg)
A MEDVE NEM JÁTÉK! - Pásztor Erzsi 88
Turay Ida Színház- Színész
![A mikulás manói](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/061/553/a-mikulas-manoi-222-131-71361.jpg)
A mikulás manói
Turay Ida Színház- Színész
![A mikulás manói](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/064/041/a-mikulas-manoi-222-131-71360.jpg)
A mikulás manói
Turay Ida Színház- Színész
![AMERIKAI LEGENDA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/438/amerikai-legenda-222-131-105488.jpg)
AMERIKAI LEGENDA
Turay Ida Színház- Elvis
![AMERIKAI LEGENDA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/080/249/amerikai-legenda-222-131-104671.jpg)
AMERIKAI LEGENDA
Turay Ida Színház- Elvis
![Anconai szerelmesek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/161/974/anconai-szerelmesek-222-131-237101.jpg)
Anconai szerelmesek
Tatai Szabadtéri Játékok- Tomao Nicomaco, anconai polgár
![Anconai szerelmesek - Turay Ida Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/153/120/anconai-szerelmesek-turay-ida-szinhaz-222-131-226319.jpg)
Anconai szerelmesek - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Tomao Nicomaco, anconai polgár
![Anconai szerelmesek - zenés komédia - Turay Ida Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/159/817/anconai-szerelmesek-zenes-komedia-turay-ida-szinhaz-222-131-235275.jpg)
Anconai szerelmesek - zenés komédia - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Tomao Nicomaco, anconai polgár
![BABICSEK BERNÁT DÍJÁTADÓ GÁLA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/142/144/babicsek-bernat-dijatado-gala-222-131-205310.jpg)
BABICSEK BERNÁT DÍJÁTADÓ GÁLA
Turay Ida Színház- Fellép
![Bakáts Feszt / Édes bosszú a Turay Ida Színház előadásában](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/107/168/bakats-feszt-edes-bosszu-a-turay-ida-szinhaz-eloadasaban-222-131-140350.jpg)
Bakáts Feszt / Édes bosszú a Turay Ida Színház előadásában
Általános- Walter, a szobafestő
![BUBAMARA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/057/bubamara-222-131-204093.jpg)
BUBAMARA
Turay Ida Színház- JÓSKA, gondnok
![BUBAMARA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/158/002/bubamara-222-131-231642.jpg)
BUBAMARA
Turay Ida Színház- JÓSKA, gondnok
![Déryné bérlet 2024. ősz 3.ea: A medve nem játék!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/161/966/deryne-berlet-2024-osz-3ea-a-medve-nem-jatek-222-131-238252.jpg)
Déryné bérlet 2024. ősz 3.ea: A medve nem játék!
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- Színész
![Donald Churchill: Édes Bosszú](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/090/184/donald-churchill-edes-bosszu-222-131-107727.png)
Donald Churchill: Édes Bosszú
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Walter, a szobafestő
![ÉDES BOSSZÚ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/439/edes-bosszu-222-131-106112.jpg)
ÉDES BOSSZÚ
Turay Ida Színház- Walter, a szobafestő
![ÉDES BOSSZÚ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/079/604/edes-bosszu-222-131-123938.jpg)
ÉDES BOSSZÚ
Turay Ida Színház- Walter, a szobafestő
![HAZUDNI TUDNI KELL!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/069/416/hazudni-tudni-kell-222-131-89493.jpg)
HAZUDNI TUDNI KELL!
Turay Ida Színház- Ferdinand Buche, gyáros
![Hippolyt, a lakáj](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/103/332/hippolyt-a-lakaj-222-131-131466.jpg)
Hippolyt, a lakáj
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Hippolyt
![Hippolyt, a lakáj](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/155/786/hippolyt-a-lakaj-222-131-226659.jpg)
Hippolyt, a lakáj
NS Produkció- Hyppolit
![Hippolyt, a lakáj - Turay Ida Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/127/359/hippolyt-a-lakaj-turay-ida-szinhaz-222-131-180331.jpg)
Hippolyt, a lakáj - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Hyppolit
![HIPPOLYT, A LAKÁJ SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/145/885/hippolyt-a-lakaj-sisi-nyar-hangjegy-muveszeti-fesztival-222-131-209670.jpg)
HIPPOLYT, A LAKÁJ SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Hippolyt
![HIPPOLYT, A LAKÁJ SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/435/hippolyt-a-lakaj-sisi-nyar-hangjegy-muveszeti-fesztival-222-131-213490.jpg)
HIPPOLYT, A LAKÁJ SISI NYÁR - Hangjegy Művészeti Fesztivál
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Hippolyt
![Hippolyt,a lakáj](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/163/963/hippolyta-lakaj-222-131-240272.jpg)
Hippolyt,a lakáj
NS Produkció- Színész
![Honvéd Férfikar: ÁLARCOK](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/149/745/honved-ferfikar-alarcok-222-131-216280.jpg)
Honvéd Férfikar: ÁLARCOK
Általános- Műsorvezető, játékmester
![HYPPOLIT A LAKÁJ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/092/698/hyppolit-a-lakaj-222-131-228998.jpg)
HYPPOLIT A LAKÁJ
Turay Ida Színház- Hyppolit
![HYPPOLIT A LAKÁJ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/101/200/hyppolit-a-lakaj-222-131-128616.jpg)
HYPPOLIT A LAKÁJ
Turay Ida Színház- Hyppolit
![Hyppolit, a lakáj](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/839/hyppolit-a-lakaj-222-131-194200.jpg)
Hyppolit, a lakáj
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Hyppolit
![HYPPOLIT, A LAKÁJ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/693/hyppolit-a-lakaj-222-131-223684.jpg)
HYPPOLIT, A LAKÁJ
Turay Ida Színház- Hyppolit
![Körmendi Bérlet: A medve nem játék!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/083/627/kormendi-berlet-a-medve-nem-jatek-222-131-104466.jpg)
Körmendi Bérlet: A medve nem játék!
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színész
![Körmendi bérlet: A nők (is) a fejükre estek!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/099/730/kormendi-berlet-a-nok-is-a-fejukre-estek-222-131-132817.jpg)
Körmendi bérlet: A nők (is) a fejükre estek!
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Dezső, ex-férj
![Nyugdíjas bérlet - Amerikai legenda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/087/450/nyugdijas-berlet-amerikai-legenda-222-131-103998.jpg)
Nyugdíjas bérlet - Amerikai legenda
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Elvis
![OPERETTPARÁDÉ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/076/784/operettparade-222-131-90269.jpg)
OPERETTPARÁDÉ
Turay Ida Színház- Színész
![OSZTRIGÁS MICI](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/815/osztrigas-mici-222-131-223414.jpg)
OSZTRIGÁS MICI
Turay Ida Színház- Petypon, orvos
![OSZTRIGÁS MICI](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/700/osztrigas-mici-222-131-161377.jpg)
OSZTRIGÁS MICI
Turay Ida Színház- Petypon, orvos
![PINOKKIÓ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/150/108/pinokkio-222-131-221620.jpg)
PINOKKIÓ
Turay Ida Színház- CIRKUSZIGAZGATÓ
![SEGÍTSÉG, ÉN VAGYOK A FELESÉGEM!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/064/213/segitseg-en-vagyok-a-felesegem-222-131-182035.jpg)
SEGÍTSÉG, ÉN VAGYOK A FELESÉGEM!
Turay Ida Színház- Géza
![Süsü a sárkány](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/013/177/susu-a-sarkany-222-131-21403.jpg)
Süsü a sárkány
Karinthy Színház- Királyfi
![Süsü a sárkány (gyerekelőadás)](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Süsü a sárkány (gyerekelőadás)
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Királyfi
![Süsü, a sárkány - mesejáték](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Süsü, a sárkány - mesejáték
Általános- Királyfi
![SZTÁR LESZEL!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/702/sztar-leszel-222-131-178418.jpg)
SZTÁR LESZEL!
Turay Ida Színház- Szinházigazgató, Oscar Lewis
![SZTÁR LESZEL!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/714/sztar-leszel-222-131-178417.jpg)
SZTÁR LESZEL!
Turay Ida Színház- Szinházigazgató, Oscar Lewis
![Tamási Áron: Vitéz lélek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/090/tamasi-aron-vitez-lelek-222-131-191350.jpg)
Tamási Áron: Vitéz lélek
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Lázár
![Topolcsányi-Berkes: A férfiak a fejükre estek - zenés vígjáték](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/657/topolcsanyi-berkes-a-ferfiak-a-fejukre-estek-zenes-vigjatek-222-131-92884.jpg)
Topolcsányi-Berkes: A férfiak a fejükre estek - zenés vígjáték
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- DEZSŐ, Diána exférje
![Vajda Katalin: Anconai szerelmesek zenés komédia 2 felvonásban](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/160/628/vajda-katalin-anconai-szerelmesek-zenes-komedia-2-felvonasban-222-131-235735.jpg)
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek zenés komédia 2 felvonásban
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Tomao Nicomaco, anconai polgár
![Vajda Katalin: Anconai szerelmesek zenés komédia 2 felvonásban](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/160/637/vajda-katalin-anconai-szerelmesek-zenes-komedia-2-felvonasban-222-131-235729.jpg)
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek zenés komédia 2 felvonásban
Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.- Tomao Nicomaco, anconai polgár
![VITÉZ LÉLEK](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/704/vitez-lelek-222-131-163369.jpg)
VITÉZ LÉLEK
Turay Ida Színház- Lázár
![VITÉZ LÉLEK](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/708/vitez-lelek-222-131-163749.jpg)
VITÉZ LÉLEK
Turay Ida Színház- Lázár
![VITÉZ LÉLEK](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/698/vitez-lelek-222-131-163235.jpg)
VITÉZ LÉLEK
Turay Ida Színház- Lázár
![Vitéz lélek - Turay Ida Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/130/108/vitez-lelek-turay-ida-szinhaz-222-131-180542.jpg)
Vitéz lélek - Turay Ida Színház
Broadway Ticket Hungary Kft..- Lázár
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!