művész
Bereczki Zoltán
Színművész, énekes, zenei producer.
5-től 10 éves koráig (1981–1986) versenyszerűen úszott a Vasas SC-ben, majd négy évig kajakozott az MTK-ban. A Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában érettségizett. Ebben az időben működött első zenekara, a Styx. Két évig dobolt, hegedült, és két évig énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában.
…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész, énekes, zenei producer.
5-től 10 éves koráig (1981–1986) versenyszerűen úszott a Vasas SC-ben, majd négy évig kajakozott az MTK-ban. A Neumann János Számítástechnikai Szakközépiskolában érettségizett. Ebben az időben működött első zenekara, a Styx. Két évig dobolt, hegedült, és két évig énekelt a Magyar Rádió Gyermekkórusában.
A középiskola ideje alatt került Toldy Mária énektanárhoz, aki felismerve tehetségét, az első meghallgatás után felvette. 2001-ben végzett a Színház és Filmművészeti Főiskola operett-musical tanszakán. Ugyanebben az évben megjelent első szólólemeze „Száz év” címmel. A főiskola közben levelezőn elvégzett egy közgazdasági iskolát is.
2004-ben zenei producerként is bizonyított: ő készítette az „Operett Angyalai” formáció hangszerelését, és a Budapesti Operettszínház „Mozart!” című produkciójának CD-jét. Az ő nevéhez fűződik a 2005-ben megjelent magyar nyelvű „Rómeó és Júlia” CD is. 2005-ben Súgó Csiga díjat, 2006-ban eMeRTon-díjat kapott „Az év musicalszínésze” kategóriában. 2007-ben fellépett a Magyar Televízió Csináljuk a fesztivált című műsorában, amelynek egyik sorozatát meg is nyerte.
2011-ben részt vett a TV2 A nagy duett című műsorában, ahol Peller Mariann-nal alkotott párost, a döntőben 2. helyezést értek el. 2012-ben felkérték a Megasztár 6 című tehetségkutató egyik zsűritagjának. Zenei vezetője volt Náray Erika és Kökény Attila „Szerelem és Szenvedély” című zenés estjeinek. 2012-től a Centrál Színház tagja. 2013-ban megnyerte a Sztárban sztár című show-műsor első évadát, így ő lett „Magyarország legsokoldalúbb előadóművésze” 2013-ban. A második, a harmadik és a negyedik évadban ő volt a műsor egyik zsűritagja, később a hetedik évadban ismét zsűri tag lett. 2014 januárjában a Magyar Televízió A Dal c. műsor első élő adásában énekelt duettet a Kossuth-díjas Kovács Katival. 2018-ban a Pringles csipszcég Bereczki Zoltán Choices című dalát választotta új, egy évig futó kampányához. A dal egy nemzetközi tenderen nyert, melyre öt pályázat érkezett, és Bereczki volt az egyetlen magyar. A Choices című dalt a színész Balog Lászlóval közösen írta, a szöveg Méhes Adrián munkája, Malek Miklós keverte, és a számnak már önálló klipje is van.
2021 áprilisától a Life TV Ébredj velünk műsorának új férfi műsorvezetője lett, aki Hajdu Steve-et váltotta, aki a Bréking c. műsorba került.
A 2021 SUP világbajnokság nagykövete (Szeptember 9-12, Balatonfüred).
Díjak, elismerések:
Súgó Csiga-díj (2005)
EMeRTon-díj – Az év musical színésze (2006)
Fonogram díj – Az év hazai szórakoztató zenei albuma: Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra – Musical Duett (EMI) (2008)
Story Ötcsillag-díj (2008)
Fonogram díj – Az év hazai szórakoztató zenei albuma: Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra – Musical Duett 2. (2009)
Magyarország legsokoldalúbb előadóművésze 2013-megnyerte a Sztárban sztár című show-műsor első évadját
Centrál Színház közönségdíja (2015)
Allee Elegancia-díj (2015)
Televíziós Újságírók díj – A legjobb zsűritag (2020)
Fontosabb szerepei:
Fame (Nick)
Nyomorultak (Marius)
Jézus Krisztus Szupersztár (Pilátus)
Chicago (Billy Flynn)
Utazás (Forradalmár)
Elisabeth (Ferenc József)
West Side Story (Tony)
A pókasszony csókja (Molina)
Hello!Igen?! (Szenátor)
Kabaré (Cliff)
Sors bolondjai (Jay Morrison)
Rómeó és Júlia (Mercutio)
A Szépség és a Szörnyeteg (Lángőr) Jövőre veled itt (George)
Rudolf (Pfeiffer, bábjátékos)
Szentivánéji álom (Zuboly)
Szerepei a Centrál Színházban:
Michael Frayn: Függöny fel! - Garry - Roger Lillicap
Nina Raine: Nemek és igenek - Tim
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Menopauza - musical
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Rendező
2025 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Menopauza - musical
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Rendező
Álmodozó - Bereczki Zoltán akusztikus estje
Általános- EMeRTon-díjas, kétszeres Fonogram díjas színművész, énekes.
Bereczki Zoli - Élőzenekaros nagykoncert
Broadway Ticket Hungary Kft..- EMeRTon- és kétszeres Fonogram díjas színész, énekes, zenei producer.
Bereczki Zoltán - Adventi ÉLŐ nagykoncert, teljes zenekarral
Csernai Pál Művelődési Ház- Színész, énekes
Bereczki Zoltán - akusztik koncert
Hankó István Művészeti Központ- EMeRTon-díjas, kétszeres Fonogram díjas színművész, énekes.
Bereczki Zoltán - Csillagtérkép, Sztárvendég: Radics Gigi
GAG Management Kft.- EMeRTon-díjas színművész, énekes, zenei producer.
Bereczki Zoltán - elektroakusztik koncert
Broadway Ticket Hungary Kft..- EMeRTon- és kétszeres Fonogram díjas színész, énekes, zenei producer
Bereczki Zoltán - Szenvedély Koncert
Balatonlellei Városi Művelődési Ház és Könyvtár- Színész, énekes, producer
Bereczki Zoltán - Szeretet Koncert
GAG Management Kft.- EMeRTon- és kétszeres Fonogram díjas színész, énekes, zenei producer.
Bereczki Zoltán - Szeretet koncert
GAG Management Kft.- EMeRTon- és kétszeres Fonogram díjas színész, énekes, zenei producer.
Bereczki Zoltán – Illúzió koncert, Sztárvendég: Veres Mónika Nika
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Énekes
Bereczki Zoltán Adventi Koncertje
GAG Management Kft.- EMeRTon-díjas, kétszeres Fonogram díjas színművész, énekes.
Bereczki Zoltán Adventi Koncertje
GAG Management Kft.- EMeRTon-díjas, kétszeres Fonogram díjas színművész, énekes.
BERECZKI ZOLTÁN akusztik
KULT7 Erzsébetváros Nonprofit Kft.- EMeRTon-díjas színész, énekes, zenei producer
Bereczki Zoltán koncert
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- EMeRTon- és Fonogram-díjas színész, énekes, zenei producer.
Bereczki Zoltán nagykoncert / Vendég: Rúzsa Magdi
Általános- eMeRTon-díjas és kétszeres Fonogram díjas színművész, énekes.
Bereczki Zoltán: Álmodozó
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- EMeRTon-díjas, kétszeres Fonogram díjas színművész, énekes.
D. MACMILLAN: Dolgok, amiért érdemes élni - BERECZKI ZOLTÁN EST – Játékszín előadás - Falunapok
Általános 2- Kétszeres Fonogram díjas, EMeRTon-díjas magyar színész, énekes.
Dolgok, amikért érdemes élni
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- eMeRTon-, Story Ötcsillag-, Súgó Csiga-, Allee Elegancia-díjjal és a Centrál Színház közönségdíjával kitüntetett színművész, kétszeres Fonogram-díjas énekes, zenei producer.
Dolgok, amikért érdemes élni
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- eMeRTon-, Story Ötcsillag-, Súgó Csiga-, Allee Elegancia-díjjal és a Centrál Színház közönségdíjával kitüntetett színművész, kétszeres Fonogram-díjas énekes, zenei producer.
Dolgok, amikért érdemes élni
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- eMeRTon-, Story Ötcsillag-, Súgó Csiga-, Allee Elegancia-díjjal és a Centrál Színház közönségdíjával kitüntetett színművész, kétszeres Fonogram-díjas énekes, zenei producer.
Dolgok, amikért érdemes élni - Pokorny Lia egyszemélyes monodrámája
Szegedi Nemzeti Színház- Producer
Donald Margulies: Pillanatfelvétel - bemutató
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- James Dodd
Duncan Macmillan: Dolgok, amikért érdemes élni
Duna Színház Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft.- Producer
Jössz-e velem?!? - Bereczki Zoltán akusztikus koncert
Általános- eMeRTon-díjas és kétszeres Fonogram díjas színművész, énekes.
Koós Réka: "Táncdalok másképp"
Városmajori Szabadtéri Színpad- Sztárvendég - EMeRTon-díjas, kétszeres Fonogram díjas színművész, énekes.
Lévay-Kunze: ELISABETH
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Ferenc József, Ausztria császára, Elisabeth férje
Lévay–Kunze: Rebecca (A Manderley-ház asszonya) - musical
Budapesti Tavaszi Fesztivál- Maxim de Winter
PénteK13 – Bereczki Zoltán és Zenekara – Nőnapi nagykoncert
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Énekes
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!