művész

Verebes István
Színész, rendező, dramaturg, író, színházigazgató, műsorvezető.
1948-ban született Budapesten, édesapja Verebes Károly színművész, édesanyja Szántó Klári táncművész. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1970-ben végezte el, Várkonyi Zoltán tanítványa volt. Ezt követően a 25. Színház tagja lett, 1971 és 1975 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban, 1975-től 1978-ig…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész, rendező, dramaturg, író, színházigazgató, műsorvezető.
1948-ban született Budapesten, édesapja Verebes Károly színművész, édesanyja Szántó Klári táncművész. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1970-ben végezte el, Várkonyi Zoltán tanítványa volt. Ezt követően a 25. Színház tagja lett, 1971 és 1975 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban, 1975-től 1978-ig a Miskolci Nemzeti Színházban és a Szegedi Nemzeti Színházban játszott. 1973–74-ben a Magyar Televízió szerkesztője volt, 1980 és 1985 között a Mikroszkóp Színpad társulatához tartozott. 1973-tól az MTV munkatársa. Országos ismertségét a ’80-as években szerezte, amikor a Magyar Rádiónál kezdett dolgozni kabaréműsorokban, politikai témákat sem kerülve.
A '80-as években vált ismertté, amikor a Magyar Rádiónál vezetett kabaréműsorokat. A rendszerváltás után 2009-ig állandó műsorvezetője volt az MTV Nap-kelte című műsorának. 1985-től a Radnóti Színház rendezője, 1989-től pedig a Hócipő publicistája volt. 1990-től 1993-ig a Komédium Színház, majd 1993-tól 1998-ig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója lett. 2010. február 1-jétől a Mikroszkóp Színpad igazgatója.
Jelenleg az MTV-n látható Nap-Kelte c. reggeli műsor műsorvezetője.
1971-1975 között a kaposvári Csiky Gergely Színház művésze.
1975-1978 között a Miskolci és a Szegedi Nemzeti Színházban dolgozott.
1978 és 1980 között a Lapkiadó, majd az Ádám újságírója.
1980-tól a Rádiókabaré szerzője, előadója, a 80-as években gyakran Konferansziéja.
1985-től a Radnóti Színház rendezője.
1990-től 1993-ig a Kft. Komédium Színház igazgatója.
1993-tól 1998-ig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház igazgatója.
Általa rendezett művek:
Mi kérünk elnézést – Mikroszkóp, 2007. február
Chicago (Szolnoki Szigligeti Színház)
Éjjeli menedékhely
Sosem lehet tudni
Három nővér
Verniszázs
II. József
Várva
Kanyargó időben
Mágnás Miska
Lila akác
A bunda
Hamlet
Kitüntetések:
Jászai Mari-díj (1983)
Karinthy-gyűrű (1985)
Veszprémi tv-fesztivál rendezői nagydíja (1985)
Móricz Zsigmond-gyűrű (1996)

5 évesek lettünk! - Születésnapi Gála
Weöres Sándor Színház- Színész

6 celeb keres 1 szorzót - gúnyrajzok sok zenével
Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.- Színész

Angyalföldi ballada
Szarvasi Vízi Színház- Rendező

Bakáts Feszt / Édes bosszú a Turay Ida Színház előadásában
Általános- Rendező

Berényi Gáborra emlékezünk
Belvárosi Színház- Színész

Boldogság
József Attila Színház- Rendező

Boldogság
József Attila Színház- Rendező

Boldogság
Békéscsabai Jókai Színház- Rendező

Boldogság
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Rendező

Cigányszerelem
Budapesti Operettszínház- Kutula, cigányvajda

Cigányszerelem
Budapesti Operettszínház- Kutula, cigányvajda

CSINIBABA
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Rendező

Csodálatos vagy, Júlia
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Rendező

Csodálatos vagy, Júlia!
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Színpadra alkalmazta

Csodálatos vagy, Júlia!
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Színpadra alkalmazta

Csodálatos vagy, Júlia!
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Színpadra alkalmazta

Csodálatos vagy, Júlia!
Spirit Alkotó-és Motivációs Műhely- Színpadra alkalmazta

Csodálatos vagy, Júlia! M. S. Maugham/Spirit Színház
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Színpadra alkalmazta

Dobozy Imre-Verebes István-Republic Együttes: Hattyúdal
Hagymaház- Rendező

Donald Churchill: Édes Bosszú
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Rendező

ÉDES BOSSZÚ
Turay Ida Színház- Rendező

ÉDES BOSSZÚ
Turay Ida Színház- Rendező

Egy színésznő lánya Bemutató
Thália Színház- Színész

Ember, ember és ember
Szolnoki Szigligeti Színház Nonprofit Kft.- Jászai Mari-díjas színész, rendező, dramaturg, író, dalszövegíró, színházigazgató, műsorvezető.

Én, Te Őt!
Karinthy Színház- Rendező

Én, Te Őt! Frici bérlet
Karinthy Színház- Rendező

Eric Assous: Boldogság
Veres 1 Színház- Rendező

Eric Assous: BOLDOGSÁG - édesbús történet a szerelemről
Váci Mihály Kulturális Központ- Rendező

Eric Assous:Boldogság, A József Attila Színház előadása
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Rendező

Fekete zongora
József Attila Színház- Rendező

Felnőtt színház - Hitted volna?
Csili Művelődési Központ- Rendező

Gerhart Hauptmann: Naplemente előtt
József Attila Színház- Rendező

Hattyúdal
Szarvasi Vízi Színház- Szerző

Hattyúdal - a Republic Együttessel
József Attila Színház- Rendező

Hattyúdal a Republic együttessel
Móricz Zsigmond Színház- Rendező

Hattyúdal ráadás - Születésnapi zenés köszöntés
József Attila Színház- Vendég

Hello, Dolly!
Szarvasi Vízi Színház- Rendező

HELLO, DOLLY!
Turay Ida Színház- Rendező

HELLO, DOLLY!
Turay Ida Színház- Rendező

HELLO, DOLLY! - Turay Ida Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Rendező

HELLO,DOLLY!
Turay Ida Színház- Rendező

Helyet az ifjúságnak, avagy adom a Bankot!
József Attila Színház- Rendező

Hitted volna!
Vörösmarty Színház- Rendező

Hitted volna?
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Rendező

Hitted volna?
Fórum Színház Nonprofit KH Kft.- Rendező

Hitted volna?
Pécsi Horvát Színház Nonprofit Kft.- Rendező

Hitted Volna?
Mátra Művelődési Központ- Rendező

Hitted volna?
Belvárosi Színház- Rendező

Hitted volna?
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Rendező
Hitted volna?
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Rendező

Hitted volna?
Szegedi Nemzeti Színház- Rendező

Hitted volna?
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Rendező

Hitted volna?
Vaskakas Bábszínház- Rendező

Hitted volna?
Váci Dunakanyar Színház Nonprofit Kft.- Rendező

Hitted volna?
Weöres Sándor Színház- Rendező

Hitted volna?
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Rendező

Hitted volna? - Az Orlai Produkció előadása
Hangjegy Színház Nonprofit Közhasznú Kft.- Rendező

HITTED VOLNA? - komédia
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Rendező

Hunyady Sándor: Lovagias ügy - zenés vígjáték - a Karinthy Színház előadása
Kölcsey Központ- Rendező

Író-Olvasó találkozó, Könyvbemutató Verebes Istvánnal
Móricz Zsigmond Színház- Író

Írók, gyilkosok, lúzerek
József Attila Színház- Rendező

Kabaré retro - összeállítás Tabi László írásaiból
Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.- Rendező

Karamazov testvérek
Csiky Gergely Színház- Sztarec

Kaviár és lencse
Móricz Zsigmond Színház- Rendező

Kaviár és lencse
József Attila Színház- Rendező

KÉSŐ ŐSZI ESTI ÓRÁN
József Attila Színház- Korbes

Késő őszi esti órán
József Attila Színház- Egyéb

Két néni, ha elindul
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Rendező

Libikóka
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Rendező

Libikóka
Békéscsabai Jókai Színház- Rendező

Lovagias ügy
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Rendező

Lovagias ügy
Szarvasi Vízi Színház- Átdolgozta

Lovagias ügy
Karinthy Színház- Vadnai László filmforgatókönyvének felhasználásával feldolgozta

Lucifer Show
József Attila Színház- Rendező

Macskajáték
Móricz Zsigmond Színház- Rendező

Mágnás Miska
Budapesti Operettszínház- Mai színpadra alkalmazó

Naplemente előtt
József Attila Színház- Rendező

Naplemente előtt
József Attila Színház- Rendező

Nemzet színésze filmvetítéssorozat
MOMkult- Végrehajtó

Pezsgős vacsora
Békéscsabai Jókai Színház- Rendező

PIERRE NOTTE: KÉT NÉNI, HA ELINDUL
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Rendező

Revüzió
Weöres Sándor Színház- Az est házigazdája

Richard Baer: Hitted volna?
Városmajori Szabadtéri Színpad- Rendező

Richard Baer: Hitted volna?
Veres 1 Színház- Rendező

Richard Baer: Hitted volna?
Veres 1 Színház- Rendező

Richard Baer: Hitted volna? - a Belvárosi Színház előadása
Kölcsey Központ- Rendező

SUGAR–VAN, AKI FORRÓN SZERETI
Csiky Gergely Színház- Rendező

Szakíts,ha bírsz!Hernádi Judit kabaréja
Mikroszkóp Színpad Nonprofit Kft.- Színész

Szerelmes történet: Angyalföldi ballada
József Attila Színház- Rendező

Szilveszter 2013
József Attila Színház- Rendező

Színházi bestiák
Móricz Zsigmond Színház- Rendező

SZIRMAI-BAKONYI-GÁBOR: Mágnás Miska
Budapesti Operettszínház.- Rendező

Vágyrajárók
József Attila Színház- Rendező

Várkonyi 100 - emlékest
Vígszínház Nonprofit Kft.- Színész

Veszek egy éjszakát
József Attila Színház- Rendező

Veszek egy éjszakát
Békéscsabai Jókai Színház- Rendező

Vonó Ignác
Karinthy Színház- Rendező

W. GIBSON/PINCESZÍNHÁZ: LIBIKÓKA
KLAUZÁL GÁBOR MŰVELŐDÉSI KÖZPONT- Rendező

Whisky esővízzel
Karinthy Színház- Rendező

Wilder-Stewart: Hello, Dolly! - musical
Hagymaház- Rendező

William Gibson: Libikóka
Ferencvárosi Pinceszínház- Rendező

WILLIAM GIBSON: LIBIKÓKA
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Rendező

William Gibson: Libikóka - a Pinceszínház előadása
Kölcsey Központ- Rendező

X Cigányszerelem
Budapesti Operettszínház- Kutula, cigányvajda

XCirkuszhercegnő
Budapesti Operettszínház- Átdolgozta
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!