művész
![Várdai István Várdai István](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/009/461/vardai-istvan-474-279-56855.jpg)
Várdai István
Csellóművész.
Zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneiskolában kezdte, ahol Mátrai Mária volt a tanára. 1996-ban az országos Friss Antal gordonkaversenyen 1. helyezést ért el, majd az ezt követő évben a verseny elnöke, Mező László Kossuth-díjas gordonkaművész felvette osztályába, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre. Számos mesterkurzuson vett részt,…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Csellóművész.
Zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneiskolában kezdte, ahol Mátrai Mária volt a tanára. 1996-ban az országos Friss Antal gordonkaversenyen 1. helyezést ért el, majd az ezt követő évben a verseny elnöke, Mező László Kossuth-díjas gordonkaművész felvette osztályába, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre. Számos mesterkurzuson vett részt, többek között Natalia Shakovskhaya-nál, Frans Helmerssonnál, Natalia Gutmannál, Heinrich Schiffnél és Starker Jánosnál. 2005-től a Bécsi Zeneakadémián Reinhard Latzko növendéke.
Szólókoncerteket ad Európa szerte és Japánban, fellépett Londonban a NMSO zenekar közreműködésével, Frankfurtban pedig a magyar kulturális rendezvénysorozat keretén belül. Több neves versenyen győzött, ő nyerte meg 2003-ban az ausztriai Brahms versenyt, a 2004-es 39. budapesti nemzetközi versenyt, a 2000-es, illetve 2003-as Nemzetközi Popper Dávid versenyt, valamint a Friss Antal Gordonkaversenyt 1996-ban. 2007-ben harmadik helyezést ért el a XIII. moszkvai nemzetközi Csajkovszkij versenyen.
2008. október 27-én Várdai István nyerte meg a rangos Genfi Nemzetközi Zenei Verseny 20.000 svájci frank összegű fődíját, valamint az öt különdíj közül négyet, köztük a közönségdíjat, a Pierre Fournier elismerést, továbbá a Coup de coeur Breguet díjat is, amely egyebek között CD-felvétellel és kétéves koncertlehetőséggel is jár.
Díjai, kitüntetései:
Liszt Ferenc-díj, 2015
Prima díj, 2017
Prix Montblanc, 2012
![](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/316/kaposfest-szalon-kamarazenei-hangverseny-222-131-159053.jpg)
"Kaposfest Szalon" - kamarazenei hangverseny
Kamara Akadémia Egyesület- cselló
![](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/163/738/parizsi-kepek-komolyzenei-hangverseny-a-zenei-elet-vezeto-szolistaival-222-131-239844.jpg)
"Párizsi képek" - Komolyzenei hangverseny a zenei élet vezető szólistáival
Kamara Akadémia Egyesület- cselló
![](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/312/szonata-es-versenymu-felix-mendelssohn-bartholdy-muvei-222-131-159040.jpg)
"Szonáta és versenymű" - Felix Mendelssohn Bartholdy művei
Kamara Akadémia Egyesület- cselló
![,,Évfordulók](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/069/evfordulok-a-fesztival-nyitohangversenye-222-131-169374.jpg)
,,Évfordulók" - A Fesztivál nyitóhangversenye
Kamara Akadémia Egyesület- cselló
![,,Vonósokra](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/075/vonosokra-kamarazenei-hangverseny-222-131-169382.jpg)
,,Vonósokra" - Kamarazenei hangverseny
Kamara Akadémia Egyesület- cselló
![A Budapesti Filharmónia Társaság Zenekarának hangversenyei](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A Budapesti Filharmónia Társaság Zenekarának hangversenyei
Magyar Állami Operaház- Gordonkaművész
![A cselló világa](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/011/a-csello-vilaga-222-131-62211.jpg)
A cselló világa
Kodály Filharmónia Debrecen Közhasznú NonprofitKft- Gordonkaművész
![A Fesztivál záróhangversenye](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/163/744/a-fesztival-zarohangversenye-222-131-239866.jpg)
A Fesztivál záróhangversenye
Kamara Akadémia Egyesület- Cselló
![Adventi koncert - Európa karácsonya](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/161/456/adventi-koncert-europa-karacsonya-222-131-236766.jpg)
Adventi koncert - Európa karácsonya
Müpa- Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti igazgatója / Franz Liszt Chamber Orchestra artistic director
![Adventi koncert Várdai István Liszt-díjas gordonkaművésszel](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/064/220/adventi-koncert-vardai-istvan-liszt-dijas-gordonkamuvesszel-222-131-72384.jpg)
Adventi koncert Várdai István Liszt-díjas gordonkaművésszel
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Gordonkaművész
![Baráti Kristóf, Várdai István és Fejérvári Zoltán - Kamarazene Nagyteremre. Sosztakovics-est](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/511/barati-kristof-vardai-istvan-es-fejervari-zoltan-kamarazene-nagyteremre-sosztakovics-est-222-131-168014.jpg)
Baráti Kristóf, Várdai István és Fejérvári Zoltán - Kamarazene Nagyteremre. Sosztakovics-est
Zeneakadémia- Csellóművész
![Baráti Kristóf, Várdai István és Várjon Dénes koncertje](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Baráti Kristóf, Várdai István és Várjon Dénes koncertje
Budapest Brand Nonprofit Zrt.- cselló
![Baráti Kristóf, Várdai István és Várjon Dénes koncertje / BTF 2017](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/075/101/barati-kristof-vardai-istvan-es-varjon-denes-koncertje-btf-2017-222-131-90223.jpg)
Baráti Kristóf, Várdai István és Várjon Dénes koncertje / BTF 2017
Müpa- Csellóművész
![Budapesti Vonósok, Baráti Kristóf, Várdai István](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/080/769/budapesti-vonosok-barati-kristof-vardai-istvan-222-131-96414.jpg)
Budapesti Vonósok, Baráti Kristóf, Várdai István
Budapesti Vonósok- Csellóművész
![Carmen-szvit](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/137/235/carmen-szvit-222-131-193863.jpg)
Carmen-szvit
Kamara Akadémia Egyesület- Karmester
![Concerto Csellóünnep I/1. - Concerto Budapest 23/24](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/042/concerto-csellounnep-i1-concerto-budapest-2324-222-131-216882.jpg)
Concerto Csellóünnep I/1. - Concerto Budapest 23/24
Concerto Budapest- cselló
![Csajkovszkij-délután, Berecz M. / Várdai I. - Concerto Budapest Karácsony 24/25](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/166/590/csajkovszkij-delutan-berecz-m-vardai-i-concerto-budapest-karacsony-2425-222-131-250016.jpg)
Csajkovszkij-délután, Berecz M. / Várdai I. - Concerto Budapest Karácsony 24/25
Concerto Budapest- cselló
![Csajkovszkij-est, Berecz M. / Várdai I. - Concerto Budapest Karácsony 24/25](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/163/088/csajkovszkij-est-berecz-m-vardai-i-concerto-budapest-karacsony-2425-222-131-239724.jpg)
Csajkovszkij-est, Berecz M. / Várdai I. - Concerto Budapest Karácsony 24/25
Concerto Budapest- cselló
![Esti hangverseny](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/072/esti-hangverseny-222-131-169377.jpg)
Esti hangverseny
Kamara Akadémia Egyesület- cselló
![Franck / Mozart / Widmann](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/137/230/franck-mozart-widmann-222-131-193860.jpg)
Franck / Mozart / Widmann
Kamara Akadémia Egyesület- Csellóművész
![Gaudeamus Bérlet 2022/2023 V/4 előadás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/986/gaudeamus-berlet-20222023-v4-eloadas-222-131-204312.jpg)
Gaudeamus Bérlet 2022/2023 V/4 előadás
Szent István Filharmonikusok- Karmester
![Hangverseny Mozart, Haydn és Dvorák műveiből - Várdai István - gordonka, vezényel: Lawrence Foster](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Hangverseny Mozart, Haydn és Dvorák műveiből - Várdai István - gordonka, vezényel: Lawrence Foster
Nemzeti Filharmonikusok- Gordonkaművész
![Jubileumi nyitóhangverseny](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/163/736/jubileumi-nyitohangverseny-222-131-239836.jpg)
Jubileumi nyitóhangverseny
Kamara Akadémia Egyesület- Csellóművész
![Kamarazene gyöngyszemei - Baráti Kristóf hangversenye](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/163/740/kamarazene-gyongyszemei-barati-kristof-hangversenye-222-131-239852.jpg)
Kamarazene gyöngyszemei - Baráti Kristóf hangversenye
Kamara Akadémia Egyesület- cselló
![Kamarazene világsztárokkal](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/163/737/kamarazene-vilagsztarokkal-222-131-241204.jpg)
Kamarazene világsztárokkal
Kamara Akadémia Egyesület- cselló
![KaposFest](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/177/kaposfest-bach-maskent-222-131-169373.jpg)
KaposFest "Bach másként..."
Csiky Gergely Színház- cselló
![Kaposfest Gála](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/291/kaposfest-gala-222-131-159028.jpg)
Kaposfest Gála
Csiky Gergely Színház- cselló
![Kaposfest Gála - záróhangverseny](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/137/234/kaposfest-gala-zarohangverseny-222-131-193867.jpg)
Kaposfest Gála - záróhangverseny
Kamara Akadémia Egyesület- Csellóművész
![KaposFest Gálahangverseny](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/180/kaposfest-galahangverseny-222-131-169389.jpg)
KaposFest Gálahangverseny
Csiky Gergely Színház- cselló
![Kaposfest Szalon - Beethoven / Glinka](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/163/739/kaposfest-szalon-beethoven-glinka-222-131-241206.jpg)
Kaposfest Szalon - Beethoven / Glinka
Kamara Akadémia Egyesület- cselló
![Kaposfest Szalon - Kamarazenei hangverseny](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/071/kaposfest-szalon-kamarazenei-hangverseny-222-131-169376.jpg)
Kaposfest Szalon - Kamarazenei hangverseny
Kamara Akadémia Egyesület- cselló
![Kaposfest Zárókoncert](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/317/kaposfest-zarokoncert-222-131-159061.jpg)
Kaposfest Zárókoncert
Kamara Akadémia Egyesület- cselló
![Kaposfest: Beethoven 250](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/292/kaposfest-beethoven-250-222-131-159058.jpg)
Kaposfest: Beethoven 250
Csiky Gergely Színház- Karmester
![Karácsonyi koncert](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/063/673/karacsonyi-koncert-222-131-70940.jpg)
Karácsonyi koncert
Concerto Budapest- Gordonkaművész
![Liszt Ferenc Kamarazenekar, Km. Várdai István, Orbán, Schubert, Mendelssohn](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/069/743/liszt-ferenc-kamarazenekar-km-vardai-istvan-orban-schubert-mendelssohn-222-131-79218.jpg)
Liszt Ferenc Kamarazenekar, Km. Várdai István, Orbán, Schubert, Mendelssohn
Tünde Tickets Kft.- Csellóművész
![MÁV Lukács/6. Zeneakadémia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/500/mav-lukacs6-zeneakademia-222-131-141297.jpg)
MÁV Lukács/6. Zeneakadémia
MÁV Szimfonikus Zenekar- Gordonkaművész
![Mesterek és Tanítványok - a Virtuózok virtuózai, Plácido Domingóval](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/159/779/mesterek-es-tanitvanyok-a-virtuozok-virtuozai-placido-domingoval-222-131-236908.jpg)
Mesterek és Tanítványok - a Virtuózok virtuózai, Plácido Domingóval
Általános- Közreműködik
![Nyitóhangverseny](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/137/229/nyitohangverseny-222-131-193857.jpg)
Nyitóhangverseny
Kamara Akadémia Egyesület- Csellóművész
![Pannon Filharmonikusok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/129/952/pannon-filharmonikusok-222-131-190452.jpg)
Pannon Filharmonikusok
Győri Filharmonikus Zenekar- Csellón közreműködik
![Pastorale 2023 IV/2.előadás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/143/928/pastorale-2023-iv2eloadas-222-131-209595.jpg)
Pastorale 2023 IV/2.előadás
Szent István Filharmonikusok- Gordonkaművész
R.Strauss / Bartók / R.Strauss ( Concerto Budapest & Tabea Zimmermann & Várdai István )
Concerto Budapest- Csellóművész
![Takács Nagy Gábor és a Manchester Camerata](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Takács Nagy Gábor és a Manchester Camerata
Zeneakadémia- Csellóművész
![Várdai István (gordonka) és Bali Dávid (zongora) hangversenye, Dvorák, Schubert, Janacek, Brahms](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Várdai István (gordonka) és Bali Dávid (zongora) hangversenye, Dvorák, Schubert, Janacek, Brahms
Tünde Tickets Kft.- Gordonkaművész
![Várdai István és a Kodály Filharmonikusok Debrecen - Az Ó- és Újvilág találkozása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/049/959/vardai-istvan-es-a-kodaly-filharmonikusok-debrecen-az-o-es-ujvilag-talalkozasa-222-131-49669.jpg)
Várdai István és a Kodály Filharmonikusok Debrecen - Az Ó- és Újvilág találkozása
Müpa- Csellóművész
![Várdai István és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar / SZÓLISTÁK ÉS ZENEKAROK](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/115/054/vardai-istvan-es-a-nemzeti-filharmonikus-zenekar-szolistak-es-zenekarok-222-131-155700.jpg)
Várdai István és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar / SZÓLISTÁK ÉS ZENEKAROK
Müpa- Csellóművész
![Várdai István és Frankl Péter - Beethoven összes cselló–zongora szonátája](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/055/686/vardai-istvan-es-frankl-peter-beethoven-osszes-csellozongora-szonataja-222-131-60037.jpg)
Várdai István és Frankl Péter - Beethoven összes cselló–zongora szonátája
Zeneakadémia- Csellóművész
![Várdai István és Julien Quentin koncertje / BTF](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/056/565/vardai-istvan-es-julien-quentin-koncertje-btf-222-131-60632.jpg)
Várdai István és Julien Quentin koncertje / BTF
Budapest Brand Nonprofit Zrt.- Csellóművész
![Várdai István és Shai Wosner kamaraestje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/073/851/vardai-istvan-es-shai-wosner-kamaraestje-222-131-87024.jpg)
Várdai István és Shai Wosner kamaraestje
Zeneakadémia- csellóm
![Várdai István és Szamosi Szabolcs hangversenye](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/163/878/vardai-istvan-es-szamosi-szabolcs-hangversenye-222-131-241192.jpg)
Várdai István és Szamosi Szabolcs hangversenye
Kamara Akadémia Egyesület- cselló
![Várdai István gordonkaestje](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/986/vardai-istvan-gordonkaestje-222-131-47667.jpg)
Várdai István gordonkaestje
Pesti Vigadó- Gordonkaművész
![Várdai, Krilov, Tomter, Goerner](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/055/652/vardai-krilov-tomter-goerner-222-131-60038.jpg)
Várdai, Krilov, Tomter, Goerner
Zeneakadémia- Csellóművész
![Végletes érzelmek Fejérvári Zoltánnal, Takács-Nagy Gáborral és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/992/vegletes-erzelmek-fejervari-zoltannal-takacs-nagy-gaborral-es-a-liszt-ferenc-kamarazenekarral-222-131-174834.jpg)
Végletes érzelmek Fejérvári Zoltánnal, Takács-Nagy Gáborral és a Liszt Ferenc Kamarazenekarral
Liszt Ferenc Kamarazenekar- Művészeti vezető
![VENDÉGÜNK LAWRENCE FOSTER (Baráti Kristóf hegedű, Várdai István cselló)](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/137/040/vendegunk-lawrence-foster-barati-kristof-hegedu-vardai-istvan-csello-222-131-209169.jpg)
VENDÉGÜNK LAWRENCE FOSTER (Baráti Kristóf hegedű, Várdai István cselló)
Nemzeti Filharmonikusok- Gordonkaművész
![Vonós kamarazene - Respighi / Csajkovszkij](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/137/231/vonos-kamarazene-respighi-csajkovszkij-222-131-193861.jpg)
Vonós kamarazene - Respighi / Csajkovszkij
Kamara Akadémia Egyesület- Csellóművész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!