művész
![Mészáros Tibor Mészáros Tibor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/001/880/meszaros-tibor-474-279-53822.jpg)
Mészáros Tibor
Színművész, rendező.
1992-1999 között a Csabai Színistúdió, 1999-2001 között az Új Színház stúdiójának a tagja volt. 2001-2002 között a Bárka Színház segédszínésze volt. 2002-2006 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt.
A budapesti Színművészeti után, ahol Lukács Andor és Jordán Tamás voltak a tanárai, osztályának…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész, rendező.
1992-1999 között a Csabai Színistúdió, 1999-2001 között az Új Színház stúdiójának a tagja volt. 2001-2002 között a Bárka Színház segédszínésze volt. 2002-2006 között a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója volt.
A budapesti Színművészeti után, ahol Lukács Andor és Jordán Tamás voltak a tanárai, osztályának több tagjával együtt szerződött a Csokonai Színházba.Prózai szerepek mellett remek énekes alakításokat is nyújt.
2006-2019 között a debreceni Csokonai Színház tagja volt. 2008-2013 között a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatán kreatív színészi játékot tanított. 2019-től a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja. A színészet mellett rendezéssel is foglalkozik.
1999-2001 a budapesti Új Színház stúdiósa
2001-2002 a budapesti Bárka Színház segédszínésze
2006 Színház- és Filmművészeti Egyetem
2006 óta a Csokonai Színház tagja.
2008-2013 között a debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatán kreatív színészi játékot tanított.
2019-től a kaposvári Csiky Gergely Színház tagja.
![2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Meseautó - musical vígjáték](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/160/740/2024-tihanyi-szabadteri-jatekok-meseauto-musical-vigjatek-222-131-234748.jpg)
2024 Tihanyi Szabadtéri Játékok - Meseautó - musical vígjáték
Levendula Színpad Kulturális K. Nonprofit KFT- Halmos Aladár
![A falu rossza - regisztráció](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/838/a-falu-rossza-regisztracio-222-131-167584.jpg)
A falu rossza - regisztráció
Szentendrei Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Rendező
![A Mester és Margarita](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/073/a-mester-es-margarita-222-131-65121.jpg)
A Mester és Margarita
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Mester
![A Napsugár fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/122/654/a-napsugar-fiuk-222-131-167302.jpg)
A Napsugár fiúk
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
![A Napsugár fiúk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/050/a-napsugar-fiuk-222-131-179981.jpg)
A Napsugár fiúk
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
![A revizor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/669/a-revizor-222-131-23297.jpg)
A revizor
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Ivan Alekszandrovics Hlesztakov, pétervári hivatalnok
![A rögöcsei csoda](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/323/a-rogocsei-csoda-222-131-39164.jpg)
A rögöcsei csoda
Szarvasi Vízi Színház- Balogh rendőr
![A tüzes angyal](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/151/a-tuzes-angyal-222-131-65228.jpg)
A tüzes angyal
Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.- Mephisto, szellem
![A tüzes angyal](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/060/709/a-tuzes-angyal-222-131-66827.jpg)
A tüzes angyal
Miskolci Operafesztivál Nonprofit Kft.- Mephisto, szellem
![Ádám almái](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/136/614/adam-almai-222-131-203374.jpg)
Ádám almái
Csiky Gergely Színház- Ivan
![Adventi Jótékonysági Gála](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/074/823/adventi-jotekonysagi-gala-222-131-248484.jpg)
Adventi Jótékonysági Gála
Csiky Gergely Színház- Az előadás rendezője
![ALíz Csudaországban](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/690/aliz-csudaorszagban-222-131-176342.jpg)
ALíz Csudaországban
Csiky Gergely Színház- Kopernicus Komor
![Bolha a fülbe](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/106/bolha-a-fulbe-222-131-43270.jpg)
Bolha a fülbe
Nemzeti Színház- McConnery
![Bolha a fülbe](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/149/592/bolha-a-fulbe-222-131-226843.jpg)
Bolha a fülbe
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
![Bolha a fülbe](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/159/149/bolha-a-fulbe-222-131-232428.jpg)
Bolha a fülbe
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
![Bolha a fülbe](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/834/bolha-a-fulbe-222-131-39763.jpg)
Bolha a fülbe
Pécsi Országos Színházi Találkozó- McConnery
![Buborékok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/704/buborekok-222-131-142673.jpg)
Buborékok
Csiky Gergely Színház- Chupor Aladár
![Buborékok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/251/buborekok-222-131-182467.jpg)
Buborékok
Csiky Gergely Színház- Chupor Aladár
![Buborékok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/118/402/buborekok-222-131-159356.jpg)
Buborékok
Móricz Zsigmond Színház- Chupor Aladár
![C. Goldoni: A fogadósnő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/112/747/c-goldoni-a-fogadosno-222-131-161219.jpg)
C. Goldoni: A fogadósnő
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Rendező, díszlet
![Carlo Goldoni: A fogadósnő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/112/538/carlo-goldoni-a-fogadosno-222-131-148793.jpg)
Carlo Goldoni: A fogadósnő
Bethlen Téri Színház- Díszlet, rendező
Chioggiai csetepaté
Gózon Gyula Kamaraszínház Alapítvány- Rendező, jelmez- és díszletterv
![Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/149/560/csoportterapia-222-131-221705.jpg)
Csoportterápia
Csiky Gergely Színház- Ervin Iván
![Egy élet háromszor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/579/egy-elet-haromszor-222-131-163721.jpg)
Egy élet háromszor
Csiky Gergely Színház- Henri
![Egy hónap falun](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/135/495/egy-honap-falun-222-131-201798.jpg)
Egy hónap falun
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Rendező
![Forte Társulat: Godot-ra várva](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/552/forte-tarsulat-godot-ra-varva-222-131-28212.jpg)
Forte Társulat: Godot-ra várva
Jurányi Produkciós Inkubátorház- Estragon
![H.Keroul-A.Barré:Léni néni](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/692/hkeroul-abarreleni-neni-222-131-22314.jpg)
H.Keroul-A.Barré:Léni néni
Művészetek Háza Gödöllő Nonprofit Közhasznú Kft.- Dutilleul/Gedeon
![Hajmeresztő](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Hajmeresztő
Gárdonyi Géza Színház- Díszlet
![Isten ostora](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/079/isten-ostora-222-131-65153.jpg)
Isten ostora
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Európé
![Isten ostora](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/055/133/isten-ostora-222-131-59010.jpg)
Isten ostora
Nemzeti Színház- Demetrios
![Karamazov testvérek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/389/karamazov-testverek-222-131-186106.jpg)
Karamazov testvérek
Csiky Gergely Színház- Dmitrij Karamazov
![Kaszás Attila Díjátadó Gála](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/163/783/kaszas-attila-dijatado-gala-222-131-241833.jpg)
Kaszás Attila Díjátadó Gála
Szegedi Nemzeti Színház- Fellépő művész
![Képzeletbeli operett](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/018/660/kepzeletbeli-operett-222-131-156497.jpg)
Képzeletbeli operett
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Színész
![Liliom - Zentai Magyar Kamaraszínház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/102/646/liliom-zentai-magyar-kamaraszinhaz-222-131-130234.jpg)
Liliom - Zentai Magyar Kamaraszínház
Szegedi Nemzeti Színház- Rendező
![Lóvátett lovagok](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Lóvátett lovagok
Móricz Zsigmond Színház- Boyet gróf, udvarmester
![Madagaszkár](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/125/930/madagaszkar-222-131-185543.jpg)
Madagaszkár
Csiky Gergely Színház- Julien király/ Zeke, a gondozó
![Magda a Szabó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/648/magda-a-szabo-222-131-188051.jpg)
Magda a Szabó
Karinthy Színház- Játssza
![Magda a Szabó - Színmű Szabó Magda életéről](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/170/299/magda-a-szabo-szinmu-szabo-magda-eleterol-222-131-250883.jpg)
Magda a Szabó - Színmű Szabó Magda életéről
Klebelsberg Kastély- Előadja
![Magda, a Szabó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/114/146/magda-a-szabo-222-131-151935.jpg)
Magda, a Szabó
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
![Magda, a Szabó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/165/212/magda-a-szabo-222-131-242176.jpg)
Magda, a Szabó
Móricz Zsigmond Színház- Színész
![Magda, a Szabó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/166/752/magda-a-szabo-222-131-244510.jpg)
Magda, a Szabó
MOMkult- Játssza
![MAGDA, A SZABÓ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/160/888/magda-a-szabo-222-131-237993.jpg)
MAGDA, A SZABÓ
Debrecen Nagytemplom- Előadja
Magda, a Szabó - Szabó Magda-nap
Várkapitányság Nonprofit Zrt.- Játssza
![Mária](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/109/maria-222-131-41749.jpg)
Mária
Nemzeti Színház- Ego
![Meseautó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/410/meseauto-222-131-195751.jpg)
Meseautó
Csiky Gergely Színház- Halmos Aladár
![Mészáros Tibor: Istent a falra festeni](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/058/756/meszaros-tibor-istent-a-falra-festeni-222-131-66954.jpg)
Mészáros Tibor: Istent a falra festeni
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Rendező
![MITEM - Első szerelem](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/049/708/mitem-elso-szerelem-222-131-46234.jpg)
MITEM - Első szerelem
Nemzeti Színház- Színész
![MITEM - Isten ostora](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/057/673/mitem-isten-ostora-222-131-166087.jpg)
MITEM - Isten ostora
Nemzeti Színház- Európé
![Novarina: Imígyen szóla Louis de Funes](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/138/739/novarina-imigyen-szola-louis-de-funes-222-131-196090.jpg)
Novarina: Imígyen szóla Louis de Funes
Karinthy Színház- Színész
![OLT TAMÁS:ABSINTH](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/047/456/olt-tamasabsinth-222-131-43775.jpg)
OLT TAMÁS:ABSINTH
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Macska
![Operett](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/155/operett-222-131-56273.jpg)
Operett
Nemzeti Színház- Tábornok
![Peter és Jerry/Állatkerti történet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/688/peter-es-jerryallatkerti-tortenet-222-131-22568.jpg)
Peter és Jerry/Állatkerti történet
Gárdonyi Géza Színház- Színész
![Rivalda 2011 A revizor](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/532/rivalda-2011-a-revizor-222-131-21482.jpg)
Rivalda 2011 A revizor
Thália Színház- Ivan Alekszandrovics Hlesztakov, pétervári hivatalnok
![Scapin - Debrecen VSZF 2012](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/427/scapin-debrecen-vszf-2012-222-131-32851.jpg)
Scapin - Debrecen VSZF 2012
Thália Színház- Leander, Géronte fia és Zerbinette szerelmese
![SCAPIN, A SZEMFÉNYVESZTŐ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/214/scapin-a-szemfenyveszto-222-131-31368.jpg)
SCAPIN, A SZEMFÉNYVESZTŐ
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Leander, Géronte fia és Zerbinette szerelmese
![Scapin, a szemfényvesztő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/045/156/scapin-a-szemfenyveszto-222-131-166081.jpg)
Scapin, a szemfényvesztő
Nemzeti Színház- Leander, Géronte fia és Zerbinette szerelmese
![Scapin, a szemfényvesztő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/041/491/scapin-a-szemfenyveszto-222-131-37853.jpg)
Scapin, a szemfényvesztő
Vörösmarty Színház- Leander, Géronte fia és Zerbinette szerelmese
![Szabó Borbála: A teljes tizedik évad](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/035/618/szabo-borbala-a-teljes-tizedik-evad-222-131-33445.jpg)
Szabó Borbála: A teljes tizedik évad
Bárka Színház Nonprofit Kft.- Paul, a cinikus irodalomtanár (a That's life című sitcom hőse)
Szörényi-Bródy-Sarkadi-Ivánka: KŐMŰVES KELEMEN - rockballada egy részben
Kölcsey Központ- Rendező
![Tavasz ébredése](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/018/062/tavasz-ebredese-222-131-9898.jpg)
Tavasz ébredése
Átrium Film-Színház (Angol Nyelvű Színház KHA)- Otto
![Tóth Ede: A falu rossza - Déryné Társulat színházi előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/132/331/toth-ede-a-falu-rossza-deryne-tarsulat-szinhazi-eloadasa-222-131-185081.jpg)
Tóth Ede: A falu rossza - Déryné Társulat színházi előadása
MMIK Nonprofit Közhasznú Kft.- Rendező
![Ügyes kis hazugságok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/117/186/ugyes-kis-hazugsagok-222-131-166407.jpg)
Ügyes kis hazugságok
Csiky Gergely Színház- BILLY
![Ügyes kis hazugságok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/111/143/ugyes-kis-hazugsagok-222-131-150538.jpg)
Ügyes kis hazugságok
Csiky Gergely Színház- BILLY
![Várj, míg sötét lesz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/193/varj-mig-sotet-lesz-222-131-186465.jpg)
Várj, míg sötét lesz
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
Várj, míg sötét lesz
Móricz Zsigmond Színház- Rendező
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!