művész
![Csombor Teréz Csombor Teréz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/002/715/csombor-terez-474-279-190998.jpg)
Csombor Teréz
Színművésznő.
Jászberényben, a Lehel Vezér Gimnáziumban érettségizett 1974-ben. Egerbe, a tanárképző főiskolára jelentkezett, kevés pont híján ugyan, de nem vették fel. 1975-től a szolnoki Szigligeti Színházban játszott. 1981-ben diplomázott a Színművészeti Főiskola operett-musical szakán. Ezután a győri Kisfaludy Színházban játszott 1987-ig, majd két évig nem volt szerződése.…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművésznő.
Jászberényben, a Lehel Vezér Gimnáziumban érettségizett 1974-ben. Egerbe, a tanárképző főiskolára jelentkezett, kevés pont híján ugyan, de nem vették fel. 1975-től a szolnoki Szigligeti Színházban játszott. 1981-ben diplomázott a Színművészeti Főiskola operett-musical szakán. Ezután a győri Kisfaludy Színházban játszott 1987-ig, majd két évig nem volt szerződése.
1989-ben került a kecskeméti Katona József Színházhoz. Az évezredforduló után néhány évig a ceglédi Patkós Irma Művészeti Iskolában tanított. 2006 óta ismét Kecskeméten játszik. Főként operettprimadonna és szubrett szerepekben láthatta a közönség. de prózai darabokban is sikeres. Férje Orth Mihály, fia Orth Péter. Mindketten színészek.
Díjai és kitüntetései:
Váradi-díj
Arany Rózsa Díj
Miniszteri dicséret
Az évad színésznője (több alkalommal)
MASZK-díj (2016)
Katona József-díj (2017)
Aase-díj (2018)
Magyar Ezüst Érdemkereszt (2021)
Bács-Kiskun megyei Príma Díj (2021)
Színházi munkáiból:
Elżbieta Chowaniec: Gardénia (Nő I.) - 2019/2020
Schwajda György: Ballada a 301-es parcella bolondjáról (a bolond Anyja) - 2019/2020
Mohácsi János - Mohácsi István - Szigligeti Ede: Liliomfi (Kamilla kisasszony) - 2019/2020
Németh Virág - G. A. Rossini - Wolfgang Amadeus Mozart - Donizetti: Túl az Óperencián (Jutka) - 2018/2019
Bertolt Brecht: Baal (Sawettka szubrett , Emilie Mäch) - 2018/2019
Carlo Goldoni: Nyaralás (Sabina, Giacinta nénikéje) - 2018/2019
Juhász Levente - Galambos Attila - Szente Vajk: A beszélő köntös (Az éleseszű Imecs Györgyné) - 2018/2019
Simon Gray: A játék vége (Daisy) - 2017/2018
Bródy János - Szörényi Levente: Kőműves Kelemen (Anna anyja) - 2017/2018
Bertolt Brecht: A jóember Szecsuánból (Jang asszony , Jang Szun anyja, Második isten ) - 2017/2018
Németh Virág - Donizetti: A manóvizsga (Topánka néni) - 2016/2017
Ray Cooney: Család ellen nincs orvosság (Főnővér) - 2016/2017
Kacsóh Pongrác - Bakonyi Károly - Heltai Jenő: János vitéz (Mostoha) - 2016/2017
Cseke Péter - Kocsis L. Mihály: Újvilág passió (Angyal kar vezető) - 2015/2016
L. Frank Baum: Óz (ÉNy-i Boszorkány) - 2015/2016
Fazekas István: A megvádolt (Rózsa) - 2015/2016
Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetőn (Pollit Ida) - 2015/2016
Galambos Attila - Szente Vajk - Bolba Tamás: Csoportterápia (Trixi) - 2014/2015
Szilágyi László - Zerkovitz Béla: Csókos asszony (Hunyadi Evermódné, többszörös özvegy) - 2014/2015
Molnár Ferenc: Liliom (Hollunderné) - 2014/2015
Arisztophanész: Lüszisztraté (Lampitó) - 2013/2014
Dobay András - Muszty Bea: MacVedel a kalózkísértet (Piroska Nagymamája) - 2013/2014
Réczei Tamás: Szabadság kórus (Betegtárs, Fegyőr nő, Id Szperávia, Tarzícia nővér) - 2013/2014
Alfred Grünwald - Julius Brammer - Kálmán Imre: Marica grófnő (Bozsena hercegnő) - 2013/2014
Vadnay László - Vitéz Miklós: Meseautó (Kerekes Anna, Szűcs titkárnője) - 2012/2013
Bródy János - Müller Péter - Tolcsvay László: Doctor Herz (Mutter) - 2012/2013
Nemes Nagy Ágnes - Novák János: Bors néni (Bors néni) - 2012/2013
Németh Virág: Lesz vigasz (Szereplő) - 2012/2013
Cseke Péter - Kocsis L. Mihály: Újvilág passió (Angyal kar vezető) - 2012/2013
Réczei Tamás: Amazonok (érzelmes zakatolás) (Szereplő) - 2011/2012
Békés Pál: A kétbalkezes varázsló (Irma néni, nyugdíjas boszorkány ) - 2011/2012
Lehár Ferenc: A víg özvegy (Olga, Kromov felesége) - 2011/2012
Carlo Goldoni: Hebehurgya hölgyek (Silvestra, Luca idős húga) - 2010/2011
Vajda Katalin: Anconai szerelmesek (Dorina, Tomao házvezetőnője ) - 2010/2011
Alain Boublil - Claude-Michel Schönberg: A nyomorultak (Thenardierné, Hajvásárló, Házvezetőnő, Párizsi öregedő szajha, 3.Munkásnő, Munkásnő, Szajha, Kocsmás, Brigitte) - 2010/2011
„Szívemben bomba van” (Szereplő) - 2009/2010
Rideg Sándor: Indul a bakterház (Csámpás Rozi) - 2009/2010
Huszka Jenő - Martos Ferenc: Lili bárónő (Illésházy Agatha grófnő) - 2009/2010
Neil Simon: Furcsa pár (női változat) (Florence Unger) - 2009/2010
Jerry Herman - Michael Stewart: Hello, Dolly! (Ernestina Money) - 2008/2009
Presser Gábor - Sztevanovity Dusán - Horváth Péter: A padlás (Mamóka) - 2008/2009
Kálmán Imre - Julius Brammer - Alfred Grünwald: A montmartre-i ibolya (Ninon) - 2007/2008
Molière: Mizantróp ( Az új embergyűlölő ) (Arsinoé) - 2007/2008
Spiró György: Prah (Nő) - 2007/2008
Georges Feydeau: „Osztrigás Mici” (Petyponné , Gabrielle, felesége) - 2006/2007
Martos Ferenc - Huszka Jenő: Bob herceg (I. udvarhölgy) - 2006/2007
Bereményi Géza - Horváth Károly: Laura (Fáskertiné, Laura anyja) - 2006/2007
![2017. Humor Hétvége Család ellen nincs orvosság](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
2017. Humor Hétvége Család ellen nincs orvosság
Thália Színház- Főnővér
![A jegesmedve szerelmese](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/126/013/a-jegesmedve-szerelmese-222-131-178051.jpg)
A jegesmedve szerelmese
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Medve Mama
![A jegesmedve szerelMese](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/116/745/a-jegesmedve-szerelmese-222-131-178049.jpg)
A jegesmedve szerelMese
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Medve Mama
![A kétbalkezes varázsló](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A kétbalkezes varázsló
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Irma néni, nyugdíjas boszorkány
![A manóvizsga](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A manóvizsga
Pécsi Nemzeti Színház- Topánka néni
![A manóvizsga](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/069/750/a-manovizsga-222-131-91161.jpg)
A manóvizsga
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Topánka néni
![A megvádolt](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/060/254/a-megvadolt-222-131-72765.jpg)
A megvádolt
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Rózsa
![A mi kis városunk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/131/432/a-mi-kis-varosunk-222-131-184450.jpg)
A mi kis városunk
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Mrs Soames
![A mi kis városunk](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/125/155/a-mi-kis-varosunk-222-131-185807.jpg)
A mi kis városunk
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Mrs Soames
![A nyomorultak](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/028/989/a-nyomorultak-222-131-21346.jpg)
A nyomorultak
Szabad Tér Színház Nonprofit Kft.- Brigitte /Házvezetőnő/3.Munkásnő/Hajvásárló/ Párizsi öregedő szajha/Kocsmás
![A Nyomorultak - Szilveszter](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/033/831/a-nyomorultak-szilveszter-222-131-27924.jpg)
A Nyomorultak - Szilveszter
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Hajvásárló
![A víg özvegy](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/930/a-vig-ozvegy-222-131-25783.jpg)
A víg özvegy
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Olga, a felesége
![Amazonok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/030/978/amazonok-222-131-30047.jpg)
Amazonok
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
![Anconai szerelmesek](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Anconai szerelmesek
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Dorina, Tomao házvezetőnője
![Ballada a 301-es parcella bolondjáról](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Ballada a 301-es parcella bolondjáról
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- a bolond Anyja
![Bors néni](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/873/bors-neni-222-131-36039.jpg)
Bors néni
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Bors néni
![Cirkuszhercegnő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/125/137/cirkuszhercegno-222-131-182802.jpg)
Cirkuszhercegnő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Karolin
![CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/078/845/csalad-ellen-nincs-orvossag-222-131-94130.jpg)
CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG
Békéscsabai Jókai Színház- Főnővér
![CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG - Kecskeméti Katona József Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/079/300/csalad-ellen-nincs-orvossag-kecskemeti-katona-jozsef-szinhaz-222-131-93397.jpg)
CSALÁD ELLEN NINCS ORVOSSÁG - Kecskeméti Katona József Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Főnővér
![Csókos asszony](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/727/csokos-asszony-222-131-60798.jpg)
Csókos asszony
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Hunyadi Evermódné, többszörös özvegy
![Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/060/630/csoportterapia-222-131-66767.jpg)
Csoportterápia
Szarvasi Vízi Színház- Trixi
![Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/218/csoportterapia-222-131-62072.jpg)
Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Trixi
![Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/060/705/csoportterapia-222-131-70550.jpg)
Csoportterápia
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Trixi
![Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/057/958/csoportterapia-222-131-63699.jpg)
Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Trixi
![Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/061/456/csoportterapia-222-131-68542.jpg)
Csoportterápia
Móricz Zsigmond Színház- Trixi
![Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/062/166/csoportterapia-222-131-69814.jpg)
Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Trixi
![CSOPORTTERÁPIA - Kecskeméti Katona József Színház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/058/510/csoportterapia-kecskemeti-katona-jozsef-szinhaz-222-131-64217.jpg)
CSOPORTTERÁPIA - Kecskeméti Katona József Színház
ÖSSZPRÓBA ALAPÍTVÁNY- Trixi
![Doctor Herz](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/654/doctor-herz-222-131-36062.jpg)
Doctor Herz
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Mutter
![Egy csók és más semmi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/116/704/egy-csok-es-mas-semmi-222-131-166598.jpg)
Egy csók és más semmi
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Schön Tóni
![Egy csók és más semmi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/146/egy-csok-es-mas-semmi-222-131-163359.jpg)
Egy csók és más semmi
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Schön Tóni
![Gardénia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/104/604/gardenia-222-131-160764.jpg)
Gardénia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Nő I.
![Gardénia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/116/751/gardenia-222-131-163124.jpg)
Gardénia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Nő I.
![Három nővér](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/600/harom-nover-222-131-232140.jpg)
Három nővér
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Anfisza, öreg dada
![Hebehurgya hölgyek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/025/952/hebehurgya-holgyek-222-131-22138.jpg)
Hebehurgya hölgyek
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Silvestra, Luca idős húga
![Hebehurgya hölgyek-Nagyszínház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/874/hebehurgya-holgyek-nagyszinhaz-222-131-22268.jpg)
Hebehurgya hölgyek-Nagyszínház
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Silvestra, Luca idős húga
![Indul a bakterház](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/019/412/indul-a-bakterhaz-222-131-15467.jpg)
Indul a bakterház
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Csámpás Rozi
János vitéz
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Mostoha
![János vitéz](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
János vitéz
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Mostoha
![JÁNOS VITÉZ - daljáték-kámedi két részben - A kecskeméti Katona József Színház előadása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/078/115/janos-vitez-daljatek-kamedi-ket-reszben-a-kecskemeti-katona-jozsef-szinhaz-eloadasa-222-131-93001.jpg)
JÁNOS VITÉZ - daljáték-kámedi két részben - A kecskeméti Katona József Színház előadása
Kölcsey Központ- Mostoha
![Légy jó mindhalálig](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/116/510/legy-jo-mindhalalig-222-131-166564.jpg)
Légy jó mindhalálig
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Török néni
![Lesz vigasz?](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Lesz vigasz?
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
![Lesz vigasz?](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/039/755/lesz-vigasz-222-131-35338.jpg)
Lesz vigasz?
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
![Lili bárónő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/019/411/lili-barono-222-131-13691.jpg)
Lili bárónő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Illésházy Agatha grófnő
![Lüszisztraté](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Lüszisztraté
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Nő
![Macska a forró bádogtetőn](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Macska a forró bádogtetőn
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- A mama (Ida)
![Macska a forró bádogtetőn](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/072/527/macska-a-forro-badogteton-222-131-83212.jpg)
Macska a forró bádogtetőn
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Pollit Ida
![MacVedel, a kalózkísértet](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/050/299/macvedel-a-kalozkisertet-222-131-46753.jpg)
MacVedel, a kalózkísértet
Pécsi Nemzeti Színház- Piroska nagymamája
![Marica grófnő](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/622/marica-grofno-222-131-24441.jpg)
Marica grófnő
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Bozsena hercegnő
![Meseautó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/042/327/meseauto-222-131-164799.jpg)
Meseautó
Szarvasi Vízi Színház- Kerekes Anna, Szűcs titkárnője
![Meseautó 2012/13](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/041/352/meseauto-201213-222-131-38581.jpg)
Meseautó 2012/13
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Kerekes Anna, Szűcs titkárnője
![Meseautó-előszilveszteri előadás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/046/904/meseauto-eloszilveszteri-eloadas-222-131-44454.jpg)
Meseautó-előszilveszteri előadás
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Kerekes Anna, Szűcs titkárnője
![Meseautó____](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/663/meseauto____-222-131-38595.jpg)
Meseautó____
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Kerekes Anna, Szűcs titkárnője
![MOST Fesztivál - Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetőn](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/066/197/most-fesztival-tennessee-williams-macska-a-forro-badogteton-222-131-74702.jpg)
MOST Fesztivál - Tennessee Williams: Macska a forró bádogtetőn
Jászai Mari Színház, Népház- Pollit Ida
Naptárlányok
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Jessie
![Ne most, drágám!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/164/504/ne-most-dragam-222-131-241042.png)
Ne most, drágám!
Móricz Zsigmond Színház- Színész
![Ne most, drágám!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/146/603/ne-most-dragam-222-131-220469.jpg)
Ne most, drágám!
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Mrs. Frencham
![Ne most, drágám!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/161/087/ne-most-dragam-222-131-235405.jpg)
Ne most, drágám!
Békéscsabai Jókai Színház- Mrs. Frencham
![Ne most, Drágám!](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/161/195/ne-most-dragam-222-131-235934.jpg)
Ne most, Drágám!
Városmajori Szabadtéri Színpad- Mrs. Frencham
![Óz](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Óz
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Nyugati boszorkány
![Sorsjáték](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/636/sorsjatek-222-131-21874.jpg)
Sorsjáték
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Silvestra, Luca idős húga
![Szabadság kórus](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/667/szabadsag-korus-222-131-44832.jpg)
Szabadság kórus
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Tarzícia nővér, Id Szperávia, Pincér, Betegtárs, Fegyőr nő
![Szentkirályfi](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/162/222/szentkiralyfi-222-131-245317.jpg)
Szentkirályfi
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- LARISSZA vízangyal
![Szívemben bomba van](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Szívemben bomba van
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
![UDVARSZÍNHÁZ - Hebehurgya hölgyek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/051/udvarszinhaz-hebehurgya-holgyek-222-131-24051.jpg)
UDVARSZÍNHÁZ - Hebehurgya hölgyek
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Silvestra, idős húga
![Udvarszínház - Meseautó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/043/897/udvarszinhaz-meseauto-222-131-40382.jpg)
Udvarszínház - Meseautó
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Kerekes Anna, Szűcs titkárnője
![UDVARSZÍNHÁZ-Csoportterápia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/060/187/udvarszinhaz-csoportterapia-222-131-66729.jpg)
UDVARSZÍNHÁZ-Csoportterápia
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Trixi
![UDVARSZÍNHÁZ-Szívemben bomba van](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
UDVARSZÍNHÁZ-Szívemben bomba van
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Színész
![Újvilág passió](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/036/653/ujvilag-passio-222-131-33904.jpg)
Újvilág passió
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Angyal kar vezető
![Újvilág Passió](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/134/001/ujvilag-passio-222-131-189908.jpg)
Újvilág Passió
Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház- Angyalok karának vezetője
![VITÉZ MIKLÓS-VADNAI LÁSZLÓ: MESEAUTÓ](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/046/569/vitez-miklos-vadnai-laszlo-meseauto-222-131-42595.jpg)
VITÉZ MIKLÓS-VADNAI LÁSZLÓ: MESEAUTÓ
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Kerekes Anna, Szűcs titkárnője
![Vitéz-Vadnai: Meseautó](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/044/520/vitez-vadnai-meseauto-222-131-43498.jpg)
Vitéz-Vadnai: Meseautó
Kult2 - Marczi / Kultúrkúria- Kerekes Anna, Szűcs titkárnője
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!