művész

Teremi Trixi
Színművész.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése (1990–1993) alatt már szerződtette a Budapesti Operettszínház (1990-2001), ahol 19 évesen debütált Lehár Ferenc A mosoly országa című operettjének - „Mi” szerepében. Többször fellépett Japánban, az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Izraelben és Európa országaiban. Vendégszerepelt még Kínában is. Több mint…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színművész.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem elvégzése (1990–1993) alatt már szerződtette a Budapesti Operettszínház (1990-2001), ahol 19 évesen debütált Lehár Ferenc A mosoly országa című operettjének - „Mi” szerepében. Többször fellépett Japánban, az Amerikai Egyesült Államokban, Kanadában, Izraelben és Európa országaiban. Vendégszerepelt még Kínában is. Több mint 100 külföldi turnén vett részt. 9 éven át volt a Belgiumi Vlaams Musik Theater tagja. Azóta is folyamatosan képviseli hazánkat külföldi rendezvényeken, fesztiválokon. 2001. augusztus óta „szabadúszó” művészként működik. Remek tánc- és énektudású színművésznő, szubrett. Ez idáig legfiatalabbként díjazott Bársony Rózsi-gyűrűs. Darabszerződések kötötték a Miskolci Nemzeti Színházhoz, a budapesti József Attila Színházhoz, a soproni Petőfi Színházhoz ,a Győri Nemzeti Színházhoz, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházhoz, a Szegedi Nemzeti Színházhoz, a békéscsabai Jókai Színházhoz, a veszprémi Petőfi Színházhoz, a Turay Ida Színházhoz és a tatabányai Jászai Mari Színházhoz. Kovács Józsefnek, az Interoperett társulatának alapítójának a haláláig tagja volt ennek a társulatnak is, amely a január 1-jén a televízióban közvetített Újévi gáláiról vált híressé.
Díjak:
Bársony Rózsi-gyűrű
Kálmán Imre díj
Színházi munkáiból:
Lehár Ferenc: Mosolyországa - Mi (Budapesti Operett Színház, Miskolci Nemzeti Színház,Békéscsabai Jókai Színház))
Kálmán Imre: Marica Grófnő - Liza (Budapesti Operett Színház,Miskolci Nemzeti Színház,Szegedi Nemzeti Színház)
Szirmai Albert: Mágnás Miska - Marcsa (Budapesti Operett Színház)
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő - Stázi (Budapesti Operett Színház,Szegedi Nemzeti Színház,Miskolci Nemzeti Színház)
Kálmán Imre: Cirkuszhercegnő - Miss Mabel (Budapesti Operett Színház)
Nagymama- Piroska (Budapesti Operett Színház)
Lehár Ferenc:Víg Özvegy - Olga (Budapesti Operett Színház)
Csemer-Szakcsy: Dobostorta- Szeréna (Budapesti Operett Színház)
Ábrahám Pál: Bál a Savoyban – Daisy Parker (Békéscsaba Jókai Színház)
William Shakespeare:Tévedések Vígjátéka - Luca (Madách Színház)
Kálmán Imre: Cigányprímás -Sárika (Békéscsabai Jókai Színház)
Békeffi István: Kölcsönkért kastély – Koltay Kató (Turay Ida Színház)
Noël Coward: Mézeshetek – Szibill (Turay Ida Színház)
Potyautas - Marianne (Turay Ida Színház)
Eisemann Mihály: Zsákbamacska – Kovács Sári (Budapesti Operett Színház)
Hervé: Nebáncsvirág – Mariann ,Denise (Budapesti Operett Színház)
Jacobi Viktor: Sybill – Charlotte (Budapesti Operett Színház,Tatabányai Jászai Mari Színház)
Árahám Pál: Viktória - Riqette (Békéscsabai Jókai Színház)
Kálmán I.: A montmartre-i ibolya – Violetta (Budapesti Operett Sz.,Győri Nemzeti Sz.,Zalaegerszeg Hevesi Sándor Sz.)
Lehár Ferenc: Luxemburg grófja – Juliette (Budapesti Operett Színház)
Kellér Dezső:Szabin Nők elrablása - Etelka (Tatabánya Jászai Mari Színház,Soproni Petőfi Színház)
Dostal: Magyar Menyegző -Etelka (Békéscsabai Jókai Színház)
Kálmán Imre :Bajadér- Marietta (Békéscsabai Jókai Színház)
Huszka Jenő: Mária Főhadnagy - Panni (Szegedi Nemzeti Színház,József Attila Színház)
Nóti Károly–Nemlaha György: Maga lesz a férjem – Veronika (Turay Ida Színház)
Örkény István: Macskajáték – Ilus (Turay Ida Színház)
Johann Strauss d. S.: Bécsi vér – Pepi Pleininger (Veszprémi Petőfi Színház)
Johann Strauss :Egy éj Velencében - Chiboletta
Fiatalság ,Bolondság- Dömsödi Babszi
Hol van az a nyár - Turay Ida (Turay Ida Színház)
Stephane Laporte: Pánik a fedélzeten - Madeleine (Gergely Theater)
Film:
Interoperett (magyar szórakoztató műsor, 95 perc, 2010)
Interoperett (50 perc)

" Cintányéros cudar világ " - operettgála
Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete- Közreműködik

A Csárdáskirálynőtől A Diótörőn át Az Operaház Fantomjáig, operett- balett és musical gála
Kálmán Imre Művelődési Központ- Színész

A mosoly országa
Miskolci Nemzeti Színház Nonprofit Kft.- Mi, ifjú kínai hercegnő, Szu-Csong húga

A víg özvegy
Békéscsabai Jókai Színház- Színész

A Víg özvegy - nagyoperett a Magyar Zenés Színház előadása
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Olga,seine Frau

Asszonykám adj egy kis kimenőt! - zenés cívódás csöppnyi prózával - Rátonyi Róbert Színház előadása
Hagymaház- Fellépő művésznő

Asszonykám, adj egy kis kimenőt
Csernai Pál Művelődési Ház- Színész

Bécsi vér
Veszprémi Petőfi Színház- Pepi Pleiniger

Bécsi vér
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Pepi Pleiniger

Békeffy-Kiss-Szentirmai-Bradányi: Kölcsönkért kastély - a Turay Ida Színház előadása
Kölcsey Központ- Koltay Kató

Cigányszerelem
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Színész

Cigányszerelem
Agria Játékok Közhasznú Nonprofit Kft.- Jolán

CIGÁNYSZERELEM
Mátra Művelődési Központ- Jolán, Dragotin unokahúga

Csárdáskirálynő
Hírös Agóra- Stázi

Csárdáskirálynő
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Stazi kontesz

Csárdáskirálynő
Bálint Ágnes Kulturális Központ- Stazi kontesz

Csárdáskirálynő - operett
Goldmark Központ Művelődési Központ és Könyvtár- Stazi kontesz

Csárdáskirálynő - Rátonyi Róbert Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Stazi kontesz

Csárdáskirálynő 100 szilveszteri operettkoktél
Veszprémi Petőfi Színház- Színész

HA Zenés sorozat / Rátonyi 100!
Hírös Agóra- Bársony Rózsi-díjas, Kálmán Imre Emlékplakett-díjas színművész, a Rátonyi Róbert Színház igazgatója.

Hamupipőke
Játékszín Nonprofit Közhasznú Kft.- Lilli mostohanővér

Hungarikum a javából – operett gálakoncert
Kálmán Imre Művelődési Központ- Egyéb

Jacobi Viktor: Sybill
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Rendező

K. I.: Marica grófnő
Pesti Művész Színház SZE- Liza

Kálmán Imre: A Csárdáskirálnyő, operett - A Turay Ida Színház vendégjátéka
Kálmán Imre Művelődési Központ- Stázi

Kálmán Imre: Csárdáskirálynő
Szekszárdi Közművelődési Nonprofit Kft- Stázi kontesz

Kálmán Imre: Marica grófnő - Dáma Díva Művészeti Társaság
Kálmán Imre Művelődési Központ- Színész

Kispesti Újévi koncert 2022 - Illúzió a szerelem
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- Színész

Kispesti Újévi koncert 2024 - Szép álom szállj a szívembe
KMO Művelődési Központ és Könyvtár- Színész

Kölcsönkért kastély
Turay Ida Színház- Koltay Kató

Kölcsönkért kastély
Turay Ida Színház- Koltay Kató, a lánya

Lehár Ferenc: Cigányszerelem
Hírös Agóra- Jolán, Dragotin unokahúga

Macskajáték
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Színész

MAGA LESZ A FÉRJEM
Turay Ida Színház- Veronika

Maga lesz a férjem - zenés vigjáték
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Veronika

MAGA LESZ A FÉRJEM!
Turay Ida Színház- Veronika

Maga lesz a férjem!
Turay Ida Színház- Veronika

Maga lesz a férjem! - zenés vígjáték - a Turay Ida Színház előadása
Kölcsey Központ- Veronika

Mágnás Miska
Békéscsabai Jókai Színház- Marcsa

Mágnás Miska
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Színész

Mágnás Miska
Szarvasi Vízi Színház- Marcsa

Mágnás Miska
Pesti Művész Színház SZE- Marcsa

MÁGNÁS MISKA - Rátonyi Róbert Színház
Tornyai János Múzeum, Könyvtár Művelődési Kp.- Marcsa, mosogatólány

MÁRIA FŐHADNAGY
Turay Ida Színház- Panni

Mária főhadnagy
József Attila Színház- Panni

Mária főhadnagy
Békéscsabai Jókai Színház- Panni

Mária főhadnagy operett-est
Kölcsey Központ- Színész

MARICA GRÓFNŐ
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Liza

MARICA GRÓFNŐ
Pesti Művész Színház SZE- Liza

MARICA GRÓFNŐ
Békéscsabai Jókai Színház- Liza
Marica Grófnő - nagyoperett
Moravetz Produkció Közhasznú Nonprofit Bt.- Liza

Mézeshetek
Turay Ida Színház- Szibill

MÉZESHETEK
Újpesti Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Szibill

Musical-Operett Gála
Madách Imre Nonprofit Kft.- Szólista

Nebáncsvirág
Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft.- Színész

Operett gála
Veszprémi Petőfi Színház- Színész

Operett-est
Kölcsey Központ- Színész

Operettfesztivál - Huszka - Szilágyi: Mária főhadnagy - nagyoperett három felvonásban
Hagymaház- Panni

Operettfesztivál - Nóti - Márkus - Nádasi: Maga lesz a férjem - mai operett két részben -
Hagymaház- Veronika

Örökzöld dallamok
Óbudai Kulturális Központ Nonprofit Kft.- Színész

PÁNIK A FEDÉLZETEN
Turay Ida Színház- Színész

PÁNIK A FEDÉLZETEN - RÁADÁS ELŐADÁS
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ- Madeleine, utas

Peller Károly beszélgetése Teremi Trixivel
Kálmán Imre Művelődési Központ- Bársony Rózsi-gyűrű és Kálmán Imre díjas színművésznő, szubrett.

PénteK13 – Pánik a fedélzeten
Angyalföldi József Attila Művelődési Központ- Színész

Petőfi Sándor: A helység kalapácsa - Gergely Theater színházi előadása a Karavellában
Általános 2- Színész

Rátonyi Róbert emlékest - Rátonyi Róbert Színház
Kálmán Imre Művelődési Központ- Bársony Rózsi-díjas, Kálmán Imre Emlékplakett-díjas színművész

Rivalda 2010 Macskajáték
Thália Színház- Színész

Szezonnyitó est: JANKOVITS JÓZSEF 40'- Egy művészpálya jubileuma
Belvárosi Színház- Színész

Szirmai Albert: Mágnás Miska - Budapesti Bulvárszínház előadása
Hagymaház- Marcsa

Te rongyos élet - a Váci Szimfonikus Zenekar operett estje
Zsidó Kulturális Fesztivál- Színész

Te rongyos élet...
Budaörsi Latinovits Színház- Színész

xOperett napja
József Attila Színház- Színész
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!