művész
![Borovics Tamás Borovics Tamás](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/actor/000/000/775/borovics-tamas-474-279-246206.jpg)
Borovics Tamás
Színész.
Erdészeti szakközépiskolában érettségizett, majd ezt követően a színészettel kezdett foglalkozni. Felvették a Békés Megyei Jókai Színház által üzemeltetett Fiatal Színházművészetért Alapítvány Színiiskolába. Itt többek között Soltis Lajos, Galkó Bence, Gáspár Tibor tanítványa volt. 1997-ben a Szegedi Nemzeti Színház tagja lett, azóta is ott játszik. 2006-ban Szegeden…
Aktuális programok
Jelenleg nincs futó program!
Színész.
Erdészeti szakközépiskolában érettségizett, majd ezt követően a színészettel kezdett foglalkozni. Felvették a Békés Megyei Jókai Színház által üzemeltetett Fiatal Színházművészetért Alapítvány Színiiskolába. Itt többek között Soltis Lajos, Galkó Bence, Gáspár Tibor tanítványa volt. 1997-ben a Szegedi Nemzeti Színház tagja lett, azóta is ott játszik. 2006-ban Szegeden négy kollégájával együtt (Melkvi Bea, Harsányi Attila, Gömöri Krisztián, Pataki Ferenc) megalapította a Hetek Csoportját.
Díjai:Kaszás Attila-díj (2013)
Makó Lajos-díj (2016)
Szeged Kultúrájáért díj
Fontosabb szerepek a Szegedi Nemzeti Színházban:
Alan Bennett: Beszélő Fejek III. - Wilfred
Vajda - Valló - Fábri: Anconai szerelmesek - Giovanni
Eisemann - Zágon - Somogyi: Fekete Péter - Sapiro, revütáncos
Fernando Arrabal: A tricikli - Apal
Horváth Péter: Csaó Bambínó - Én
Dés - Geszti - Békés: A dzsungel könyve 2006-2007 - Akela
William Shakespeare: Hamlet - Hamlet, az előző király fia, unokaöccse emennek
Anthony Burgess: Mechanikus narancs - bohóc, rendőr, Branom
Bolgár György: Valami bűzlik - Hamlet, a korábban dán király fia, a mostaninak unokaöccse
Lehár Ferenc: Luxemburg grófja - Saville
Egressy Zoltán: Reviczky - Ervin gróf
Kellér - Horváth - Szenes: A szabin nők elrablása - Rettegi Fridolin
Janik - Mátyássy: Szinbád - Dzsinn (méretes matróz)
Vajda - Valló - Fábri: Anconai szerelmesek 2004-2005 - Giovanni
A kávéház - Tomasso 2
Simon Stephens: Pornográfia - az adjunktus
A diótörő - Postás - Murr macskavendég - Gáspár
Shakespeare: A tévedések komédiája - Efezusi Antifólusz
Shakespeare: A tévedések komédiája - Szirakúzai Antifólusz
Fontosabb színházi szerepei:
Sławomir Mrożek: Nyílt tengeren – Középső
Fernando Arrabal: A tricikli – Apal
Móricz Zsigmond: A Zördög
August Strindberg: Apa – Nöjd
Mihail Afanaszjevics Bulgakov: A Mester és Margarita – Patkányölő Centurio
Szigligeti Ede: Liliomfi – Schwartz
Mándy Iván: Régi idők focija – Vallai, a kapus
William Shakespeare: Szentivánéji álom – Lysander
Ivan Kušan: Galócza – Adam Zsazsics
Zsolt Béla: Nemzeti Drogéria – Torkos
Vajda Katalin–Valló Péter–Fábri Péter: Anconai szerelmesek – Giovanni
Kellér Dezső–Horváth Jenő–Szenes Iván: A szabin nők elrablása – Rettegi Fridolin
Dobozy Imre: A tizedes meg a többiek – Fekete
A szögedi röpülő tyúk – Mister Janó
Razglednica – képeslap (irodalmi est)
Andrew Lloyd Webber–Tim Rice: Evita – Magaldi
William Shakespeare: A tévedések komédiája – Szirakúzai Antifólusz
Simon Stephens: Pornográfia – az adjunktus
Carlo Goldoni: A kávéház – Tomasso 2
Eisemann Mihály–Zágon István–Somogyi Gyula: Fekete Péter – Sapiro revütáncos
Szilágyi Eszter Anna: A diótörő – A templom egere/Medveszellem/Gáspár
Alan Bennet: Beszélő fejek III., A bokrok alján – Wilfred
William Shakespeare: Hamlet – Hamlet dán királyfi
Horváth Péter: Csaó bambinó – Én
Dés László–Geszti Péter–Békés Pál: A dzsungel könyve – Akela
Anthony Burgess: Mechanikus narancs – bohóc, rendőr, Branom, ellenzék
Gáli József: Szabadsághegy – Boglár András
Janik László–Mátyássy Szabolcs: Szindbád – Dzsinn, méretes matróz
Gábor Andor: Dollárpapa – Iván, a fia
Makszim Gorkij: Éjjeli menedékhely – Ferdenyakú
Egressy Zoltán: Reviczky – Ervin gróf
Gáli József: Válás Veronában – Menyhért
Balázs Ágnes: Andersen – Ólomkatona
Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő – Mister
Rákos Péter: Mumus – Böhöm, Mumus
Pör a szamár árnyékáért - színész
Carlo Collodi–Litvai Nelly: Pinokkió – Macska
Lehár Ferenc: A víg özvegy – Bogdanowitsh
Bertolt Brecht: Galilei élete – Bellarmin bíboros, Valaki, A szerzetes
Romhányi József–Fényes Szabolcs: Hamupipőke – Szakács, Takács, Ács, Kovács
Presser Gábor–Sztevanovity Dusán: A padlás – színész
G. B. Shaw: Szent Johanna – Gilles de Rais
Ivan Kušan: Galócza – Adam Zsazsics, csendőrtizedes
Egressy Zoltán: Portugál – Sátán
Molnár Ferenc: Úri divat – Kocsis
Leonard Bernstein: West Side Story – Diesel
Rideg Sándor: Indul a bakterház – Csendőr I.
Graham Chapman–John Cleese–Eric Idle: Gyalog galopp – Herbert, Polgár V.
William Shakespeare: Rómeó és Júlia – Boldizsár
Szigligeti Ede: Liliomfi – Szellemfi, Vándorszínész
John Steinbeck: Egerek és emberek – Lennie
Friedrich Dürrenmatt: Az öreg hölgy látogatása – Polgármester
Hubay Miklós: Antipygmalion – Bulcsú
Hubay Miklós: Ők tudják, mi a szerelem – Adolphe
Bertolt Brecht–Kurt Weill: Koldusopera – Bicska Maxi
Pozsgai Zsolt: A Vasgróf – gróf Tisza István
Bertolt Brecht: Kurázsi mama és gyermekei – A zsoldosvezér, Paraszt
Herczeg Ferenc: Kék róka – Sándor
Zalán Tibor: Szása i Szása – Ukrán Szása, katonatiszt
Egressy Zoltán: Szimpla szerda – Apa
Ion Luca Caragiale: Az elveszett levél – Prefectus
Ben Jonson: Volpone – Mosca
Ibsen/Arthur Miller/B.: A nép ellensége – Peter Stockmann
Ödön von Horváth: Mesél a bécsi erdő – Tündérkirály
Peter Shaffer: Amadeus – Johann von Strack császári kamarás
Papp András–Térey János: Kazamaták – Esztena István
Molnár Ferenc: Előjáték Lear királyhoz – A burgundi fejedelem
Molnár Ferenc: Az Ibolya – Igazgató
Örkény István: Tóték – Tót
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak – Charlie Gordon
Filmjei:
Szerelem utolsó vérig (2002)
Fekete krónika (2005)
Paktum (2009)
Munkaügyek (2012)
Veszettek (2015)
Aranyélet (2018)
Jófiúk (2019)
![140 ÉVES A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ ÜNNEPI GÁLA](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/152/494/140-eves-a-szegedi-nemzeti-szinhaz-unnepi-gala-222-131-221275.jpg)
140 ÉVES A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ ÜNNEPI GÁLA
Szegedi Nemzeti Színház- Fellépő művész
![39 lépcsőfok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/137/635/39-lepcsofok-222-131-194697.jpg)
39 lépcsőfok
Móricz Zsigmond Színház- Bohóc 1
![A Grönholm-módszer](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/041/118/a-gronholm-modszer-222-131-37441.jpg)
A Grönholm-módszer
Szegedi Nemzeti Színház- Ferran
![A makrancos hölgy](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/026/605/a-makrancos-holgy-222-131-21593.jpg)
A makrancos hölgy
Szegedi Nemzeti Színház- Petruchio
![A mundérvásárhelyi búcsú](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
A mundérvásárhelyi búcsú
Szegedi Nemzeti Színház- A úr, (Ahasvéros király)
![A tanú](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/067/005/a-tanu-222-131-76389.jpg)
A tanú
Szegedi Szabadtéri Nonprofit Kft.- Dániel, Tussinger, kartárs, kórus
![A tévedések komédiája](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/018/384/a-tevedesek-komediaja-222-131-10712.jpg)
A tévedések komédiája
Szegedi Nemzeti Színház- Efezusi Antifólusz, Szirakúzai Antifólusz
![Amadeus](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/087/408/amadeus-222-131-108421.jpg)
Amadeus
Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza- Johann von Strack császári kamarás
![Arthur Miller: A nép ellensége / Henrik Ibsen / B.](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/317/arthur-miller-a-nep-ellensege-henrik-ibsen-b-222-131-86503.jpg)
Arthur Miller: A nép ellensége / Henrik Ibsen / B.
Szegedi Nemzeti Színház- Stockmann Péter, a bátyja, polgármester, a városi fürdő igazgatósági tanácsának főigazgatója
![Az elveszett levél](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Az elveszett levél
Szegedi Nemzeti Színház- PREFECTUS, a megye prefektusa
![Az öreg hölgy látogatása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/044/826/az-oreg-holgy-latogatasa-222-131-43805.jpg)
Az öreg hölgy látogatása
Szegedi Nemzeti Színház- Polgármester
![Ben Jonson: Volpone](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/071/316/ben-jonson-volpone-222-131-83946.jpg)
Ben Jonson: Volpone
Szegedi Nemzeti Színház- Mosca, inas
![Bernstein-Sondheim: West Side Story](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/116/476/bernstein-sondheim-west-side-story-222-131-157043.jpg)
Bernstein-Sondheim: West Side Story
Szegedi Szabadtéri Játékok- Krupke
![Boldogtalanok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/906/boldogtalanok-222-131-39889.jpg)
Boldogtalanok
Szegedi Nemzeti Színház- Húber Vilmos
![Bolha a fülbe](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/020/512/bolha-a-fulbe-222-131-19402.jpg)
Bolha a fülbe
Szegedi Nemzeti Színház- Victor Emmanuel Chandebise, Poche
![Czene-Hajdu-Károlyi: Gengszterek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/768/czene-hajdu-karolyi-gengszterek-222-131-234144.jpg)
Czene-Hajdu-Károlyi: Gengszterek
Szegedi Nemzeti Színház- Közreműködik
![D. Keyes: Virágot Algernonnak](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/092/084/d-keyes-viragot-algernonnak-222-131-135127.jpg)
D. Keyes: Virágot Algernonnak
Szegedi Nemzeti Színház- Charlie Gordon
![Dale Wassermann: Kakukkfészek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/749/dale-wassermann-kakukkfeszek-222-131-213324.jpg)
Dale Wassermann: Kakukkfészek
Szegedi Nemzeti Színház- Bromden törzsfőnök
![Darvas-Pintér: Parasztopera](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/072/darvas-pinter-parasztopera-222-131-186223.jpg)
Darvas-Pintér: Parasztopera
Szegedi Nemzeti Színház- Apa (Balog Imre
![Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/092/069/des-nemes-bohm-korcsmaros-horvath-valahol-europaban-222-131-127269.jpg)
Dés-Nemes-Böhm-Korcsmáros-Horváth: Valahol Európában
Szegedi Nemzeti Színház- Egyenruhás
![Édes Anna](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Édes Anna
Szegedi Nemzeti Színház- Vizy
![Egerek és emberek](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Egerek és emberek
Szegedi Nemzeti Színház- Lennie
![Fábián Péter: Kacsa - a Szegedi Nemzeti Színház hírszínházi elődása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/157/597/fabian-peter-kacsa-a-szegedi-nemzeti-szinhaz-hirszinhazi-elodasa-222-131-229922.jpg)
Fábián Péter: Kacsa - a Szegedi Nemzeti Színház hírszínházi elődása
Szegedi Nemzeti Színház- Színész
![George Orwell: 1984](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/065/george-orwell-1984-222-131-161730.jpg)
George Orwell: 1984
Szegedi Nemzeti Színház- Tillotson
![Gimesi-Jeli-Tasnádi-Vészits: Időfutár](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/105/068/gimesi-jeli-tasnadi-veszits-idofutar-222-131-145527.jpg)
Gimesi-Jeli-Tasnádi-Vészits: Időfutár
Szegedi Nemzeti Színház- Gotthardi, titkosrendőr
![Haramiák](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/917/haramiak-222-131-26185.jpg)
Haramiák
Szegedi Nemzeti Színház- Roller
![Háztűznéző](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/025/386/haztuznezo-222-131-16852.jpg)
Háztűznéző
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Csócsálov, Baltazár Baltazárovics, tengerész
![Háztűznéző](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/020/508/haztuznezo-222-131-15280.jpg)
Háztűznéző
Szegedi Nemzeti Színház- Csócsálov, Baltazár Baltazárovics, tengerész
![Hetek Csoportja: Slawomir Mrozek: Nyílt tengeren](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/026/802/hetek-csoportja-slawomir-mrozek-nyilt-tengeren-222-131-18572.jpg)
Hetek Csoportja: Slawomir Mrozek: Nyílt tengeren
C&M Hungary Kft.- Színész
![Hétköznapi őrületek](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/031/926/hetkoznapi-oruletek-222-131-27717.jpg)
Hétköznapi őrületek
Szegedi Nemzeti Színház- Mokka
![Hétköznapi őrületek-Szegedi Nemzeti Színház-Humorfesztivál](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/040/598/hetkoznapi-oruletek-szegedi-nemzeti-szinhaz-humorfesztival-222-131-36836.jpg)
Hétköznapi őrületek-Szegedi Nemzeti Színház-Humorfesztivál
Thália Színház- Mokka
![J. Buchan-A. Hitchcock-P. Barlow: 39 lépcsőfok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/121/039/j-buchan-a-hitchcock-p-barlow-39-lepcsofok-222-131-197684.jpg)
J. Buchan-A. Hitchcock-P. Barlow: 39 lépcsőfok
Szegedi Nemzeti Színház- Bohóc 1
![Kaszás Attila Díjátadó Gála](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/163/783/kaszas-attila-dijatado-gala-222-131-241833.jpg)
Kaszás Attila Díjátadó Gála
Szegedi Nemzeti Színház- Fellépő művész
![Kék róka](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Kék róka
Szegedi Nemzeti Színház- Sándor
![Képzelt fösvény beteg](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/026/607/kepzelt-fosveny-beteg-222-131-19236.jpg)
Képzelt fösvény beteg
Szegedi Nemzeti Színház- Dr. Csavarházi Péter, közjegyző
![Koldusopera](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/059/076/koldusopera-222-131-65157.jpg)
Koldusopera
Pécsi Országos Színházi Találkozó- Macheath, köznapi nevén Bicska Maxi
![Koldusopera A2](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/900/koldusopera-a2-222-131-61520.jpg)
Koldusopera A2
Békéscsabai Jókai Színház- Macheath, köznapi nevén Bicska Maxi
![Koldusopera B2](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/051/902/koldusopera-b2-222-131-62370.jpg)
Koldusopera B2
Békéscsabai Jókai Színház- Színész
![Koldusopera C3](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/052/675/koldusopera-c3-222-131-62371.jpg)
Koldusopera C3
Békéscsabai Jókai Színház- Színész
![Kurázsi mama](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Kurázsi mama
Szegedi Nemzeti Színház- A zsoldosvezér
![Liliom](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/020/513/liliom-222-131-156556.jpg)
Liliom
Szegedi Nemzeti Színház- Linzmann
![M. Norman-T. Stoppard-L. Hall: Szerelmes Shakespeare](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/753/m-norman-t-stoppard-l-hall-szerelmes-shakespeare-222-131-222285.jpg)
M. Norman-T. Stoppard-L. Hall: Szerelmes Shakespeare
Szegedi Nemzeti Színház- Fennyman
![Május - Kávécsarnok](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Május - Kávécsarnok
Szegedi Nemzeti Színház- A luftballonos (MÁJUS)
![Mária főhadnagy](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/037/899/maria-fohadnagy-222-131-39654.jpg)
Mária főhadnagy
Szegedi Nemzeti Színház- Kossuth Lajos
![Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/092/martin-mcdonagh-nagyon-nagyon-nagyon-sotet-dolog-222-131-175980.jpg)
Martin McDonagh: Nagyon, nagyon, nagyon sötét dolog
Szegedi Nemzeti Színház- Dirk
![Molnár Ferenc: Játék a kastélyban](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/133/733/molnar-ferenc-jatek-a-kastelyban-222-131-198669.jpg)
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban
Szegedi Nemzeti Színház- Almády
![Móricz Zsigmond: A Zördög](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Móricz Zsigmond: A Zördög
Szegedi Nemzeti Színház- Színész
Ők tudják mi a szerelem & Antipygmalion
Szegedi Nemzeti Színház- Adolphe, Estella veje, ügyvéd
![Örkény István: Tóték](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Örkény István: Tóték
Szegedi Nemzeti Színház- Tót
![Papp-Térey: Kazamaták](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/081/336/papp-terey-kazamatak-222-131-106896.jpg)
Papp-Térey: Kazamaták
Szegedi Nemzeti Színház- Esztena István, honvédezredes
![PASTORALE](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
PASTORALE
Szegedi Nemzeti Színház- Esterházy Miklós, herceg
![Pornográfia](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/016/126/pornografia-222-131-9620.jpg)
Pornográfia
Szegedi Nemzeti Színház- az adjunktus
![Rivalda 2011 Édes Anna](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/029/203/rivalda-2011-edes-anna-222-131-21637.jpg)
Rivalda 2011 Édes Anna
Thália Színház- Vizy
![Shaffer: Amadeus](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/081/335/shaffer-amadeus-222-131-105417.jpg)
Shaffer: Amadeus
Szegedi Nemzeti Színház- Johann von Strack császári kamarás
Szása i Szása
Szegedi Nemzeti Színház- Ukrán Szása, katonatiszt
![Szása I Szása](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/066/443/szasa-i-szasa-222-131-74576.jpg)
Szása I Szása
Békéscsabai Jókai Színház- Ukrán Szása, katonatiszt
![Székely Csaba: Mária országa](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/124/088/szekely-csaba-maria-orszaga-222-131-189882.jpg)
Székely Csaba: Mária országa
Szegedi Nemzeti Színház- GARAI MIKLÓS, nádor, majd horvát bán
![TENYÉRVONALAK - Faludy XX. százada - Szegedi Szabadtéri Játékok - Szabadtéri Színházak Találkozója](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/611/tenyervonalak-faludy-xx-szazada-szegedi-szabadteri-jatekok-szabadteri-szinhazak-talalkozoja-222-131-212747.jpg)
TENYÉRVONALAK - Faludy XX. százada - Szegedi Szabadtéri Játékok - Szabadtéri Színházak Találkozója
Kultkikötő Közhasznú Nonprofit Kft.- Színész
![Thuróczy Katalin: Pastorale](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Thuróczy Katalin: Pastorale
Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete- Esterházy Miklós, herceg
![Varsányi Anna: New York csalogánya](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/128/563/varsanyi-anna-new-york-csaloganya-222-131-177528.jpg)
Varsányi Anna: New York csalogánya
Szegedi Nemzeti Színház- St. Claire Bayfield
Vasgróf
Szegedi Nemzeti Színház- Gróf Tisza István, parlamenti elnök, majd miniszterelnök, majd az sem
![W. Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok](https://pb2.jegy.hu/imgs/system-4/program/000/147/760/w-shakespeare-vizkereszt-vagy-amit-akartok-222-131-236369.jpg)
W. Shakespeare: Vízkereszt, vagy amit akartok
Szegedi Nemzeti Színház- Malvolio, háznagy Oliviánál
![Zalán Tibor: Szása i Szása](https://jegy.opera.hu//images/articles/opera_jegy_hu/opera_logo_2023_222.jpg)
Zalán Tibor: Szása i Szása
Szegedi Nemzeti Színház- Ukrán Szása, katonatiszt
Ajánlataink
Figyelem! A vásárlási időkorlát hamarosan lejár!
tétel a kosárban
összesen:
Lejárt a vásárlási időkorlát! Kérjük, állítsa össze a kosarát újra!